2025. augusztus 5. kedd

aug. 5
12:51
A tudósok most kimondták: ezektől a vírusoktól kiújulhat a mellrák (EgészségKalauz)
Újraindíthatják, felébreszthetik a szunnyadó mellráksejteket bizonyos kórokozók. Az onkológiai közösséget is felkavaró tanulmány szerint gyakori, ismert légúti vírusok is felébreszthetik a szunnyadó daganatsejteket.
aug. 5
12:57
Október 2-án betelik a pohár (Roadster)
A film egy viharos estén játszódik, amikor négy egykori kollégiumi barát újra találkozik, tíz évvel azután, hogy felrobbantották egymás életét.
aug. 5
13:03
Friss levegő, kényelmes utazás – megújul Budapest buszflottája (Zöld Trend)
Megjelentek a fővárosi utakon az új Mercedes Citaro dízel autóbuszok.
aug. 5
13:24
Az elhízás növeli a mellrák kockázatát és rontja a gyógyulási esélyeket (WebBeteg)
Napjainkra egyértelműen bebizonyosodott, hogy a mellrák egyik jelentős rizikófaktora a túlsúly. Az elhízás növeli az emlődaganatok kialakulásának, súlyosabb lefolyásának és kiújulásának kockázatát is.
aug. 5
13:27
"Van, amit csak a ráncok adnak vissza hitelesen" – Eifert János az arcok mögötti történetekről (Képmás)
A fotó sohasem csak tükör, mindig üzenet is. Már jóval a szelfik és filterek kora előtt igyekeztek az emberek szebbnek, előnyösebbnek, érdekesebbnek láttatni magukat a képeken. A retusálás, a póz, a fények és a gesztusok mindig is az önképformálás eszközei voltak, ma ez a játék az okostelefonok, a közösségi média révén széles tömegek számára elérhe
aug. 5
13:27
A tudósok felfedeztek egy új demencia tünetet! Gyakoribb, mint gondolná (EgészségKalauz)
Ha hirtelen és gyakran jelentkezik, figyelmeztető jelnek számít.
aug. 5
13:27
7 vintage bútor és dekor tárgy, ami igazi kincs a régiségboltokból (Bien)
A székek nem csupán funkcionalitásuk miatt fontosak, hanem stílusos megjelenésük is sokat számít az otthonunk légkörében. A vintage fa székek vagy bőr kárpitozású darabok autentikus, meleg hangulatot sugároznak, és valódi karaktert adnak minden helyiségnek. Ezek a székek nem csak ülőalkalmatosságok, hanem mesélnek is az idő múlásáról, a régmúlt kor
aug. 5
13:33
Furcsa járvány ütötte fel a fejét Kínában: a Covid idején bevált védekezési módszerekkel sem sikerül kordában tartani (Femcafe)
Kína délkeleti részén megjelent egy szúnyogok által terjesztett vírusos megbetegedés, melynek veszélyeire nemrég az Egészségügyi Világszervezet (Who) is figyelmeztetett.
aug. 5
13:33
Olaszországban a nap utolsó órája mindenkié: szokások, amikkel olasz városkákban találkozol nyáron (WMN)
Mutatjuk, milyen az igazi olasz életérzés.
aug. 5
13:33
Üzentek a csillagok: brutális pénzeső közeleg ennek az 5 csillagjegynek! (Lender)
Vannak, akik szerencsésnek születnek, és valakik azzá válnak életük során. Öt csillagjegy szülöttei önerőből válnak nagyon gazdaggá. Lássuk, te köztük vagy-e? Skorpió A Skorpió mindig arra törekszik, hogy megteremtse magának a biztonságot és ezért sokat dolgozik, mindent meg is tesz. Ő már átélt mindent megesett, hogy annyi pénze volt csak amivel é
aug. 5
13:57
A gazdák sorompót állítottak fel és pénzt szednek – Fizetős lesz Európa egyik legismertebb túraútvonala? (Roadster)
A Dolomitok szépségénél már csak a népszerűsége nagyobb és a kár, amit a kirándulók tömege okoz a tájban. Ezt elégelték meg a gazdák.
aug. 5
13:57
Ezért találj ki egy ünnepet magadnak idén! Elképesztően jó hatással lesz rád (Bien)
Az emberi kultúra számtalan ünnepnapot tart számon, mégis kevesen gondolnak rá, hogy egy teljesen személyre szabott ünnep mennyi pozitív változást hozhat. Az alábbiakban először két kutatást mutatunk be, amelyek rávilágítanak: a szokásos ünnepek hogyan táplálják a lelki egészséget, majd tippeket adunk, hogyan hozd létre saját, egyedi ünnepnapodat a
aug. 5
14:15
Hogyan lehetséges? Egy nap alatt annyi eső eshet le ebben a városban, mint hazánkban egy év alatt (Femcafe)
Hongkong történetének legnagyobb augusztusi esőzése zúdult le a városra augusztus 5-én kedden: délután 2 óráig több mint 350 milliméternyi csapadék hullott, amire 1884 óta nem volt példa.
