2021. december 8. szerda

dec. 8
0:12
Gondolatjel – Kétféle kemping (Autószektor)
A fenntarthatóság gondolata tulajdonképpen önellentmondó. Hiszen arról van szó, hogy korlátlanul megőrizhessük kényelmes, biztonságos, a szükségesnél többet nyújtó, de végső soron pazarló, forrásainkat kimerítő életstílusunkat. Hozzáértők évről-évre kimutatják, hogy melyik hónapra fogyasztunk el annyi nyersanyagot, energiát, termőerőt, amennyit egy
dec. 8
0:16
Így tisztítja a tengereket egy autógyártó! (Autószektor)
A Hyundai Motor és a Healthy Seas együttműködésük kezdete, azaz 2021 áprilisa óta a mai napig hét európai országban tizenegy akciót szerveztek. Az együttműködés azzal a céllal jött létre, hogy az óceánok szennyezettségének felszámolása, a tengeri ökoszisztémák gondozása, és a körkörös gazdaság elősegítése révén hozzájáruljanak egy fenntartható társ
dec. 8
0:30
Tíz percen belül két súlyos baleset, mentők a helyszínen (Autószektor)
Lesodródott az útról, és fának csapódott egy személyautó az 5-ös főút örkényi szakaszán, az 52-es kilométer közelében kedden késő este. A műszaki mentést a dabasi hivatásos tűzoltók végezték a település Fő utcájában, a helyszínre a mentők is kiérkeztek. Kevesebb mint 10 percen belül újabb súlyos balesetről adott hírt a katasztrófavédelem. Lesodródo
dec. 8
4:33
Katódgyárat épít a CATL Kínában (autopro)
Elektromos autók akkumulátorainak gyártásához épít ipari parkot a vállalat.
dec. 8
5:51
Ez a Suzuki tényleg 1 litert fogyaszt? Nem, másfelet! (Autónavigátor)
Nem szerény, 306 lóerős összteljesítményű a Suzuki csúcsmodellje, az Across, amiről persze nem nehéz észrevenni, hogy ez valójában egy Toyota
dec. 8
5:57
Egyedi fényezést kapnak a McLarenek Abu Dhabiban (F1világ)
Egyedi fényezéssel gurulnak pályára a McLaren versenyautói a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíjon ezen a hétvégén.
dec. 8
6:27
Tömegkarambollal és teljes útzárral indult a szerda (Autószektor)
- Az elsődleges adatok alapján egy gépkocsi szalagkorlátnak ütközött, melynek következtében két ember megsérült. A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt a belső két sávot lezárták, ezért forgalmi torlódás alakult ki az M3-as bevezető szakaszán - írta reggel 7 óra után a police.hu. Korábban írtuk: - A Kacsóh Pongrác úti felüljárón forgalmi akad
dec. 8
6:39
Plug-in hibridként érkezik az új Jeep Wrangler (autopro)
A legendás terepjáró 2022-es modellje Európában csak ezzel a hajtással érhető majd el.
dec. 8
6:57
Red Bull: A konstruktőri címhez csoda kellene, de Verstappen oroszlánként harcol! (F1világ)
Csodára lenne szüksége a Red Bull Forma-1-es csapatának ahhoz, hogy megnyerje a konstruktőri bajnoki címe 2021-ben – mondja az istálló csapatfőnöke, Christian Horner.
dec. 8
7:21
Ezek az olasz autópiac novemberi sztárjai (Autószektor)
A benzin- és dízelmotoros autók részaránya tovább zsugorodott, az LPG-autók száma enyhén emelkedtek. Az igazi sztárok továbbra is a hibridautók. Ha már az abszolút számokról beszélünk, a 2021. novemberi regisztrációk így oszlanak meg: Benzines: 28.656 (-58,8%) Dízel: 20.247 (-64,1%) LPG: 9.862 (+1,4%) CNG: 1.930 (-52,2%) Hibrid: 33.474 (+217,7%) Pl
dec. 8
7:33
Megbízható gázmentesítés az akkumulátorcellák gyártásában (autopro)
Réz-, cink- és nikkelmentes automatizálási termékek a Festo handling megoldásaiban.
