2023. január 9. hétfő

jan. 9
0:12
Norvégia lett Németország legnagyobb földgázszállítója (Infostart)
A norvég szállítások tavaly már a teljes német behozatal 33 százalékát adták, míg Oroszország részaránya 52 százalékról 22 százalékra esett.
jan. 9
0:12
A rendőrkordont áttörve elfoglalták a kongresszus épületét a volt elnök hívei Brazíliában (Infostart)
Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök híveinek százai rohamozták meg Brazíliavárosban a kongresszus, a Planalto elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét vasárnap áttörve a rendőrségi kordont.
jan. 9
0:12
Negyed óra alatt hármas zakót kapott a Chelsea (Infostart)
A Manchester City hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Chelsea-t az angol labdarúgó FA Kupa harmadik fordulójában.
jan. 9
0:12
Akár 51%-kal is drágább a magyar Lidl, mint az osztrák: Ázsiai hetek akció (Spabook)
Akik utazni szeretnek, nagyon gyakran hoznak haza külföldről különböző élelmiszereket a szuvenírek mellett, sőt, sokan kifejezetten keresik idehaza azokat az üzleteket, ahol időnként beszerezhetnek különlegességnek számító, ételeket, italokat. A Lidl…
jan. 9
0:12
Huncutul aljas kvíz: 3 jó válasz már átlag feletti, 4 pedig kész csoda (Promotions)
Felismered a magyar sztárokat gyerekkori fotóik alapján? 10-ből 3 pontot is piszok nehéz elérni.
jan. 9
0:12
Leállt a a gyalogos és a személygépjármű forgalom (Magyar Hírlap)
Barabásnál az ukrán oldalon fennálló áramszünet miatt szünetel a határforgalom.
jan. 9
0:12
Nem engedélyezte a KFOR, hogy szerb rendfenntartókat vezényeljenek Koszovóba (Mandiner)
A KFOR az ortodox karácsony böjtjén válaszolt a szerb kérésre.
jan. 9
0:12
Észak-erdélyi autópálya: újabb pályázatot írtak ki a határközeli szakaszra (Autószektor)
A Bisztraterebes (Chiribis) és Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) közötti szakasz tervezésére és építésére pályázó cégek legkésőbb március 15-ig nyújthatják be ajánlataikat - írta az Agerpres hírügynökség Cristian Pistol CNAIR-igazgató Facebook-bejegyzésére hivatkozva. A 26,35 kilométeres sztrádaszakasz három völgyhidat, nyolc felüljárót és nyolc
jan. 9
0:16
Kropkó Márta tudja, hogy a triatlon az idősebbek sportja, de célba vette a párizsi olimpiát (Infostart)
A 19 éves triatlonista sérülésből jött vissza 2022-ben, így minden versenyt ajándéknak tekintet, ehhez képest rengeteget lépett előre. A magyarok olimpiai kvalifikációs ranglistáján egyenesen a második helyre jött fel.
jan. 9
0:16
Egyszerre két világrekord született 2022 szilveszterén az Emirátusokban (Spabook)
A monumentális építészetéről és extravaganciájáról is híres Egyesült Arab Emírségek egyik öböl menti államában olyan ünnepséggel köszöntötték 2023-at, amellyel egyszerre két Guinness-rekordot is megdöntöttek. Ras al Khaima (Rász ál Háimá)…
jan. 9
0:16
Furcsa számok a Hatoslottón: 1,165 milliárd forintot értek ezek a nyerőszámok (Promotions)
Ki nyert 1,165 milliárd forintot az 1. heti hatoslottón?
jan. 9
0:16
Szarvasrudli vs. személyautók (Magyar Hírlap)
A baleset vasárnap este Hidaspetre térségében történt, a szerencsétlenségben három ember megsérült, a 6-os főutat lezárták..
