2021. december 7. kedd

dec. 7
0:12
Verstappen: Brazíliában még nem volt gond, most hirtelen megbüntetnek érte… (F1világ)
Természetesen csalódottan nyilatkozott a vasárnapi Szaúd-arábiai Nagydíj után a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen, aki saját bevallása szerint nem ért egyet a versenybírók bizonyos döntéseivel.
dec. 7
0:12
Újra akcióban a Nissan Jóakarat Társasága (Autószektor)
„Önzetlenül segíteni azoknak, akiknek szükségük van rá.” – így foglalták egyetlen mondatba közös céljukat azok a művészek, hírességek, közéleti szereplők, tudósok, üzletemberek, séfek, akik 2020 végén csatlakoztak a Nissan kezdeményezésére megalakult Jóakarat Társasághoz. És bár a járványidőszak nem könnyítette meg dolgukat, így is megtalálták a mó
dec. 7
0:16
A versenyigazgató elmagyarázta, miért tett ajánlatot a Red Bullnak (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Forma-1-es versenyigazgatója, Michael Masi a vasárnapi Szaúd-arábiai Nagydíj után elmagyarázta, miért kínálták fel a Red Bull csapatának azt, hogy adják vissza a pozíciót a Mercedesnek a piros zászlós versenymegszakítás alatt.
dec. 7
0:16
Az autók gyors és felhasználóbarát töltését biztosító ‘Plug N Charge’ technológia (Autószektor)
A Plug N Charge az ISO 15118 jelű szabvány szerinti, a töltőpont és az elektromos jármű közötti biztonságos kommunikációt garantáló kommunikációs protokollra épül. Csatlakoztatást követően a Plug N Charge-pont leolvassa az autó digitális útlevelének tekinthető szerződési tanúsítványát, majd a töltés engedélyezése előtt a leolvasott adatoknak a tölt
dec. 7
0:20
Horner: Hamilton is ravasz módon terelgette Verstappent (F1világ)
A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner azt mondja, reméli, hogy a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjon tiszta és fair küzdelemben dől majd el a világbajnoki cím sorsa Max Verstappen és Lewis Hamilton között. A szakember beszélt arról is, szerinte Hamilton is nagyon ravasz módon áll bele a küzdelmekbe.
dec. 7
0:20
A Hyundai a legmagasabb rangú elismerésben részesült a Top Gear Awards díjátadóján (Autószektor)
Az i20 N a közelmúltban a Top Gear 'Speed Week' tesztjén is diadalmaskodott, ahol egy mindenre kiterjedő, alapos tesztsorozat végén az első helyen végzett a huszonhat modellből álló mezőnyben, és ezzel elnyerte az Év Sportautója címet. A Top Gear tapasztalt szerkesztői mellett Chris Harrist és a STIG-et is felvonultató zsűri azt követően koronázta
dec. 7
0:24
Mint a piacon, úgy alkudozott az F1-es versenyigazgató a Red Bull-lal (F1világ)
„Mint egy piacon”, úgy alkudozott a Red Bull Forma-1-es csapatával a vasárnapi Szaúd-arábiai Nagydíj egyik piros zászlós versenymegszakításakor Michael Masi versenyigazgató, az ügyben érintett csapatok pedig azt mondják, számukra is szokatlan volt a helyzet.
dec. 7
0:24
Átmeneti otthonokban élő gyermekeknél járt a Porsche Hungaria Mikulása (Autószektor)
Gianni Annoni egy Audi RS e-tron GT-vel érkezett meg szombat délelőtt Miskolcra, ahol a helyi Családok Átmeneti Otthonában élő gyermekeknek adta át a Mikulás ajándékait. Az Ökumenikus Segélyszervezet és a Porsche Hungaria közös karitatív akciójának első állomása volt ez a miskolci átadó, az autóimportőr ezen kívül négy településre visz mikuláscsoma
dec. 7
0:28
Hamilton: Verstappen azt hiszi, rá nem vonatkoznak a szabályok (F1világ)
Nagyon nehéz Max Verstappen ellen versenyezni, a holland ugyanis azt gondolja, rá nem vonatkoznak a szabályok – lényegében ezt mondta a vasárnapi Szaúd-arábiai Nagydíj után a Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton.
