2008. június 27. péntek

jún. 27
10:24
A BMW átszervezi technikai részlegét (F1világ)
A BMW Sauber megerősítette, hogy átszervezi technikai részlegét, melynek keretén belül a jelenleg még technikai igazgatóként tevékenykedő Willy Rampf a technikai koordinátori feladatkört veszi majd át novembertől.
jún. 27
11:30
Kovalainent nem törték le a kezdeti nehézségek (F1világ)
Annak ellenére, hogy eddig nem szerepelt túl fényesen az idei évben a McLaren színeiben, Heikki Kovalainen elmondta, semmit nem vesztett önbizalmából, és magabiztosan várja a következő megmérettetéseket.
jún. 27
12:36
Jövőre is maradnak a gumimelegítők a Forma-1-ben (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség úgy döntött, az eredeti tervekkel ellentétben - biztonsági megfontolásból - nem tiltja be a gumimelegítők használatát a 2009-es idénytől a Forma-1-ben. A csapatok tehát elérték amit akartak, és a versenyzők is örülhetnek.
jún. 27
14:15
Ecclestone is tudott az összeesküvésről (F1világ)
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone már hónapokkal a szexbotrány kirobbanása előtt figyelmeztette az FIA elnökét, Max Mosley-t, hogy bizonyos megbízók embereket fogadtak fel arra, hogy lejárassák az egész világ előtt.
jún. 27
14:17
Corsi az élről, Talma a 19. helyről rajtolhat Assenben (F1világ)
Simone Corsi megtartotta az első időmérőn megszerzett pole pozícióját a 125 köbcentisek között, ugyanis az élmenők közül senki sem tudott javítani tegnapi eredményén a szombati kvalifikáción. Talma visszacsúszott a 19. helyre.
jún. 27
14:48
Corsi az élről, Talma a 13. helyről rajtolhat Assenben (F1világ)
Simone Corsi megtartotta az első időmérőn megszerzett pole pozícióját a 125 köbcentisek között, ugyanis az élmenők közül senki sem tudott javítani tegnapi eredményén a pénteki kvalifikáción. A rajtsororrendet az első időmérő határozza meg.
jún. 27
15:21
Stoner elhappolta Pedrosa elől a pole-t Assenben (F1világ)
A világbajnoki címvédő, Casey Stoner hatalmas csatában szerezte meg a pole pozíciót a mai időmérő edzésen Assenben, így Dani Pedrosa és Valentino Rossi elől, az első pozícióból vághat majd neki a holnapi megmérettetésnek.
jún. 27
15:54
Hogyan kerül Senna a BMW-hez 2009-ben? (F1világ)
A héten egyre több híresztelés látott napvilágot, miszerint a háromszoros világbajnok, néhai Ayrton Senna unokaöccse, Bruno Senna lehet a BMW Sauber istálló tesztpilótája a 2009-es idényben.
jún. 27
16:27
Hopkins eltörte a bokáját a balesetben (F1világ)
A Kawasaki amerikai versenyzője, John Hopkins indulása veszélybe került a holnapi Holland Nagydíjon, miután a mai időmérő edzésen hatalmasat bukott és eltörött a bokája.
jún. 27
18:06
Bautista megtartotta a pole-t Assenben (F1világ)
Alvaro Bautista megtartotta pole pozícióját a második időmérőn Assenben, ahol a 125 köbcentisekhez hasonlóan, a negyedlitereseknél sem születtek jobb eredmények a tegnapinál, így a csütörtöki sorrend adta ki a rajtrácsot.
jún. 27
19:45
Hopkins a következő két versenyt kihagyja (F1világ)
John Hopkins mind az e heti Holland, mind pedig a két hét múlva megrendezésre kerülő Német Nagydíjat kihagyja, miután a pénteki időmérő edzésen boka és lábtörést szenvedett Assenben.
jún. 27
19:47
Stoner úgy érzi, gyorsabb is lehetett volna (F1világ)
A holland pole pozíciót megszerző Casey Stoner úgy gondolja, hogy gyorsabb is lehetett volna a mai időmérő edzésen, ha az időjárás kegyesebb hozzájuk Assenben.
jún. 27
20:51
Hamilton tudja, hogy mellé áll a brit média (F1világ)
Lewis Hamilton biztos benne, hogy a brit média ismét mellé áll és mindenben támogatja majd, amint elkezdi szolgáltatni a jobbnál jobb eredményeket, melyre elmondása szerint már nem kell sokat várnia.
jún. 27
21:57
Heidfeld szerint feltámad a BMW Sauber (F1világ)
A BMW Sauber német versenyzője, Nick Heidfeld biztos benne, hogy csapata visszatér régi formájához, és a mezőny harmadik legerősebb csapatához méltóan fog szerepelni a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Brit Nagydíjon.

Keresés