2023. január 21. szombat

jan. 21
0:12
Jókora kődarab zuhant a Földre a Mars és a Jupiter térségéből (Infostart)
A meteorit több tízezer éve üldögélhet a Déli-sarkon, de csak most lett szerencséjük hozzá a tudósoknak.
jan. 21
0:15
Mostantól belekukkanthatunk Petőfi kapcsolati hálójába (Tudás.hu)
A Magyar Nemzeti Levéltár Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára elkészítette a költő teljes kapcsolati hálóját feltáró adatbázist, valamint a személyéhez köthető magyarországi és külföldi emlékhelyek térképes listáját. Az online adatbázisokat pénteken mutatták be Budapesten. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója elmondta, hogy
jan. 21
0:16
Látványos bolygóegyüttállás és bolygósorakozó látható a hétvégétől (Infostart)
A Vénusz és a Szaturnusz szoros együttállása figyelhető meg vasárnap, hétfőtől pedig a Naprendszer csaknem összes bolygója látható lesz majd egymás után sorakozva a koraesti égbolton - derült idő esetén.
jan. 21
6:39
A történelem leghíresebb kurtizánjai (Tudás.hu)
A legősibb mesterség követői közül sokakat megőrzött a történelmi emlékezet. Voltak ugyanis közöttük olyanok is, akik jobb esetben művészetpártolásuk, irodalmi aktivitásuk, társadalmi szerepvállalásuk, rosszabb esetben szörnyű tetteik miatt különösen ismertté váltak. A világ legnevesebb prostituáltjainál a kor ismert emberei egymásnak adták a kilin
jan. 21
6:42
A világ legősibb "szupersztrádáját" fedezték fel (Infostart)
Erdős területen vették észre különleges technológia segítségével, számos településsel egyetemben.
jan. 21
8:21
Ha vasárnap felnéz az égre, pompás égi jelenségben gyönyörködhet (hirado.hu)
Az együttállás zavartalan megfigyeléséhez elsősorban tökéletesen kitakarásmentes délnyugati égbolt szükséges.
jan. 21
8:39
Hatalmas állami támogatásból “okosodott” a magyar techóriás (Tudás.hu)
Lezárult az SMP Solutions több mint 485 millió forintos okosiroda-projektje. A társaság 297 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFI Hivatal) a fejlesztésekre. A projekt keretében többek között tájékozódást segítő mobilnavigációt, vendégfogadó- és parkolástámogató alkalmazá
jan. 21
9:27
Kapkodják a magyarok ezt az autómárkát (Tudás.hu)
Lendületes éve volt a Volkswagen márkának tavaly a magyarországi újautó-piacon: a márkakereskedések 10 311 VW személyautót adtak el, 46 százalékkal többet, mint a megelőző évben – tájékoztatott az importőr Porsche Hungaria. Ezzel a wolfsburgi márka 9,2 százalékos piaci részesedéssel zárta 2022-t Magyarországon, amivel a 3. helyen áll a márkák erőso
jan. 21
10:12
Úgy fest, lassan búcsút int a Windows 10-nek is a Microsoft (Infostart)
Hamarosan nem lehet majd a cégtől megvásárolni az operációs rendszer különböző verzióit.
jan. 21
11:45
Atlas, a humanoid robot megmutatta új képességeit (hirado.hu)
A Boston Dynamics vállalat elsősorban kutatási és fejlesztési célokra tervezte azt a humanoid robotot, amely már építőipari munkára alkalmas precíz mozdulatokat is végre tud hajtani.
jan. 21
14:24
Covid-19: Már Kína is tud mRNS vakcinát gyártani (Infostart)
Jóváhagyták a Sinopharm mRNS-vakcinájának klinikai tesztelését Kínában.
jan. 21
19:24
Itt a magyarázat arra, miért köhögjük végig az idei telet (Infostart)
Az orvosok szerint is hosszabban köhögnek idén azok, akik lebetegednek – praxisaikban is tapasztalják a jelenséget.

Keresés