2023. január 22. vasárnap

jan. 22
0:12
Tegnap volt gazdák szerencsenapja, hatalmas összeghez juthatott aki időben lépett (Tudás.hu)
Ütemesen zajlik a 2022. év után járó uniós agrártámogatások kifizetése, ennek keretében pénteken 59 milliárd forintot utalt ki a Magyar Államkincstár több jogcímen a gazdálkodóknak – jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tárca szombaton kiadott közleményében. Feldman Zsolt részletezte: össze
jan. 22
0:16
Őseink előtt tiszteleghetünk a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepségén (Tudás.hu)
Ismét megrendezi a Magyar-Turán Szövetség augusztus első hétvégéjén az Ősök Napját a Bács-Kiskun Vármegyei Bugacon. A tájékoztatás szerint az Ősök napján a Kárpát-medence minden szegletéből érkező magyar közösségek együtt ünnepelnek, és méltósággal emlékeznek közös, történelemformáló őseikre. Az ünnepségsorozat révén a szervezők kétévente augusztus
jan. 22
0:20
A tudósok fellebbentették a fátylat – Fény derült Kecskemét titkára (Tudás.hu)
Írásos emlékek a 14. század közepétől említik a mezőváros Kecskemétet, de a régészeti feltárások azt támasztják alá, hogy a terület már ezer éve is lakott hely volt, és szerepe már az Árpád-korban is jelentős lehetett – tudatták a Kecskeméti Katona József Múzeum régészei. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója elmondta: a legú
jan. 22
0:24
Megint cirkuszolnak Monte Carlóban! (Tudás.hu)
Fennállásának 45. évfordulóját ünnepli a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál január 20. és 29. között; a Cirkusz Világszövetség és az Európai Cirkuszszövetség (ECA) a rendezvényen tartotta pénteken éves közgyűlését. A közleményben azt írták, hogy a fesztiválon a színpadi versenyprogramok mellett szakmai egyeztetések zajlanak majd a világ vezet
jan. 22
0:28
Vajon mit tartogat nekünk Európa Kulturális Fővárosa? (Tudás.hu)
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat kulturális és területfejlesztési dimenzióját egyaránt fontosnak nevezte Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szombaton Veszprémben, sajtótájékoztatón. A miniszter szerint abból adódóan, hogy egy csaknem kétszázezer lakosú térség együtt vesz részt az események lebonyolí
jan. 22
0:32
“Ki és mi vagy?” – Kiderül január 31-én (Tudás.hu)
A magyar kultúrát szolgáló alkotók előtt tiszteleg Havas Judit előadóművész és Borbély László zongoraművész estje, amelyen mások mellett Petőfi Sándor, Ady Endre, Weöres Sándor, Liszt Ferenc és Bartók Béla művei is megszólalnak január 31-én az Ötpacsirta Szalonban, Budapesten. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében elhangzó Ki és mi v
jan. 22
0:36
A hatalmas Shah-Rukh “mosolya” újra a régi lett (Tudás.hu)
Fogorvosi kezelésen esett át a Szegedi Vadaspark egyik hím ázsiai elefántja (Elephas maximus), a 14 esztendős Shah-Rukh rendellenesen nőtt agyarainak egy részét kellett eltávolítani – közölte honlapján szombaton az intézmény. A négytonnás állat agyarai rossz szögben, egymásfele nőttek, emiatt már olyannyira összeértek, hogy zavarták az elefántot az
jan. 22
0:40
Januárban is Madách SzínpadOn – Folytatódik az Írók-Sorsok-Szerelmek sorozat (Tudás.hu)
Magyarországon és külföldön több tízezren látták egy év alatt a Madách Színház film-szín-játékait. Az Írók-Sorsok-Szerelmek című sorozat Móricz Zsigmondról szóló új darabját januárban mutatják be. A teátrum szerint a Madách SzínpadON, a Madách Színház online programsorozata tavaly január óta várakozáson felüli sikereket ért el határon innen és túl.
