A BMW a szeptemberi Frankfurti Autószalonon bemutatásra kerülő ötödik generációs M5-ről már annyiszor szellőztetett ki különféle információkat, hogy mi a szerkesztőségben már megbeszéltük: ameddig hivatalosan be nem mutatják a bajorok a sportszedánt, nem fogunk többször jelentkezni a vele kapcsolatos információkról, mert már lassan egy éve a csapból is az M5 folyik.
Az Aston Martin sportautógyártó és a Zagato formatervezői stúdió közös munkássága egészen 1961-ig vezethető vissza: az említett évben került piacra a brit-olasz koprodukció első gyümölcse a csodaszép Aston DB4GT személyében, melyet további limitált modellek követtek.
Veterán autókkal foglalkozó rovatunk sikerén felbuzdulva eldöntöttük, hogy a bemutatásra kerülő négykerekűek minél nagyobb változatossága érdekében újabb partnerkapcsolatot illene kiépítenünk, melynek keretében még több finomságot mutathatunk be Önöknek.
A legújabb Bugatti tanulmány nem négykerekű. Sőt, igazából kereke sincs, viszont a márka termékei okán érzett jól ismert vonzódást felébreszti. A Sang Bleu speedboat koncepció egy igazán fényűző yacht, amely bár sosem szeli majd a hullámokat, képzeletben remekül átülteti a francia-német márka génjeit az örök kékség birodalmába.
Nem, ezúttal szó sincs dollármilliós költségvetésből „összerakott”, a legapróbb részletig megrendezett gyári videóról: a lenti kisfilmben „csak” egy átszámítva kicsit több mint 250 millió forintot kóstáló Pagani Huayra látható négy percen keresztül végig egyetlen kameraállásból, miközben a szupersportautó (amely a különleges Zonda utódjaként lépett színre az idei Genfi Autószalonon) orkánszerű…
Bár a jelenlegi, 997-es 911-es sorozatnak az őszi Frankfurti Autószalonon búcsút mondhatunk, a Porsche kihasználva az érdeklődés utolsó szikráját is kiadja a tavaly szeptemberben megjelent GTS kiadás összkerékhajtású verzióját. Jól teszi, ugyanis így a sorozat egyik legvonzóbb modellje válik elérhetővé azok számára is, akik gyakrabban használják szerényebb tapadású felületen autóikat illetve…
Hiába várjuk az 599 frissítését, a Ferrari ezúttal másképp döntött. Bár az eredeti tervekben még a ráncfelvarrás szerepelt, az FF bemutatását követő sikereken felbuzdulva annak alapjaira építve már 2012 végén kihozzák a GTB Fiorano utódját az olaszok zászlóshajójaként.
Alig egy hete számoltunk be arról, hogy a Mercedes-Benz hivatalosan is megosztotta az SLS AMG tetejétől megfosztott változatáról készült képeket, most újabb fotókkal szolgálhatunk kedves olvasóinknak az izgalmas német roadsterről – immáron közúti környezetben, teljesen leplezetlenül láthatjuk viszont a szárnyaitól megfosztott ragadozót.
A számítások szerint nagyobb népszerűségnek örvendő kombi verzió bemutatása után az i40 szedán verziójáról is lerántotta a leplet a Hyundai. A modell hatékony motorokkal, jó felszereltséggel, szívmelengető árral és átfogó garanciával hódít majd.
Hiába van még messze a Mercedes-Benz legkisebb autójának hivatalos bemutatója, szokás szerint a gyártótól függetlenül a sajtó kezére játszották a majdan Kecskeméten készülő A osztály képeit, amin teljes valójában látható a modell, minden részletével egyetemben. A fotók az európai szabványügyi hivatalból kerültek ki.
Idén második alkalommal kerül megrendezésre az Ázsia-túra, melyen 2011. július 04. és 20. között érezhetjük magunkat hamisíthatatlan kalandoroknak, sőt, ha az új versenykategóriába nevezünk, még a helyezésért való küzdelemben is részt vehetünk.
Tesztalanyaink az egyterűek utóbbi években egyre csak gyarapodó, széles skáláján belül felépítésüket tekintve talán nem is lehetnének különbözőbbek egymástól, kicsit jobban elmerülve a részletekben mégis számos közös pontot találhatunk a franciák és a koreaiak portékái között; létezésüknek lényege pedig gyakorlatilag megegyezik: mindkét négykerekű hét személynek A pontból B-be történő eljuttatását…
Manapság virágzik az olcsó autók piaca Európában, ráadásul a mesés keleten a még alacsonyabb árfekvésű modellek iránt nagy a kereslet. A Renault a Dacia megvásárlásával anno okosat lépett, mi több, a Dusterrel igazi ár/érték bajnokot avathattak, ám úgy tűnik, nem sokáig ülhetnek babérjaikon a Daciánál, ugyanis Kínából hamarosan ellenfél érkezik.
