2023. október 4. szerda

okt. 4
4:27
Nincs miért félni a néhány éve gyártott abroncsoktól (autopro)
Az abroncsvétel előtt állóknak érdemes felfrissíteniük a DOT-számokkal és a címkékkel kapcsolatos ismereteiket.
okt. 4
6:21
Elindultak lefelé az autóárak Németországban (Villanyautósok)
Egyszer a leghosszabb kolbász is elfogy.
okt. 4
6:27
Olasz miniszter: értelmetlen az e-autók erőltetése (autopro)
Matteo Salvini szerint egy rakás ostobaság az elektromos autó.
okt. 4
6:33
A Kia zsolnai gyára 340 ezer autót gyárt az idén (Autószektor)
Zsolnán 2006-ban indult el a termelés, azóta a dél-koreai autógyártó 2,3 milliárd euró befektetést hajtott végre. A gyárban autóösszeszerelés és motorgyártás folyik, a mintegy 460 ezer motor több mint felét a helyszínen építik be, a többit más gyárak, így a Hyundai európai gyára számára szállítja. A KIA Slovakia árbevétele 2022-ben 6,76 milliárd e
okt. 4
6:45
Mi a közös a Zsiguliban és az öreg BMW-ben? Több, mint hinnéd! (Autónavigátor)
A cikk témájából és tartalmából, illetve annak kezdeti komolyanvehetetlenségéből adódóan szeretném kiemelni, hogy egyáltalán nem terveztem ilyen összehasonlítót írni. Fel
okt. 4
7:15
Jönnek a továbbfejlesztett elektromos Škodák (Villanyautósok)
Gyorsabb töltés, magasabb teljesítmény.
okt. 4
7:21
A Porsche Ag fokozatosan 100 százalékra növeli részesedését az Mhp cégben (Autószektor)
A korábbi többségi tulajdonos következetesen szeretné kiaknázni az MHP menedzsment és informatikai tanácsadó cég növekedési potenciálját. A mai napig Ralf Hofmann társalapító, partner és az igazgatóság elnöke a részvények 18,2 százalékával rendelkezik. Hofmann továbbra is vezérigazgatóként vezeti az MHP-t. Az új felépítéssel az MHP gyorsabb növeked
okt. 4
7:33
Projektorokkal előzne meg baleseteket a Continental (autopro)
Az autó köré figyelmeztetéseket és más jelzéseket vetítő modult fejlesztett ki a vállalat.
okt. 4
7:45
Horrorbaleset San Franciscóban: elgázolták, majd megállt rajta egy önvezető autó (Villanyautósok)
Vajon másképp alakult volna a történet, ha ember vezeti a Cruise autóját?
okt. 4
8:15
Rali Eb - Csomós Miklós hibamentes versenyzést és dobogót vár magától (Autószektor)
A pilóta Bán Viktor navigátorral az oldalán a Skoda Fabia Evo típusú versenyautóval második volt az ERC csehországi viadalán augusztusban, és mint azt az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában kedd reggel elmondta, ha hazai közönség előtt sikerül hibátlan teljesítményt nyújtaniuk, akkor reális esélyük lehet a dobogóra, vagy akár a győzelemre i
okt. 4
8:21
Már megint elvennék a zöld rendszámot a hibridektől (Villanyautósok)
Ezúttal a telex birtokába jutott egy előterjesztés a tervezett változásról.
okt. 4
8:33
Újabb kínai autógyártó törne be Európába (autopro)
A Chery rövid időn belül három márkával is megjelenne.
okt. 4
8:45
Indigókékben, különleges extrákkal érkezik a legújabb Vitara (Autónavigátor)
Az S-Cross frissítését megelőzően a magyar vásárlók kedvence volt a Suzuki kisebbik SUV-ja, ám az utóbbi időben, a modern arccal
okt. 4
9:03
Maradandó fogyatékosságot szenvedtek a rendőrök - ennyire ítélték az autós ámokfutót (Autószektor)
A közlemény szerint a férfi érvényes vezetői engedély nélkül vezetett a baleset éjszakáján. A városban ellenőrzést végző rendőrök egyike felismerte a járművet, mely néhány héttel korábban már kivonta magát az intézkedés alól, emiatt megkülönböztető fényjelzést használva követni kezdték, a vádlott autójával azonban nagy sebességgel menekülni kezdett
okt. 4
9:15
Hosszú úton Kia EV6-tal: az okos más hibájából tanul (Villanyautósok)
Ezúttal egy Kia EV6-tal mentem Lengyelországba.
