Barta Sylvia egyszerűen rajong a havazásért! Egész télen arra várt, hogy végre gyönyörködhessen a budai téli tájon, most pedig végre az egész környéke hóban fürdik.
Nemcsak a celebek kiváltsága, most már bárki élvezheti az RTL Nyerő Páros című műsorának ikonikus helyszíne, a Villa Malom kényelmét. A luxusvillában minden körülmény adott ahhoz, hogy kettesben vagy akár egy nagyobb társasággal is ki tudjanak kapcsolódni a vendégek a rohanós hétköznapok után. Persze ennek ennek borsos ára van!
A közlekedők biztonsága érdekében a hétvégére lezárják a Kékestetőre vezető mellékutakat a Mátrában - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztálya az Mti-vel.
Thaiföld stratégiát váltani látszik, igyekeznek kihasználni azt, hogy a járvány miatti leállás után lényegében tiszta lappal és új szabályokkal lehet kezdeni a tömegturizmus műfaját. Ennek egyik része a turista adó,…
A férfiaktól elvárták, hogy a csatatérre menjenek, míg a feleségeknek a női szerepeket kellett betölteniük. Azonban néhány amazon megtörte ezeket a sztereotípiákat: íme 4 női harcos, aki történelmet írt.
New York, Szingapúr és London bérleti díjai emelkedtek a leggyorsabban 2022 harmadik negyedévében az egy évvel korábbi árakhoz képest. Az áremelkedést a kamatemelések és a világjárvány miatti korlátozások enyhülését követő erős kereslet hajtotta.
Michael Schuamcher első Forma-1-es autója, amelyet 1991-ben Spa-Francorchamps-ban vezetett, mindössze 18 hónappal az utolsó eladása után megint eladóvá vált. A Jordan 191 az a valódi alváz (hatos rajtszám), amelyet a hétszeres világbajnok azon a hétvégén használt, amikor bemutatkozott a királykategóriában. A hetedik helyre kvalifikálta magát, de a
A statisztikák szerint vonattal utazni csaknem ötvenszer biztonságosabb, mint autózni, és gyakran egyszerűbb, kényelmesebb vasúttal eljutni az úti célunkig. Környezetvédelmi szempontból mindenképpen előnyös, és bizonyos esetekben még gyorsabb is, mint a közúti közlekedés. Persze csak akkor, ha nem késik sokat a vonatunk. Pár hónapja két fiatal el
A tervezetthez képest egy nappal később, szombaton zajlott le Nagyváradon az az orvosi drónteszt, amelynek célja, hogy biológiai mintákat szállítsanak majd a kórházakból a megyei kórházban működő robotizált laboratóriumba. A
A hét elején még az ország délnyugati részén várható eső, máshol megszűnik a csapadék és felszakadozik a felhőzet. Szerdán lehűlés kezdődik, helyenként havazással, hózáporral, a hét második felében napközben csak 0 és 4 fok várható, miközben visszatérnek az éjszakai fagyok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelz
Zámbó Jimmy középső fia, Zámbó Szebasztián kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, hogy hogyan emlékszik vissza édesapjára és miket tanult tőle. De azt is végre tisztázni szeretné, hogy amit az életben elért, azt önerőből tette, nem pedig Zámbó Jimmy hátszelével.
Az Ukrajnát támadó orosz egységeknek Zaporizzsja megyében és Doneck környékén sikerült előrenyomulniuk az elmúlt nap folyamán - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.
Thaiföld az országba belépni kívánó nemzetközi turisták számára új idegenforgalmi adót, avagy turista adót vezet be. Az új thaiföldi adó összege 300 baht (3300 forint) lesz, és 2023 júniusától kell…
Globális katasztrófához fog vezetni, ha Ukrajnát támadófegyverekkel látják el - írta Telegram-csatornáján vasárnap Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlement alsóházának elnöke.
A bécsi reptér tavaly 23,682 millió utast szolgált ki, ami 127,6 százalékos növekedés a 2021-eshez képes, de még 25,2 százalékkal marad el a járvány által nem érintett utolsó év, a 2019-es forgalmától. A bécsi reptéren a le- és felszállások száma 188 ezer volt 2022-ben, 68,9 százalékkal több mint az előző évben, de 29,4 százalékkal kevesebb a 2019-
Tegyük fel, hogy reggel felébredsz, van időd arra, hogy nyugodtan készülődj, és még egy finom reggelit is el tudsz fogyasztani. Bár mindannyiunk számára ez lenne az ideális, jól tudjuk, hogy sokszor nem így történik. Ha pedig rohanásban vagyunk, annál nehezebb rávenni magunkat arra, hogy reggel együnk néhány falatot, és igyunk is pár kortyot, mielő
Megszűnik az RT (korábbi nevén a Russia Today) orosz állami médiaszolgáltató francia ága, miután azt anyagilag ellehetetlenítette Emmanuel Macron kormányzata. Oroszország cserébe megtorlást ígér - írja a VG.hu
Egy nyári felvételt tett közzé a házaspár, amelyen azt magyarázta Nánási Pál, milyen, amikor az ember valójában szerelmes. A videón a hitvesek valóban sugároznak a szeretettől, nem csoda, hogy hazánk egyik legkedveltebb párosává váltak egyhamar.
Várkonyi Gábor magyar hegymászó társával közösen nézett szembe a halállal szombaton a Magas-Tátrában, amikor az erős hóesés és szél lecsapott rájuk túrájuk közben.
Száznegyvennél is több program várja majd a február 16-án kezdődő busójáráson a mohácsiakat és a városba érkezőket. És persze nem mellesleg a maszkosok is: a hírek szerint csaknem kétezren űzik majd idén a telet.
Imádják a turisták a japán Aosima szigetét, amit macskák leptek el a hosszú évek alatt. A lakosság és a macskák arányát tekintve, minden helyi lakosra hat macska jut.
Az Alpine 2023-nak egy teljes francia párossal vág neki, ugyanis Esteban Ocon mellé Pierre Gaslyt szerződtették. Az ő párosuk sokak szerint az egyik legpikánsabbnak ígérkezik a mezőnyben, már csak a korábbi nem túl felhőtlen viszonyuk miatt is. Romain Grosjean is vár érdekességeket honfitársaitól, akiknek rivalizálása a gokartos időkig nyúlik vissz