jan. 9
0:16
Demkó Attila: Nem mondtak igazat az oroszok az egyoldalú tűzszünetet illetően (Mandiner)
A biztonságpolitikai szakértő szerint az információs háborúban ezt a kört Moszkva nyerte.
jan. 9
0:16
A hét karikatúrája: Távol-keleti autómárka (Autószektor)
.
jan. 9
0:18
Tudtad, hogy a Sudocrem zseniálisan feldobja a szépségápolási rutinodat? (Glamour)
Minden bizonnyal találkoztál már a babák popsijának elsőszámú megmentőjével, és lehet, hogy már egy barátnőd is ajánlotta bőrproblémák kezelésére Sudocremet. Egy megfizethető, mégis rendkívül hatékony krém, aminek sokszínű, kevésbé ismert tulajdonságairól most bőrgyógyászok rántják le a leplet.
jan. 9
0:20
Egy győzelem, egy vereség a magyar csapatok mérlege az Európa-ligában (Infostart)
A Mosonmagyaróvár mindkét félidő elején el tudott lépni, végül legyőzte ellenfelét. A Siófok sima vereséget szenvedett vasárnap.
jan. 9
0:20
Emlékszel még a 8 mérföldre? Nem Eminem, hanem 50 Cent akarja újraéleszteni a projektet (Promotions)
50 Cent nagyot akarna robbantani a tervével.
jan. 9
0:20
Bolsonaro hívei rohamozták meg a brazil kongresszus épületét (Magyar Hírlap)
A rendőrség könnygázzal oszlatott.
jan. 9
0:20
Bolsonaro hívei megrohamozták a brazil kongresszus épületét – az elnök rendkívüli állapotot hirdetett (Mandiner)
A rendőrség könnygázzal oszlatott.
jan. 9
0:20
Megrázó fotók a reggeli halálos baleset helyszínéről (Autószektor)
A baleset tisztázatlan körülmények között történt a 203-as kilométernél. (Fotók: MTI/Varga György) A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az útszakaszt teljes szélességében lezárták - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az MTI a kora délutáni órákban megrázó felvételeket közölt a baleset helyszínéről.  További autós tartalmakért kö
jan. 9
0:22
Turistáskodj Budapesten! Tudunk egy tökéletes hotelt (Glamour)
Ötcsillagossá vált Buda design hotele, a Hotel Clark Budapest. A hely ahol a kilátás lélegzetelállító, a helyszín történelmi, a Budai Vár karnyújtásnyira van, a lobby a design és a helyhez kapcsolódó legendás történetek lenyomata. Ahol az oroszlán nem csak a márka része, de a hotel szellemiségét is átjárja, egyszóval: fenséges, ráadásul már hivatal
jan. 9
0:24
Váratlan műsorváltozás a magyarok egyik kedvenc csatornáján, ennek sokan fognak örülni (Promotions)
Ismét máshogy alakulnak a hétköznap esték ezen a csatornán.
jan. 9
0:24
A migránsok többsége már látott fegyvert (Magyar Hírlap)
A börtön sem visszatartó erő számukra.
jan. 9
0:24
Sajtóértesülés: A katonai szolgálatra alkalmatlanokat is besorozhatják a hadseregbe Ukrajnában (Mandiner)
Még a fogyatékkal élők is mozgósíthatók hadiállapot idején.
jan. 9
0:24
Megfizethető napelemes autók sorozatgyártásába kezd a Lightyear (Autószektor)
A Lightyear 0 már gyártás alatt áll. A világ első sorozatgyártású napelemes autójának 946 darabos kontingense a tervek szerint már idén a vásárlókhoz kerül.  Mivel az összes Lightyear 0-t már eladták elővételben, a holland márka már a következő generáción dolgozik, amelyet 2025 végén kíván piacra dobni. Ez egy kedvezőbb árú elektromos jármű lesz, a
jan. 9
0:26
Palvin Barbara pasijáé az év legromantikusabb fáziskésése - Dylan Sprouse is beállt a sorba (Glamour)
Dylan Sprouse-nak hetedikén jutott eszébe boldog új évet kívánni az Instagramon, de meg kell hagyni, hogy a fáziskésése ennél romantikusabb nem is lehetett volna, hiszen a tavalyi évének összefoglalója Palvin Barbarával kezdődik.