aug. 5
14:15
Sydney Sweeney lőtéri videója felrobbantotta az internetet (in.hu)
A színésznő profikat megszégyenítő módon kezeli a fegyvert az Instagram-videóban.
aug. 5
14:21
70 év felett is működik: ezért élnek tovább azok, akik ezzel a módszerrel sétálnak (EgészségKalauz)
15 perc naponta. Ennyi mozgás is elég lehet a hosszabb élethez – de csak egy fontos feltétellel.
aug. 5
14:24
5 tápanyagdús, egészséges reggeli recept, ami kifejezetten a női egészséget támogatja (Joy)
Tudtad, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy miként kezded a napodat? Nos, ez különösen nőként lehet igaz. Ugyanis a reggeli nemcsak arra szolgál, hogy ne üres hassal kezdd a napot, hanem energiát is ad a délelőtti teendőkhöz, befolyásolja a hormonháztartásodat, a vércukorszintedet, az anyagcseréd működését, sőt a mentális jóllétedet is. Ennek tudatáb
aug. 5
14:27
Szandálteszt: ezek a fazonok a legkényelmesebbek a kánikulában (Bien)
A nyári időszak beköszöntével mindannyian szeretnénk a lehető legkényelmesebben átvészelni a hőséget, miközben nem szeretnénk lemondani az esztétikumról és a stílusról. A megfelelő lábbeli kiválasztása kulcsfontosságú, hiszen nemcsak a megjelenésünkön javít, hanem a közérzetünket is befolyásolja. Az alábbiakban bemutatjuk, mely szandálfazonok bizon
aug. 5
14:27
Kenuban a környezetért: sikerrel zárult a II. Ifjúsági PET Kupa (Zöld Trend)
Több mint 2,4 tonnányi hulladékot gyűjtöttek a II. Ifjúsági PET Kupa résztvevői, a 110 diák és önkéntes.
aug. 5
14:39
A szépség gyökerei a földben rejlenek (X) (Life&Body)
Bemutatkozik a Dyson Omega™ tápláló hajápoló termékcsalád. Mérnöki precizitással tervezve a haj megerősítéséért – a maximális fényességért. A Dyson Oli7™ keverék erejével. Minőségi, természetes összetevőkkel az egészséges hajért. Szeptembertől elérhető a Dyson Demo Zone-okban, a Dyson.hu-n és a kiválasztott viszonteladóknál. A Dyson bemutatja másod
aug. 5
14:57
Lépcsőzésnél bejelez, terhelésre kattog a térde? A gyógytornász elmondta, mihez kezdhet vele (EgészségKalauz)
A gyógytornász szerint ez a három ok állhat a kezdődő térdfájdalmak mögött – és egyik sem igényel azonnali műtétet.
aug. 5
14:57
10 mindennapos szokás, ami felébreszti az intuíciódat (Bien)
A mindennapi élet forgatagában könnyen megfeledkezhetünk azokról a belső jelekről, amelyeket az intuícióként ismerünk. Az intuíció, vagyis a belső iránytűnk, segíthet meghozni a legjobb döntéseket az életünk különböző területein. De hogyan lehet ezt a képességet fejleszteni és erősíteni?
aug. 5
15:03
Ha bulizással töltenéd a nyaralást: ezekben a városokban a legjobb az éjszakai élet (Hamu és Gyémánt)
Van, aki a nyári kikapcsolódást a strandolásban vagy épp a túrázásban találja meg – és van, aki számára a pihenés egyet jelent a hajnalig tartó bulizással. Most bemutatjuk a világ 4 legkiválóbb partifővárosát, ahol garantáltan nem lehet panaszunk az éjszakai életre.
aug. 5
15:03
Most érkezett az őszi óraátállításról – ez mindenkit érint (Lender)
Most érkezett az őszi óraátállításról – ez mindenkit érint Mikor és miért kell visszatekerni az órát ősszel? Az óraátállítás kérdése minden évben felmerül, és 2025-ben sem maradunk nélküle. Idén október végén, az utolsó vasárnapján, hajnali 3:00-kor kell visszaállítani majd az órákat 2:00-re. Ennek szükségessége eléggé vitatott, az átállás továbbra
aug. 5
15:06
Nagyon egyszerű darázscsapda házilag videóval (Édenkert)
Ellepték a darazsak az lepotyogott, érő gyümölcsöt? Mutatjuk, hogyan védekezhetsz ellenük házilag.
