2008. november 10. hétfő

nov. 10
0:09
Hamilton megtarthatja trófeáit (F1világ)
Lewis Hamilton elmondta, hogy sikerült megegyeznie a McLaren csapatfőnökével, Ron Dennisszel, melynek értelmében néhány trófeáját megtarthatja, és a számára fontosabb ereklyéket nem kell leadnia a wokingi alakulatnak.
nov. 10
10:36
Kovalainen harcba szállna Hamiltonnal 2009-ben (F1világ)
Heikki Kovalainen készen áll arra, hogy javítson teljesítményén, és egy sokkal erősebb versenyzőként, jövőre harcba szálljon Lewis Hamiltonnal a vb-címért, miután elmondása szerint nem volt megelégedve azzal, ahogy első éve alakult a McLarennél.
nov. 10
11:42
Button lobbizik Barrichellóért a Hondánál (F1világ)
Jenson Button arra ösztönzi a Honda vezetését, hogy tartsa meg Rubens Barrichello szolgálatait a következő idényre, mert véleménye szerint sokkal jobban jár a csapat, ha két tapasztalt versenyzővel vág neki 2009-nek.
nov. 10
12:12
A Ferrari elnöke összetörte TV-jét a befutó után (F1világ)
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, hogy annyira ideges volt a szezonzáró Brazil Nagydíj utolsó körében történtek miatt, mikor kicsúszott a bajnoki cím Felipe Massa kezéből, hogy dühében összetörte televízióját.
nov. 10
12:45
A Force India szerződést kötött a McLaren Mercedesszel (F1világ)
Ahogy arra számítani lehetett, a Force India vezetése hétfőn hivatalosan is megerősítette, hogy technikai partneri együttműködést kötött a McLaren-Mercedes istállóval, melynek keretén belül nem csak a motort, hanem más elemeket is kap majd 2009-ben.
nov. 10
14:57
A Ferrari megerősítette Rossi tesztjének időpontját (F1világ)
A Ferrari hivatalosan is megerősítette, hogy a MotoGP hatszoros világbajnoka, Valentino Rossi a jövő héten kap tesztlehetőséget az olaszországi Mugellóban.
nov. 10
15:30
Hamilton még nem fogta fel a történteket (F1világ)
Lewis Hamilton elmondta, hogy még a mai napig nem fogta fel teljesen a szezonzáró Brazil Nagydíj utolsó köreiben történteket, mikor szinte már vesztett helyzetből fordított, és nyerte meg pályafutása első világbajnoki címét a Forma-1-ben.
nov. 10
18:45
McLaren: A Force India dönt a versenyzőiről (F1világ)
A McLaren vezetése ugyan elhintette, hogy javasolni fog versenyzőket új partnerének, a Force Indiának a jövő évre, a hétfői sajtótájékoztatón megerősítette, nem fogja ráerőltetni akaratát a silverstone-i bázisú csapatra.
nov. 10
20:24
Brawn kiegyenlítené a motorok teljesítményét (F1világ)
A Honda csapatfőnöke, Ross Brawn támogatja a motorok teljesítményének kiegyenlítését, mert véleménye szerint a jelenlegi helyzetben, mikor elvileg nem szabad fejleszteni az egységeket, igazságtalan, ha hosszú távra rögzülnek a különbségek.
nov. 10
20:57
A Toro Rosso ajánlatot tett Montoyának (F1világ)
A Scuderia Toro Rosso csapatvezetője, Franz Tost megerősítette, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, idén is megkereste a többszörös futamgyőztes Juan Pablo Montoyát, hogy megkérdezze tőle, érdekli-e egy versenyzői ülés az olaszoknál a jövő évre.

Keresés