2021. szeptember 6. hétfő

szept. 6
0:00
Teszthét tankolás nélkül – Volkswagen Caddy Life Tdi teszt (Autószektor)
Életem először fordult elő velem, hogy egy tesztautót egyszer sem kellett megtankolnom a tesztidőszak közben. Sőt, mielőtt visszatankoltam volna a leadás előtt, még negyedtanknyi üzemanyag maradt, pedig összesen 750 kilométert tettünk meg közösen. Nos, ezt a gondtalanságot tudja nyújtani egy 2,0 literes, 122 lovas TDI-vel szerelt új Volkswagen Cadd
szept. 6
0:03
Leclerc: Előrébb is végezhettünk volna (F1világ)
Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője szerint ők voltak a legjobbak ma a középmezőnyben, Pierre Gasly azonban mégis előttük végzett a Holland Nagydíj versenyén.
szept. 6
0:04
Jól megy az orosz Ford, újra nyereséges a Sollers (Autószektor)
A társaság az első félév során 277 millió rubel nettó nyereséget ért el, ami hatalmas fordulat a tavalyi 1,2 milliárd rubel veszteséghez képest- írja a rusautonews.com orosz autós szakportál. A SOLLERS az egyik vezető orosz autóipari vállalat, amely együttműködik a globális autóipar olyan vezető cégeivel, mint a Ford, a Mazda és az ISUZU. „Az első
szept. 6
0:07
Vettel most sem szerzett pontot, pedig „sokat kockáztatott” (F1világ)
Nem jött össze a pontszerzés Sebastian Vettel és az Aston Martin számára a Forma-1-es Holland Nagydíjon. A négyszeres világbajnok szerint vasárnap jól látszott, mennyire nehéz felkapaszkodni egy olyan pályán, ahol szinte lehetetlen az előzés.
szept. 6
0:11
A Red Bull Verstappent méltatja, de Perezzel is nagyon elégedett (F1világ)
A vasárnapi Holland Nagydíjon győztes Max Verstappent méltatta a Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner. A szakember szerint a fiatal pilóta rendkívül jól kezelte a hazai közönség jelentette nyomást.
szept. 6
0:15
Hamilton nem bánta volna, ha Bottasé a bónuszpont (F1világ)
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője elmondta, nem tudta, hogy csapattársa, Valtteri Bottas is harcban volt a leggyorsabb körért járó bónuszpontért az F1-es Holland Nagydíj versenyén.
szept. 6
0:19
Wolff: Bottas próbálkozása „szemtelen volt, de érthető” (F1világ)
Egy kicsit „szemtelen” volt Valtteri Bottas akkor, amikor a vasárnapi Holland Nagydíjon a Mercedes határozott kérése ellenére megfutotta a leggyorsabb kört – ezt nyilatkozta a futam után Toto Wolff.
szept. 6
6:27
A Bosch-tól szerzi be üzemanyagcelláit a Nikola (autopro)
Megállapodást kötött az amerikai startup és a német beszállító.
szept. 6
6:54
Több autó is elütötte, meghalt a helyszínen (Autószektor)
Az 5102-es út 5-ös kilométerénél gázolta el egy személyautó a gyalogost, aki a baleset miatt átesett a szemközti forgalmi sávba, és ott is nekicsapódott egy gépkocsinak. A férfi a helyszínen meghalt – olvasható a közleményben. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
szept. 6
7:03
Stroll: Növelni kell az előzési lehetőségek számát Zandvoortban (F1világ)
Az Aston Martin versenyzője, Lance Stroll szerint jó lenne, ha 2022-re valahogy lehetővé tennék, hogy több előzési lehetőség kínálkozzon a zandvoorti versenypályán.
szept. 6
7:21
Két hétre leáll a gyártás a Suzuki esztergomi gyárában – ez történt a 35. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg az autóipar világát a múlt héten.
