A 45. alkalommal megrendezett „Arany kormánykerék” díjátadót november 9-én tartották a berlini Axel-Springer-Haus újságírói klubjában. Az esemény házigazdája Barbara Schöneberger volt, az „Év legszebb autója” díjat és az ezzel járó jól ismert szobrot pedig az AUDI AG vezérigazgatója, Markus Duesmann vehette át. „Az e-tron GT1 formatervével hangsúly
A Mazda és a Toyota nem is olyan régen szorosabbra fűzte a viszonyát. Ennek eredményeként jött létre a Mazda Toyota Manufacturing (MTM) névre hallgató gyáregység az alabamai Huntsville városában, az Egyesült Államokban. Itt készül majd a most bemutatott, vadonatúj CX-50 modell is, amely a CX-5 vadabb, terepre alkalmasabb nagytestvéreként kívánja me
Fotó: AMS.at Jelenleg 500 betöltetlen állás van az autóbusz- és teherautó-sofőr szektorban. A buszsofőröknél jelenleg mintegy 100 állást kell betölteni – mondta Peter Lackner, a közlekedési és forgalmi divízió ügyvezető igazgatója: „Elvileg úgy működik, hogy az AMS fizeti a teljes képzési költséget. A hivatásos sofőr és a cég hozzájárulást fizet a
Az Alfa Romeo Forma-1-es csapata kedden délelőtt hivatalos közleményben erősítette meg, Antonio Giovinazzi a 2021-es szezon végén elhagyja az istállót, így a hinwili gárda egy teljesen új felállással vág neki a következő idénynek.
Szerző: Bánffi Tibor John Francis Dodge (1864-1920) és fivére, Horace Elgin Dodge (1868-1920) kiegészítették egymást. Horace volt a forrófejű zseni, míg a megfontolt John inkább menedzselte a céget. Kicsapongó életvitelük ellenére munkájukat mindig lelkiismerettel végezték. 1901-ben átköltöztették üzemüket Detroitba, az autógyártás akkori fellegvá
Eddig az autórajongók szempontjából a legsötétebb jóslatok jöttek be: a hagyományos céleszközök kihalnak. Oda a családi egyterű, pusztul a hosszú távon hatékony dízel. Egyre több sportautó marad távol Európától, V8 helyett pedig felvillanyozott négy henger érkezik. Mindennek tetejébe pedig a hagyományos szedánok műfaja is szép lassan haldokol. De h
2021. november 12-én az esztergomi KIRCHHOFF Automotive gyáregység is csatlakozott a faültetési akcióhoz, melynek keretében munkavállalóik 1785 facsemetét ültettek el a Pilisi Parkerdő Pilisszentkereszti Erdészete által kijelölt területre. A vállalat részéről több mint 90 munkatárs vett részt az eseményen, ahol a Parkerdő dolgozói gondoskodtak arró
Egyelőre nem fog óvást benyújtani a Mercedes ellen a Red Bull Forma-1-es csapata, Christian Horner ugyanis azt mondja, továbbra is válaszokat keresnek arra, a német istálló hogyan tud ilyen elképesztő sebességet elérni az egyenesekben.
Jövőre ünnepli tizenötödik születésnapját a Lexus F sportmárka. A prémium autógyártó legsportosabb gyártmányai másfél évtized alatt felnőttek patinás európai versenytársaikhoz, egyedi karakterükkel – amelyben kulcsszerepet játszik a turbókorszakban teljesen egyedülálló, nagy lökettérfogatú, nyolchengeres szívómotor – hiteles alternatívát jelentenek
Seffer Lilla közölte: a sérülteket a mentők kórházba vitték, az autóúton a helyszínelés és a műszaki mentés már befejeződött, a teljes lezárás után a forgalom ismét zavartalan. Az MTI helyszíni forrásból úgy értesült, hogy a Szombathely felé haladó személyautó megcsúszott, áttért a szemközti oldalra, ahol előbb érintőlegesen egy sódert szállító kam
„Másokért jót tenni az egyik legfontosabb és legszebb emberi cselekedet, amely erősíti a közösségi összetartozás érzését. Éppen ezért vállalatunk társadalmi felelősségvállalásának egyik meghatározó pillére az önkéntes segítségnyújtás és az adományozási tevékenység. Fontos mindannyiunk számára megmutatni azt, hogy az önkéntesség, az önkéntes munka m
Robotok: 2020-ban a német vállalatok kevesebbet költöttek kutatásra és fejlesztésre. Illusztráció: KUKA A 2020-as koronaévben hét év után először csökkentek a német gazdaság kutatás-fejlesztésre (K+F) fordított kiadásai. Ez a Stifterverband által a Szövetségi Kutatási Minisztérium megbízásából végzett felmérés eredménye. Ennek megfelelően a cége
Összeütközött négy személyautó, egy kisteherautó és egy nyerges vontató Győrben, a Nagymegyeri úton. Az esethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik áramtalanítják a járműveket. A mentők is a helyszínen vannak. Az érintett útszakaszt lezárták - írja a Katasztrófavédelem.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond a Hidrogén-technológiával a zöld jövőért című konferencián az Automotive Hungary Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitója utáni szakmai konferencián a budapesti Hungexpón 2021. november 16-án. MTI/Kovács Tamás Palkovics László hozzátette, a magyar gazdaság nagyjáb
Az amerikai legfelsőbb bíróság szerint az amerikai államok és alacsonyabb közigazgatási egységek szintjén is perelhető a VW a manipulált kibocsátású autók miatt.