aug. 5
15:08
Mit ültess gyep helyett? Mutatunk pár szárazságtűrő megoldást (Édenkert)
A hagyományos gyep sok vizet, gondoskodást és rendszeres nyírást igényel – különösen nyáron, amikor a hosszan tartó aszályok miatt egyre nehezebb zölden tartani a pázsitot. Ha fenntarthatóbb, víztakarékos megoldást keresel, az alábbi alternatívák segíthetnek zölden tartani a kertet minimális öntözés mellett is.
aug. 5
15:21
Bor, country, jazz, nyári pezsgés – élményprogram, amiért érdemes a Bükk városába látogatni augusztusban (Spabook)
Igazi nyári kavalkádra készül a többszáz éves, mesebeli pincesorral hódító különleges városrész, az Avasi pincesor, amely augusztus 9-én, szombaton újra megtelik zenével, koccintással, programokkal. Az Aktív+ program és az Avasi…
aug. 5
15:27
A Nagykörút új arculatot kap hamarosan (Roadster)
Akár te is tervezheted.
aug. 5
15:27
Nézd meg, melyik mottó hat rád és tudj meg többet önmagadról (Bien)
Az élet különböző szakaszaiban találkozhatunk olyan mondattal, amely megérint, és mintha magával hozna valami mélyebb megértést saját magunkról. Ezek az inspiráló mottók nem csupán útmutatók lehetnek a mindennapok során, hanem tükröt is tartanak elénk, miközben felfedik belsőbb vágyainkat, félelmeinket és céljainkat. A következő hét gyakori mottót
aug. 5
15:33
Liam Neeson fia is reagált apja kapcsolatára Pamela Andersonnal (in.hu)
Liam Neesonről az a hír járja, hogy összejött Csupasz pisztoly-beli partnerével, Pamela Andersonnal. Augusztus 3-án, vasárnap a Watch What Happens Live with Andy Cohen című műsorban a műsorvezető viccesen azt mondta a 73 éves Neesonnak és az 58 éves Andersonnak, hogy nem fog belekérdezni a kapcsolatuk részleteibe. Aztán nem éppen így történtek a do
aug. 5
15:33
Az Ozempic nem csak a kilókat tünteti el – olyan mellékhatások is kiderültek, amikről eddig nem tudtunk (EgészségKalauz)
Nem pusztán egy szuri hetente: ezt mondják róla a legfrissebb kutatások, tapasztalatok.
aug. 5
15:42
Utolsó esély az offline nyárra! (WebBeteg)
Újabb e-bookkal és ingyenes programsorozattal segíti a családokat a Bethesda Gyermekkórház a képernyőidő csökkentésében.
aug. 5
15:51
Furcsa foltokat vett észre a lábán? Lehet, hogy a szervezete ezzel a rejtett gyulladással küzd (EgészségKalauz)
Ezt üzeni a szervezete, ha furcsa foltok jelennek meg a bőrén.
aug. 5
15:51
Tényleg veszélyes a gyümölcs cukorbetegeknek? A dietetikus cáfolja a tévhiteket (Nicole)
Az egészséges életmódról szóló beszélgetésekben újra és újra felbukkan a kérdés: vajon mennyire ártalmasak a gyümölcsökben lévő természetes cukrok? Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a gyümölcsök fruktóztartalma kapcsán napjainkban is sok a félreértés és tévhit – pedig a tudományos bizonyítékok mást mutatnak. „Sokan attól tartanak, hogy a gyümölcsökbe
aug. 5
15:57
Kis lakás, nagy térélmény: így lesz a panelből magazinba illő ékszerdoboz-otthon (Bien)
Épp amikor azt hinnénk, hogy egy panel lakás kínálta térbeli lehetőségei behatároltak, a kreativitás és az innovatív tervezési megoldások révén ezek a korlátok hirtelen eltűnnek. Az alapterület intelligens kihasználása az első lépés, amellyel a kis lakásból otthonos térélményt teremthetünk. Gondoljunk csak az ágyak alatti tároló helyekre, a többfun
aug. 5
16:21
Inspiráló történetek arról, hogyan változtathatja meg az egész életünket egy utazás (Spabook)
Sokan számolnak be arról, hogy egy hajóút nemcsak kellemes kikapcsolódást nyújtott számukra, hanem életük egyik meghatározó élménye lett. Egy tengeri utazás során új barátságok, szerelmek születhetnek, sokan pedig testi-lelki megújulást…
aug. 5
16:27
Ezek a legbunkóbb dolgok, amiket egy esküvőn csinálhatsz (Femcafe)
A nyár az tényleg az esküvők szezonja, és van rá sansz, hogy megyünk legalább egyre. Van azonban néhány illemszabály, amit a többség nem igazán tart be.
