"Elmentem egy halloween-bulira, ő odajött hozzám és rám köszönt: »Szia«. Nem értettem, miért áll szóba velem egy ilyen csinos nő" – idézte fel első találkozását későbbi feleségével John Goodman Golden Globe-díjas színész. A Roseanne című sorozat és A nagy Lebowski című kultfilm sztárja korábban nemigen járt sikerrel az ismerkedésben, ám 35 esztendő
Időnként szinte mindannyiunk fejében járnak olyan gondolatok, amiktől nehéz szabadulni. Te min szoktál a leggyakrabban agyalni? A személyiségeden, a stílusodon, a kapcsolataidon vagy akár a kommunikációd módján?
Lisszabon, Barcelona és Porto után Budapest lesz a negyedik európai város, ahol megnyílik a Time Out Market. A nemzetközi gasztronómiai és kulturális központ szeptember 20-án, szombaton 11:30-kor nyitja meg kapuit a VIII. kerületi Blaha Lujza téren, a felújított Corvin Palace első emeletén.
Bárki, aki egy kicsit is törődik az egészségével, tudja, hogy bizonyos ételek felpörgethetik az anyagcserénket. Logikus, hogy vannak olyanok is, amelyek ennek az ellenkezőjét teszik. Elmondjuk, hogy a tésztafélék, a hamburgerek és a hasonló ételek milyen hatással vannak a szervezetünkre.
Van valami megmagyarázhatatlanul vonzó a szellemkastélyokban: ódzkodunk tőlük, mégis kíváncsian keressük fel őket. Tudjuk jól, nagy eséllyel nem látunk semmi izgalmasat, mégis félünk, hogy találkozhatunk valamivel – vagy valakivel. Íme öt kastély Európából azoknak, akik kalandokra vágynak!
A csomagolás varázsa éppen abban rejlik, hogy képes a legegyszerűbb ajándékot is különlegesnek feltüntetni. Az őszi hangulat szépségeit a természetes anyagok és meleg színek tökéletesen közvetítik, amelyek az ajándékok külső megjelenését is feldobják. Öt kreatív és költséghatékony csomagolási ötletet mutatunk be, amelyek biztosan ámulatba ejtik az
Rekordmennyiségű, mintegy 38 tonna lefoglalt kábítószerrel a rakterében érkezett vissza Floridába az amerikai parti őrség járőrhajója hétfőn – jelentették be a Miamihoz közeli Front Lauderdale kikötőjében tartott fogadáson a hatóságok vezetői, írja az Mti.
A kertészek trükkje: így öntözd a kényes növényeket, hogy gyönyörűek maradjanak Az esőztető öntözés kétségtelenül praktikus: elég megnyitni a csapot, és a víz finom permetként hullik a növényekre, mintha csak eső esne. Különösen jó megoldás lehet, ha nagyobb zöldségeságyást, frissen vetett magokat vagy gyepet szeretnénk gyorsan meglocsolni. De nem
A szőrtelenítés sokak számára a mindennapi vagy rendszeres szépségápolási rutin része. A választék széles: a legegyszerűbb borotválástól a tartósabb lézeres megoldásokig. Nézzük meg, hogyan működnek az egyes módszerek, mennyi ideig tart az eredmény, és mik az előnyeik-hátrányaik.
A növények nem csupán a lakás dekorációs elemei, hanem élő organizmusok, amelyek pozitív energiát és harmóniát hoznak a környezetünkbe. Sokak számára ismerős lehet az az érzés, amikor egy szépen gondozott növény látványa javítja a hangulatukat, illetve boldogságot és békét sugároz a térben, ahol élnek. Képzeld el, milyen hatással lenne a barátaidra
Szeptember 20-ától lesz látogatható a Time Out Market Budapest a Blaha Lujza téren található Corvin Palace első emeletén, ahol minden nap 11:30 és 23:30 között vehetünk részt kulturális eseményeken vagy fogyaszthatunk el egy jóleső vacsorát.
Ez a desszert lesz a vendégsereg kedvence – dióhabos Lotti szelet recept Amikor valami igazán különleges, mégis egyszerűen elkészíthető süteményre vágyom, mindig ehhez a Lotti-sütire nyúlok. Ez az a desszert, ami már a sütés közben is elképesztően illatozik, az asztalra kerülve pedig egyszerűen pillanatok alatt eltűnik! Az omlós tészta, a gyümölcsö
Zseni vagy, ha 10 másodperc alatt kitalálod, melyik nőé a macska Bevallom, amikor először megláttam ezt a rejtvényt, azt hittem, gyerekjáték lesz. aztán rájöttem, hogy sokkal trükkösebb, mint amilyennek elsőre tűnik. Az alábbi képen három nőt látsz, akik láthatóan épp azon vitáznak, kié a szürke cica. A macska igazi gazdája ott van a képen –
Mindenki, aki valaha is került romantikus kapcsolatba, találkozott már azzal a kérdéssel, hogy vajon a párja mennyire szereti őt valójában. A szerelem érzelemvilága rendkívül összetett, és gyakran a szeretet kifejezésének formái is rejtettek vagy szokatlanok lehetnek. Léteznek azonban bizonyos magatartásformák, amelyek arról tanúskodnak, hogy a pár
A görög joghurt az elmúlt években igazi egészséges ételnek számít, magas fehérje és probiotikum tartalma miatt rengetegen beépítették a mindennapjaikba.
