2008. június 24. kedd

jún. 24
11:39
McLaren: Hamilton visszavág hazai versenyén (F1világ)
A McLaren vezetése biztos benne, hogy Lewis Hamilton már a jövő hétvégi Brit Nagydíjon visszavág az elmúlt versenyeken elszenvedett vereségért, bár egyesek úgy gondolják, hogy a brit pilóta összeroskadt a rá nehezedő hatalmas nyomás alatt.
jún. 24
12:40
A Toyota erőt merít dobogós helyezéséből (F1világ)
A Toyota technikai vezetője, Pascal Vasselon szerint Jarno Trulli dobogós helyezése hatalmas löketet adott csapatának, ugyanis a japán gárda minden eddiginél keményebben fog dolgozni, hogy minél jobb eredményeket érjen el a szezon hátralévő részében.
jún. 24
13:40
Az FIA megemelné a nevezési díjat a Forma-1-ben (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség a vezetői engedély példájára, a csapatok nevezési díját is drasztikusan megemelné a következő évben, mely többletköltséget a pályák biztonsági-, és logisztikai fejlesztéseire fordítaná, amiket meg is nevezett.
jún. 24
14:41
Symonds: A Renault-nak agresszívan kell támadnia (F1világ)
A Renault főmérnöke, Pat Symonds úgy gondolja, hogy csapatának továbbra is agresszívan kell támadnia, és nem szabad a biztonsági autózásra szorítkoznia, hiszen nem feltétlenül csak a pontszerzés a célja.
jún. 24
18:13
Stoner lemásolná tavalyi sikerét Hollandiában (F1világ)
Casey Stoner bízik benne, hogy megismételheti tavalyi sikerét a hétvégén megrendezésre kerülő Holland Nagydíjon, miután a Ducati egy apróbb módosítással, hatalmas javulást ért el idei motorjával.
jún. 24
19:13
Raikkönen szerint a Ferrari megállíthatatlan (F1világ)
Kimi Raikkönen szerint a Ferrarinak a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Brit Nagydíjon sem lesz ellenfele, miután az olasz gárda az elmúlt versenyen aratott kettős diadalával megerősítette vezető pozícióját a Forma-1-ben.
jún. 24
19:15
Massa Kovalainen előtt a tesztek nyitónapján (F1világ)
Felipe Massa végzett az élen az e heti tesztek nyitónapján Silverstone-ban, ahol a csapatok már a jövő hétvégi Brit Nagydíjra készítették fel autóikat. A Ferrari brazilja mögött a McLaren finn pilótája, Kovalainen végzett, akit Kubica követett a BMW-vel.
jún. 24
21:47
A Ducati és Gibernau tárgyalásokba kezd (F1világ)
Sete Gibernau és a Ducati vezetése azt tervezi, hogy hamarosan leül és megbeszéli, folytatják-e közös együttműködésüket, miután a spanyol versenyző visszatért a MotoGP-be, és három napon át tesztelt az olasz gárda színeiben az elmúlt héten.

Keresés