dec. 7
0:28
A gazdag német szerint méltatlan hozzá a Porsche (Autószektor)
Porsche 911: méltatlannak találta 11 napra. Fotó: Porsche Olasz sportautója olyan súlyosan megsérült egy balesetben a német férfinak, hogy 11 napig tartott a javítás. A balesetet okozó személy felelősségbiztosítása a javítás idejére megtérítette volna egy bérautó használatát, például a Porsche 911 vagy a BMW 8-as költségeit. A Porsche 911 "méltatla
dec. 7
0:32
Csütörtökön eldőlhet a Volkswagen vezérigazgató sorsa (Autószektor)
A Volkswagen-főnök, Herbert Diess jövőjéért vívott hatalmi harcban még hetekig tartó oda-vissza futás után sem látszik a megoldás.  Herbert Diess Fotó: Volkswagen Több bennfentes azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy ezen a héten további megbeszélésekre kerül sor. Ez azt jelenti, hogy egyre közelebb kerül a sorsdöntő csütörtöki (december 9-i)
dec. 7
0:36
Rendőrmikulás igazoltatott Kecskeméten (Autószektor)
A korábbi évekhez hasonlóan idén is megérkezett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mikulása Kecskemétre. Ugyan a rénszarvasok húzta szánját otthon hagyta, ám a rendőrautója édességet rejtett. Montázs: police.hu A közlekedési balesetek megelőzése érdekében 2021. december 6-án 10 óra és 12 óra között szervezett akció során a Télapó csokoládét
dec. 7
0:40
Nagy-Britanniában nőtt az autóeladás novemberben (Autószektor)
A szervezet hétfőn arról jelentett, hogy novemberben 115 ezer 706 új autó kelt el, 1,7 százalékkal több az egy évvel korábbi 113 ezer 945-nél. A dízelüzemű autók novemberi eladása éves összevetésben 62,7 százalékkal, 5 ezer 939-ra zuhant, az összeladáson belül a piaci részesedésük 5,1 százalékra zsugorodott a tavaly novemberi 14 százalékról. A benz
dec. 7
0:44
A Mazda bemutatja első teljesen öntöltő hibrid modelljét (Autószektor)
Az új Mazda2 Hybrid a Mazda Corporation és a Toyota Motor Corporation hosszútávú együttműködésének legfrissebb képviselője. A modellt a Toyota Motor Corporation leányvállalata, a Toyota Motor Europe gyártja a Mazda számára és a Mazda saját logo-ja alatt értékesíti. Az autó indításkor automatikusan az elektromotorral indul, akadálytalan és halk műk
dec. 7
0:48
A Rivian többet ér, mint a Ford vagy a Gm? (Autószektor)
Itt van egy cég, amely eddig mindössze 150 autót adott el és az év első hat hónapjában 1 milliárd dollár működési költséget égetett el. A néhány hete történt IPO (tőzsdei bevezetés) után mégis több, mint 100 milliárd dollárt ér, ami lényegesen több, mint akár a Ford, akár a General Motors hivatalos értéke. A Ford egyébként jelentős részvényes, így
dec. 7
4:36
Kész a teljes elektrifikációra a Toyota (autopro)
Legalábbis, ami Nyugat-Európát illeti, ahol az akkufejlesztéseiről is beszámoló japán OEM 2035-re készen fog állni arra, hogy csak emissziómentes járműveket értékesítsen.
dec. 7
5:54
Stílusos, jól megy, és élmény vezetni. Érdekel, hány henger? (Autónavigátor)
Frissült a SEAT Ibiza és az Arona, előbbit el is vittem egy hétre, hogy kiderüljön, még mindig ugyanolyan jó kiállású
dec. 7
6:12
A Mercedes reméli, mindenki tanult a hétvégén történtekből (F1világ)
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff nagyon bízik abban, hogy mindenki tanult a hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjon történtekből, így a szezonzárón nem egy baleset dönti majd el az egyéni világbajnoki címet.
