A Mercedes-Benz a B-osztály elektromos verziójának képében már eddig is rendelkezett villanyautóval, ám az tulajdonképpen csak az első szárnypróbálgatása volt a csillagosoknak. A tegnap esti órákban bemutatott vadonatúj EQC-t tehát nyugodtan tekinthetjük a gyáriak első igazi elektromos modelljének, hiszen tulajdonképpen maga Dieter Zetsche, a Mercedes vezetője is így beszélt róla – és mint ilyen,…
Még két év sem telt el a Hyundai i30 bemutatója óta, a dél-koreaiak máris hozzányúltak kompaktjukhoz. A finom külső változások mellett a legnagyobb újdonságot egy új fejlesztésű dízelmotor jelenti, mellyel immár minden i30 megfelel a jövő szeptemberben életbe lévő Euro 6d Temp normáknak.

Az üzemanyagok árait tekintve egy igencsak rossz sorozatban vagyunk, hiszen múlt hét szerda óta folyamatosan drágult a benzin (+7 forint) és a dízel (+9 forint) literenkénti átlagára. Péntektől pedig ismét nem kímélik az autósokat: bár a benzin ára ezúttal nem változik, a gázolajért ismét többet kell majd fizetnünk, méghozzá átlagosan bruttó 3 forinttal. Mindez azt jelenti, hogy a benzinért…

Az elmúlt időszakban többször is felerősödtek azok a hírek, hogy az Audi elbúcsúzik az R8-tól, és nem készíti el vérbeli sportautójának harmadik generációját. Most azonban jól értesült források szerint úgy áll a helyzet, hogy maradhat az R8 típusjelzés a palettán, de mögé kerülhet az e-tron utónév is – ebből pedig nem nehéz kitalálni, hogy elektromos szuperautóként gondolhatják majd újra a modellt…

A Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. „fővárosi hőgyűrű” projektjének keretén belül távhő vezetéket fektetnek le, a munkálatokhoz kapcsolódóan pedig az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, illetve a Városház utcánál hatalmas szerelőaknák épülnek.
A Volkswagen általában nem megy a trendek elébe, hanem okosan kivárva, a legjobbkor csap le újdonságaival, melyek általában rögtön az adott kategória élmezőnyébe katapultálnak. Nincs ez másként a crossoverek és SUV-k mezőnyében sem, és a T-Cross őszi bemutatkozásával már az összes méretkategóriát lefedik majd a németek. Ezúttal azonban a T-Roc lesz középpontban, amivel bizony nagyot húztak a…
Ahogyan a Volvo tegnap ígérte, ma be is mutatta új koncepcióját, amely a 360c névre hallgat. Azt már lehetett tudni, hogy egy teljesen önvezető négykerekűről lesz szó, ám a svédek mégis túlszárnyalták az előzetes elképzeléseinket, és az újdonsággal rögtön olyan magas célokat tűztek ki maguk elé, mint a repülőgépek kiváltása – legalábbis egyes helyzetekben.

Már megjelenésekor is egyértelmű volt, hogy benne van az a valami, amitől mélyre menően érdekes a Twingo, ám sosem volt igazán jó móka. Most viszont már az örömfaktort sem hiányolhatjuk.
A Škoda nagy dobásra készül a Rapid utódjával, hiszen új néven, immár csak klasszikus ötajtósként, ráadásul magasabbra pozícionálva fogják piacra dobni a csehek az újdonságot, ami így tulajdonképpen jóval közelebb kerül az Octaviához, és annak klasszikus ötajtós alternatívájaként is szolgálhat. A gyáriak pedig még idén megmutatják nekünk, hogy mire számíthatunk az új Rapid kapcsán, ugyanis érkezik…
A BMW még tavaly szeptemberben mutatta be az X7 koncepciót, és már akkor tudni lehetett, hogy idén érkezik a sorozatgyártású változat is. Mostanra már az is hivatalos, hogy október közepén fogják leleplezni az újdonságot, ezt pedig a bajorok szóvivője jelentette be nemrég. Nem kell tehát sokat várnunk már, és szinte biztosak lehetünk benne, hogy a nagy nap közeledtével újabb és újabb részleteket…

Azt már eddig is tudtuk, hogy a Mercedes-Benz első igazi elektromos autója, a nemrég bemutatkozott EQC csak a jéghegy csúcsa, ami a csillagosok jövőbeli villanyos palettáját illeti, azonban a németek tervei a következő négy évre még ennek tudatában is megdöbbentők lehetnek. A Mercedes ugyanis nem kevesebb, mint kilenc tisztán elektromos modellt szeretne kínálni 2022-re, amivel nem titkoltan…
Az idei év első nyolc hónapjában már több mint 100 db BMW i3-ast adott el a BMW Magyarországon, és ezzel tovább folytatódik a BMW i3 és i8, valamint a BMW iPerformance modellek sikertörténete hazánkban. Az idei év első nyolc hónapja után 102 db BMW i3 és 7 db BMW i8-as modell került átadásra itthon. A BMW i3-as értékesítése a tavalyi év hasonló időszakához képest 21%-kal bővült, így a BMW i…

