2023. október 8. vasárnap

okt. 8
4:27
Fejlesztés alatt az ultrakönnyű akkumulátorok (autopro)
Egy amerikai cég célja olyan akkumulátorok alkotása, melyek energiasűrűsége többszöröse a ma használtakénak.
okt. 8
7:24
Ezekben a megyékben figyelmeztet porviharra és erős szélre a meteorológia (Autószektor)
Azt írták: az Északkelet-Európát elárasztó hideg, sarkvidéki eredetű légtömegből Magyarország is kap "egy kis ízelítőt". Vasárnap hajnalban markáns hidegfront érkezik, amely néhány óra alatt át is robog az országon, átmeneti jelentős lehűlést okozva. Az előrejelzés szerint a front vonulása során sokfelé erős, főleg a front közvetlen környezetében
okt. 8
7:30
Már Európában is rendelhető az elektromos Cadillac (Villanyautósok)
Öt év után visszatért Európába a General Motors.
okt. 8
7:42
Mihez kell 60 ezer lóerős dízelmotor? Mutatjuk! (Autónavigátor)
Összetört olajteknővel, de töretlen lelkesedéssel folytattuk utunkat, ráadásul egy olyan járműre szálltunk, amelyet korábban teljesen máshogy képzeltem el. A Barcelonát
okt. 8
7:54
Távvezetékekkel kötnék össze a görög naperőműveket és a lengyel szélerőműveket (Villanyautósok)
Egy közép-európai szuperhálózat formálódik?
okt. 8
8:06
Dübörög a kazah autópiac, döntögeti saját rekordjait (Autószektor)
Az Avtosztat szakportál tájékoztatása szerint Kazahsztánban a múlt hónapban 18 836 új autót adtak el, 61,5 százalékkal többet, mint tavaly júliusban. Az eladások oroszlánrészét a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek tették ki, 17 609 darabot adtak el belőlük. A teherautókból és buszokból 1227-et. Ha az év elejétől július végéig tartó idő
okt. 8
8:18
Ezekre a megyékre figyelmeztetnek porviharra és erős szélre vasárnap (Autószektor)
Azt írták: az Északkelet-Európát elárasztó hideg, sarkvidéki eredetű légtömegből Magyarország is kap "egy kis ízelítőt". Vasárnap hajnalban markáns hidegfront érkezik, amely néhány óra alatt át is robog az országon, átmeneti jelentős lehűlést okozva. Az előrejelzés szerint a front vonulása során sokfelé erős, főleg a front közvetlen környezetében
okt. 8
8:30
3D nyomtatással lesznek még kényelmesebbek az Audik (autopro)
Az additív gyártás új lendületet ad az Audi üléstervezésnek.
okt. 8
8:54
Rali Eb - Csomós Miklósék állnak az élen az első versenynap után (Autószektor)
Az ERC-sorozat augusztusban rendezett csehországi viadalán második magyar duó a szombati napon a hét gyorsasági szakaszból hatot megnyert, csak a nyíregyházi belvárosi, valamint a késő délutáni második körben szereplő Füzér-Abaújvári elágazás szakaszon talált legyőzőre. Csomósék így az Európa-bajnoki értékelésben - a pénteki prológgal együtt - nyol
okt. 8
9:12
Újabb villanyautókat leplez le hamarosan a Kia (Autónavigátor)
10-15 évvel ezelőtt ki gondolta volna még, hogy a 2020-as években a Kia lesz az elektromobilitás egyik meghatározó szereplője? Akkoriban
okt. 8
10:18
Felfüggesztette járatait a Wizz Air Budapest, illetve Debrecen és Tel-Aviv között (Autószektor)
A társaság állandó kapcsolatban van az izraeli, a magyar és a nemzetközi hatóságokkal, nyomon követi az eseményeket, és folyamatosan tájékoztatja utasait a legfrissebb járatinformációkról a foglaláskor megadott e-mailben és sms-ben. Képünk illusztráció, forrása: hirado.hu Tájékoztatásuk szerint azok, akik nem közvetlenül a Wizz Air oldalán vásárolt
okt. 8
11:12
Zöld rendszám: melyik autó kaphat és mire jó? (Autószektor)
A zöld rendszámot mindenki ismeri, és nagyjából azt is tudja, hogy Magyarországon jellemzően azokon a járműveken látható, amelyek környezetbarát technológiával működnek, és kevesebb káros anyagot bocsátanak ki. Nagy vonalakban ez igaz is, de ha jobban megnézzük, milyen autók kaphatnak zöld rendszámot, kiderül, hogy nem mindegyik annyira környezetkí
okt. 8
12:12
A Toyota kinőtte a bolygónkat, már a Holdat is mobilizálná (Autónavigátor)
A Toyota még ebben az évtizedben megvetheti lábát a Holdon, a japán űrkutatási hivatal felkérésére már 2019-ben elkészült a Lunar
okt. 8
12:18
Kulturális kalandozás Winkler Nórával és a Mini-vel (Autószektor)
A kulturális színtér meghatározó alakjaként ismert Winkler Nóra vezetésével a MINI újabb művészeti eseményt szervezett, ahol építészet, tánc, festészet és design hálózatáról, valamint a pop-kultúra és a MINI kapcsolódásairól hallhattak a meghívottak. A program egy gellérthegyi építészeti sétával vette kezdetét, ahol a művészeti szakember betekintés
okt. 8
12:36
Átalakítják a piacot az e-autók (autopro)
Az elektromos autóknak köszönhetően az értékesített járművek száma növekszik, a vásárlói hűség csökken és a verseny erősödik.