dec. 7
6:30
Jelentősen csökkent a lengyel újautó-eladások száma (autopro)
Lengyelországban 20,3 százalékkal csökkent az új járművek eladása novemberben éves szinten.
dec. 7
7:00
Nagy csattanás Berentén: roncsba szorult egy ember (Autószektor)
Autóbusszal ütközött össze egy személyautó a 26-os főút 17-es kilométerszelvényénél, Berente térségében. A kisebb járműbe beszorult egy ember, akit a kazincbarcikai hivatásos tűzoltók emeltek ki. Az érintett útszakaszt félpályán lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
dec. 7
7:18
Kombiként is befutott az új Opel Astra (Autószektor)
Ami a Peugeot 308-nak az SW, az az Opel Astrának az ST, azaz Sports Tourer. Nem maradunk kombi változat nélkül az Opel Astra legfrissebb, már Stellantis égisz alatt készülő generációja során sem. Nagyszerűen működik a német márka új dizájnvonala hosszabb faron is, rengeteg éles töréssel, de alapvetően letisztult lemezekkel. 4,6 méter hosszú, 1,8 mé
dec. 7
8:06
Még egyszerűbb lesz tölteni: itt a Plug N Charge technológia (Autószektor)
A Pug N Charge alkalmazása esetén az elektromos autó vezetőjének csak annyi dolga lesz, hogy a járművel beáll a töltési ponthoz, majd a töltővezetéket csatlakoztatja az autóhoz. A töltési folyamat automatikusan indul, majd a folyamat végén a fizetés szintén automatikusan engedélyezve lesz. A Plug N Charge az ISO 15118 jelű szabvány szerinti, a tölt
dec. 7
8:36
Vajon mely autómárkák a leginkább megbízhatók? (Autónavigátor)
A legjobb, legmegbízhatóbb autómárkák listája kapcsán sokan még ma sem értenek egyet: bár az amerikai kocsik gyengébb minőségét kevesen vitatják,
dec. 7
8:36
Légitaxi tesztközpont nyílt Párizs közelében (autopro)
Számos francia légiközlekedésben érdekelt társaság közreműködésével nyitja meg kapuit a központ.
dec. 7
8:54
Leclerc nagyot csatázott csapattársával, de csalódott az eredmény miatt (F1világ)
Élvezte a csapattársával, Carlos Sainzcal megvívott csatát a vasárnapi Szaúd-arábiai Nagydíjon, Charles Leclerc mégis csalódott, mert úgy érzi, sokkal jobb eredményt is elérhetett volna a tempó alapján.
dec. 7
9:30
Egyre kevesebb új autót adnak el Oroszországban (autopro)
Csaknem fél éve lefelé ívelnek a számok, és a jövő sem fest jól.
dec. 7
9:36
Ingyenes marad az M30-as autópálya miskolci elkerülő szakasza (Autószektor)
A közlemény szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Csöbör Katalin hétfőn állapodott meg az út ingyenes használatáról. A képviselő közölte: az M30-as autópálya Miskolc és Kassa közötti szakaszának átadása után kezdődtek meg a tárgyalások arról, hogy január elsejét követően is ingyen használhassák az autósok a miskolci elker
dec. 7
9:48
Melyik prémiummárka tartja legjobban az értékét? (Autószektor)
A prémiumgyártók között a Lexus, a tömeggyártók között a Honda nyerte el a J. D. Power részlege, az ALG által odaítélt 2022-es Maradványérték Díjat az Egyesült Államokban forgalmazott autómárkák közül. Jól mutatja a japán autók minőségét, hogy a Honda tizedik alkalommal nyerte el a márkadíjat, rajta kívül eddig csak a Toyota és a Subaru tudott győz
dec. 7
10:00
„Nem tehettem semmit” – mondja Perez a Leclerc-rel való ütközéséről (F1világ)
Nagyon fájdalmas a Red Bull Forma-1-es csapata számára Sergio Perez szaúd-arábiai kiesése, a mexikói pilóta viszont állítja, nem tehetett semmit, hogy megakadályozza a balesetet.
