A romantikus kapcsolatok világában a szerelem és vonzalom csak a kezdetet jelenti, hiszen a valódi harmónia kialakításához nem csupán mély érzelmek, hanem végtelen türelem és kitartó munka is szükséges. Mindezen túl az asztrológia ősi bölcsességei szerint az égi testek kölcsönhatásai is formálják kapcsolódásainkat, így a csillagjegyek közötti vonza
Az esti csalánkiütés finom jelzés arra, hogy valamiért kibillent a szervezet egyensúlyából – akár egy környezeti tényező, allergén, pszichés feszültség vagy belső gyulladásos folyamat.
A pillangók talán kerted legszebb látogatói közé tartoznak, érdemes azonban tudni, hogy okkal érkeznek: táplálékot, menedéket és napsütést keresnek, ezek a növények pedig ezt fogják nekik kínálni.
Ezért van tele málnával a kertünk! Így lesz neked is vödörszámra málnád a nyárra A málna egy olyan növény amelyik kevés figyelmet igényel tőlünk, így akár igénytelennek is mondható. Viszont ez nem azt jelenti, hogy ne hálálná meg nekünk a gondoskodást és a törődést és ez a málna terméshozamán meg is látszik. A tavaszi, kis
Angelina Jolie és Brad Pitt évekig volt Hollywood egyik legbefolyásosabb álompárja, akik a képernyőn és a magánéletben is együtt dolgoztak. Így amikor 2016-ban híre ment a válásuknak, az az egész világot megrázta. A külvilág azt remélte, hogy a szakítás legalább békés lesz, de hamar kiderült, hogy ez csak a kezdete egy nyolc évig tartó viharos jogi
Egyszerűen lehetetlen elmenni szó nélkül Mila Kunis legutóbbi outfitje mellett: a színésznő rendkívül sikkes megjelenést virított, így nem csoda, hogy sokan képtelenek voltak róla levenni a tekintetüket.
Idén június 7-én rajtol el a Tvsk által szervezett Pünkösdi Regatta mezőnye, a rendezvény lebonyolításában a Keszthelyi Túravitorlás Club lesz a társszervező. Tavaly több okból is emlékezetesre sikerült a Pünkösdi Regatta, az idén is remek programban lehet része az indulóknak. A szervezőket kérdeztük, mire számíthatnak a versenyzők. Gálos Enikő, a
Az esküvők világában számos hagyomány vesz körül minket, amelyek közül egy különösen érdekfeszítő, az a szokás, hogy a menyasszony legközelebb álló barátnői és rokonai azonos ruhában jelennek meg mint koszorúslányok. Ez a tradíció nemcsak esztétikai célokat szolgál, hanem egy hosszú múltra visszatekintő történelmi jelentőséggel bíró hagyományt is h
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint az időjárás-érzékenyeknek különösen figyelni magukra az egyre erősödő hőhullámban a fokozott meteogyógyászati veszélyekre.