A Honda és a Casio közösen fejlesztett ki egy speciális kronográf órát, mely része a népszerű Edifice sorozatnak. A Honda legsikeresebb járművei által ihletett Edifice EQB-2000HR "Honda Racing Red Edition" órát szeptember 30-án kezdik forgalmazni 77 000 jenes ajánlott fogyasztói áron – írja a carsweek.ru. Az órának fekete Alcantara szíja van, piro
Szerdán jelentősen emelkedik a gázolaj beszerzési ára. Ennek következtében literenként bruttó 30 forinttal kell majd többet fizetniük azoknak, akik kiesnek
Nehéz pontosan megfogalmazni, hogy mitől lesz egy autó igazán biztonságos. Fontos kérdés, hogy ki van biztonságban? Az EuroNCAP külön értékeli az autók biztonságosságát a felnőtt és a gyerek utasok számára és igen eltérő eredményeket kapunk, ha ezeket külön nézzük. A sofőr szempontjából 2022-ben a legbiztonságosabb autók a Volkswagen Taigo és a Vol
Augusztus utolsó napján sem ússzuk meg az üzemanyag-áremelkedést. Noha szerdán csak a gázolaj piaci ára drágul majd, de az rögtön bruttó 30 forinttal literenként, aminek köszönhetően a két üzemanyagtípus piaci ára közötti különbség megközelíti majd a 150 forintot – arról már nem is beszélve, hogy a dízel ára minden eddiginél magasabbra, jócskán 800
Tizenegyedik alkalommal rendezte meg az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság az Autós Nagykoalíció és a Skoda Márkaképviselet támogatásával az ország 19 megyéjében és a fővárosban azt a vetélkedőt, amelynek elsődleges célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet a körültekintő, megfontolt és példamutató közlekedési magatartás fontos
A Mercedes-Benz jelenleg is rendelkezik már a kempingezéshez külön felkészített modellel, méghozzá a V-osztály személyében, amelyet a Westfalia, azaz a túraspecialista szabott át alaposan a szabad ég alatti kirándulásokhoz Marco Polo néven. Ezúttal ez a széria bővül, hiszen a T-osztály is igen tetszetős kemping csomagot kapott.
A közútkezelő legújabb videofelvétele egy teljesen mozdulatlan, éjjeli képpel indul, amelyet az M4-es autóút egyik forgalomfigyelő kamerája rögzített. Az elsőre
A McLaren potens, kifejezetten fókuszált sportautókat gyárt, ráadásul a konkurensekhez képest nagyon sokáig ellenálltak a divatnak hódoló luxus SUV-k gyártásának, azonban az új vezér érkezésével nem biztos, hogy mindez így is marad. Michael Leiters ugyanis elképzelhetőnek tartja, hogy a brit márka is elindul ebbe az irányba.
A tárcavezető a sajtónak úgy nyilatkozott: elengedhetetlen, hogy a felülvizsgálat kiterjedjen az összes gázvételi és -eladási szerződésre, valamint feltárja, hogy bizonyos üzleti partnerek milyen feltételek mellett kötötték a szerződéseket az INA-val - írja az MTI. "Fontos a belső ellenőrzés felülvizsgálata is, és elvárom a független könyvvizsgálók
A teljes körű karbantartást magyar szakemberek végzik a cég idén márciusban átadott új hangárjában - írja az MTI. (Fotó: MTI/Lakatos Péter) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Az idei szüret előtt röviddel megszületett két nagyszerű márka, a St. Andrea borászat és a Toyota közös fúziója. Bár az egerszalóki borászat még sokkal fiatalabb mint autóipari társa, két évtizedre tekint vissza, de az alapok, a családi vállalkozás, a hagyományok tisztelete, a vásárlók igényeinek kielégítése, a környezet védelme mind-mind közös pon
18,5 milliárd forintot különített el a kormány a kisebb benzinkutak megsegítésére, akik hónapok óta működnek veszteségesen. Az elmúlt hónapok gyakorlata
A NASA Space Launch System (SLS) hordozórakétájának startját itthoni idő szerint ma a 14:33 és 16:33 közötti indítási ablakban tervezik a NASA floridai Kennedy Űrközpontjából. Orrkúpjában szállítja a Hold körüli útra induló Orion űrhajót az EK dózismérőivel a fedélzetén. A küldetés során a magyar kutatók dózismérői kulcsfontosságú adatokkal szolgál
