2021 októberében ismét kevesebb személyautót regisztráltak az EU-ban, mint egy évvel korábban, az eltérés 30,3%. Hazánkban ugyanúgy csökkenés volt megfigyelhető,
Palkovics László köszöntőjében kiemelte: a Palóc Ring megvalósítása két szempontból is egyedi fejlesztés. Egyrészt egyedülálló lehetőséget teremt a térségben a tehetségek felkutatására és az autósport-utánpótlás nevelésére, hiszen a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) előírásainak minden tekintetben megfelelően lett kialakítva, így nemzetközi vers
Tamsweg községben egy kivilágítatlan segédmotoros kerékpárra figyeltek fel a rendőrök, amely jelentősen túllépte a sebességet, és olvashatatlan volt a rendszáma. A rendőrök megkülönböztető jelzést használva – kék fény és sziréna - próbálták megállítani a 15 éves sofőrt, de nem jártak sikerrel. A tinédzser egy földúton próbált megszökni Göriach tele
Tamsweg községben egy kivilágítatlan segédmotoros kerékpárra figyeltek fel a rendőrök, amely jelentősen túllépte a sebességet, és olvashatatlan volt a rendszáma. A rendőrök megkülönböztető jelzést használva – kék fény és sziréna - próbálták megállítani a 15 éves sofőrt, de nem jártak sikerrel. A tinédzser egy földúton próbált megszökni Göriach tele
Illusztráció Forrás: Volkswagen Rossz hír a nemzetközi tuningrajongóknak: 2022-ben sem lesz Wörthi-tavi GTI találkozó. Amint azt Maria Wörth pénteken bejelentette, a Volkswagennel folytatott konzultációt követően úgy döntöttek, hogy a reifnitzi eseményre nem kerül sor, immár harmadik alkalommal sem. A kiállítóknak és a szponzoroknak biztonságra va
Hosszú volt a szünet, nagy volt a várakozás, de jól sikerült az előadás. A szereplők igazi show-t varázsoltak a nagyszínpadra a Magyarok a Világ Járműgyártásába kiállítás megnyitóján és a műsor a G pavilonban folytatódott három napon át. Volt mit megcsodálnia a publikumnak, több mint 42 ezren látogattak el a kőbányai expóra, melynek egyre fontosab
Christian Horner szerint az idei évi F1-es bajnoki küzdelem a Red Bull és a Mercedes között a legnagyobb politikai harc, amit eddig tapasztalt a királykategóriában.
Elégedett a Ferrari versenytempójával Charles Leclerc, így a monacói pilóta szerint főleg az időmérős teljesítményre kell fókuszálniuk a szombati utolsó szabadedzésen.
A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz elismerte, a Katari Nagydíj nyitónapja után nem egészen tartanak ott, ahol szeretnének, így keményen kell dolgozniuk azért, hogy szombaton előrébb kerüljenek.
A Mercedes Forma-1-es csapatának mérnökigazgatója, Andrew Shovlin nem érti, miért állítják azt a Red Bull részéről, hogy hátsó szárnyaik véglapjain súrlódási nyomok látszanak, amik a terelőlapok hajlékonyságát bizonyítják.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt mondja, tisztelik mindazt, amit a Mercedes és Lewis Hamilton elért az elmúlt időszakban, ez azonban nem jelenti azt, hogy jópofizniuk is kell a rivális istállóval.