Ahogy ígérték, a Budai Vár falai között ezen az estén nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épült emlékmű. A Szentháromság tér fölött gyülekező felhők és az eső játéka a fénnyel nem zavarta, hanem kísérte a Mandoki Soulmates jubileumi koncertjét. Leslie Mandoki és világsztárokból álló barátai öt évtized szabadságvágyát ün
A csillagjegyek világában mindig érdekes megfigyelni, hogyan változnak az emberek szerelmi élete az asztrológiai hatások tükrében. Vannak időszakok, amikor bizonyos jegyek különösen erős energiákat tapasztalnak meg, amelyek jelentős változásokat hozhatnak a személyes kapcsolataikban. Ezúttal három csillagjegy esetében áll a változás küszöbén a szer
Néhány tanács a mindennapokra azoknak, akik pollenallergiában szenvednek vagy akiknek a környezetében él ilyen ember. Apró dolgokkal is nagyban megkönnyíthetjük életünket.
A kockás köröm az egyik legizgalmasabb trend, ami most visszatért a kétezres évek hangulatából – játékos, színes és végtelenül sokféleképpen variálható. Akár a klasszikus fekete-fehér eleganciát keresed, akár a színes, csillogó vagy minimalista megoldások állnak közel hozzád, a kockás köröm minden stílushoz és hangulathoz tud igazodni. Ez a minta e
Leveszed a cipődet az ajtóban, mielőtt belépsz mások otthonába? Vagy megkérdezed, mit szeretne a házigazda – és titkon reménykedsz, hogy azt mondja, hagyd csak? Mi a helyzet, ha hozzád jönnek látogatók? Egy hétköznapi helyzet, amely mindig indulatokat kavar, ha szóba kerül. Újraolvasó.
Az elmúlt évtizedekben a kutatók leginkább rádióteleszkópokkal és optikai műszerekkel próbáltak mesterséges jeleket keresni az égen, hátha rábukkannak egy idegen civilizáció nyomára. Most azonban egy teljesen új megközelítéssel kísérleteznek: nem a csillagok között, hanem sokkal közelebb, a Föld körül kutatják az idegen technológiára utaló jeleket.
Hétköznap és hétvégén is 30 percenként indulnak kompjáratok Tihany és Szántód között. Augusztus 25–28. között Szántódrévből 7:00–22:00, Tihanyrévből 7:15–22:15 között indulnak a hajók. Augusztus 29–31. között Szántódrévből 7:00–23:30, Tihanyrévből 7:15–23:45 indulnak a járatok. A kompjáratokat a forgalomhoz igazítva sűrítik. A nyári szezon után is
A világszerte ismert Time Out Market, amely 11 különleges gasztronómiai koncepciónak ad otthont, 2025. szeptember 20-án, szombaton 11 óra 30 perckor nyitja meg kapuit a budapesti Blaha Lujza téri Corvin Palace-ban.
Közel két évtizeddel ezelőtt nyerhettünk először bepillantást Az ördög Pradát visel című kultikus filmnek köszönhetően a Runway magazin mozgalmas mindennapjaiba. Azóta már tudjuk, hogy érkezik a második rész, a rajongók pedig óriási elvárásokkal fordulnak a folytatás felé. Következő cikkünkben ezek közül ismertetünk néhányat.
Ötven évvel ezelőtt A cápa (Jaws) című film örökre átírta a nyári mozik történetét. Steven Spielberg klasszikusa nemcsak a modern blockbuster-filmek előfutárává vált, hanem egy addig kevésbé ismert amerikai szigetet, Martha’s Vineyardet is világhírűvé tette.
Sokan esnek abba a hibába, hogy úgy vélik a füvesítés a terep elegyengetésével és a magok kiszórásával indul, holott ez egyáltalán nem így van. A sikeres füvesítés Sokkal korábban kezdődik.
Te is azoknak a népes táborát erősíted, akik hisznek benne, hogy a csillagjegyünk sokat elárulhat a jellemünkről? Nos, annyi biztos, hogy mindenképp érdekes elgondolkodnunk azon, vajon a horoszkópunk szerint magunkkal kapcsolatosan mire érdemes figyelnünk, és persze azt is, amit másokról elárulhat. Ilyen például az is, hogyan viszonyulunk egy szakí
A tudósok eddig is sejtették, hogy a szociális kapcsolatok ápolása, illetve az aktív időskor segít megőrizni a szellemi frissességet, de egy új kutatás végül igazolta is ezt: azok az idősek, akiket gyakrabban látogatnak meg, kevésbé hajlamosak a depresszióra.
Magyarország energiaszuverenitásának erősítése érdekében 13 milliárd forintos vállalati innovációs program indul a Jedlik Ányos Energetikai Programban.
"A szoptatás világnapján emlékeztetnek rá, hogy a WHO szerint eddig kellett volna a testemből, anyatejjel táplálni a kétéves gyerekemet. Nekem viszont ez távolról sem jött össze, ami végül nagyrészt a saját döntésem volt." Rezek Bori szubjektív beszámolója a szoptatásról.
Azt mondják, az agresszív kismalac vicceket a kamaszok ihlették. Azt is mondják, hogy rakj ki kiskori fotókat a hűtőd ajtajára kamaszgyerekedről, hogy mindig emlékezz arra, valamikor élhető volt velük az élet. Életünk értelme a gyerek, ám valahol a 14. életév környékén eme megállapítás megdőlni látszik.