Egy gyerekekkel teli busz átszakította a szalagkorlátot, óriási a torlódás. Az Agria Tv tudósításából megtudhattuk, hogy több mint negyven gyerek utazott azon a lengyel buszon, amelyik az M3-as autópálya 100-as kilométerköve körül szenvedett balesetet. Egyelőre tisztázatlan körülmények között a busz átszakította a belső szalagkorlátot, majd az elvá

Valamikor az ezredforduló környékén új trend ütötte fel a fejét a hazai éttermek piacán, és még nem lehetett tudni, hogy múló szeszélyről van-e szó csupán. Eltelt huszonöt év, és még mindig népszerűek, még mindig stabil vendégkörrel bírnak. Szóval, ha akad még, aki nem járt ilyen étteremben, annak most segítünk, és mutatunk öt opciót, ahol lanton s

Ha medencéje van, a szakértők szerint is jobban jár, ha bizonyos szabályokat betart. Itt most mindent elolvashat, amit tudnia kell, ha medencét szeretne: típusválasztás, karbantartás, egészségügyi kockázatok és a legfrissebb kutatások tanulságai.
Fokozottan ellenőrzi a kérészek biztonságát a rendőrség és a természetvédelmi őrség a tiszavirágzás, azaz a kérészek tömeges rajzása, násztánca idején – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe. Bár a társasági adó befizetésének határideje ezúttal június 2-ra esett, így is 238,4 milliárd forint adóbevétel érkezett be a hónap végéig - emelte ki az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi

Áprilisban az élelmiszer és élelmiszer típusú vegyes kiskereskedelmi egységekben a forgalom (3,7 százalék) alapján a vásárlók bizalma még mindig nem ért vissza arra a szintre, ahol 2024 második félévében tartózkodott.

A csakrák, mint testünk esszenciális energiaközpontjai, a mindennapi élet energiaáramlását és harmóniáját hivatottak fenntartani. Ezek a láthatatlan erőközpontok holisztikus rendszerünket vezérlik, amelyben a fizikai, a szellemi és a lelki egyensúly csak együtt alkothat egészséget és boldogságot.
Idén tavasszal egy új, prémium vitamin-termékcsaládot dobott piacra a BioTechUSA, amit a cégcsoport márkanagykövete, Lékai-Kiss Ramóna is örömmel kipróbált. Nem is csoda, hiszen a műsorvezetőnő mindig is kiemelt figyelmet fordított

