A Bosch által kifejlesztett rendszer működését bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón Borbás Péter, a BKV villamosüzem-igazgatója elmondta: évek óta kutatják, hogy milyen módszerek segíthetnek a forgalombiztonság növelésében. Tavaly 365 balesetben volt érintett villamos, ezek közül 47 volt "sajáthibás esemény", és mindössze három balesetben tör
Hogy néz ki? Megemelt hasmagasságával és robusztusabbnak tűnő karosszériájával az Év Magyar Autója 2020-as verseny közöndégdíjasa a szabadidős dizájn trendekből próbál hasznot húzni. Nem alaptalanul. Sőt, megkockáztatom, hogy a Kia XCeed valóban vonzóbb, mint az ötajtós Ceed. Jók az arányai, egyáltalán nem mondanám crossovernek vagy szabadidő-autón
Ettől a hétvégétől a lakókocsi- és lakóautó ipar bemutatja újdonságait a Düsseldorfi Karavánszalonban. A 34 ország 736 kiállítójával a 61. alkalommal megrendezett vásár a szervezők szerint a legnagyobb a vásár történetében. Szeptember 4-ig mintegy 200 000 látogatót várnak. 2021-ben a járvány ellenére 185 000 ember jött el. A kereskedelmi látogatóka
Az orosz vadászgépek nemzetközi légtérben repültek, azonban nem teremtettek rádiókapcsolatot a légi forgalom irányítással, nem rendelkeztek repülési tervvel és nem használtak válaszjeladót. A magyar vadászgépek, a Balti-tenger felett, 9000 méteres magasságon, helyi idő szerint 12 óra 50 perckor sikeresen elfogták és azonosították a riasztást okozó
Mit is mutatott be az Apple? A CarPlay következő generációja az autó összes képernyője felett átveszi az uralmat, vagyis ha a műszerfal digitális, ott is az Apple alkalmazása jelenik majd meg.. A jármű rendszereivel való kommunikáció lehetővé teszi a vezetési információk megjelenítését a műszercsoport kijelzőjén, vagyis a sebességet, fordulatszámot
Halálos baleset történt 2022. augusztus 30-án 14 óra 19 perc körüli időben Nagyvejkén. Egy pótkocsis mezőgazdasági munkagéppel közlekedett egy férfi a település főutcáján, amikor eddig ismeretlen körülmények között letért az útról, árokba hajtott, és oldalára borult. A sofőr kiesett a traktorból, és a jármű alá szorult. A 61 éves férfi életét a gyo
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Budapest II. kerületében, a Máriaremetei úton. A baleset következtében az oszlop kidőlt, ezért a helyszínre riasztották az áramszolgáltató szakembereit is. Az esethez műszaki mentés céljából a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak ki. A munkák idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Tov
Lehet belőle készíteni dekorációt, edényalátétet, ceruzafaragó pengéjével kombinálva vágóeszközt és kiváló megoldás a fülhallgató zsinórjának rendezetten tartására, sőt, a rugójából unisex karkötő is fűzhető. Ez mind elég jól benne van a köztudatban, de létezik egy kevésbé ismert trükk is, ami az autósokat is érdekelheti. Lássuk, mi történik, ha eg
Az ÖBB Rail Cargo Group az ukrán partnereivel kötött megállapodás értelmében növeli már eddig is meghatározó szerepvállalását az ukrán áruk vasúti továbbításában.
A Magnus Aircraft Zrt. ikonikus terméke a Fusion belsőégésű motorral hajtott repülőgép, mely a repülésben való előnyöket ötvözi. A vállalatcsoport tagjai megtalálhatók a világ különböző pontjain úgy, mint az Egyesült Államok, Kenya, Kína, Nigéria, Oroszország, Szerbia, Ukrajna, illetve a közel-keleti régió. Magyar repülőgépgyártóként első alkalomm
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) hétfői közleménye szerint a kilövésen dolgozó szakemberek a négy hajtómű közül az egyikben szivárgást fedeztek fel. A Space Launch System (SLS) elneve-zésű rakéta az indítóállásban marad és tovább folytatják az ellenőrzéseket. Helyi idő szerint éjszaka az üzemanyag-feltöltést is kétszer kellett félbeszakítani.
Hazánkban is bemutatkozott az első BMW M modell, amelyet a kezdetektől fogva a tisztán elektromos meghajtás szempontjai szerint fejlesztettek a mérnökök. A BMW iX M60 fenntarthatósági szempontok szerint megtervezett járműkoncepciója a modern Sports Activity Vehicle (SAV) modellek formanyelvét és magával ragadó menettulajdonságait egyesíti. Mint il
A Škoda már kétszer is megvillantotta a jövőbeli elektromos zászlóshajóját előrevetítő tanulmány utasterét, most azonban végre teljes egészében leleplezték a Vision 7S névre keresztelt koncepciót, amely a Kodiaq jövőbeli elektromos utódját – vagy ha nem is közvetlen utódját, de elektromos alternatíváját – vetíti előre.
Az Euro NCAP nem tesztel minden piacra kerülő új autót, és nem természetesen nem teszteli az autó gyártó által kínált összes változatát sem. Ehelyett válogatnak: kiválasztják a legfontosabb, a fogyasztók számára legérdekesebb modelleket: ezek a legtöbb esetben új, piacra lépő autók, azonban az Euro NCAP a már forgalomba hozott autókat is tesztelhet
Azt írták, hogy nemcsak az iskolák környezetében, hanem várhatóan valamennyi nagyobb vá-rosba, településre vezető úton megnövekszik majd a forgalom a nyári időszakhoz képest, külö-nösen a reggeli és a délutáni csúcsidőszakokban. A Magyar Közút ezért arra figyelmeztetett mindenkit, hogy időben induljon útnak és a balesetek elkerülése érdekében még f
A rendelkezésre álló adatok szerint egy cég alkalmazottjai az egyik tartály tisztítását végezték, amikor eddig tisztázatlan körülmények között bekövetkezett a robbanás. A balesetben többen megsérültek. A Debreceni Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A
A Bosch által kifejlesztett rendszer működését bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón Borbás Péter, a BKV villamosüzem-igazgatója elmondta: évek óta kutatják, hogy