2013. december 3. kedd

dec. 3
9:09
Stílusosan, anyahajón mutatkozott be a Lamborghini Veneno Roadster (Auto Pult)
Egy olyan luxusmárkának, mint a Lamborghini, értenie kell a fényűzéshez és a túlzásokhoz. Ha pedig a Veneno Roadster vásárlóköréről beszélünk, mindent oda kell tenni, hiszen a mindössze 9 példányban elkészülő típus nem evilági árcédulával rendelkezik. A márka nem habozott.
dec. 3
9:27

9:48
Ecclestone elárulta, csalódott Alonsóban (F1világ)
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone elárulta, egy kicsit csalódott a Ferrari világbajnok versenyzőjében, Fernando Alonsóban, az ugyanis véleménye szerint feladta a harcot a 2013-as idény közepén. Tovább »
dec. 3
10:54
Magnussen tudja, eredményeket vár tőle a McLaren (F1világ)
A McLaren Mercedes színeiben jövőre debütáló Kevin Magnussen elárulta, abban bízik, hogy hasonló bemutatkozást produkálhat majd a patinás angol istálló színeiben, mint annak idején, 2007-ben Lewis Hamilton. Tovább »
dec. 3
11:51
Kéz és láb nélkül - jönnek a Volvo önvezető autói (Auto Pult)
A Volvo nagyszabású bejelentést tett nemrég, méghozzá azt, hogy rengeteg tesztelés után hamarosan elindítja a világ első önvezető autó projektjét Svédországban, Göteborg városában.
dec. 3
12:00
Lauda: Brawn nagy űrt hagy maga után (F1világ)
A Mercedes nem ügyvezető-elnöke, Niki Lauda elárulta, Ross Brawn távozásával nagy űr keletkezik majd a német alakulatnál, meg van győződve azonban arról, a csapat képes lesz túlélni a változásokat. Tovább »
dec. 3
12:27
Kéz és láb nélkül - jönnek a Volvo önvezető autói (Auto Pult)
A Volvo nagyszabású bejelentést tett nemrég, méghozzá azt, hogy rengeteg tesztelés után hamarosan elindítja a világ első önvezető autó projektjét Svédországban, Göteborg városában.
dec. 3
12:29
Versenypályán üvölt minden idők egyik legjobb Ferrarija - videóval (Auto Pult)
A Ferrari középmotoros, V8-as típusai mindig is nagy figyelmet kaptak, a népszerű modellek versenypályára különösképp alkalmas sportverzióit pedig még nagyobb tisztelet övezi. Nincs ez másképp a vadonatúj Ferrari 458 Speciale esetében sem, amely kétségtelenül minden idők egyik legkívánatosabb és legfinomabb paripája, amiben a bőven 9000 1/perc fölé forgatható 4,5 literes, 605 (540 Nm) lóerős…
dec. 3
12:33
Brawn: Nyárig biztosan nem fogok dolgozni (F1világ)
A Mercedestől az év végén távozó Ross Brawn a minap megerősítette, egy időre biztosan elköszön a Forma-1-től, szeretne ugyanis egy kis időt pihenéssel tölteni. Tovább »
dec. 3
12:35
Newey: Növelni kell a minimum súlyhatárt (F1világ)
A Red Bull Racing főtervezője, Adrian Newey továbbra is úgy véli, mindenképpen növelni kellene a versenyautók minimum súlyát 2014-re, hogy ne kerüljenek hátrányba a nehezebb versenyzők. Tovább »
dec. 3
12:45
Versenypályán üvölt minden idők egyik legjobb Ferrarija - videóval (Auto Pult)
A Ferrari középmotoros, V8-as típusai mindig is nagy figyelmet kaptak, a népszerű modellek versenypályára különösképp alkalmas sportverzióit pedig még nagyobb tisztelet övezi. Nincs ez másképp a vadonatúj Ferrari 458 Speciale esetében sem, amely kétségtelenül minden idők egyik legkívánatosabb és legfinomabb paripája, amiben a bőven 9000 1/perc fölé forgatható 4,5 literes, 605 (540 Nm) lóerős…
dec. 3
13:06
Ma jelentheti be Hülkenberget a Force India (F1világ)
Német médiajelentések szerint a Force India alakulata ma délután hivatalosan is bejelenti Nico Hülkenberg szerződtetését. Tovább »
dec. 3
13:57
Konnektorról tölthető hibriddel jön jövőre a Renault (Auto Pult)
Azok után, hogy több elektromos autót is piacra dobott a Renault, most úgy tűnik a hibridek piacára is beszállna, méghozzá egyből egy konnektorról tölthető változattal, mely a Clio méreteit venné magára.
dec. 3
14:15

14:45
Cáfol a menedzser, Alonso nem írt alá a McLarenhez (F1világ)
Nem tulajdonított komoly jelentőséget a McLarennel kapcsolatos pletykáknak Fernando Alonso menedzsere, Luis Garcia Abad. Tovább »
dec. 3
15:18
220 millió forintért kelt el Schumacher első bajnokautója (F1világ)
617 500 fontért, azaz átszámítva több mint 220 millió forintért kelt el a Forma-1 legendás versenyzőjének, Michael Schumachernek 1994-es versenyautója. Tovább »
dec. 3
15:51
220 millió forintért kelt el Schumacher bajnokautója (F1világ)
617 500 fontért, azaz átszámítva több mint 220 millió forintért kelt el a Forma-1 legendás versenyzőjének, Michael Schumachernek 1994-es versenyautója. Tovább »
dec. 3
16:24
Hivatalos: Hülkenberg a Force Indiánál folytatja (F1világ)
A Force India alakulata kedden délután hivatalos közleményben erősítette meg, hogy több évre szóló szerződést írt alá korábbi versenyzőjével, Nico Hülkenberggel, aki így távozik a Sauber csapatától. Tovább »
dec. 3
19:03
Aki nélkül ma nem itt tartana az autóipar – Csonka János (Auto Pult)
Karburátor, porlasztó vagy színtiszta magyar nyelven gázosító – a mai generáció már aligha találkozik e szavakkal, magával a szerkezettel pedig jóformán egyáltalán nem, maximum bizonyos motorkerékpárok vagy veterán korú járművek körüli beszélgetésekben merülnek fel. Pedig jóformán évtizedekig a karburátor jelentette a megoldást, nélküle a benzinmotorok fejlődése bizonyosan másképp alakul. A…

Keresés