2023. január 9. hétfő

jan. 9
0:12
Észak-erdélyi autópálya: újabb pályázatot írtak ki a határközeli szakaszra (Autószektor)
A Bisztraterebes (Chiribis) és Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) közötti szakasz tervezésére és építésére pályázó cégek legkésőbb március 15-ig nyújthatják be ajánlataikat - írta az Agerpres hírügynökség Cristian Pistol CNAIR-igazgató Facebook-bejegyzésére hivatkozva. A 26,35 kilométeres sztrádaszakasz három völgyhidat, nyolc felüljárót és nyolc
jan. 9
0:16
A hét karikatúrája: Távol-keleti autómárka (Autószektor)
.
jan. 9
0:20
Megrázó fotók a reggeli halálos baleset helyszínéről (Autószektor)
A baleset tisztázatlan körülmények között történt a 203-as kilométernél. (Fotók: MTI/Varga György) A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az útszakaszt teljes szélességében lezárták - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az MTI a kora délutáni órákban megrázó felvételeket közölt a baleset helyszínéről.  További autós tartalmakért kö
jan. 9
0:24
Megfizethető napelemes autók sorozatgyártásába kezd a Lightyear (Autószektor)
A Lightyear 0 már gyártás alatt áll. A világ első sorozatgyártású napelemes autójának 946 darabos kontingense a tervek szerint már idén a vásárlókhoz kerül.  Mivel az összes Lightyear 0-t már eladták elővételben, a holland márka már a következő generáción dolgozik, amelyet 2025 végén kíván piacra dobni. Ez egy kedvezőbb árú elektromos jármű lesz, a
jan. 9
0:28
Tragédia az M0-áson: elgázoltak egy nőt az unokájával együtt (Autószektor)
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy a személygépkocsi műszaki hiba miatt az M0-s autóút 66-os kilométerénél, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon állt meg. A sofőr az autóban maradt, míg párja és unokájuk kiszállt. A nőt és a gyereket egy érkező tehergépkocsi elütötte. A nő életéért a mentők hiába küzdöttek, ő a helys
jan. 9
0:32
Megváltozott az Ot minősítés menete (5.rész) (Autószektor)
Van e lehetőség arra, hogy azonos klub tagjai egyszerre vizsgázzanak járműveikkel, például Pannóniás vagy amerikai autós közösség? Létezik kihelyezett minősítés, de ehhez szükséges biztosítani a szerviztechnikai és az informatikai környezetet, illetve előzetes egyeztetést igényel a megszervezése. De ha egy ilyen csoport vagy közösség ilyet szeretne
jan. 9
0:36
India bekerült a világ három legnagyobb autópiaca közé (Autószektor)
A rendelkezésre álló hivatalos becslések szerint India az eladott autók számát tekintve meg tudta előzni a japán autópiacot. Ezzel az ország a történelem során először bekerült a világ legnagyobb autóipari piacainak TOP-3-as klubjába. Az Indiai Autógyártók Szövetsége szerint az év elejétől tavaly ősz végéig tartó időszakban az indiai kereskedők mi
jan. 9
0:40
Kiakadtak Putyinékra az orosz autókereskedők (Autószektor)
Állami támogatás híján egyetlen autógyártó cég sem képes talpon maradni a válsághelyzetben – írta a miniszterelnöknek az orosz autókerekedők érdekképviseleti testülete, a ROAD. A Mihail Misusztyin orosz kormányfőnek címzett panaszos levélben az autókereskedők részletezték az autópiacon bekövetkezett negatív változásokat. Számokkal igazolták, hogy s
jan. 9
0:42
Óriási a torlódás a hegyeshalmi határátkelőnél (Autószektor)