A Renault komolyan gondolta, hogy igazi városi elektromos kütyüt dob piacra a Twizy személyében, amely a robogóknál több védelmet nyújt és használhatóbbnak bizonyul, ráadásul elektromos hajtásával a zöld járművek táborát erősíti. Eddigi tudásunk most az Twizy árával bővült; lássuk, mennyibe fog kerülni a csendes kis jószág!
A Lexus idén is részt vállal a Nürburgring Nordschleifén rendezett versenyen, ám egy váratlan csavarral ezúttal nem (csak) az IS-F és LF-A versenyautókat vetik be, hanem legújabb terméküket, a sportos hibrid kompaktként pozícionált CT200h-t is csatába küldik.
Már hazánkban is rendelhető a Renault új 1,6 literes öngyulladós erőforrása, amelyet első ízben a Scénic és a Grand Scénic modellek motorházteteje alá költöztettek a franciák. A 130 lóerős egység ugyanannyiba kerül, mint a vele megegyező teljesítményű 1,9 dCi, ám sokkal takarékosabb utóbbinál. A Renault Scénic indulóára az "Energy dci"-vel 5,5 millió forint, míg a Grand változat nála 150 ezer…
Két forinttal csökken a benzin és a gázolaj ára is a töltőállomásokon szerdától - erősítették meg piaci források a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin országos átlagos ára 382 forint lesz szerdától, míg a gázolajé várhatóan 360 forintra süllyed.
Az atom szóval kapcsolatban mostanában mindenkinek az –erőmű és az –energia összetételek ugranak be. A biztonságosan kordában tartható folyamatot sokan veszélyesnek, félelmetesnek titulálják, miközben az apró részecskék által felszabadított energiát gyakorlatilag mindnyájan használják.
Gerhard Plattner neve már nem ismeretlen számunkra, hiszen a gazdaságos vezetés bajnoka már korábban is felhívta magára a figyelmet, amikor egy 1,4 literes, három hengeres dízelmotorral szerelt Ibiza Ecomotive volánja mögött a SEAT martorelli üzemétől a németországi Göttingenig autózott, mégpedig 100 kilométerre vetítve igen szerény 2,9 literes átlagfogyasztással.
Utódot kap a legenda. Sokan talán csalódtak, amikor a McLaren friss lendülettel kihozott szuperautójáról hallottak, ugyanis az MP4-12C a számok terén nem érhetett a nagy előd F1 nyomába. A helyzet most fog megváltozni, ugyanis a modell reinkarnációját már gőzerővel fejlesztik.
A hat évvel ezelőtt alapított Delta Motorsport első terméke alig egy hete futotta bemutatkozó köreit a sokat megélt silverstone-i pálya aszfaltján. Az elektromos Delta E-4 Coupé menetdinamikai jellemzőit tekintve kiválóan illik a választott környezetbe, de lássuk, kivel is van dolgunk!
A PSA Peugeot Citroën csoport legutóbbi stratégiai döntése szerint közép- és rövidtávon erőteljesen befektet a hajtásláncok fejlesztésébe, illetve a Fiattal történő együttműködést is befejezi 2017-ig.
„Nem csak a 20 éveseké a világ” – tartja a már-már elcsépeltnek is nevezhető idézet, ám az elmúlt hétvégén a Hungaroringen épp a 20 éveseké volt a főszerep, hiszen pontosan két évtizede gördült le a szentgotthárdi futószalagról az első Opel Astra, az akkor született Opel Magyarország első gyermeke.
Már régóta folynak a találgatások a Citroën igényes és remekül egyénre szabható kisautójának,a divatminik táborát erősítő DS3-nak nyitható tetejű változatáról, és a legfrissebb információk értelmében úgy látszik, hogy tényleg rövidesen megérkezik a típus.
A Genfi Autószalonon már láthattuk tanulmányként, mára viszont már végleges formáját is elnyerte az Opel Zafira következő generációja. Mérsékelt különbségekre, így pedig meggyőző formára számíthatunk.
Amit a legjobban várunk, annak az érkezéséig eltelt idő tűnik a leghosszabbnak, ez régi tapasztalat már. Így van ez a Toyota FT-86-tal, a japánok hátsókerekes, sperres, boxermotorral szerelt élményautójával is, amiről egyre-másra érkeznek a hírek, mégis egy örökkévalóságnak tűnik a megkaparintásáig vezető út.