okt. 8
13:12
Hamis autódiagnosztikai eszközöket és szoftvereket foglalt le a Nav (Autószektor)
A közlemény szerint egy internetes hirdetésre figyeltek fel a pénzügyőrök, ahol jóval a piaci ár alatt kínáltak különféle autódiagnosztikai eszközöket. A vizsgálat próbavásárlással kezdődött: az adóellenőrök ötvenezer forint értékben rendeltek egy eszközt, majd annak átvételekor a férfi lakásán majdnem kilencven hamis autódiagnosztikai eszközt talá
okt. 8
14:48
Jubileumra nyílt meg a Bmw Motorrad Welt (Autószektor)
Az ünnepségen 150 vendég vett részt a politika, az üzleti élet és a sajtó képviselői közül. A BMW Motorrad 100. évfordulója és a BMW Motorrad Welt megnyitása alkalmából a vállalat 100 000 eurós adományt nyújtott át. Berlini gyártóüzemmel rendelkező nemzetközi márkaként ez az összeg nemzetközi intézmények, mint például az UNICEF, valamint a berlini
okt. 8
15:12
Meglepő különbségek derültek ki a Mazda MX-5 generációi között (Autónavigátor)
A Mazda MX-5 az egyik legizgalmasabb élményautó a megfizethető sportautók kategóriájában, és az autós társadalom van annyira szerencsés, hogy négy
okt. 8
16:06
Egy Tesla a legnépszerűbb autó Európában - íme, a toplista (Autószektor)
Ez az egymást követő nyolcadik növekedő hónap és a legmagasabb első negyedéves értékesítés a 2019-es pánik óta. Persze a viszonyítási alap is igen gyengécske, mivel 2022 márciusában -18,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól az európai autópiac, 2022 első negyedévében pedig -10,6 százalékkal 2021-től. Az ACEA adatai azt mutatják, hogy az ö
okt. 8
16:30
Ideje tisztázni az akkugyártás körüli kérdéseket! (autopro)
Sok félelem és bizonytalanság lengi körül az akkumulátorgyártást hazánkban, de a Techtogether+ rendezvényen az akkugyártással kapcsolatos kérdéseire is választ kaphat.
okt. 8
17:18
Csomósék felborultak, Östberg nyerte a Rally Hungaryt (Autószektor)
Csomósék szombaton több mint 22 másodperces előnyt autóztak ki maguknak, így a vasárnapi négy szakasznak úgy vághattak neki, hogy elsősorban az előnyük megtartására van szükségük a végső diadalhoz. A reggeli első, a hétvége kilencedik gyorsaságiján a magyar duó még nem lassított, a legjobb időt érte el, ezzel 23.5 másodpercesre duzzadt az előnye, m
okt. 8
17:54
A benzinnek is van szavatossága! (Autószektor)
Ha egy autót ritkán vezetnek, akkor lemerült akkumulátorral szinte mindig nehéz beindítani a motort. Ez a legnyilvánvalóbb hatás, amely körülményessé teszi a hosszú ideje nem használt kocsi vezetését. A tankban maradt benzin negatív következménye viszont hosszabb idő után jelentkezik. A károk megelőzéséért kulcsfontosságú, hogy tudjuk, mennyi a ben
okt. 8
18:12
Dél-Koreában ilyen cuki villanyautója is van a Kiának (Autónavigátor)
A Távol-Keleten gyakoriak az apró, "kei" autók, természetesen ezeket sem kerülheti el a villanyosítás. A Kia Ray régi szereplő a
okt. 8
19:00
A hét karikatúrája: A mai benzinárak mellett (Autószektor)
.
okt. 8
20:00
Még hogy nem bírja az 1.0 Tsi! (Autószektor)
Ritka dolog, hogy egy 5 éves autóban ennyire magas futás legyen, még ritkább, hogy benzines és annál is ritkább, hogy csupán egyliteres a motorja. Nemrégiben egy Škoda Fabia Combi 1.0 TSi Ambiente kivitelű használt autót szemléztünk értékesítés előtt, ami bőven rácáfolt arra, hogy egy "downsized" erőforrás nem bírja a gyűrődést. 293.000 km A Volks
okt. 8
21:18
Verstappen világbajnokként is simán nyert Katarban (Autószektor)
A Red Bull 26 éves holland pilótájának ez az idei 14., egyben pályafutása 49. futamgyőzelme. Verstappen mögött a két McLaren végzett a második és a harmadik helyen: a szombati sprintfutamon diadalmaskodó ausztrál Oscar Piastri karrierje legjobb helyezését érte el az ezüstérmes pozíció megkaparintásával, míg a brit Lando Norris az idén már ötödik al

Keresés