Elfyn Evans vezet a Monza-rali első napja után, de az előnye mindössze 1,4 másodperc Sébastien Ogier előtt. A francia gyorsabb volt a péntek reggeli négy hegyi szakaszon Bergamo környékén, délután viszont a walesi volt gyorsabb a Monza versenypályán megrendezett gyorsaságikon. Evansnak nehéz dolga van, mert 18 ponttal kellene többet szereznie, min
Eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2021. november 19-én 19 óra 17 perc körül két személygépkocsi frontálisan ütközött a 66-os úton Mánfa közelében. Az elsődleges információk alapján a baleset során hárman megsérültek, egy férfi pedig a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére 19 óra 35 perctől a balesettel érintett útszakaszo
Aki szereti az autókat és járt már az Instagramon, már biztosan belefutott Chris Labrooy meghökkentő grafikáiba, amik általában egy Porsche 911-est, vagy éppen egy Volkswagen Beetle-t ábrázolnak szürreális módon. Ha még ismeretlen lenne a művész, érdemes még most, olvasás közben felkeresni az alkotásait, amik néha görbe tükröt mutatnak a világunkna
A Lexus új tervezési projektet indított annak feltárására, hogy a luxusközlekedés milyen irányokba fejlődhet tovább a 21. század közepére. Ennek keretében együttműködik a Londonban található Royal College of Arttal (RCA), méghozzá az iskola Intelligent Mobility Design Centre posztgraduális hallgatói számára létrehozott, „Lexus 2040: A jövő prémiumá
A Suzuki palettája idén két modellel, jelentős fejlődést elkönyvelve teljesedett ki: a lágy hibrid modellekkel kitömött kínálat az Acrossnak köszönhetően elektromos hálózatról tölthető hibrid modellel bővült, a Swace személyében pedig immáron teljes értékű Suzuki hibrid modell is elérhető – ezúttal utóbbi vendégeskedett szerkesztőségünk garázsában.
A LADA Vesta Sport TCR-eket Kirill Ladygin és Mikhail Mityaev vezeti majd, ők lesznek az első oroszok, akik részt vesznek egy WTCR-versenyen. Ladygin TCR orosz túraautó bajnok lett 2021-ben, Mikhail Mityaev pedig a tabella harmadik helyezettje. Noha WTCR pontokat nem kapnak, és 10 kilogramm plusz súlyt kell elhelyezni az autókban, a LADA szereplése
Korábbi villanyautós tesztünkön már sikerült összevetnünk a Skoda és a Volkswagen villanyszabadidő-autóját, akkor az derült ki, hogy az ID.4 mintegy 10 százalékkal fogyaszt kevesebbet az Enyaqnál. Mostani tesztünk során a konszerntestvér Audi is megmérettetett. Ugyan a Q4 e-tron kisebb, mint a másik kettő, ugyanarra az MEB platformra épül, ugyanazt
A közelmúltban részletesen megvizsgáltuk, hogy mi történt Glasgow-ban, a klímacsúcson. Ha kíváncsi vagy az egész esemény legfontosabb részleteire, akkor olvashatsz
Az elmúlt évtizedekben számos technikai újítás jelent meg a személygépjárművekben, amelyek nemcsak az eszközök árát, hanem a könnyebb vezethetőséget és a biztonságos közlekedés lehetőségét is megnövelték. A légzsák, az ABS, a parkolást segítő rendszerek ma már többnyire az alapmodellek tartozékai. A Magyar Suzuki az Ipsos bevonásával elvégzett repr
Az utastérben alkalmazott fenntartható anyagok, az újrahasznosított és megújuló anyagokból készített abroncsok, a kedvezőbb aerodinamika és egyéb megoldások révén a Volvo Cars már magán az autón keresztül hatalmas lépéseket tehet szénlábnyomának csökkentése érdekében. Ha ezekhez a megoldásokhoz tiszta energia alkalmazása társul, méghozzá a dekar
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy monostorpályi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a férfi egy terepjáróval közlekedett a 4-es számú főúton 2021. június 21-én 5 óra 30 perc körül. A sofőr Kaba irányából
Magabiztosan vezet hazai autópiacon az esztergomi gyártású, Év Magyar Autója 2021 díjas Suzuki Vitara vezet, a kompakt autó mögött második a szintén esztergomi S-Cross. Az idén forgalomba helyezett 12 tonnánál nehezebb buszok kétharmada magyar gyártmány. Top 14 magyar jármű 2021 (I-VIII. hónap) 1. Suzuki Vitara 6942 autó 2. Suzuki SX4 S-Cross 4803
