2023. január 6. péntek

jan. 6
0:12
Korrupció a műszaki vizsgaállomáson: 58 ember ellen emeltek vádat (Autószektor)
A Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy még 2016 elején a közúti közlekedésben részt vevő járművek hatósági műszaki vizsgáztatását végző vizsgabiztosok abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el a velük rendszeres kapcsolatban álló egyes ügyintézőktől. A gépjárművek műs
jan. 6
0:16
Német autógyártók és ázsiai akkumulátorcégek érdekei egyesülnek Magyarországon (Autószektor)
A lap azt írja, hogy a nagy német autógyártók és az ázsiai akkumulátor-gyártók és -beszállítók több milliárd dolláros együttműködés keretében Magyarországon fognak össze elektromos ambícióik megvalósítása érdekében. Mindkét szektornak ezért érdekes hazánk, mert a magyar kormány dacol a Kínával szembeni nyugati óvatossággal, és nagyvonalú kedvezmény
jan. 6
0:20
Üldözéskor halálos balesetet szenvedett egy migránsokat szállító jármű (Autószektor)
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei akartak igazoltatni 2022. január 5-én délután egy személygépkocsit az M5 autópálya Budapest felé vezető oldalán. A jármű a rendőrök többszöri jelzésének ellenére nem állt meg, Táborfalva magasságában lehaladt az útról és egy fának csapódva állt meg. A kocsiban hét külföldi tartózkodott, a sofőr e
jan. 6
0:24
Divíziókra osztódik a Renault (Autószektor)
Az újraszerveződés első lépése pedig az volt a Renault számára, hogy létrehozott egy közös céget a kínai Geelyvel, akikkel közösen fog belsőégésű motorokat és hibrid hajtásláncokat fejleszteni és gyártani a jövőben. Nem csak saját maguknak, de akár külsős gyártóknak is. Mindez azért is volt fontos a franciák számára, mert így egyrészt összesen 17 g
jan. 6
0:28
A kínai Byd eladásai közelítenek a Tesláéhoz (Autószektor)
A kínai BYD autógyártó tavaly 911 410 elektromos járművet adott el, ami 184%-os növekedés 2021-hez képest. A  plug-in hibrid autókat is figyelembe véve ez a szám már eléri az 1.868.543 darabot (+214,7).  Az elektromos autók értékesítésében 2022-ben a Tesla lett az első  1.313.851 forgalomba helyezett járművel. A Tesla eladásai azonban „csak” 40 szá
jan. 6
0:32
Drámai fotók az M5-ösön történt halálos balesetről (Autószektor)
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetről a police.hu oldalon azt írta, egy migránsokat szállító jármű szenvedett balesetet Táborfalvánál. Közölték: a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei akartak igazoltatni csütörtök délután egy személygépkocsit az M5 autópálya Budapest felé vezető oldalán, azonban a jármű a rendőrök többszö
jan. 6
0:36
HangZóna - Idén helyreállhat a rend a hazai üzemanyagpiacon? (Autószektor)
Egy rendkívül nehéz és kiszámíthatatlan év után sokan bízunk benne, hogy idén újrarendeződik a piac, és ugyanolyan színvonalon biztosítják a kutak az ellátást, mint amit az üzemanyag-ársapkás idő előtt megszokhattunk. Sokat talán nem szeretne a hazai autós, csak azt, hogy ha akar, akkor tudjon tankolni. Milyen irányba változik a helyzet? Lesz idén
jan. 6
4:36
Műszerfal és kijelző sem lesz a legújabb BMW-ben (autopro)
Ha megvalósul a most bemutatott koncepció, búcsút inthetünk a műszerfalnak a BMW-kben.
jan. 6
6:36
Ezt hoztuk be külföldről 2022-ben: íme a legnépszerűbb modellek! (Autónavigátor)
után szokás szerint a használt modellekkel kapcsolatos információk is befutnak. Elsőként ismét a 2022-es import, azaz a külföldről használtan behozott,
jan. 6
6:42
Megkezdte a termelést a CATL német akkugyára (autopro)
A hazánkban is beruházó vállalat most először gyárt akkumulátorcellákat Kínán kívül.
jan. 6
7:18
Ausztria így gondolkodik a töltési infrastruktúráról (Autószektor)
Az AutoScout24 aktuális trendfelmérése szerint még minden hetedik osztrák sem értékeli pozitívan a töltési infrastruktúrát. Ennek megfelelően 13 százalékuk szerint nagyon vagy inkább jó az e-infrastruktúra (3 százalék nagyon jó, 10 százalék inkább jó). Ezzel szemben 44 százalék gondolja úgy, hogy nem jó (27 százalék), vagy egyáltalán nem jó (17 szá
jan. 6
7:18
Már a kínai autókereskedők is Kínától félnek (Villanyautósok)
Lassul a piac, de január máris lehet a mélypont.
jan. 6
7:36
Óriási előnnyel indulnak a kínai e-autók Európában (autopro)
A kínai vállalatok az európai társaiknál sokkal kisebb költséggel gyártják járműveiket.