dec. 7
10:24
Nincs december közutas gyermekrajzpályázat nélkül (Autószektor)
Az elmúlt évekhez hasonlóan a nyertes alkotások az utakat pásztázó útellenőri autók oldalát díszítik majd egy évig, továbbá a legjobb rajzok készítői jövőre osztálykirándulást is nyerhetnek a társaság interaktív kiskőrösi Úttörténeti Múzeumába. A szervezők az előző évhez hasonlóan ismét elektronikus formában várják a rajzokat, melynek témája az úth
dec. 7
10:30
Egy generáció után kihal a Renault Kadjar – Austral néven jön az utód (Auto Pult)
Úgy tűnik, hogy a Renault Kadjar pályafutása nem lesz túl hosszú, legalábbis az autóipar teljes történetét nézve. Azért annyira nem kell megijedni, hiszen a franciák nem búcsúznak el a manapság olyannyira fontos kompakt SUV kategóriától, csupán lecserélik a Kadjar típusnevet. Az újdonság pedig az Austral nevet kapja majd, amit egy friss ízelítővel
dec. 7
10:30
Nem tud elég e-autót eladni Kínában a Volkswagen (autopro)
A hír Herbert Diess számára nem a legjobbkor jött.
dec. 7
11:00
Ilyennek képzeli a jövő sportautóit a Porsche – íme, a Vision Gran Turismo (Auto Pult)
Aki egy kicsit is jártas a játékkonzolok, és azon belül is a PlayStation világában, és az autózást is szereti, annak biztosan ismerősen cseng a Gran Turismo név. Az egyik legrégebbi autós játék ismertségét és elismertségét nem is mutathatná jobban más, mint hogy a legnagyobb gyártók adják hozzá a nevüket, méghozzá kifejezetten a Gran Turismo számár
dec. 7
11:12
Máris kémfotókon látható a vadonatúj Renault Austral (Autónavigátor)
Bár a Renault eddig mindössze egy, az autó farát, pontosabban annak leginkább a modellnevet hordó részletét mutató fotót publikált az
dec. 7
11:12
Eni – Hogyan juthatsz minőségi kenőanyagokhoz? (Autószektor)
Cikksorozatunk több részében is említettük már, hogy Egi (AGIP) kúthálózat néhány éve eltűnt Magyarországról, de ez koránt sem jelenti azt, hogy az energetikai óriásvállalat ne kínálná továbbra is minőségi autós termékeit. Az értékesítés nem közvetlenül, kiskereskedelmi jelleggel, hanem nagykereskedői viszonteladóhálózaton keresztül valósul meg. En
dec. 7
11:24
Verstappennek át kellene gondolnia, hogyan versenyez? (F1világ)
A korábbi Forma-1-es versenyző, a jelenleg a Sky Sports F1 televízió szakértőjeként tevékenykedő Martin Brundle szerint Max Verstappennek át kellene gondolnia a versenyzéshez való hozzáállását a Szaúd-arábiai Nagydíjon történtek miatt.
dec. 7
11:36
Kevesebb embert bocsát el a Renault (autopro)
A korábban számítottnál kevesebb francia dolgozóját küldi el a vállalat a következő években.
dec. 7
12:18
Mercedes: Nem volt idő szólni Hamiltonnak, hogy Verstappen elengedi (F1világ)
A Mercedes Forma-1-es csapatának mérnökigazgatója, Andrew Shovlin elárulta, Lewis Hamilton semmiféle figyelmeztetést nem kapott arra vonatkozóan a vasárnapi versenyen, hogy Max Verstappen át fogja adni neki a pozícióját.
dec. 7
12:18
Tömegbaleset történt Budapesten (Autószektor)
Összeütközött hat gépjármű a IV. kerületi Árpád út 74. szám előtt kedd délelőtt, ezért a Váci út felé torlódásra kell számítani - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Azt írták, hogy egy gépkocsi felborult és egy ember megsérült. A helyszínelés és műszaki mentés idején az Árpád úton a Váci út felé vezető oldalon három sávot
dec. 7
12:30
Nőtt az autóeladás novemberben Nagy-Britanniában (autopro)
Nagyot ugrott a hibrid és a tisztán elektromos új autók aránya is.