Negatívnak tűnhet, hogy a Toyota évről-évre újabb visszahívásokat jelent be, mégis pozitív, hogy minden lehetséges hibaforrást kiiktatnak, most Priusokat és C-HR-eket kell átvizsgálni.
Volt már szó róla korábban, ám az elvetett ötletet úgy tűnik, mégis visszahozza a Bugatti. Fotóztak náluk egy autót, ami szemmel láthatóan nem a Chiron, annál jóval hosszabb.
Erősít az Opel Grandland X: új, közvetlen befecskendezésű benzines turbómotorral bővíti az Opel a kompakt SUV portfólióját. A csúcshajtómű a különösen simán kapcsoló nyolcfokozatú automatával lesz kapható. A teljesen alumíniumépítésű PureTech motor korszerű, részecskeszűrős kipufogógáz-kezelésnek köszönhetően csekély emisszióval fejt ki kiváló teljesítményt.

Transzalpina, Transzfogaras, Stelvio-hágó, Grossglockner Hochalpenstrasse – kivétel nélkül olyan viszonylag elérhető távolságban lévő európai úti célok, melyek hallatán a benzingőzzel fertőzött autó- és motorkerékpár-mániásoknak azonnal hevesebbre vált a szívverésük, és amelyeknek helyet kell kapniuk élményautózós úti céljaink képzeletbeli bakancslistáján.
A McLaren MSO részlege új restauráló szolgáltatását jelentette be, majd meg is mutatták, mire képesek, ezt a versenyautót eredeti, új állapotára hozták fel, csakis eredeti alkatrészekből.
Transzalpina, Transzfogaras, Stelvio-hágó, Grossglockner Hochalpenstrasse – kivétel nélkül olyan viszonylag elérhető távolságban lévő európai úti célok, melyek hallatán a benzingőzzel fertőzött autó- és motorkerékpár-mániásoknak azonnal hevesebbre vált a szívverésük, és amelyeknek helyet kell kapniuk élményautózós úti céljaink képzeletbeli bakancslistáján.
Próbáltunk nemrégiben 240 ezret futott Audi A4 kombit, de a rettegett multitronic váltós, már a 320 ezres óraállást közelítő Avantot nem utasíthattam vissza.
A Jaguar sok-sok év után újra a középmotoros elrendezéshez nyúl új projektjében; a remények szerint 2022-ben debütáló modellel az F-Type modellt szeretnék leváltani.
A BMW igen korán belevetette magát a konnektoros hibridek világába, és ennek köszönhetően az egyik legszélesebb, legátfogóbb palettával rendelkezik e tekintetben. Az egyik első modelljük az X5 xDrive 40e volt, és az X5 új generációjának bemutatkozásával várható volt, hogy a konnektoros hibrid variáns is teljesen megújul. Ez pedig nem is történt másként: íme, az új BMW X5 xDrive45e iPerformance.

Meghallgatta a BMW a márkafanatikusok imáit, sorhatos benzinmotorral párosították az újgenerációs hibrid hajtásláncukat, mely először a negyedik generációs X5-be kerül.
A Ford Mustang globális bevezetése óta még nagyobb sikereknek örvend, mint korábban, és ez nyilván elgondolkodtatta a Ford vezetőségét. Habár ennek a fejtörésnek a vége valószínűleg nem az lett, amit sokan vártak, hiszen az amerikaiak úgy döntöttek, hogy a Mustang formai megoldásait felhasználva megalkotnak egy crossovert, de ami a benzingőzzel fertőzött rajongóknak még jobban fájhat, hogy az…

Nem is olyan régen számoltunk be róla, hogy a Cupra első saját modellje egy sportos crossover lehet majd, amely ugyan később Seat emblémával is megjelenhet, de tervezésénél mindenképpen a Cupra filozófiáját tartanák szem előtt. Ugyan semmi sem hivatalos, de nemrég megjelent egy nagyon is valóságosnak tűnő fotó az interneten, mely éppen egy kifejezetten dinamikus crossovert ábrázol, méghozzá Cupra…

A BMW az X2-vel kiteljesítette a terepkupé palettáját: az X1 alapjaira épülő, ám annál jóval vagányabb és sportosabb kompakt SUV igazán dinamikus lett, ám egy ehhez illő, igazán izmos hajtáslánc még hiányzott a teljességhez. Tudták ezt a bajorok is, és nem is váratták sokáig a rajongókat egy M Performance változattal – bemutatkozik a BMW X2 M35i, amely az első négyhengeres M Performance modell a…
Autópálya matricát már igen sok platformon lehet vásárolni: személyesen a benzinkutakon vagy az ügyfélszolgálati irodákban, SMS-ben vagy éppen interneten. Vasárnap (szeptember 9.) azonban egy időre leáll majd a rendszer, és ez lehetőséget érinteni fog, így éjszaka 1:00 és hajnali 6:05 között semmilyen módon nem tudunk majd hozzájutni az úthasználati jogosultságokhoz.

Lehet itt S, D vagy JCW, jöhet Clubman vagy Countryman, a MINI márka magját és esszenciáját mindig is az egyszerű háromajtós Cooper alapmodell fogja adni. Nincs ez másképp a 2018-as esztendőre felfrissült modellel sem, amely tíz millió forint alatt talán az autóipar egyik legjobb beszállómodelljét adja.