szept. 6
7:24
Autókiállítás: először Münchenben, utoljára Angela Merkellel (Autószektor)
Merkel gyakran megfordult a frankfurti IAA-n, szinte nem volt olyan német autó, amibe ne ült volna be a vezérigazgatók társaságában. Különös véletlen, hogy miközben először ad otthont München a kiállításnak, a kancellárnak ez lesz az autós búcsúja. Fotó: Facebook/IAA Münich Tavaly lett volna esedékes az első müncheni kiállítás, a pandémia azonban
szept. 6
8:03
Perez: Minden előzésemmel a határokat feszegettem (F1világ)
A bokszutcából rajtolva összejött a pontszerzés Hollandiában Sergio Pereznek, habár a mexikói pilótának egyáltalán nem volt könnyű dolga a szűk pályán – ráadásul saját életét is megnehezítette.
szept. 6
8:12
Beindult a hétfői csúcs: araszolás szinte minden Budapestre vezető úton (Autószektor)
Az M3-as autópályán, Gödöllő térségében, a főváros felé a 30-as km-nél, korábban egy személyautó a belső korlátnak ütközött. A sávzárás már megszűnt, a forgalom mind két sávon megindult, de a torlódás még mindig jelentős, már nem érdemes a 3-as főút felé kerülni. Debrecenben, a 35-ös főút Böszörményi úti szakaszán, egy személyautó gyalogost gázolt.
szept. 6
8:27
Újabb elektromos Mercedes érkezik, íme az EQE (Autónavigátor)
Folytatja elektromos offenzíváját a Mercedes-Benz, az EQS után most a szintén nem kicsi, 4946 mm hosszú, 1961 mm széles, 1512
szept. 6
8:27
Tisztán elektromossá válik a Hyundai luxusmárkája (autopro)
A Genesis kínálatában 2030-tól kizárólag tisztán elektromos modellek fognak szerepelni.
szept. 6
8:39
Mercedes EQS 53: megérkezett az első villanyos AMG modell (Auto Pult)
A Mercedes-Benz a padlóig nyomta az elektromos gázpedált: alig egy héttel azután, hogy bemutatkozott az első villanymotorral (hathatósan) támogatott AMG típus, most itt az első teljesen elektromos AMG, az EQS 53. Emellett pedig a hétvégén bemutatkozott az EQE, a biztonság kedvéért pedig egy EQG és egy Maybach EQS tanulmány is tiszteletét tette.
szept. 6
8:45
Kombiként és elektromosan is érkezik az új Opel Astra (Auto Pult)
Az immáron PSA, sőt, Stellantis égisze alatt működő Opel életében fontos pont volt, hogy a húzómodellként említhető kompakt, azaz az új Astra jól sikerüljön az új együttműködésben is. A PSA-val közös alapokon felélesztett új generáció nemrégiben debütált, most pedig már a tisztán elektromos, valamint a kombi verzió érkezéséről adhatunk hírt.
szept. 6
9:03
Sainz: Nagy nulla volt a tempóm, és hétvégéig ki kell derítenünk, hogy miért (F1világ)
A biztató időmérő után kiábrándítóan sikerült Carlos Sainz számára a Holland Nagydíj vasárnapi futama. A spanyol azt mondja, teljesen eltűnt a tempó, a hétvégi, monzai versenyig pedig ki kell találniuk, mi is történt.
szept. 6
9:24
Hetvenéves modell miatt indul újra a gyári alkatrészellátás (Autószektor)
Ha klasszikus Toyota Land Cruiserekre terelődik a szó, a legtöbbünknek nem az 1951-től 55-ig gyártott első (BJ, FJ), és nem is az 1955-től 1960-ig gyártott második (J20/30), hanem az 1960-tól egészen 1984-ig gyártott harmadik, J40-es sorozat ugrik be elsőként, mivel karakteres megjelenésével, elpusztíthatatlanságával, robusztusságával és kiváló ter
szept. 6
9:27
Bővítette üzemét a szekszárdi BHG-ASZ Kft. (autopro)
A több mint másfél milliárd forintos beruházás keretében a vállalat két csarnokkal bővítette meglévő üzemét, továbbá CNC-megmunkáló központokat, targoncákat, marógépet vásároltak.