jan. 9
0:28
„Lesz*rom, ki mit gondol!” - G.w.M polgárpukkasztó üzenetet küldött a születésnapján (Promotions)
G.w.M 26 éves lett, és kemény üzenetet küldött a születésnapján.
jan. 9
0:28
Fölényesen győztek a DVTK női kosarasai (Magyar Hírlap)
Arella Guirantes (jobbra) 18 pontot szerzett a DVTK-ban vasárnap.
jan. 9
0:28
Melyik volt az év pillanata? Liu Shaoang olimpiai győzelme, Milák Kristóf kozmikus világcsúcsa, avagy a Fradi EL-elsőséget érő egyenlítése? Szavazzon! (Mandiner)
Január 9-én, igazán impozáns helyszínen, a Magyar Állami Operaházban tartják az idei Év sportolója-gálát. Az eseményt felvezető sorozatunkban ezúttal az Év legemlékezetesebb sportpillanatait állítjuk fókuszba!
jan. 9
0:28
Tragédia az M0-áson: elgázoltak egy nőt az unokájával együtt (Autószektor)
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy a személygépkocsi műszaki hiba miatt az M0-s autóút 66-os kilométerénél, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon állt meg. A sofőr az autóban maradt, míg párja és unokájuk kiszállt. A nőt és a gyereket egy érkező tehergépkocsi elütötte. A nő életéért a mentők hiába küzdöttek, ő a helys
jan. 9
0:30
A divattörténelem legdrágább és legmelósabb vörös szőnyeges pillanatai (Glamour)
Megtévesztő könnyedséggel lépnek a hírességek a vörös szőnyegre – de ez egy pillanatig se tévesszen meg. A ruha, a kiegészítők, az ékszerek lenyűgöző egyvelege hetek, sőt néha hónapok kemény munkájának nagyon drága eredménye.
jan. 9
0:32
Azonnali hatállyal leáll a SZÉP-kártyás rendszer, magyarok milliói fognak bosszankodni emiatt (Promotions)
Leáll a SZÉP-kártyás fizetés, valahol már nem is érhető el.
jan. 9
0:32
Tavaszi orosz offenzíva lehet készülőben (Magyar Hírlap)
Özönlenek a fegyverek Ukrajnába.
jan. 9
0:32
Perintfalvi Rita arról ír, hogy Ukrajna melletti kiállása eljutott Zelenszkij hivatalába (Mandiner)
„Ukrajnában tényleg meghallották, hogy létezik egy másik Magyarország is” – írja a feminista teológus.
jan. 9
0:32
Megváltozott az Ot minősítés menete (5.rész) (Autószektor)
Van e lehetőség arra, hogy azonos klub tagjai egyszerre vizsgázzanak járműveikkel, például Pannóniás vagy amerikai autós közösség? Létezik kihelyezett minősítés, de ehhez szükséges biztosítani a szerviztechnikai és az informatikai környezetet, illetve előzetes egyeztetést igényel a megszervezése. De ha egy ilyen csoport vagy közösség ilyet szeretne
jan. 9
0:36
Letaglózó hírt közöltek az idősok, hullámzó frontálzóna borítja be Magyarországot (Promotions)
Rossz hírek jöttek a jövő heti időjárásról.
jan. 9
0:36
1200 éves fákkal teli, ősi erdőre bukkantak Kínában (Magyar Hírlap)
A legnagyobb fák törzsének kerülete három méteres..
jan. 9
0:36
Ujhelyi István: Tisztelet a menetelőknek! (Mandiner)
Dühös vagyok a kormányra, hogy útszéli menetelésre kényszerít tisztességes embereket.