okt. 4
10:15
Nyolcszáz magyar fiatal nyerhet újra ingyenes európai vonatbérletet (Autószektor)
Ujhelyi István közölte, az uniós DiscoverEU program következő fordulójában 36 318 vonatbérletet osztanak szét, ebből az előzetes kvóta szerint 797 jut majd a tizennyolc éves magyar fiataloknak. Arra hívta fel a figyelmet, ahogy a korábbi pályázatok során, idén is előfordulhat, hogy a túljelentkezéseket a szervezők kompenzálni tudták, és a magyarokn
okt. 4
10:33
Napról napra élnek az amerikai autógyártók (autopro)
Pontosabban a sztrájk által sújtott detroiti hármas küzd napi problémákkal.
okt. 4
10:51
Péntektől ismét olcsóbban tankolhatnak az autósok (Autónavigátor)
Pénteken tovább csökken a 95-ös benzin nagykereskedelmi ára a Holtankoljak.hu információi szerint. Péntektől így várhatóan bruttó 9 forinttal kell majd
okt. 4
11:03
S-Cross, Vitara, Q3 a sorrend a kedvenc magyar autók között (Autószektor)
2023 eddig eltelt időszakában az Év Magyar Autó 2023 díjas Suzuki S-Cross vezet, a kompakt autó mögött második a szintén esztergomi, immár full hibrid hajtáslánccal is kapható Vitara, harmadik a győri Audi Q3. Az idén forgalomba helyezett 12 tonnánál nehezebb 582 busz közel fele volt magyar gyártmány (120 Kravtex Credo Econell 12, 48 BYD 9UD, 47 Kr
okt. 4
11:33
Haladékot kap az elektrifikáció miatt bezárandó gyár (autopro)
A Marelli belső égésű komponenseket készítő gyárának új tulajdonost keresnek.
okt. 4
12:15
Magánrepülők luxusa a Lexustól, 47 millió forintért (Autószektor)
A kategóriateremtő, vadonatúj, személyautó platformra épült LM egy teljesen új járműtípus a Lexus palettáján az európai piacon: egy "Luxus Mover", amely egyesíti egy zászlóshajó szedán tulajdonságait egy kisbusz tágasságával. Kialakítása és jellemzői a Lexus Omotenashi vendégszeretetének alapelveit emelik ki a képességeknek és a részletekre való od
okt. 4
12:15
Amerikai segítséggel raknák rendbe a Volkswagen szoftvereit (Villanyautósok)
Új vezetőt találtak a szoftverek fejlesztéséhez.
okt. 4
12:27
Meghiúsul a VW és a Stellantis bányászati projektje (autopro)
Nem fog megvalósulni a Volkswagen és a Stellantis közös bányafelvásárlási terve a túl magas költségek miatt.
okt. 4
13:03
Több mint 80.000 környezetkímélő jármű fut a magyar utakon (Villanyautósok)
Ha a hibridektől elvennék, több mint 40%-kal csökkenne ez a szám.
okt. 4
13:21
Egyik szomszédunk visszaállítja az ellenőrzéseket a magyar határon (Autószektor)
Pozsony az intézkedést az illegális migráció megfékezésének szükségességével indokolta. A magyar határon történő ellenőrzések újbóli bevezetésére egy nappal azt követően kerül sor, hogy szerdától Csehország és Lengyelország vezetett be hasonló intézkedést szlovák határán. A határellenőrzések visszaállítása a szlovák-magyar határ teljes hosszában é
okt. 4
14:33
Megindítja a kínai e-autók elleni vizsgálatát az EU (autopro)
A szubvencióellenes vizsgálat büntetővámok kivetésével végződhet.