A 36 éves Hamilton kiváló, 1:20.827 perces körrekorddal diadalmaskodott a kvalifikáción, négy és fél tizedmásodperccel megelőzve a világbajnoki pontversenyben élen álló Max Verstappent, a Red Bull holland versenyzőjét. Hamiltonnak ez az idei negyedik és pályafutása 102. pole pozíciója. Az időmérőt csapattársa, a finn Valtteri Bottas zárta a harmadi
Érdemes odafigyelni a Rimac autógyárra, a friss márkában komoly potenciált lát a Porsche. A német sportkocsigyártó több lépcsőben vásárolt tulajdonrészt
A 90-es évek végén, 2000-es évek elején vitathatatlanul összeforrt a Subaru név a rali világával, és úgy tűnik, hogy a márka a mai napig erre a hírnevére építkezik. Legalábbis Kanadában mindenképp, ahol 8000 dolláros kedvezményt adnak minden olyan 2020 utáni, frissen vásárolt Subaru modellre, amiből raliautót faragnak később a vásárlók. Ehhez mindö
Az Ötödik Köztársaság megalapítása óta a DS és SM, majd a DS 5 és a DS 7 CROSSBACK modelleket hét államfő használta. 2017-es beiktatásakor Emmanuel Macron a DS 7 CROSSBACK PRÉSIDENTIEL-lel haladt végig a Champs Elysées-n. Az új DS 7 CROSSBACK ÉLYSÉE 300 lóerős E-TENSE plug-in hibrid 4x4 hajtásláncot kapott, karosszériáját Indigókékre fényezték. A k
Mottó A változó geopolitika mellett háborúk és katonai szövetségek formálták a magyar hadiipart, melyben több zseniális mérnök alkotott úttörő járműveket, ezek nemcsak a katonai mezőnyben voltak világelsők, róluk szól technikatörténeti sorozatunk. A vizek és gépek városa Természeti adottságainak köszönhetően a magyar ipar kezdetben főleg mezőgazd
A ConnectedRide Cradle nem csak egy egyszerű tartóállványként szolgál az okostelefon kényelmes navigációs eszközként való használatához menet közben, hiszen a navigációs térkép mellett a jármű adatai, például a dőlésszög, a gyorsulás, a lassulás és még sok egyéb információ is megjeleníthető a BMW Motorrad Connected alkalmazáson keresztül a Multi-Co
Döntő szakaszába érkezett a Forma-1-es világbajnokság, a Red Bull számára így különösen fájó, hogy Sergio Perez nem tudta beverekedni magát a top 10-be a Katari Nagydíj szombati időmérő edzésén. A mexikói csalódott, de reméli, a versenyen fel tud zárkózni.
A Katari Nagydíj versenybírói beidézték a világbajnoki pontverseny jelenlegi éllovasát, Max Verstappent. A holland pilóta a gyanú szerint figyelmen kívül hagyta a sárga zászlós jelzést.
A 10. helyen zárta a Forma-1-es Katari Nagydíj időmérő edzését Sebastian Vettel, a német pilóta azonban úgy érzi, végezhetett volna előrébb is, ám a sárga zászlós jelzések miatt elemelte a lábát a gázról az utolsó percekben.
Max Verstappen mellett a Mercedes pilótáját, Valtteri Bottast, valamint a ferraris Carlos Sainzot is beidézték a Forma-1-es Katari Nagydíj versenybírói.
Egy 31 éves férfi vesztette életét Felsőlajos külterületén. Az M5-ös autópálya felől az 5. számú főút irányába haladt autójával egy 31 éves férfi 2021. november 20-án 20 óra 45 perc körül, amikor eddig tisztázatlan körülmények között a földúton egy kanyarban megcsúszott. A sofőr – miután a jármű többször megpördült – kirepült, és olyan súlyos sé
Egy 14 éves fiú kómába került, további négy kiskorú pedig különböző mértékű sérüléseket szenvedett, amikor a szombat esti közös bulizás után elkötötték egyikük édesapjának autóját, és ittasan kocsikáztak. Az öt tinédzser a 3 ezer lakosú olaszországi Bonóba valósi. Egyikük, egy 15 éves fiú részegen ellopta édesapja autóját, beültette a kocsiba négy
A jelenlegi állás szerint valószínűleg koalíciós kormányt alakító pártok az Automobilwoche beszámolója szerint elvetették a korlátozás bevezetésének ötletét. Az SPD, a Zöldek és az FDP nem akar általános sebességkorlátozást a német autópályákon. A három fél közös bejelentésében a kutatások eredményeiről a következőket írja: "Németországot szeretné