szept. 6
10:00
Új Kia Sportage: Európára szabva (Autószektor)
Az új szerkezeti alapokra épülő európai Sportage a Kia európai központú fejlesztési programjának eredményeként született meg. A fejlesztések eredményeként a csomagtartó mérete jelentősen nagyobb, a fejtér és a lábtér pedig tágasabb a kifutó sorozaténál. A hátsó utasok lábhelye tágasságban kategóriaelső. A dinamikus, és kifejezetten az európai körny
szept. 6
10:03
Gasly ismét szárnyalt: „A csapat végig azt kérte, hogy lassítsak!” (F1világ)
Újabb elképesztő versenyt produkált az AlphaTauri Forma-1-es csapatának színeiben Pierre Gasly. A francia tehetség a 4. helyen ért célba Zandvoortban, elmondása szerint pedig csapata végig arra kérte, lassítson, mert nem bírják a gumik!
szept. 6
10:03
Folytatódik az elektromos hatalomátvétel – itt a Mercedes-Benz EQE (Auto Pult)
Ahogyan Szabó kolléga már bereklámozta, a hétvégén bemutatkozott a Mercedes-Benz második olyan négyajtósa, amely már a kezdetektől tisztán elektromos modellnek készült. A vadonatúj EQE a zászlóshajó EQS alá sorol be – akárcsak a hagyományosabb palettán az E-osztály az S-osztály alá. Aki elsőre kicsit összezavarodna, ne aggódjon: valóban nincs túl n
szept. 6
10:27
Fellendülőben a német feldolgozóipar? (autopro)
Meredeken, a vártnál jóval nagyobb mértékben, rekord szintre emelkedett a német feldolgozóipar új megrendeléseinek értéke júliusban, a növekedést a külső kereslet hajtotta.
szept. 6
10:39
Elektromos Maybach-SUV és villanyos G-osztály: a Mercedes-Benz minden fronton előrenyomul (Auto Pult)
A Mercedes-Benz valóban komolyan vette Münchent, szinte végeláthatatlan sort tudnának alkotni az autószalonon bemutatott, nevükben EQ-betűpárt tartalmazó modellekből. Két igazán különleges darabról is hírt adhatunk – bár meg kell jegyeznünk, hogy a Maybach-féle EQS SUV és a G-osztály villanyos variánsa egyaránt a tanulmányautó fázisban tipeg.
szept. 6
10:51
Újra és újra: ismét emelkednek az üzemanyagárak szerdától (Auto Pult)
Azok után, hogy múlt héten a benzin összesen 9, a dízel pedig 10 forinttal drágult, szerdán ismét nem ússzuk meg az áremelekdést: míg a benzin 4, addig a gázolaj 3 forinttal lesz drágább átlagosan literenként.
szept. 6
11:03
Norris: Perez azért tudott megelőzni, mert lecsúszott a lábam a gázról (F1világ)
Nem sikerült jól a Forma-1-es Holland Nagydíj Lando Norris és a McLaren számára. A brit tehetség csak az 1 pontot érő 10. helyen ért célba, a versenyen pedig volt egy igazán kemény pillanata Sergio Perez ellen.