2023. január 7-én 23 órától az M1-es autópályán, a Hegyeshalom -Nickelsdorf közúti határátkelőhelynél, Ausztria irányába haladóknak 1 órás várakozási időre lehet számítani a dinamikusan megnövekedett kilépő tranzit forgalom miatt. Fotó: police.hu A rendőrség azt kéri az utazóktól, hogy a várakozási időkről tájékozódjanak a www.police.hu weboldal h
jan. 9
0:44
Saját autója okozta egy férfi halálát Zalában (Autószektor)
Csóbor Katalin a zaol.hu információját megerősítve elmondta: a 67 éves férfin a mentők már nem tudtak segíteni. A lap információja szerint az autó valamilyen okból lefordult az emelőről és ráesett az alatta fekvő férfira. Hiába siettek a szerencsétlenül járt ember segítségére a közelben tartózkodók, a kiérkező mentők csak a halál beálltát tudták me
jan. 9
0:48
Michelisz magyar mérnöke a futamgyőzelemről és csapatbajnoki címről (Autószektor)
A korábbi években a M1RA mérnökeként, technikai vezetőjeként ismerhettük meg, idén már a BRC–Hyundai csapat versenymérnökeként dolgozott Michelisz Norbert mellett a túraautó-világkupában (WTCR). A bajnoki címet Michelisz csapattársa, Mikel Azcona szerezte meg, de a mezőny egyetlen magyar duóa is remekül, dobogós helyezésekkel, győzelemmel zárta az
jan. 9
4:30
Stílusos és fenntartható töltőt mutatott be az ABB (autopro)
Az ABB E-mobility új otthoni töltési megoldása segíti a járművezetőket a fenntartható mobilitási céljaik megvalósításában.
jan. 9
5:42
Még mindig van létjogosultsága a dízelnek! (Autónavigátor)
Megmondom őszintén, néha még én is beleesek a „csapdába”, és túlzottan kritikussá válok a dízelmotorokkal kapcsolatban. Aztán jön egy gázolajos
jan. 9
6:30
Elektromos repülőt gyártana a Stellantis (autopro)
Az elektromos légi járművet az Archer nevű vállalattal közösen fogják gyártani.
jan. 9
6:48
Hamilton figyelmeztette Verstappent: Tudom, milyen nehéz a csúcson maradni! (F1világ)
Idén szeretne újra a világbajnoki címért harcolni Lewis Hamilton – a brit azt reméli, a tavalyi év tapasztalatait felhasználva 2023-ban harcba tudnak szállni Max Verstappennel és a Red Bull-lal.
jan. 9
7:18
Ettől a műszerfaltól minden autós elolvad, 2025-ben indul a sorozatgyártás (Autószektor)
Az ultraszéles kijelző a vezető és az utasok képernyője egyben. Nagyfokú tervezési szabadságot biztosít a járműgyártók számára, hogy futurisztikus, csúcskategóriás vezetői környezetet hozzanak létre, és tartalmat jelenítsenek meg egy egybefüggő képernyőfelületen. A 4200 milliméteres sugarú íves felület harmonikusan illeszkedik a jármű belterébe, íg
jan. 9
7:18
Fizetni kell mától a töltésért a Westendben is (Villanyautósok)
Egykor még ingyen parkolás is járt az ingyenes töltéshez.
jan. 9
7:36
Sorozatban hetedik éve piacvezető itthon a Suzuki – ez történt az 1. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a múlt héten.
jan. 9
8:00
Kemény év van a Rivian mögött (Villanyautósok)
2023 vízválasztó lehet.
jan. 9
8:18
Russell: Az F1-es autók óriási súlya már biztonsági aggályokat is felvet (F1világ)
A Mercedes versenyzője, George Russell szerint valamit kezdene kellene a Forma-1-es versenyautók súlyával, el fognak jutni ugyanis arra a pontra, hogy a túl nehéz versenygépek egész egyszerűen már nem tudnak kellően biztonságosak lenni.