okt. 4
14:57
Fogyott, de erősebb lett az új Bmw R 1300 Gs - sok fotóval (Autószektor)
"Az új BMW R 1300 GS modellel újra sikerült meglepni a riválisokat. A motorkerékpárt még gazdagabb anyagfelhasználás, egyszersmind visszafogott komplexitás és tömeg jellemzik. Mindehhez a felhasználási területre összpontosító felszereltség társul, amelynek hatására még látványosabban jut érvényre az, amiről a boxermotoros GS igazából szól. Az új er
okt. 4
15:51
Lexus Rx500h teszt: tiszta Amerika (Autószektor)
Hogy néz ki? Stílusos és elegáns nagyautó lett az RX500h F Sport, a látvány magáért beszél. Stílusjegyekből több van, mint 15, ez a kocsi még Jennifer Anistonnál is jobban néz ki (lásd. a Hivatali patkányokban Joanna egyenruháját...), főleg ebben a rozébarna színben. Talán ezért el lehet nézni neki, hogy a fedélzeti menü és az autó kezelhetősége eg
okt. 4
16:33
Hogyan lehet egyszerre hatékony és ergonomikus egy munkahely? (autopro)
Dunajcsik Zoltán, az MTM Hungária elnöke az autopro.hu-nak elmondta, milyen őszi események várnak az MTM-re.
okt. 4
16:39
EV napot hirdetett a KIA (Villanyautósok)
Két új modellt is megismerhetünk majd, amikor felkapcsolják a reflektorokat.
okt. 4
17:03
Kritikus magasságúra emelkedett a hazai autópark átlagéletkora (Autószektor)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeptember végi, friss jelentése kimutatta, hogy a magyar személygépjármű állomány átlagos kora 15,6 évre emelkedett a 2022. decemberi 15,4 évről. Ez alatt az időszak alatt ugyanakkor több mint 47 ezerrel emelkedett a magyar rendszámú személyautók száma, részben új járművekkel, részben import autókkal is gyarap
okt. 4
17:33
Guinness-rekordot állított be több száz Suzukis (autopro)
Közel nyolcszáz Suzuki kellett a rekordhoz.
okt. 4
18:03
A szankciók miatt drasztikusan csökkent a japán autók orosz importja (Autószektor)
A 758 termék tilalmára vonatkozó szankciós csomag részeként a japán kormány augusztus 9-től megtiltotta az 1,9 liternél nagyobb hengerűrtartalmú benzin- vagy dízelüzemű, továbbá az összes elektromos és hibrid motorral felszerelt autó exportját, illetve megtiltotta a gumiabroncsok szállítását is Oroszországba. A büntetőintézkedésekkel a szigetország
okt. 4
18:09
Nem mindennapi retro járgányt mutattak be a szlovákok (Villanyautósok)
Vagány, városban járkálósat valakinek?
okt. 4
18:15
Ha azt hiszed mindent láttál: íme egy gyorshajtó kutya! (Autónavigátor)
A kutyákat nem véletlenül nevezik az ember legjobb barátjának, hiszen számtalan feladatot képesek önállóan, vagy kis segítséggel elvégezni. A vezetés
okt. 4
19:03
Milliós nagyságrendben szabtak ki bírságot az illegális gyorsulási versenyeken (Autószektor)
Először csak 15-20 autó, aztán már 100, 200, de volt, hogy 500 autó is megjelent a Budapest környéki nagyáruházak parkolóiban megrendezett illegális gyorsulási versenyeken egy-egy péntek vagy szombat éjszaka. Óriási tömeg, a környéken élők nyugalmát zavaró zaj, és a rengeteg veszély, ami ugyanúgy érintette az illegális verseny résztvevőit és nézőit
okt. 4
20:21
Eleinte többet ártott a légzsák, mint használt (Autószektor)
Az autózás immár több mint 100 éve velünk van és óriási előnyei mellett bizony hamar felszínre jöttek a sebesség hátrányai is. Ezek kiküszöbölés a mai napig tart. Nagyon látványos eleme volt ennek a légzsákok feltalálása, ami nem is ment annyira zökkenőmentesen. A Learn Engineering Through Physiscs (LESICS) Youtube csatornáján remek kis oktatóvideó
okt. 4
21:45
Gyermekeket szállító busznak ütközött egy személyautó az M4-esen (Autószektor)
Szabóné Berki Bianka elmondta, hogy a gyermekek és az autóbusz sofőrje sem sérültek meg a balesetben, a személyautó vezetője azonban a járműbe szorult. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az autóbuszon tizenhét ember utazott, mindenki le tudott szállni, az autó vezetőjét a ceglédi tűzoltók kiemelték, majd átadták a mentőknek. Az Útinform a h

Keresés