szept. 6
11:09
Megint áremelkedés jön a benzinkutakon! (Autónavigátor)
Tovább növekedett a Brent típusú olaj ára, ami szinte mindig a hazai üzemanyagárak emelkedéséhez vezet. Ám a forint erősödése miatt
szept. 6
11:12
Egy autó, ami nem akar többnek látszani, mint ami (Autószektor)
A Volkswagen első Tiguanja 2007-ben gördül le a gyártósorokról és az azóta eltelt közel 15 évben számtalan ráncfelvarrást kapott. Nem olyat, mint amikor egy rosszul sikerült plasztikai műtét után azt sem tudod, ki áll veled szemben, mert akkora a változás, hogy közben az eredeti vonások elvesztek. A Tiguan mindig csak egy kicsivel lett szebb és fia
szept. 6
11:27
Hamarosan VR-ral teszi izgalmasabbá az utat az Audi (autopro)
Egy új fejlesztésnek köszönhetően az Audi hátsó ülésein utazók hamarosan elmerülhetnek a virtuális valóságban.
szept. 6
12:03
Red Bull: Monzában és Szocsiban a Mercedes lesz elöl (F1világ)
Nehéz versenyek várnak a következő hetekben a Red Bull Forma-1-es csapatára – véli Christian Horner, az istálló csapatfőnöke, aki szerint a Mercedes előnyben lesz Olaszországban és Oroszországban is.
szept. 6
12:06
Kiakadtak a tolnai rendőrök: „Újra fekete hétvége” a megyében (Autószektor)
Halálos baleset történt 2021. szeptember 4-én 18 óra 12 perckor a 61-es főút és a 651-es út kereszteződésében, Nagykónyi térségében. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint egy Peugeot közlekedett a 651-es úton a 61-es főút irányába. A jármű vezetője a kereszteződésben levő STOP tábla jelzése ellenére kihajtott a 61-es főúton közlekedő terepjáró
szept. 6
12:21
Ultimátumot kaptak a német autógyártók (autopro)
Környezetvédők beperlik a három nagy német autógyártót, amennyiben nem növelik klímavédelmi vállalásaikat.
szept. 6
13:06
Világszerte egyre többen fogadják el az automata vezetést (Autószektor)
A vezetést segítő rendszerek és az automata vezetés világszerte egyre nagyobb elfogadottságnak örvendenek. Főként Kínában és Japánban már magas szinten áll az automatizált vezetés előnyei felé való nyitottság, amíg Németországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban az emberek továbbra is inkább még kivárnak. Összességében, az automatizált v
szept. 6
13:27
Áttörést hoz az ABB tesztközpontja a 3D gépi látású megoldásokban (autopro)
Az ABB Robotika üzletága tesztközpontot nyit, hogy felgyorsítsa a 3D-s gépi látással támogatott megoldások fejlesztését az anyagmozgatásban. A svédországi Jönköpingben létesített tesztközpontban 3D-s gépi látással támogatott megoldásokat fejlesztenek a gépkiszolgálás és az alkatrész-adagolás automatizálására.
szept. 6
13:33
Teslát fricskázva érkezik a teljesen elektromos Renault Megane (Autónavigátor)
Ugyanarra a CMF-EV platformra épül a Müncheni Autószalonon debütált villanyhajtású Renault Megane E-Tech 100% Electric, amelyre a Nissan Ariya is,
szept. 6
13:39
Hivatalos: Bottas az Alfa Romeónál folytatja! (F1világ)
2022-ben az Alfa Romeo Forma-1-es csapatánál folytatja pályafutását Valtteri Bottas – jelentette be a finn pilóta hétfőn.
szept. 6
14:03
Horner: „Kissé szokatlan”, amit Wolff mondott Albon Williamshez szerződése kapcsán (F1világ)
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt mondja, bíznak abban, hogy Alexander Albon jövőre csatlakozhat a Forma-1 mezőnyéhez anélkül, hogy szakítaniuk kellene vele.
szept. 6
14:18
Ikarus-kiállítás nyílt Zalaegerszegen (Autószektor)
Forrás: Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum Mint írják, a helyszínen különböző egyedi és fontos műtárgyat, makettet és rajzot is kiállítottak az Ikarus gyár történetéből. A tárlat a Közlekedési Múzeum 2019 májusától júliusig, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban megnyílt kiállítási anyagára építkezik, a gyűjteményt a MOGIM a Zala Volán törté
szept. 6
14:27
Daimler: 2023-ig is eltarthat a chiphiány (autopro)
Ola Källenius vezérigazgató szerint még sokáig elhúzódhat a félvezetőhiány.