jan. 9
8:18
Fegyvergyártó és autóipari beszállító: rekord üzemi eredmény (Autószektor)
Gyártás a Rheinmetall üzemében. Fotó: Rheinmetall Az első számítások szerint a fegyvergyártó csoport és az autóipari beszállító Rheinmetall tavaly rekord üzemi eredményt ért el. Az üzemi árrésnek tehát jobbnak kell lennie a korábban gondoltnál – jelentette be a csoport meglepő módon pénteken Düsseldorfban az előzetes adatok alapján. Az organikus nö
jan. 9
8:18
Ebből lesz a Ram első villanyautója (Villanyautósok)
Elég lehet ennyi a Tesla Cybertruck és más elektromos pickupok ellen?
jan. 9
8:30
Évtizedes mélyponton az USA autópiaca (autopro)
Kevesebb autót adtak el az Egyesült Államokban tavaly, mint az azt megelőző évben.
jan. 9
8:48
Ezek voltak a legnézettebb töréstesztek! (Autónavigátor)
Talán nem is meglepő, hogy a Jeep Wrangler felkerült a toplistára. Valószínűleg nem azért, mert ezt akarják a legtöbben megvásárolni.
jan. 9
8:48
Rekord eladásokat villantott a Tesla mindenhol (Villanyautósok)
Sok piac oda volt tavaly a Model Y-ért. Ausztráliában megőrültek érte.
jan. 9
9:18
A Bosch szenzorai biztonságosabbá és kényelmesebbé teszik az életet (Autószektor)
„Az elmúlt öt évben annyi MEMS-érzékelőt állítottunk elő, mint azt megelőzően a gyártás 1995-ös kezdete óta összesen” – hangsúlyozta Tanja Rückert, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának tagja Las Vegasban a 2023-as Consumer Electronics Show (CES) kiállításon. A szenzorok gyártását a vállalatcsoport 27 évvel ezelőtti kezdte, azóta összesen több mint 1
jan. 9
9:36
Európai terjeszkedésre készül a Geely e-autós márkája (autopro)
Mozgalmas év előtt a Zeekr, melynek kínálata hamarosan egy második autóval is bővül.
jan. 9
10:18
A General Motors visszaelőzte a Toyotát az Egyesült Államokban (Autószektor)
Chevrolet Silverado Fotó: GM A legnagyobb amerikai autógyártó, a General Motors (GM) tavaly kismértékben növelte eladásait hazai piacán, és visszaszerzte az első helyet a Toyotától. Saját szerdai nyilatkozatai szerint a GM 2022-ben 2,27 millió új autót adott el az amerikai vásárlóknak, ami három százalékos növekedés az előző évhez képest. A Toyota
jan. 9
10:30
Végre csökkennek az árak a kutakon, mutatjuk, hogy mennyivel! (Autónavigátor)
A világpiaci helyzet és a forintárfolyam is arra utalt az utóbbi hetekben, hogy itt lenne az ideje az üzemanyagárak csökkenésének,
jan. 9
10:36
Indiában gyárthat e-autókat a Renault (autopro)
A Renault lehet a következő gyártó, amelyik meglovagolja a növekvő indiai villanyautó-eladásokat.
jan. 9
11:12
Új biztonsági rendszer: vezetési élménycsomag (Autószektor)
Ellenőrzés: A rendszerhez kapcsolt okosóra vagy az infravörös kamera speciális funkciója ellenőrzi a járművezető éberségét. Az álmosságra figyelmeztető rendszerek már számos új autóban szériafelszereltségnek számítanak, sőt az újonnan kifejlesztett autókban már kötelezőek. Működési elve: egy kamera rögzíti a szem- és szemhéjmozgásokat, hogy elem
jan. 9
11:30
Rekorderedményt ért el a Rheinmetall (autopro)
A védelmiiparban való érdekeltség most jól fizet.