Energiahatékonysági beruházással teszik a működést biztonságosabbá a Semmelweis Egyetem a Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegéhez tartozó, Liliom és Angyal utcai épületeiben.
Energiahatékonysági beruházással teszik a működést biztonságosabbá a Semmelweis Egyetem a Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegéhez tartozó, Liliom és Angyal utcai épületeiben.
Úgy tűnik, Cristiano Ronaldo nem tervezi elhagyni a szaúdi Al-Nassr csapatát, noha szerződése június végén lejár. A 40 éves világklasszis ugyan nemrég még sejtelmes poszttal borzolta a kedélyeket, most úgy tűnik, mégis marad.
Aki 11 másodpercen belül kiszúrja a méhecskét, annak kivételes a megfigyelőképessége Az optikai illúziók mindig izgalmas kihívást jelentenek, hiszen próbára teszik a szemünket és az elménket egyaránt. Ha te is szívesen veted bele magad ezekbe a játékos feladatokba, akkor mostani rejtvényünk is leköt majd. A most következő képen rengeteg színes, sze
Weiler Péter legújabb tárlata, a Kár lett volna disszidálni retrospektív folytatása, ismét a maradás és a távozás örök dilemmáját járja körül – ezúttal nemcsak személyes, hanem kollektív távlatban.
A nyári hőségben néha az a legjobb, ha nem gondoljuk túl a szettünket: egy rövidnadrág és egy lenge póló a legpraktikusabb. Ha ilyenkor is szeretnénk divatosak maradni, tökéletes megoldás lehet, ha az egyszerű viseletet ékszerekkel dobjuk fel. Ezek közül mutatunk néhányat, melyek kétségtelenül időtálló stílussal rendelkeznek, legyen szó egy túlmére
Váratlan fordulat történt a makói Hagymatikum élményfürdő életében, ugyanis 2025. május 31-én befejezte munkáját Gergely Gábor, a fürdő megbízott vezetője. A szakember alig egy évvel a fürdő nagy sikerű felújítása és…
Csaknem egy éve adták át a Makói Hagymatikum fürdő új részlegét. Exkluzív interjúnkban a Spabook.net a fürdő korábbi megbízott vezetőjét, Gergely Gábort arról kérdezte, hogy hogyan élte meg a fürdő…
Az olaszországi Szicília és Szardínia szigetén a negyven Celsius-fokot is elérheti a forróság a következő napokban, amikor az egész országba megérkezik az első nyári hőhullám - figyelmeztetett a polgári védelem.
A fűnyírás elsőre talán nem tűnik túl bonyolult dolognak: előkapod a gépet, és egyszerűen lenyírod, a megnőtt pázsitot. De ha egy kicsit jobban odafigyelsz arra, merre és hogyan haladsz a fűnyíróval, azzal nemcsak időt és energiát spórolhatsz, de a gyeped is hálás lesz érte!
Nemcsak zenei fesztivál, hanem egy igazi városi boldogságünnep – ilyen volt a 2025-ös SopronFest belülről, ahol tíz napra Sopron lett a legvidámabb hely az országban.
Veszélyes kölcsönhatásba léphet egy bizonyos népszerű élelmiszer, valamint egy olyan gyógyszer, amit idehaza is rengetegen szednek rendszeresen, éppen ezért a szakértők szerint nem árt az óvatosság.
Weiler Péter legújabb tárlata, a Kár lett volna disszidálni retrospektív folytatása, ismét a maradás és a távozás örök dilemmáját járja körül – ezúttal nemcsak személyes, hanem kollektív távlatban.
Ezért tegyél hagymát a talpadra, nekem megváltoztatta az életem Napjainkban már igencsak feledésbe merült ez a régi gyógyító módszer, pedig hatása nem mindennapi. A talpra helyezett hagyma nagyon sok mindenre hatással van, ugyanis nemcsak gyógyít, hanem emellett segít a betegségek megelőzésében is. A mindennapokban főzésnél gyakran használjuk a hag
Amikor 1975 nyarán bemutatták, a világ mozinézői még nem sejtették, hogy A cápa nemcsak a filmvásznat, hanem a kollektív tudatot is felfalja. Spielberg thrillere új korszakot nyitott a szórakoztatóiparban, miközben évtizedekre megpecsételte a cápák sorsát is.
Hogyan lehet elmondani egy betegségről szóló történetet úgy, hogy a mesélés ne csak fájjon, hanem gyógyítson is? Egyre több daganatos beteg ír blogot – de nem a lájkokért vagy a követőszerzésért, hanem azért, hogy formát adjon a kimondhatatlannak. Van, akinek az írás segít feldolgozni a diagnózist, mások a gyógyulás felé vezető úton találnak benne
A rózsaszín az egyik legélénkebb, legmerészebb és legvidámabb színek közé tartozik, története pedig mélyen gyökerezik a kultúránkban. Homérosz Odüsszeiája (Kr. e. 800) már említi ezt az árnyalatot, amely az idők során a 18. századi európai felsőbb osztály körében is népszerűvé vált, mind a férfiak, mind a nők körében, mint a stílus és a kifinomult
A kertészek is esküsznek rá: ettől a szertől a rózsabokor virágtengerbe borul Kevés virág létezik, amely annyi érzelmi és esztétikai jelentést hordoz, mint a rózsa. Évezredek óta a szépség, a szerelem, a tisztaság és az elegancia szimbóluma, amely a világ minden táján különleges helyet foglal el a kertekben és a kultúrákban egyaránt. Nem véletlen,
Mitől bio a bioélelmiszer? Mi az az emulgeálószer? Na és a térfogatnövelő meg az ízfokozó? Mitől homogénezett a tej? Mik a tartósítószerek? Segítünk eligazodni a csomagoláson olvasható kifejezésekben.
A modern nappali gyakran a pihenés, a közösségi együttlétek és a szórakozás helyszíne egyben – így nem meglepő, hogy a televízió központi szerepet tölt be benne. De hogyan válasszunk olyan bútorokat, amelyek egyszerre kényelmesek és esztétikusak is? Mutatjuk, mire érdemes figyelni!
A hidratáltság fenntartása nem csupán egy divatos egészségtrend, hanem alapvető szükséglet, amely elengedhetetlen a szervezet megfelelő működéséhez. Gyakran hallhatjuk, hogy a szomjúságérzet már egy vészjelzés, és ennél a pontnál már késő lehet, mivel szervezetünk már régen jelzett a vízhiánytól. Ahogy a modern élet zajlik körülöttünk, könnyedén me