aug. 5
16:27
Számszerűen ilyen nagy lehet az univerzum. 10 hihetetlen tény az űrről (Bien)
Az univerzum kiterjedése sokak számára elképzelhetetlen. Nem csoda, hiszen a tudósok is csak saccolni tudják, mekkora lehet valójában. Az elméleti számítások szerint a megfigyelhető univerzum átmérője körülbelül 93 milliárd fényév.
aug. 5
16:33
Fiatalkori demencia: 3 ok, ami miatt nem gyanakszik rá sem az orvos, sem a beteg (EgészségKalauz)
Ironikus, pedig ez a helyzet: a korai tünetek alapján mondhatni eszükbe sem jut, hogy ez lehet a baj. Kisgyermekes szülőket, aktív középkorúakat is érinthet a demencia, de a korai jelek mások, mint amit az időskori változatnál.
aug. 5
16:39
A jó irodalom nem megy szabadságra – Mesepályázattal bővül és folytatódik a Libri tehetséggondozó programja (Roadster)
A tavaly elindított Libri Talent sikerrel zárult első évadát követően a jövőben még többen mutathatják meg írói tehetségüket.
aug. 5
16:45
Tovább él, aki az óceán közelében lakik – állítja egy kutatás (Hamu és Gyémánt)
Ha a hosszú élet titkát kutatjuk, általában a klasszikus életmódtanácsok jutnak eszünkbe: ne dohányozzunk, mozogjunk rendszeresen, együnk több zöldséget, aludjunk eleget és tartsunk fent egészséges társas kapcsolatokat. Most azonban egy új tényező is felkerült a listára.
aug. 5
16:57
Melyik csakrád aktiválódik augusztusban? – Csillagjegyed szerint ezt érdemes erősítened (Bien)
Azok számára, akik hisznek a spirituális gyakorlatok és az ezotéria világában, a csakrák energiaközpontok, amelyek az emberek belső egyensúlyát és lelki harmóniáját hivatottak fenntartani. Ezek a rejtett erők nemcsak a testünk fizikai egészségéért felelősek, hanem mentális és emocionális állapotunkra is hatással vannak. Minden csillagjegy életében
aug. 5
17:03
Mit tud valójában a vörös fényterápia, és mire jó a karon alkalmazva? (EgészségKalauz)
Vörös fényterápia a karon: mit tud a fény, ha jól alkalmazzák?
aug. 5
17:24
Elárulta a titkot a magyar orvos: ezért tart 6-8 percig a helyes vérnyomásmérés (Metropol)
Te vajon jól csinálod?
aug. 5
17:27
Meghökkentő, de igaz: Ha így fogyasztod a szalonnát, gyógyítja a testedet (Ripost)
Mértékkel fogyasztva nem hizlal, és nagyon egészséges.
aug. 5
17:27
Megőrülés minden módon – Mutatjuk a WMN naaaaaagy Sziget-ajánlóját! (WMN)
A WMN Nagy Sziget-programajánlója 2025-re!
aug. 5
17:27
Pollenmentes lakás: megvalósítható, de állandó figyelmet igényel (Bien)
Az allergiások számára a tavasz és a nyár nemcsak a napsütést és a melegebb időt hozza el, hanem a pollenek intenzív jelenlétét is, melyek gyakran megnehezítik a mindennapokat. A lakás pollenmentesítése különösen fontos lehet azok számára, akik érzékenységgel küzdenek, és bár ez nem könnyű feladat, nem is lehetetlen. Ebben a cikkben részletesen meg
aug. 5
17:27
Megkapta végleges engedélyét az SK On – zajcsillapítással reagálnak a lakossági igényekre (Zöld Trend)
Az SK On Hungary akkumulártorgyártó cég több zajcsökkentő intézkedést vezetett már be iváncsai üzemében, az utóbbi időben megnövekedett gyártási volumennel fokozódó zajhatások miatt.
aug. 5
17:45
Hihetetlen, de igaz: ezzel a trükkel kétszer olyan finom a görögdinnye (Femcafe)
Hetekig sokan most ezen fognak élni. De közülük is csak kevesen ismerik ezt a trükköt.
aug. 5
17:57
A fiataloknál megjelent a kávéhoz kötődő "baristafóbia", de mit jelent ez pontosan? (Femcafe)
Olykor nehezen lehet megérteni a Z generációt, ami nem csoda. Most előkerült náluk egy elég fura dolog, amit baristafóbiának neveznek.
aug. 5
17:57
Ennyi mindent készíthetsz a kedvenc gyógynövényeidből (Bien)
A gyógynövények évszázadokon át elengedhetetlen részét képezték az otthoni gyógyításnak és a mindennapi élet apró örömeinek. Napjainkban ismét reneszánszukat élik, hiszen sokan vágynak vissza ehhez a természetes életmódhoz. Nemcsak gyógytea formájában hasznosíthatóak, hanem számos kreatív módon kerülhetnek be az otthonunkba, ötletes dísztárgyak vag

Keresés