jan. 9
12:18
A Dakar első hete után öt Toyota van az első hatban az összetettben (Autószektor)
Újabb el-Attija-szakaszgyőzelmet hozott a drámai hatodik szakasz Hailból indult a 2023-as Dakar-rali hatodik szelektív szakasza, de mivel a tervezett célállomást elmosta az áradás, a rendezők módosították a programot: a szelektív hossza 467 kilométer helyett 357 kilométer lett, al-Duvadimihelyett pedig a mezőnynek egyenesen Rijádba kellett mennie,
jan. 9
12:54
Az FIA elnöke meglepődött az Andretti/Cadillac-hír reakcióin (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed Ben Sulayem meglepőnek tartja, hogy milyen vegyes fogadtatása volt a hírnek, miszerint a Cadillac és az Andretti közösen csapatot szeretne indítani a Forma-1-ben.
jan. 9
13:18
Magyar Közút: 2022-ben jelentős útfelújítási munka valósult meg (Autószektor)
Bartal Tamás, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke a közleményben hangsúlyozta, 2010 óta összesen közel 8000 kilométernyi útfelújítást végeztek el a kivitelezők állami beruházásokban, ebből 2022-ben mintegy 960 kilométernyi, főleg mellékúti szakaszt érintett. A 2022-es b
jan. 9
13:36
Sok száz kilométernyi út újult meg 2022-ben (autopro)
Külső kivitelezőkkel 960 kilométernyi, míg saját gépekkel 800 kilométernyi út újult meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában.
jan. 9
13:48
Videó: brutális orrtolással tarolta a bójákat a Range Rover (Autónavigátor)
Az alulkormányzottság iskolapéldáját mutatta be a Range Rover a jávorszarvas-teszten. A hatalmas luxus-SUV már azzal is bajban volt, hogy hirtelen
jan. 9
14:00
Felborult egy személyautókat szállító kamion a 7-es főúton (Autószektor)
A baleset a főút 105-ös kilométerénél történt, az érintett szakaszt teljes szélességében lezárták. A műszaki mentést a siófoki hivatásos tűzoltók végzik - tették hozzá. MTI
jan. 9
14:30
Hegyeshalomnál nyitott automata töltőállomást az OMW (autopro)
Félmilliárd forintból épült meg a legújabb EuroTruck töltőállomás.
jan. 9
15:12
Olajszállítási szerződést kötött a horvát Janaf a Mollal (Autószektor)
A 2023. március 31-ig hatályos szerződés félmillió tonna nyersolaj szállítását teszi lehetővé a Molnak a Janaf vezetékrendszerének Omisalj-Gola szakaszán keresztül, továbbá 149 ezer 385 köbméter nyersolaj tárolását Omisaljban és Sziszeken (Sisak) ugyanebben az időszakban. Sajtóközleményében a menedzsment leszögezte: az új szerződések kivételes hozz
jan. 9
15:24
Szerdától először az évben olcsóbbak lesznek az üzemanyagok (Auto Pult)
Az év második hetével az első üzemanyagár-csökkenés is megérkezett. szerdától ugyanis a 95-ös benzin literenkénti bruttó beszerzési ára 12, míg a gázolajé 10 forinttal csökken majd, ami bizonyosan hatással lesz majd a piaci árakra is, így olcsóbban tankolhatunk majd a hét közepétől.
jan. 9
15:30
Egy táblát nézett el, öt autót tört össze: íme a részletek! (Autónavigátor)
Tegnap délután történt az eset Győrben. Két fiatal ült egy Seat Leonban, látszólag teljesen szabályosan közlekedtek egy védett úton, amikoris
jan. 9
16:36
Két új modellt mutatott be a VinFast (autopro)
A vietnámi gyártó tisztán elektromos autókat leplezett le.
jan. 9
17:36
Több évtizedes mélyponton az orosz újautó-piac (autopro)
Éves összevetésben közel 60 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma tavaly.
jan. 9
19:06
Így újítottak fel 1760 kilométernyi utat a közutasok tavaly (Autónavigátor)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2022-ben a megváltozott gazdasági környezet ellenére is jelentős mennyiségű útfelújítási munka valósult meg. Külső

Keresés