Először végeztek agyműtétet robot segítségével Magyarországon. A ROSA nevű, csúcskategóriás idegsebészeti robot segítségével a Parkinson-kór tüneteit enyhítő elektródákat ültettek be egy páciens fejébe az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben.
Sőt, az is megtörténhet, hogy miközben megpróbálsz betolatni a kocsifelhajtódra, véletlenül átmész egy másik országba. Íme a Rue Canusa, a világ leghihetetlenebb útszakasza.
Az elmúlt harmincezer évben már ötször majdnem elpusztult az ausztrál Nagy-korallzátony az éghajlattal összefüggő környezeti változások miatt, ám mindig sikerült regenerálódnia - állapították meg ausztrál kutatók, akik szerint azonban nem biztos, hogy a koralltelep képes lesz túlélni jelenlegi hanyatlását is.
Négy magyar pincészet - a Figula, a Kreinbacher, a Sauska Tokaj és a Szent Tamás - bora is platinaérmet nyert a londoni Decanter World Wine Awards (DWWA) idei versenyén, ahonnan négy aranyérmet is elhoztak a magyar termelők.
Most szombaton végre ismét a gyerekeké lesz a Hajógyári sziget és egy mesés, játékos birodalommá változik négy hétvégén át, egész júniusban. A nyitónapon, június 2-án itt lesz a kicsik szupersztárja, Halász Judit, míg másnap a Kaláka szórakoztatja őket. De lesz még színház, valamint Jógakaland és Gladiátor futás is ezen a hétvégén. Mindezt ráadásul
Milyen váratlan, zavarba ejtő kérdések fordulhatnak elő egy állásinterjún? Hogyan készüljek fel az ilyen helyzetekre? Létezik egyáltalán tökéletes válasz? Szakértőnk, Őri Júlia cikkét olvashatjátok.
Hogyan kezeljük a konfliktusainkat? Mit kezdjünk a személyünket érő kritikákkal? Hogyan dolgozzuk fel a sérelmeket? Ezekben a kérdésekben segít Dr. Almási Kitti mai bejegyzése.