dec. 7
13:30
Elstartolt az elővásárlás: elérhetők a 2022-es éves autópálya-matricák (Autószektor)
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) minisztériumi kezdeményezésre először 2016-ban nyitotta meg az éves érvényességű autópálya-matricák elővásárlásának lehetőségét. A többletszolgáltatás célja, hogy a közlekedők időben, kényelmesen, az értékesítőhelyeken januárban jellemző sorban állást és felesleges várakozást elkerülve vehessék m
dec. 7
13:36
A chiphiány fékezte a hazai ipari termelést (autopro)
Az alkatrészek, különösen a félvezetők hiánya nyomta rá bélyegét az ipar októberi teljesítményére is, amely a legnagyobb súlyú ágazatokat, a járműgyártást és az elektronikai termékek gyártását sújtotta leginkább.
dec. 7
13:48
Európa már csak hibridként kap a legendás Jeep terepjáróból (Auto Pult)
A Jeep Wrangler mindig is potens és kívánatos kalandor, valódi és komoly 4x4 tulajdonságokkal bíró terepjáró volt, amit szerencsére még nem sikerült agyoncsapnia az emissziós szigorítások pörölyének. Persze annyi biztos, hogy a 2022-es modellévre frissített modell Európában már kizárólag a 4xe konnektorról is tölthető hibrid hajtáslánccal lesz elér
dec. 7
14:12
Hivatalos: a Mazda első öntöltő hibridje lényegében egy Toyota (Autónavigátor)
Sietnie kell annak, aki új kisautót szeretne (valóban) a Mazdától, ugyanis a jelenleg futó, 2014-ben bemutatkozott harmadik generációt már nem
dec. 7
14:24
Elégedett a Hyundai, hogy az Ioniq 5 esélyes az év autója címre (Autószektor)
Összesen 39 modellt jelöltek a COTY 2022 díjra. Közülük választották ki az IONIQ 5-öst, valamint további hat modellt, amelyek most együtt vesznek részt a végső megmérettetésen. Ezzel a nevezéssel méltó módon zárja ezt az elmúlt, sikeres évet a Hyundai IONIQ almárkájának első típusa. Az IONIQ 5, amely alig fél évvel ezelőtt lépett piacra, a közelmúl
dec. 7
14:30
Nőttek idén az Óbudai Autójavító Kft. eladásai (autopro)
Jóval több új autót adott el idén a nyolc szalont számláló cégcsoport.
dec. 7
15:24
Ilyen indokkal aligha loptak még autót (Autószektor)
A rendőrségre 2021. december 4-én 21 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Berettyóújfaluban valaki nekihajtott egy villanyoszlopnak. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek, azonban már csak a sofőr hűlt helyét találták az autóban. Sokat nem kellett keresni a fiatal férfit, egy utcára sétált a balesettől, amikor a rendőrök megállították és
dec. 7
15:36
Elmaradhat a vezetőváltás a Volkswagennél (autopro)
Bennfentesek szerint végül Herbert Diess maradhat a vezérigazgató, igaz, kisebb hatáskörrel.
dec. 7
16:18
Ezt gondolja az Audi főnöke a plug-in hibrid autókról (Autószektor)
Az Audi teljesen elektromossá akar válni. A külső tölthető akkumulátor mellett a belső égésű motorral is rendelkező plug-in hibridek áthidaló technológiaként funkcionálnak, és megkönnyítik a teljesen elektromos autózásra való átállást – mondta a vezető a Spiegel által szervezett beszélgetésen.  "Ez azt jelenti, hogy megvan a funkciójuk a következő
dec. 7
16:36
Nincs mit tenni, bezárja egy német gyárát a Schaeffler (autopro)
Nem találtak más megoldást a vállalatnál, bezár az egyik németországi üzem.

Keresés