szept. 6
15:12
F1: itt a nagy bejelentés Bottas sorsáról! (Autószektor)
A finn Valtteri Bottas már csak az idény végéig marad a Mercedes versenyzője, az istálló hétfőn bejelentette, hogy elválnak útjaik. Kiderült az is, hogy a finn versenyző az Alfa Romeo csapatánál folytatja jövőre. Azt egyelőre nem jelentette be a Mercedes, hogy ki lesz  Bottas utódja, de kevés kétség van: szinte biztos, hogy George Russell váltja
szept. 6
15:27
Kevesebb új autó fogyott Oroszországban (autopro)
Oroszországban jelentősen csökkent az új autók eladása augusztusban tavaly augusztushoz képest.
szept. 6
16:03
A Mercedes-Benz G-osztály készen áll az e-mobilitás korára (Autónavigátor)
A koncepcióautó vizuálisan a G-osztály összetéveszthetetlenül markáns megjelenését egyesíti a Mercedes teljesen elektromos modelljeire jellemző kiválasztott dizájnelemekkel. A mindenkori G-osztályok
szept. 6
16:12
A CarGarantie 50 éves évfordulója: Köszönjük az évtizedes bizalmat (Autószektor)
Napjaink járműkereskedelme elképzelhetetlen a garanciák és az egyéb vásárlói hűségprogramok nélkül. Szinte minden gyártó és kereskedő kínál megfelelő termékeket, hogy megnyerje ügyfelei bizalmát, továbbá  hosszútávú ügyfélhűséget kialakítva megtarthassa az ügyfeleit. Ebben a tekintetben Németországban a CarGarantie az úttörők egyike volt: A vállala
szept. 6
17:12
Autótüzek délutánja: kocsik égtek Soroksáron és Zuglóban is – képekkel! (Autószektor)
Tűzoltók a soroksári bevásárlóközpont parkolójában MTI/Mihádák Zoltán Kigyulladt öt személyautó Budapest XXIII. kerületében, a Bevásárló utca közelében, egy szupermarket parkolójában. Égett a mellettük lévő bevásárlókocsi-tároló is. A fővárosi hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat – írta a katasztrófavédelem. MTI/Mihádák Zoltán Kigyulladt egy g
szept. 6
17:27
Jelentősen nőtt a félvezetők globális eladása (autopro)
Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júliusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
szept. 6
18:12
Mint a filmekben: rendőri felvezetést kapott a kismama (Autószektor)
A Készenléti Rendőrség debreceni osztályának 2021. szeptember 4-én szolgálatot teljesítő munkatársaitól kért segítséget egy férfi, mert várandós feleségénél megindult a szülés és nem értek volna be időben a kórházba. A rendőrök a fiatal párt megkülönböztető jelzést használva rendőrségi szolgálati gépjárművel szállították a szülészetre, majd felkísé
szept. 6
18:15
Felszállt a SUV vonatra a smart is (Autónavigátor)
Városi kisautók gyártójaként a smart könnyen lépett át a villanykorszakba, most már csak elektromos hajtású autókat kínálnak. Ugyanakkor egy nagy
szept. 6
19:24
Kiszivárgott a Toyota egyik legfontosabb fejlesztése (Autószektor)
A Toyota egy évvel ezelőtt nyújtotta be azt a bejegyzési kérelmet az Egyesült Államok szabadalmi hivatalához, amelyet aztán idén nyáron tett közzé az intézmény. A szabadalom a kartergáz elvezetésére, a PCV szeparátor kialakítására vonatkozik, így különösebben nem hozta lázba a benzinvérű rajongókat. Annál inkább a bejegyzést kísérő illusztrációk: e

Keresés