dec. 8
8:27
Beutazási nyomtatványt töltetnek ki a Romániába érkezőkkel (Autószektor)
A beutazási formanyomtatványt (Passenger Locator Form) sok ország bevezette már. Ez abban segíti a hatóságokat, hogy szükség esetén felvehessék a kapcsolatot a határátlépés után a beutazó személyekkel. - A nyomtatvány kitöltésére azért van szükség, mert tudnunk kell, hogy hol keressük azokat, akik esetleg fertőzöttekkel érintkeztek. Megtudhatjuk tő
dec. 8
8:33
Toyota Land Cruiser 2.8 D-4D (2021) teszt – Vigyázat, szubjektív tartalom! (Auto Pult)
Nem, nem és nem… Egyszerűen nem megy! Nem tudok elvonatkoztatni, és nem is akarok – ezúttal nem! A Land Cruiser egyszerűen megérdemli, hogy kiöntsem a kedvéért a szívemet, hiszen egy élő legendáról van szó, egy olyan autóról, ami számtalan szempontból bizonyított már az elmúlt 70 évben. Bizony, idén lett 70 éves a típus, és bár igazán csak 1960 utá
dec. 8
8:33
Mostantól a T-Mate fog vigyázni ránk a Toyotákban (Autónavigátor)
A vezetéssegítő rendszerek tömkelege érhető már el az új autókban, ami nem is baj, hiszen minél több asszisztens vigyáz ránk,
dec. 8
8:45
Újra élen járna a Toyota Prius – világelső technológiákkal újulhat meg (Auto Pult)
Nem túlzás azt állítani, hogy a Toyota nem tartana ott, ahol most, ha nem alkották volna meg a Priust. Az első sorozatgyártású hibrid hamar ikonná nőtte ki magát, nem is érdemtelenül: kifejezetten alacsony fogyasztása és tiszta működése hamar bizonyította, hogy az elektromos hajtásnak bizony van létjogosultsága. A dedikált hibridek felett azonban e
dec. 8
9:21
A Ferrari egy lépésre a 3. helytől, a végső cél azonban a bajnoki cím (F1világ)
Kettős pontszerzéssel zárta a múlt hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjat a Ferrari Forma-1-es csapata, így az olasz istálló egy lépésre van attól, hogy a 3. helyen zárja az idei konstruktőri bajnokságot. Mattia Binotto csapatfőnök ugyanakkor hangsúlyozta, a végső cél számukra az, hogy újra a bajnoki címért harcoljanak.
dec. 8
9:39
Hamar otthagyja az amerikai tőzsdét a DiDi (autopro)
A kínai fuvarmegosztó a hatóságok látókörébe került.
dec. 8
9:39
Átadták az első Bmw i4 modelleket - felvillanyozó pillanatok (Autószektor)
Megérkezett az utakra a BMW legendás vezetési élménye – tisztán elektromos meghajtással: november utolsó hétvégéjén átadták tulajdonosaiknak a sorozatgyártásban kínált első BMW i4 modelleket. - Mindig különleges alkalom számunkra, amikor egy vadonatúj modell első példányait adhatjuk át ügyfeleinknek. A BMW i4 érzelmekkel telve mutatja be, hogy a zé
dec. 8
10:15
Brawn az F1-es versenyigazgató védelmére kelt (F1világ)
Michael Masi versenyigazgató védelmére kelt a hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjon történtekkel kapcsolatban Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója.
dec. 8
10:27
Újra lehet jelentkezni a drónirányító továbbképzésre (Autószektor)
Kiemelte: a képzésnek az innovációs tárca és a Széchenyi István Egyetem együttműködésével létrehozott Digitális Fejlesztési Központ drónlaborja ad helyet. A kurzus egyedisége abból adódik, hogy a hallgatók nemcsak a biztonságos drónüzemeltetést, hanem a drón által szerzett adatok elemzését, kiértékelését is megtanulják - jegyezte meg. A helyettes á
dec. 8
10:33
Sokat hoznak a szoftverek a Stellantis konyhájára (autopro)
2030-ra húszmilliárd euró bevételhez jutna szoftveres termékekből és szolgáltatásokból az autógyártó konszern, ami most AI-alapú platformok és chipek fejlesztését is bejelentette.