A kedves olvasó talán a Forma-1-es közvetítések alkalmával találkozhatott leggyakrabban a KERS, azaz Kinetic Energy Recovery System (mozgási energiavisszanyerő rendszer) kifejezéssel, ám hamarasan a civil autók is magukénak tudhatják eme különleges extrát – ezúttal a Porsche vezetősége döntött az eszköz beépítéséről.
Joggal várhatjuk még az idénre a 2004-ben bemutatkozott 1-es BMW második generációját, arról ugyanis a hírek szerint még az őszi Frankfurti Autószalonon lerántják a leplet a bajorok. A közelgő időpont miatt már rengeteg kémfotón láthatjuk az újdonságot – ezúttal egy igazoltatás során, az induló csúcsmotorral kapták lencsevégre ügyes kezű fényképészek.
Mikor elkezdtem vezetni tanulni, a legnagyobb kihívást jelentő feladat számomra az elindulás volt, hiszen én is féltem a nagy mumustól, a lefulladástól. Viszont, ha az autót rángatás és kellemetlen motorhang nélkül sikerült lendületbe hoznom, már az elején is egész nyugodtan közlekedtem. Ellentétben az oktatómmal, aki jól tudta, hogy az elindulásnál van egy sokkal nehezebb feladat: időben…
Mikor elkezdtem vezetni tanulni, a legnagyobb kihívást jelentő feladat számomra az elindulás volt, hiszen én is féltem a nagy mumustól, a lefulladástól. Viszont, ha az autót rángatás és kellemetlen motorhang nélkül sikerült lendületbe hoznom, már az elején is egész nyugodtan közlekedtem. Ellentétben az oktatómmal, aki jól tudta, hogy az elindulásnál van egy sokkal nehezebb feladat: időben…
Mikor elkezdtem vezetni tanulni, a legnagyobb kihívást jelentő feladat számomra az elindulás volt, hiszen én is féltem a nagy mumustól, a lefulladástól. Viszont, ha az autót rángatás és kellemetlen motorhang nélkül sikerült lendületbe hoznom, már az elején is egész nyugodtan közlekedtem. Ellentétben az oktatómmal, aki jól tudta, hogy az elindulásnál van egy sokkal nehezebb feladat: időben…
Úgy tűnik, hogy a jó idő közeledtével az autós programokban sem lesz hiány. Míg múlt héten az Opel örvendeztette meg a nagyközönséget születésnapi eseménysorozatával, addig a következő hétvége hőse a Mitsubishi lesz, amely egész napos szórakozást készít elő kicsiknek és nagyoknak.
Új, erősebb dízelmotorral és a szedánból már ismert, fejlett technikai arzenállal mutatkozott be az Audi A6 Avant, azaz kombi új generációja. A modell szokás szerint magasra teszi a lécet.
Az „Év motorja” díjazást különösen nagy figyelem övezi, hiszen az elvileg komoly szakmai tapasztalattal rendelkező zsűri papíron a legkiválóbb, de sokszor inkább csak a legkülönlegesebb erőforrásokat választja a kategóriák, valamint az abszolút kategória élére. Ezúttal – kis meglepetésre – a Fiat kéthengeres TwinAir Turbója vitte a pálmát, de a BMW és a VW konszern is hozott szép számmal…
Az új születésű "Saab 9-3 SRT10 MegaPower" története akár még szokványosnak is nevezhető, hiszen nem egyszer találkozunk olyan esetekkel, amikor egy-egy építőnek belebicsaklik a bicskája aktuális projektjébe.
Sokan úgy gondolták, a Honda Civic Type R gyártása végének közeledtével szépen lassan kimúlnak a minden ízükben sportos Hondák, viszont a japán gyártó - pontosabban átmenetileg annak Mugen névre hallgató gyári tuningrészlege - a kis hibrid CR-Z keményebb utcai változatával visszahozza a kihúnyófélben levő tüzet – a CR-Z ráadásul különleges adottságai révén gyorsabb is lehet a CTR-nél.
Képzeljünk el egy olyan világot, amiben nincsenek határok, egy olyan világot, ahol az anyagi korlátok elmosódni látszanak, és amikor a modern technika legújabb vívmányai szabadon hozzáférhetőek! És most képzeljék el, hogy Önök még ilyen körülmények között is halálra unják magukat, mert nem jutnak olyan autóhoz, ami elég gyors lenne ahhoz, hogy egy szürke délutánon jobb kedvre derítse Önöket.
