2023. január 13. péntek

jan. 13
5:54
Megvan, mióta visel ruhát az ember (Infostart)
Pontosabban a legkorábbi biztos időpontot találták meg.
jan. 13
6:12
A levegőből is lehet áramot nyerni, de a nagyfeszültség egyelőre csak álom (Tudás.hu)
Az Európai Unióban minden lehetséges módot megragadnak, hogy a század közepére sikerüljön elérni a klímasemleges gazdaságot. Ennek keretében azzal is próbálkoznak, hogy a levegő nedvességéből csiholjanak elektromosságot. Ez egy régi álom, de úgy tűnik, lehetséges megvalósítani. A Horizon, az EU kutatási és innovációs magazinja nemrég két uniós proj
jan. 13
6:48
30 tonna arany, amelyet magyar jegybankosok mentettek meg – Interjú Szász Attila filmrendezővel (Tudás.hu)
Már a Hunyadi filmsorozat egyik rendezőjeként dolgozott, amikor a tavalyi év végén kiderült: az Aranyvonat legendája című dokumentum-játékfilmje Cannes-ban Ezüst Delfin díjat nyert. Szász Attila filmrendezővel beszélgettünk a nemzetközi elismerésről, jelenlegi munkáiról, valamint terveiről, melyek között szerepel romantikus ifjúsági scifi, tabutémá
jan. 13
7:18
Kreatív és gyakorlatias pénzügyi tudásverseny középiskolásoknak (Tudás.hu)
Január 27-ig, az első forduló végéig regisztrálhatnak a pénzügyek iránt érdeklődő középiskolás diákcsapatok a Pénzmúzeum és a Pénziránytű Alapítvány már ötödik alkalommal meghirdetett országos pénzügyi tanulmányi versenyére. Hogyan lehet eredményesen szerepelni a megmérettetésen? Máris mutatjuk. A szervezők célja idén is az, hogy a négyfordulós ver
jan. 13
9:30
Szalay-Bobrovnicky Kristóf: a magyar honvédok helytálltak a doni áttörésnél (Tudás.hu)
A magyar honvéd helytállt, a magyar honvéd jól harcolt a doni áttörésnél 1943-ban – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a 2. magyar hadsereg tragédiájának 80. évfordulóján rendezett megemlékezésen, a budapesti Szentháromság téren csütörtökön. Két kötelességünk mindenképpen van a doni hősök előtt: az egyik, hogy emlékezzün
jan. 13
11:12
Szenzációs felfedezést tett a NASA űrteleszkópja (Infostart)
Ez az első bolygó, amely nagyon hasonlíthat a Földre - közölte az amerikai űrkutatási hivatal.
jan. 13
11:33
Bálint András és Jordán Tamás közös produkcióját mutatják be a Rózsavölgyi Szalonban (Tudás.hu)
Bálint András és Jordán Tamás közös produkcióját mutatják be a Rózsavölgyi Szalonban pénteken. A két színész Bálint+Jordán=160 címmel látható előadásában saját történetei mellé beemelte Molnár Ferenc írásait is. Egy nagy generáció két legendás alakja, Bálint András és Jordán Tamás közös darabot írt – barátságukról, színházszenvedélyükről, szerencsé
jan. 13
12:00
Első exobolygóját fedezte fel a James Webb űrteleszkóp (hirado.hu)
A James Webb űrteleszkóp a NASA, valamint a kanadai és az európai űrkutatási ügynökségek együttműködésével épült meg,
jan. 13
12:21
Rekonstruálták II. Ramszesz arcát, kifejezetten jóképű volt a szakértők szerint (SzMo)
A matuzsálemi kort megért uralkodót hatalma csúcsán, 45 éves korának megfelelő módon ábrázolták.
jan. 13
13:18
PTE: Az országban elsőként végeztek fül-orr-gégészeti beavatkozásokat robot segítségével Pécsen (hirado.hu)
Komoly felkészülési folyamat előzte meg a két beteget érintő operációkat, amelyek során mandulaműtétek keretében jóindulatú elváltozásokat távolítottak el.
jan. 13
13:33
Új típusú kondenzátorokat fejlesztett ki a Tdk Szombathelyen (Tudás.hu)
Új típusú, energiahatékonyságot növelő kondenzátorokat és úgynevezett kondenzátor-bank modulokat fejlesztettek ki egy nemrég lezárult átfogó kutatás-fejlesztési program részeként a TDK Hungary Components Kft.-nél Szombathelyen – közölte a cég. Az 1,2 milliárd forintból az elmúlt két év során megvalósított projekt 500 millió forint támogatást nyert
jan. 13
14:30
Átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét Debrecenben (hirado.hu)
A Komondor bővíthető, ezáltal a jövőben jelentkező további felhasználói igényeket is ki tudja majd elégíteni.
jan. 13
15:54
A világ legjobb szuperszámítógépei között debütált a debreceni Komondor (Infostart)
Átadták a felhasználóknak a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által üzemeltetett Komondor szuperszámítógépet. Az 5 petaflops összteljesítményű rendszer a világ top 500 szuperszámítógépének rangsorában rögtön a középmezőnyben debütált.
jan. 13
18:48
Új ajánlást fogalmazott meg a WHO a koronavírusban szenvedőknek (Infostart)
Az Egészségügyi Világszervezet közzétett új ajánlása szerint a koronavírussal fertőzötteknek tíz napra javasolt karanténba vonulni, ha vannak tüneteik, viszont ha tünetmentesek, akkor elegendő csak öt napra.
jan. 13
22:57
Attól, hogy meghalunk, még nem biztos, hogy elveszítjük az eszméletünket – állítja egy tanulmány (SzMo)
Tudományos bizonyítékot találhattak arra, hogy van élet a halál után. Néhány esetben és pár percig legalábbis biztosan.

Keresés