jan. 9
0:36
India bekerült a világ három legnagyobb autópiaca közé (Autószektor)
A rendelkezésre álló hivatalos becslések szerint India az eladott autók számát tekintve meg tudta előzni a japán autópiacot. Ezzel az ország a történelem során először bekerült a világ legnagyobb autóipari piacainak TOP-3-as klubjába. Az Indiai Autógyártók Szövetsége szerint az év elejétől tavaly ősz végéig tartó időszakban az indiai kereskedők mi
jan. 9
0:40
Miért szeretik a magyarok annyira Bud Spencer és Terence Hill filmjeit? (Promotions)
A magyarok jobban rajonganak a filmjeikért, mint az olaszok. De miért?
jan. 9
0:40
Alsóneműs emberek lepték el a londoni metrót (Magyar Hírlap)
A pandémia miatt a bugyiban metrózás is három évig tiltólistán volt.
jan. 9
0:40
Márki-Zay Péter: Csacsiság, hogy az ellenzék miatt nem váltják le Orbán Viktort (Mandiner)
A volt miniszterelnök-jelölt szerint ettől még „az ellenzék állapota siralmas”.
jan. 9
0:40
Kiakadtak Putyinékra az orosz autókereskedők (Autószektor)
Állami támogatás híján egyetlen autógyártó cég sem képes talpon maradni a válsághelyzetben – írta a miniszterelnöknek az orosz autókerekedők érdekképviseleti testülete, a ROAD. A Mihail Misusztyin orosz kormányfőnek címzett panaszos levélben az autókereskedők részletezték az autópiacon bekövetkezett negatív változásokat. Számokkal igazolták, hogy s
jan. 9
0:42
Óriási a torlódás a hegyeshalmi határátkelőnél (Autószektor)
2023. január 7-én 23 órától az M1-es autópályán, a Hegyeshalom -Nickelsdorf közúti határátkelőhelynél, Ausztria irányába haladóknak 1 órás várakozási időre lehet számítani a dinamikusan megnövekedett kilépő tranzit forgalom miatt. Fotó: police.hu A rendőrség azt kéri az utazóktól, hogy a várakozási időkről tájékozódjanak a www.police.hu weboldal h
jan. 9
0:44
Kész csoda! Szivárványszínű az egész hegy, ez az oka, hogy hét különböző színben pompázik (Promotions)
Vannak olyan helyek, melyeket Isten alkotott, de nehéz a látottakra magyarázatot találni. Ezek a helyek biztos, hogy felkerülnek a bakancslistádra.
jan. 9
0:44
Biden elnök a mexikói határnál (Magyar Hírlap)
Az amerikai elnök hivatalba lépése óta első alkalommal látogatott az Egyesült Államok Mexikóval szomszédos határszakaszára.
jan. 9
0:44
Első alkalommal látogatott el Biden a mexikói határra hivatalba lépése óta (Mandiner)
Texas kormányzója az elnöki látogatás előtt úgy fogalmazott, hogy Joe Biden az úttal két évet késett.
jan. 9
0:44
Saját autója okozta egy férfi halálát Zalában (Autószektor)
Csóbor Katalin a zaol.hu információját megerősítve elmondta: a 67 éves férfin a mentők már nem tudtak segíteni. A lap információja szerint az autó valamilyen okból lefordult az emelőről és ráesett az alatta fekvő férfira. Hiába siettek a szerencsétlenül járt ember segítségére a közelben tartózkodók, a kiérkező mentők csak a halál beálltát tudták me
jan. 9
0:48
Nem könnyű felismerni, hogy kinek a gyerekkori fotója ez (Promotions)
A sztár egy igazán különleges helyszínen ünnepli a születésnapját.
jan. 9
0:48
Esős idő várható ezen a héten éjszakai fagyokkal (Magyar Hírlap)
Helyenként kiadós mennyiségű csapadék is hullhat.

Keresés