Megkezdődött a magyarországi értékesítés Az új Multivan elsőkerék-hajtást használ, mozgatásáról kétféle – 136 lóerős (100 kW) és 204 lóerős (150 kW) – négyhengeres, turbófeltöltéses, TSI benzinmotor gondoskodik. A legújabb generációt eHybrid rendszerrel is piacra küldi a Volkswagen Haszonjárművek, amelyben a 116 lóerős (85 kW) HEM80 típusú elektrom
A Bridgestone EMIA meghirdette első Fenntarthatósági Hetét a cégcsoporthoz tartozó gyárakban, ahol a zöld szemlélet, valamint a vállalati és hétköznapi fenntarthatósági megoldások népszerűsítése volt a cél. Ebbe az eseménysorozatba vonták be a helyi oktatási intézményt is. „A Bridgestone számára a fenntarthatóság egy olyan fontos szemlélet, amelyet
Aki ilyet keres, bocsánat, inkább ilyenről álmodik – hiszen egy Minire döbbenetesen könnyű vágyni – annak úgyis teljesen mindegy, hogy mit zagyválnak az újságírók róla. És bár sok szempontból nem éppen a megfelelő irányba mozdultak a britek a legfrissebb facelift során, azért csalódást továbbra sem fog okozni a Mini JCW Cabrio, hiszen pontosan azt
Ezen az építkezésen, Zágrábtól nem messze épül fel a 200.000 négyzetméteres Rimac cégkampusz. (Fotó: Rimac) Néhány napja Zágrábtól nem messze gurulnak a kotrógépek. Mate Rimac hipermodern központot épít a cége számára, amely gyorsan növekszik. 200 millió euróból épülnek fejlesztési és termelési célú épületek. A prototípusoktól vagy kis sorozatoktó
A Red Bull versenyzője, Sergio Perez azt mondja, a hétvégi Brazil Nagydíjon képtelenség volt tartani a lépést a Mercedesszel, a német istálló ugyanis végsebességének köszönhetően más szintet képviselt.
Nyilvánosságra került az a belső kamerás felvétel, melyet még a versenybírók sem tudtak megnézni a vasárnapi Brazil Nagydíjon, amikor Lewis Hamiltont leterelte a pályáról Max Verstappen.
Újra kivizsgáltatja Max Verstappen és Lewis Hamilton brazíliai incidensét a Mercedes Forma-1-es csapata azok után, hogy kedden napvilágot láttak a Red Bull versenyzőjének belső kamerás felvételei.
Tökéletesen sikerült a „műtét”. A Mercedes az alapoktól villanyautónak tervezett EQS-be is átmentette a márka luxusautóinak auráját. Érezni rajta, hogy
A Brazil Nagydíjon szintet lépett a Mercedes és a Red Bull világbajnoki címért folytatott küzdelme, melyet mostantól kezdve bátran nevezhetünk háborúnak. A hétvégi eseményeknek ráadásul nincs még vége, a Mercedes a Verstappen/Hamilton-incidens felülvizsgálatát kérte.
Most azonban egy bázeli sofőrnek rá kellett jönnie, mit jelent, ha egy automata parkolóházban meghibásodik a technológia. Amikor a 65 éves férfi fel akarta venni Skoda Superbjét a St. Claraspital (kórház) automata parkolójából, hosszú türelempróbára kényszerült. Parkolójegyének leolvasásakor a gép műszaki meghibásodást jelzett, emiatt az autóját ta
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint nem motorjának köszönheti a Mercedes azt, hogy ennyire domináns tudott lenni a múlt hétvégi Brazil Nagydíjon.
Volt már olyan modell, amelynek nyugdíjazása olyannyira megviselte Önöket, hogy a barátaikkal egy kocsmában összegyűlve úgy döntöttek, hogy ha az adott gyártó nem, akkor majd Önök életre hívják a szellemi utódját? Valahogy így született meg az Ineos Grenadier, amely a brit Ineos vegyipari vállalat – amely a világ negyedik legnagyobb cége ezen a ter
Megállították és kétszázezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök arra a két sofőrre, akik november 14-én a 26-os számú főúton a megengedett 90 km/h helyett 186, illetve 187 km/h sebességgel hajtottak. Előbbi egy Ford Mustang volt. Egy harmadik sofőrt pedig Miskolc belterületén mértek be 130 km/h sebességgel, ellene közigazgatási elj
A puszta számoknál valószínűleg sokkal beszédesebb maga az élmény, amelyet a Porsche 718-as középmotoros modellcsaládjának újdonsült csúcsváltozata nyújt. A Cayman 718 GT4 RS előnye Nordschleife köridőre lefordítva 23,6 másodperc (azaz fél fényév) a cseppet sem hagyományos GT4-hez képest, de mi mégsem ezért szeretjük igazán.
A svájci központú csapat kedden jelentette be a 22 éves pilóta érkezését, aki jelenleg a Forma-2-es bajnokságban szerepel, és az F1-es Alpine tesztversenyzője. Csou most második helyen áll a Forma-2 összetett pontversenyében, de két forduló, a szaúdi, valamint az abu-dzabi állomás még hátravan az idényből. A kínai pilóta csapattársa a Mercedestől a