jan. 6
8:18
Bemutatkozik Las Vegasban a Bmw i Vision Dee (Autószektor)
A koncepció „DEE” típusneve a digitalizáció átütő élményét hirdető „Digital Emotional Experience” rövidítése, amely maximálisan tükrözi a tanulmányautó célkitűzését: létrehozni a valaha volt legszorosabb kapcsolatot az ember és az autó között. A jövő digitális funkciói messze túlmutatnak a ma ismert hangvezérlésen és vezetést támogató rendszereken.
jan. 6
8:18
Nem várt gyorsasággal esett lélektani határ alá a napelem alapanyagának ára (Villanyautósok)
Arra, hogy ennyire olcsó lesz a poliszilícium, nem sokan számítottak.
jan. 6
8:30
Van, ahol 85 ezer százalékkal nőtt a GMC villanyautó eladása (Villanyautósok)
Hihetetlen számok születtek, kell hozzájuk egy kis magyarázat.
jan. 6
8:36
Saját gyorstöltőhálózatot épít ki a Mercedes-Benz (autopro)
A Mercedes-Benz már az idén megkezdi saját gyorstöltőhálózatának kiépítését.
jan. 6
9:06
Saját töltőhálózatot épít a Mercedes (Villanyautósok)
Bárki odaállhat majd, de az extrákat a Mercedesekre szabják.
jan. 6
9:30
Világszerte tarol az MG (Autónavigátor)
Nálunk még épp csak bontogatja szárnyait a de Európában már többfelé szép sikereket ér el, és úgy tűnik nincs ez
jan. 6
9:36
Új vezérigazgató a Trenkwalder Csoport élén (autopro)
Mark Pollok a jövőben elnök-vezérigazgatóként vezeti a cégcsoportot.
jan. 6
10:42
Ultraszéles kijelzőt mutatott be a Continental (autopro)
Egy teljes műszerfalat elfoglaló, hajlított képernyőjű kijelzőt vitt el a CES-re a német autóipari beszállító.
jan. 6
11:30
A Peugeot is a jövőjét vitte Las Vegasba – bemutatkozott az Inception tanulmány (Auto Pult)
Ahogyan az elektrifikáció mellett a digitalizáció is kezdi átvenni a hatalmat az autóiparban, úgy lesz egyre fontosabb és népszerűbb esemény a gyártók körében a minden év januárjában esedékes, Las Vegasban megtartott szórakoztatóelektronikai kiállítás, azaz a CES. Tegnap a BMW mutatta meg a jövőjét egy tanulmány képében, ma pedig a Peugeot leplezte
jan. 6
11:36
Gyárbezárásokra figyelmeztet a Stellantis-vezér (autopro)
Ha az elektrifikáció visszaveti a keresletet, kevesebb gyárra lesz szükség Carlos Tavares szerint.
jan. 6
12:24
Ilyen lesz a Peugeot jövője? (Autónavigátor)
Érdekes módon a Peugeot a Las Vegas-i CES kiállítást választotta új koncepcióautó bemutatására, amely sejteti, hogyan fog kinézni az elektromos
jan. 6
13:06
Nemet mondott partnerének a Nissan (autopro)
Nem használhatja szabadon a közösen fejlesztett technológiákat a Renault tradicionális hajtással foglalkozó cége.
jan. 6
13:24
Szekszárdon is megszűnt az ingyenes parkolás (Villanyautósok)
Az is változott, hogy van, ahol mostantól szombaton is fizetni kell.
jan. 6
14:18
Itt a RAM válasza a Ford villany F-150-esére (Autónavigátor)
Nem véletlenül a CES-en tartotta a RAM is a villany-pickupjának bemutatóját. Az autóban ugyanis számos érdekes technikai kütyü rejlik. Olyanok,
jan. 6
14:36
Nagyot esett a Samsung nyeresége (autopro)
A Samsung Electronics negyedéves működési nyeresége 69 százalékkal esett.
jan. 6
15:42
Árcsökkentéssel küzd a konkurenseivel a Tesla (autopro)
A Tesla három hónapon belül másodszor csökkentette autóinak árát Kínában.
jan. 6
16:18
Szörnyű harcra számít a kínai autók ellen a Stellantis vezér (Autónavigátor)
Carlos Tavares úgy látja, hogy az európai autóipar válaszúthoz érkezett a kínai riválisokkal folytatott versenyben. Ha az európai politikusok nem
jan. 6
17:06
Több évtizedes mélységben a francia újautó-eladások (autopro)
Közel ötven éve nem regisztráltak ilyen kevés új autót Franciaországban, mint tavaly.
jan. 6
18:24
Tovább drágultak a Suzukik (Autónavigátor)
December elején készítettünk egy , amelynek egyik főszereplője a volt. Akkor az újautó-piac egyik kedvence 6,99 millió forintért kellette magét,
jan. 6
18:36
Tesla: No Yoke (Villanyautósok)
Aki inkább az unalmasabb, de használhatóbb belsőt akarja: tessék!

Keresés