Az áprilisban bemutatott különleges Opel Corsa nem csak önmagában figyelemreméltó, hanem jó eséllyel pályázik a német gyártó legizgalmasabb jelenlegi autójának pozíciójára is. A nevében eddig sem hiába szerepelt a Nürburgring: most viszont a közeli ismeretséget bizonyítandó, az illetékesek kivitték a modellt a neves versenypályára.
Már alig vártuk, hogy kezeink közé kerülhessen a Ford Focus vadonatúj, harmadik felvonása, hiszen a kölniek büszkesége 1998-as megjelenése óta alapjaiban felforgatta a népes kompaktok táborát. Nincs is mit hosszasan mellébeszélni: a típusnak mind a kategóriareformáló első, mind a jóval konzervatívabb második generációja kasszasiker lett, így a gyártó mérnökeinek szép nagy teherrel a vállukon…
Sokan szkeptikusan tekintettek a Renault bejelentésére, miszerint olcsó autók gyártására szakosodott márkája, a Dacia égisze alatt versenyautót faragnak a legendás Pikes Peak 2011-es megmérettetésére, azonban a franciák bizonyították rátermettségüket és kőkemény versenygépet faragtak a Duster ruházata alá.
Bár a magyar piacot szerencsére nem érinti, a napokban talán a legfurcsább visszahívási akció érkezett a Citroën háza tájáról, amiről valaha is hallottunk.
Sokan úgy vélik, egy olyan kaliberű gyártótól, mint az Aston Martin kifejezetten bűnös tett egy elsőkerékhajtású kisautó, ugyanennek elektromos változatáért pedig gyakorlatilag máglyára kiáltják az összes mérnököt, akinek a keze érintette az autót. Pedig közel sincs igazuk, hiszen a Cygnet roppant igényes, igazi Astonos csomagolásban érkezik, a 2013-ra elkészülő elektromos változattal pedig még…
Miközben Olaszország nemzeti ünnepet ül az ország egyesítésének 150. évfordulójának alkalmából, addig a világhírű Gucci éppen 90 évvel ezelőtt került megalapításra. Igen szép alkalom ez arra, hogy a haza büszkeségének számító Fiat összefogjon a divatmárkával és egy közös termékkel rukkoljanak elő. Az együttműködés eredménye gyanánt született meg a Fiat 500 by Gucci limitált kiadású darabja.
Alig néhány napja, hogy elfogulatlanságom ékes bizonyítéka gyanánt azt a kijelentést tettem, hogy a 80 darabos szériában legyártásra került SA Aperta talán a történelem legkívánatosabb Ferrarija. Nos, tévedtem, ugyanis a New York Post egykori tulajdonosa, Peter Kalikow elvakult gyűjtő hírében áll
Az talán már senkinek sem újdonság, hogy néhány év leforgása alatt a kínai piac lett minden autógyártó terjeszkedésének középpontja, de mindmáig meglepő, hogy milyen lehetőségekkel bír bolygónk legnépesebb országa.
A KTM X-Bow valószínűleg már senkinek sem újdonság: az osztrák motorkerékpár-gyártó 2008-ban dobta piacra modern formákkal körített, pehelysúlyú nyitott modelljét, amely ha nem is reformálta meg teljesen az általunk annyira kedvelt kategóriát, kétségtelenül üde színfoltot jelentett a négykerekűek világában.
Az Aston Martin és a Zagato formatervezői stúdió közös munkássága egészen 1961-ig vezethető vissza: az említett évben került piacra a brit-olasz koprodukció első gyümölcse a csodaszép Aston DB4GT személyében, melyet további limitált modellek követtek.
Négy forinttal csökken a benzin literenkénti ára a hazai töltőállomásokon szerdától - erősítették meg piaci források a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin országos átlagos ára 376 forint lesz szerdától, míg a gázolajé nem változik, vagyis továbbra is 360 forint marad.
Vélhetően nem tévedek nagyot, ha azt állítom: gyakorlatilag mindenki került már olyan szituációba, amikor a városi araszolás közben a pokolba kívánta a ménkű sok kuplungolás és váltás egymásutánját, miközben esetlegesen irigykedve tekintett a szomszéd autóban a kellemes automatát használó úriemberre.
A Citroën újdonsága, a DS4 felfelé bővíti a különlegesebb sorozat kínálatát, és ez nem csak a pozícionálás tekintetében értendő. Az éppen nálunk vendégeskedő új C4 alapjaira építkező modell ugyanis magasabb is lesz testvérénél, ahogy azt a DS High Rider tanulmány is előrevetítette.