A nyári napforduló alkalmából ad koncertet a Muzsikás együttes a Művészetek Palotájában. A négy népzenész vendége lesz Dresch Mihály szaxofonista, Petrás Mária moldvai énekes, valamint gyimesi táncosok és zenészek.
A világhírű angol író, Ian McEwan, aki művei mellett arról híres,hogy kerüli a reflektorfényt, ezúttal komoly vita közepébe került: azt részletezte ugyanis egy interjúban, hogy mennyire megveti a militáns iszlámot.
Tom Hanks és száz másik színész e-mailben szólította fel az idén 75 éves színész szakszervezetet (SAG), hogy fogadja el azokat az új fizetési feltételeket, amikben a másik szakszervezet, az AFTRA már megegyezett a stúdiókkal és a producerekkel.
A megperzselt, 35 mm-es filmkockát a Primer magazin munkatársa mentette ki a Universal élményparkjából, ahol júniusban leégett egy raktár is, ötvenezer filmtekerccsel.
Karinthy Frigyes születésnapját, június 25-ét ezentúl a magyar humor napjaként ünnepelje a hazai színházi szakma és a közélet - javasolta a kezdeményezés keddi budapesti sajtótájékoztatóján Kalmár Tibor rendező. A magyar humor első alkalommal megtartott ünnepének tiszteletére Humorvosság címmel rendeznek gálaestet a Játékszínben szerda este.

Mi már tudjuk mire költik a jóravaló rockerek a zaciba vágott szöges csuklószorítóért kapott ezreseket vagy az EB-n nyert súlyos milliókat: vesznek jegyet a Queensryche július 1-i és a Whitesnake július 21-i koncertjére, a maradékot pedig alkoholba ölik, úgy könnyebb az Is This Love című slágert együtt üvölteni a mellettünk álló kistérségi megbízottal.