dec. 8
10:45
SUV génekkel tér vissza a Kia egyterűje – ízelítőn az új Carens (Auto Pult)
Amikor az egyterű modellek még méltó helyükön szerepeltek az autóipar kínálatában, a Kia is kínált ilyen modellt, méghozzá a Carens képében. A koreaiak hazánkban is elérhető modellje 2016-os frissítése után 2019-ben nyugdíjba vonult, de úgy látszik, hogy csak ideiglenesen, ugyanis érkezik a vadonatúj generáció, amelyet teljesen újragondoltak a gyár
dec. 8
11:15
Érted vagyunk - Fogyatékkal élők közlekedésbiztonsága (Autószektor)
A mozgásukban bármilyen mértékben korlátozott társainknak is garantálnunk kell, hogy mindennapi szükségleteiknek, vagy egyéb utazási igényüknek kiszolgálása közben ugyanolyan feltételekkel vehessék igénybe a közlekedés minden módozatát, mint a mozgásukban nem korlátozott társaik. Ebből a célból született meg az az Európai Uniós irányelv, amely kimo
dec. 8
11:21
Már nem menő az egyterű, SUV-nak álcázza a Kia az új Carenst (Autónavigátor)
Már tavaly, az új Kia Carnival érkezésekor is messziről elkerülte a koreai gyártó az "egyterű", megnevezést, így nem meglepő, hogy
dec. 8
11:33
Caterham olasz bőrben – így képzeli el a Camal a legendás sportautót (Auto Pult)
A Caterham Seven – már csak a szerkesztőség személyes kötődése okán is – igen közel áll a szívünkhöz. A minimalista sportautó egészen nyers vezetési élményét olykor még a versenyautók világában is hiába keressük, és talán pont emiatt – na meg persze a legendás őselőd okán – senki nem rója fel neki ódivatú formáit. Az olasz tervezőstúdió, a Camal az
dec. 8
11:39
Sokáig hiány lesz még az új autókból (autopro)
Szakértők szerint még jó ideig számolni kell azzal, hogy kevesebb autót tudnak legyártani az OEM-ek, mint amennyire igény lenne.
dec. 8
12:15
A jövő sportautója lehet a hidrogén belső égésű Gr Yaris (Autószektor)
A Toyota bemutatta kísérleti hidrogénhajtású, belsőégésű motortechnológiáját a többszörösen díjnyertes GR Yaris lemezei alatt. A kísérleti járműben felhasznált hidrogén, az üzemanyagtartály és az utántöltés mikéntje is megegyezik a Toyota sorozatgyártású üzemanyagcellás elektromos zászlóshajójában, a Miraiban használt megoldásokkal. Ugyanakkor míg
dec. 8
12:33
Hibás alkatrészeket is elfogad a Toyota (autopro)
A nem feltűnő szépséghibás alkatrészeket is beépíti járműveibe a japán autógyártó.
dec. 8
13:03
Halálos frontális ütközés és teljes útzár Harkakötönynél (Autószektor)
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2021. december 8-án 11 óra 11 perc körül az 5402-es számú út 43-as kilométerénél, Harkakötöny térségében eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan ütközött két személygépkocsi. Egy személy könnyebben megsérült, a baleset másik résztvevője a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére az é
dec. 8
13:15
Közeledik a vadonatúj Volkswagen Amarok – ezúttal grafikákon láthatjuk (Auto Pult)
A Volkswagen pickupjának kedvelői a Ford Ranger bemutatása után csak még izgatottabban várhatják az új Amarok leleplezését, hiszen az amerikai modellel közös alapokra épülő platós ugyanazokat a modern megoldásokat kapja majd meg, mint testvére – sőt, a németek talán még némi extrával is készülnek. A bemutató ugyan csak jövőre lesz esedékes, de egyr
dec. 8
13:33
Ismét Lego robotversenyt szerveztek Győrben (autopro)
A Lego elemekből álló robotokat a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban építették és programozták a 9-16 évesekből álló csapatok.
dec. 8
13:57
E-autó akkumulátorhoz gyártanak majd katódot Debrecenben (Autószektor)
A minisztérium közleménye szerint sajtótájékoztatóján a tárcavezető arról számolt be, hogy a hajdúsági városban évente 108 ezer tonna katódot fognak előállítani, ez 1,35 millió elektromos autó akkumulátorának legyártásához megfelelő mennyiség. Az építkezés első fázisa várhatóan 2024 második felében fog elkészülni, a második egy évvel később. A táj
dec. 8
14:09
2030-ra a Peugeot is elengedi a belsőégésű motorokat (Auto Pult)
Talán már nem is számít meglepőnek, hogy újabb autógyártó dobja be a benzines vagy épp dízellel átitatott törölközőt – ezúttal a Peugeot közleményét olvashattuk, mi szerint az oroszlános márka néhány éven belül kivezeti a belsőégésű motoros technológiát, hogy a tisztának mondott elektromos hajtás teljesedhessen ki.