jan. 22
6:36
Az amerikai vagy az európai hozzáállás jobb, ha vállalkozunk? (Tudás.hu)
Tévhit, hogy jobb ha egy cég gyorsan bukik, majd a tanulságokból okulva új vállalkozásba kell fogni. Az amerikai és az európai vállalkozói kultúra közötti egyik legnagyobb különbség, hogy az USA-ban nem ciki csődbe menni. “Fail fast” – tartja a mondás, ami annyit jelent, hogy jobb ha minél gyorsabban kiderült, hogy a vállalkozásod, az ötleted nem p
jan. 22
7:42
Történelmi eseményre készülnek Angliában – Már megvan az időpont! (Tudás.hu)
Világsztárokat felvonultató nagyszabású háromnapos ünnepi rendezvénysorozat kíséri a brit uralkodó, III. Károly király májusi koronázását. A részleteket vasárnap ismertette a Buckingham-palota. Az udvar már korábban bejelentette, hogy III. Károly koronázása május 6-án, szombaton lesz a londoni Westminster-apátságban. A London közepén, a parlamentte
jan. 22
8:42
Vajon hogy kerül süngomba a trappistába? (Tudás.hu)
Egészségvédő tejtermékeket fejlesztett ki a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári kampusza, valamint a Fino Food Kft.; a felsőoktatási intézmény és a tejipari cég napokban zárult, 1,8 milliárd forintos projektjének eredményeként készülő élelmiszerek jövőre az üzletek polcaira kerülhetnek – tájékoztatott a MATE. Szommerné Egyed Lin
jan. 22
12:24
Minden, amit az idei Pénz7 korszerű pénzkezelés tananyagairól tudni érdemes (Tudás.hu)
A pénzügyi tudatosság iskolai fejlesztésének legszélesebb körű programja a PÉNZ7, Pénzügyi és vállalkozói témahét. A Pénziránytű Alapítvány – a pénzügyi tananyagok fejlesztőjeként – ebben a tanévben is nagyon sok segítséget nyújt a rendhagyó pénzügyi tanórák megtartására kész pedagógusoknak. A 2023. március 6-10. között megrendezésre kerülő PÉNZ7,
jan. 22
12:36
Neked, mit jelent, hogy “Hí a haza!” – A hétköznapi nacionalizmus sokszínűsége (Tudás.hu)
Nemzet és Asszociáció – Neked, mit jelent, hogy “Hí a haza!” címmel nyílt kiállítás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hat alap- és mesterszakos fotográfus hallgatójának munkáiból a szentesi Koszta József Múzeumban vasárnap. A magyar kultúra napja alkalmából rendezett tárlat megnyitóján Povedák István, a MOME Elméleti Intézetének oktatója közöl
jan. 22
14:18
Megvan kik kapják idén a legrangosabb erdélyi magyar díjat (Tudás.hu)
Hárman, Visky András író, drámaíró, Oláh Gyárfás szobrászművész, divattervező és Imre Éva színésznő kapja idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat – közölte vasárnap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Az RMDSZ idén 11. alkalommal adja át a legrangosabb erdélyi magyar díjat. A díjakat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten adják át.  Idén
jan. 22
15:24
Idén 29-en örülhettek a rangos zenei díjnak (Tudás.hu)
Idén 14 kategóriában 29 díjazottnak ítélték oda a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA díját, amelyet a magyar kultúra napja alkalmából adtak át a nem hivatásos kórus-, zenekari és népzenei élet kiemelkedő képviselőinek. A díjat 2004-es megalapítása óta a szövetség szakmai bizottságainak javaslatai alapján ítéli oda a
jan. 22
16:18
Híres orgonaművészt és Kossuth-díjas karnagyot díjazott a Kölcsey Társaság (Tudás.hu)
Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagynak és Varnus Xavér orgonaművésznek ítélte oda a Kölcsey Társaság kuratóriuma a Kölcsey-emlékplakettet, a rangos irodalmi-művészeti elismerést a magyar kultúra napja alkalmából tartott szatmárcsekei ünnepségen adták át vasárnap. A református templomban rendezett, ökumenikus istentisztelettel egybekötött eseményen
jan. 22
16:30
Meglepő hatással van a por a globális felmelegedésre (Infostart)
A por segíthetett bolygónknak valamelyest lehűlni.
jan. 22
18:36
Jöhet az agydaganattal végző oltás is (Infostart)
A tumorsejteket programozzák át arra, hogy maguk végezzenek az agydaganatot alkotó testvéreikkel.
jan. 22
19:24
Egyre kevesebb a szabad szemmel látható csillag – ez az ok (Infostart)
Az elmúlt évtizedben vált igazán drámaivá a megfigyelhető csillagok számának csökkenése.

Keresés