Neil Wynn és Doug Revolta újságírók új, nem hivatalos világrekordot állítottak fel azzal, hogy autójukkal, egy elektromos Porsche Taycannal 24 óra alatt 14 országon száguldottak át. Az újságírópáros a teljesítménnyel még saját várakozásait is felülmúlta. „Mielőtt nekivágtunk az útnak, tudtam, hogy mindennek tökéletesen kell mennie ahhoz, hogy elérj
A tájékoztatás szerint a 40 jármű nyertes ajánlati összértéke megközelíti a 700 millió forintot, a szerződés alapján az ITE Bus&Truck Kft. a járműveket 2022. augusztus 31-ig szállítja le a Magyar Postának. Az új elektromos járművek egy töltéssel több mint 130 kilométert képesek megtenni, rakodóterük alkalmas csomagok szállítására - írják a közlemén
Szerző: Heimer György Ha nem sikerül az elektromos hajtású járművek költségeit leszorítani, akkor az összeomlással fenyegeti az autópiacokat – riogatott nemrég a Stellantis cégcsoport gyártási ügyekért felelős vezérigazgatója, Arnaud Deboeuf mintegy jelezve az autóipar nyugtalanságát. A borús hangulatot tovább fokozza, hogy az Európai Unió döntnöke
Az eddig érvényes szabályok nem módosultak. A továbbiakban is kötelező FFP2-es maszkot viselni a fővárosi tömegközlekedési eszközökön, és a bécsi gyógyszertárakba is csak maszkot viselve lehet belépni. Marad a szigor az egészségügyben is. A kórházi látogatók csak 48 óránál nem régebbi, negatív PCR-teszt birtokában látogathatják ismerőseiket, akik n
A Peugeot tovább bővíti károsanyag-kibocsátástól mentes járműkínálatát az E-Expert Hydrogennel. Ez a kishaszonjármű újgenerációs üzemanyagcellás technológiát alkalmaz, amely a „Next gen e-Van Hydrogen Efficiency” nevet viseli. Az EMP2 (Efficient Modular Platform) padlólemezen alapuló furgon a Stellantis innovatív, „közepes teljesítményű, plug-in hi
Az RC4-es és női kategóriában induló Vogel Adrienn és navigátora, Maricsek Miklós elképesztő tempóban versenyzett a rali első másfél napján: szombaton este, négy gyorsasági után az első helyezettől mindössze 1.8 másodpercnyire zártak a női rangsorban. A vasárnapi első gyorson (SS8) át is vették a vezetést, de a következő pályán kuplunghiba miatt má
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n azt írta, egy tehergépkocsi és két személyautó ütközött az autóút Győr felé vezető oldalának 9-es kilométerénél. A balesetben egy ember megsérült; a rendőrök a külső forgalmi sávot lezárták.
Bár néhányan szeretik a Toyota orra alá dörgölni, hogy a GR Supra a csinos ruhája alatt nem sokban különbözik egy BMW Z4-től, és hogy nem is Japánban, hanem az ausztriai Grazban gyártják a testvérmodellel azonos gyártósoron, de ez a tulajdonosokat a legkevésbé sem zavarja, hiszen jól tudják, hogy a két nagy múltú autógyártó együttműködése nélkül a
A ,,ground truth perception” nevet viselő technológia ötvözi a következő generációs LiDAR rendszer és a kamerák/radarok által begyűjtött információkat. Hatékonyságát az adja, hogy nagy pontossággal érzékelt valós idejű adatokkal térképezi fel a jármű környezetét, illetve a tárgyak alakját és távolságát. Ezekkel az információkkal a lehető leggy
A Peugeot tovább bővíti zöldrendszámos járműkínálatát az E-Expert Hydrogennel, amelyet már közúton tesztelnek. Ez a kishaszonjármű a legmodernebb üzemanyagcellás technológiát
Magyarország egyedülálló közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai versenyének első fordulója az elméleti megmérettetésről szólt. A közel 350 nevezőre idén is egy 30 GKI-vizsgakérdésből álló online tesztsor várt, aminek kitöltésére 30 percük állt rendelkezésükre. Kiknek szurkolhatunk idén? Az elődöntőn összesen 30 versenyző mutathatja meg szakmai és
Mit értékelnek leginkább az autóvezetők a gumiabroncsok vásárlásakor? A nagy többség számára a jó tapadás nedves úton, valamint a jó fékezési és kormányzási viselkedés, továbbá a maximális teherbírás a legfontosabb tényezők - még szélsőséges helyzetekben is. Lényegi szempont a biztonság, a kényelem és a vezetési élmény is - a gumiabroncsoknak minde