dec. 8
14:15
Verstappen: Mindent beleadunk, hogy megnyerjük ezt a bajnokságot! (F1világ)
A Red Bull versenyzője, Max Verstappen azt reméli, jó tempóval rukkolhatnak majd elő a 2021-es Forma-1-es szezon utolsó versenyén, Abu Dhabiban. A holland ígéri, mindent belead azért, hogy megnyerje az idei bajnokságot.
dec. 8
14:15
A Renault Zoe és a Dacia Spring is elhasalt a törésteszteken? (Autónavigátor)
Újabb autók töréstesztjét tette közzé az Euro NCAP, most 9 új eredménnyel szolgálhatunk. Vannak a palettán prémiumautók, villanyautók és régi
dec. 8
14:45
Katódgyár létesül Debrecenben (autopro)
Magyarországot választotta a dél-koreai EcoPro BM vállalat az új üzeme helyszínéül.
dec. 8
14:57
Nagy értékű Volvót fogtak a csengersimai határátkelőhelyen (Autószektor)
A csengersimai közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre egy személygépkocsival közlekedő román állampolgár 2021. december 7-én. A rendőrök az ellenőrzés alatt megállapították, hogy a svájci honosságú Volvo XC90 típusú személygépkocsira a Schengeni Információs Rendszerben a svájci hatóságok lopás miatt körözést adtak ki. A Mátészalkai Rendőr
dec. 8
15:33
Häkkinen szerint az FIA üzenete világos Verstappen büntetésével (F1világ)
A korábbi Forma-1-es világbajnoka, Mika Häkkinen is elmondta a véleményét Max Verstappen és Lewis Hamilton múlt vasárnapi, szaúdi ütközésével kapcsolatban. A finn szerint több tényező is szerepet játszott abban, hogy végül baleset lett a két bajnokaspiráns játszmájából.
dec. 8
15:33
Új elektromosautó-töltőket telepített az MVM (autopro)
Halad a Jedlik Ányos Terv, bővül a töltési infrastrktúra.
dec. 8
15:45
Jean Todt visszatérhet a Ferrarihoz! (F1világ)
Olasz sajtójelentések szerint nem kizárt, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöki posztjáról hamarosan távozó Jean Todt visszatér a Ferrarihoz.
dec. 8
16:21
Premierek a közös zsűri teszten (Autószektor)
Bár öten csak öt autót tudunk hosszabb távon együtt mozgatni, a november utolsó napján tartott közös tesztünkön hat autó is szerepelt. Az egyik, a Peugeot 308, amelynek kombi változatát a Magyar Év Autója 2022 díjra jelölte az importőr az üzleti autók kategóriában csak statikusan volt kiállítva a Haris Parkban, de közelről látva és megismerkedve v
dec. 8
16:27
Valós időben optimalizálja a termelést az MI (autopro)
A Mitsubishi Electric és japán kutatók a gyártóberendezések paramétereit valós időben, automatikusan módosítani képes technológiát fejlesztettek ki.
dec. 8
16:39
Shwartzman két F1-es autóval is körözhet az abu dhabi F1-es teszten (F1világ)
Antonio Fuoco mellett Robert Shwartzman vezetheti majd a Ferrari versenyautóját a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követő teszten – erősítette meg az olasz istálló.
dec. 8
17:15
Videó: Az ittas sofőrnek beletörik a bicskája a kerékcserébe (Autónavigátor)
A videón szereplő férfi nyugtatóra ivott, majd a 41-es főúton, Nyíregyháza felé indult autójával. Betért egy benzinkútra, ahol még több
dec. 8
17:27
Ónos eső érkezhet - így dolgozik a Magyar Közút (Autószektor)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2021. november 10-én téli üzemmódra állt át. Azóta országosan 95 mérnökségi telephelyén keresztül 915, az elmúlt években jelentősen megújított munkagépparkjával és mintegy 3700 munkavállalóval folyamatosan, ütemezetten végzi a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat a 32 ezer kilométeres országos közúthálózaton
dec. 8
17:33
Visszaestek a német gyáripari megrendelések (autopro)
Ugyan belföldön enyhe növekedés, az eurózónán kívül jelentős csökkenés mutatkozik a német gyáripar termékei iránti keresletben.
dec. 8
19:03
Nézd meg, miként készülnek a közutasok a csütörtöki ónos esőre! (Autónavigátor)
A Magyar Közút már novemberben átállt a téli üzemmódra, azóta 915 korszerű munkagéppel várja a 3700 munkavállaló, hogy igény esetén

Keresés