2023. január 23. hétfő

jan. 23
6:00
A magyar festő, akinek művei ott vannak a világ legjelentősebb múzeumaiban (Tudás.hu)
Helyzetek – ezzel a címmel nyílt meg Bak Imre festőművész kiállítása a balatonfüredi Vaszary Galériában. Az esemény az Európa Kulturális Fővárosa 2023, Veszprém-Balaton programsorozat nyitó szakaszának egyik legfontosabb momentuma. A tárlat kurátora, Fehér Dávid a nemrég elhunyt festő életművét idézte fel a tudás.hu számára. Az örömöt, hogy a 2016-
jan. 23
7:48
Ezzel a mesterséges intelligenciával "játszik" most mindenki (Infostart)
Még szélesebb körben elérhető lesz a ChatGPT mesterséges intelligencián alapuló chatrobot, ami várhatóan új felhasználási lehetőségek tömkelegét jelenti, hiszen programokba épülhet be. Eddig már iskolák, egyetemisták, tinderezők, közműszolgáltatókkal vitázók és szimpla érdeklődők is rávetették magukat.
jan. 23
12:27
Országszerte már 9 helyszínen érhetők el a pénzügyi tudatosságot fejlesztő interaktív diákfoglalkozások (Tudás.hu)
A Pénziránytű Alapítvány a Mastercarddal együttműködésben bővítette Bázisiskola Programját, így országszerte már kilenc helyszínen várják ingyenes rendhagyó tanórákkal és pénzügyi kalandjátékkal a diákokat és a pedagógusokat. A tavalyi tanévben több mint 3700 diák vett részt a Pénziránytű Alapítvány Bázisiskoláinak valamelyik programján. A pénzügyi
jan. 23
12:33
Igazi ritkaság a Postán – Csak a legszemfülesebbek juthatnak hozzá (Tudás.hu)
A Magyar Posta alkalmi bélyegblokkot bocsátott forgalomba a Magyar Zene Háza egyéves jubileumára hétfőn. A bélyegre az intézmény épületének belső részlete és külső homlokzata került, míg az alkalmi borítékon a Magyar Zene Háza felülnézeti képe látható. A Magyar Posta hétfői közleménye szerint a fekete sorszámú, perforált bélyegblokk ötvenezer, a pi
jan. 23
13:33
Jogi hiba miatt még mindig a fejünk felett lebeg a katasztrófa veszélye (Tudás.hu)
A 2000-ben történt tiszai cianidszennyezés után tíz évvel az Európai Parlament elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében be kell tiltani a kontinensen a cianidos bányászati technológiát, a határozatból azonban nem lett jogszabály: még mindig használható a technológia, amely a legolcsóbb, de egyben a leginkább környezetszennyező – hangsúlyozta
jan. 23
13:57
Szenzációs magyar felfedezés: egy idegpálya az agy soha nem látott kapcsolatait fedi fel (SzMo)
A kutatók korábban nem gondolták, hogy létezhet még ismeretlen főelem ebben a rendszerben, hiszen az agykéreg és a talamusz kapcsolata viszonylag régóta kutatott.
jan. 23
14:39
A legújabb, innovatív módszerekkel gyógyíthatják a súlyos tüdőbetegek (Tudás.hu)
Kutatási együttműködést kötött a tüdőgyógyászati betegségek hatékonyabb kezeléséért az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet (OKPI) és a Nemzeti Egészségügyi Kutatási Ügynökség (NEKÜ) Nonprofit Kft.; a szakmai megállapodás eredményeként hamarosan egy nemzetközi színvonalú kutatási központ kezdi meg működését. A Korányi intézet közleményében azt
jan. 23
14:51
113 millió fős online közösséghez csatlakoznak az Szte tanulói (Tudás.hu)
Bővíti együttműködését a Coursera és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), az intézmény hallgatói és oktatói a jövőben korlátlanul hozzáférhetnek a világ legnagyobb oktatási platformjának tananyagaihoz; az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá a csongrád-csanádi megyeszékhelyen. Rovó László rektor hangsúlyozta, az SZTE komoly eredményeket ért el a
jan. 23
15:39
Ezer éve nem volt hasonló! Rendkívüli felfedezést tettek Grönlandon a kutatók (hirado.hu)
Az új eredmények összhangban vannak a grönlandi jégtakaró hosszú távú tendenciáival.
jan. 23
16:15
Világszínvonal a magyar kórházakban -Jól vizsgázott tavaly a DaVinci X (Tudás.hu)
Sikeresnek minősítette a robotsebészeti programot az Országos Onkológiai Intézet (OOI) és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főigazgatója hétfőn budapesti sajtótájékoztatón abból az alkalomból, hogy egy éve vezették be a technológiát Magyarországon. Polgár Csaba, az OOI főigazgatójának beszámolója szerint a program indulása óta 463 robotasszisztált műt
jan. 23
16:45
Ritka kincsre lelt a műgyűjtő, milliárdos haszonra tett szert (Tudás.hu)
Akár hárommillió dollárért (egymilliárd forintért) is elkelhet Anthony van Dyck 17. századi flamand mester egy olajfestménye, amely egy New York állambeli farm pajtájából került elő, és amelyet 600 dollárért vett meg egy műgyűjtő. A Szent Jeromosról készült tanulmányképet a businessinsider.com beszámolója szerint a Sotheby’s bocsátja árverésre csüt

Keresés