Második helyével behozhatatlanná vált az előnye a bajnokságban. Újabb vb-címével Verstappen olyan legendákat ért be, mint Ayrton Senna vagy Niki Lauda.
Sergio Pérez gratulált Max Verstappennek harmadik világbajnoki címéhet a Katari Nagydíj sprintversenyét követően, egyúttal pedig bízik benne, jövőre olyan autót kap majd a Red Bulltól, amellyel nagyobb ellenállást tud majd tanúsítani csapattársával szemben.
Carlos Sainz egyáltalán nem szokványos módon értesült a Pirelli gumiproblémáiról Katarban. A Ferrari spanyol pilótáját nagyon frusztrálta, hogy minderre a közösségi médiában kellett rájönnie. A Pirelli az első szabadedzés utáni vizsgálatait követően derült ki, hogy az egyedi piramis kerékvetők szerkezeti sérüléseket okoznak az abroncsokban. Az olas
Páratlan lehetőséget ad az egyik junior versenyzőjének a Haas. Az amerikai istálló ugyanis bejelentette, hogy a Formula 2-es bajnokságban versenyző Oliver Bearman vezetheti majd az egyik autójukat a Mexikóvárosban és Abu Dhabiban megrendezésre kerülő első szabadedzésen. A mindössze 18 éves brit fiatal már a Formula 4-ben is eléggé impresszív volt,
Max Verstappen harmadik világbajnoki címének megnyerése után a Red Bull elővigyázatosságból nem úgy ünnepelt, ahogy szokott, mert azzal szabályt sérthetett volna. Az utóbbi két évben megszokhattuk, hogy a Red Bull csapatfotózással, majd hatalmas pezsgőzéssel és Red Bull-locsolással ünnepli meg a világbajnoki címet – és olykor a győzelmeit – a boksz
Max Verstappen a tegnapi napon szerezte meg a harmadik világbajnoki címét a Forma-1-ben. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy látja, hogy a holland nem elégszik meg pusztán a győzelemnek, mert ő mindig dominálni szeretne. Már a Katari Nagydíj sprintfutamán pont került az egyéni bajnokság végére is, miután Sergio Pérez balesetbe keveredett,
Lance Stroll olyannyira frusztrált volt az időmérőn való kiesését követően Katarban, hogy a kormánydobálása mellett a személyi edzőjét is majdnem fellökte. A kanadai állítása szerint már minden rendben van, elsimították a nézeteltéréseiket. Stroll idei szezonja eddig katasztrofálisan alakul, és bármit csinál, nem képes javítani a teljesítményén. Ka
Csomós Miklós és Bán Viktor a Rally Hungary utolsó előtti szakaszán balesetet szenvedett, így Mads Ostberg állt a verseny élére, Vincze Ferenc pedig második.
Max Verstappen a Katari Nagydíj sprintfutamán szerezte meg harmadik világbajnoki címét a Forma-1-ben. A Red Bullnál hatalmas volt az öröm az idei duplázást követően, és egy összeállításban mutatjuk meg, miként zajlott az ünneplés a sprintet követően. Verstappen már a verseny közben bajnoknak mondhatta magát, miután az egyetlen riválisa, Sergio Pére
A több mint 400 ezer helyszíni néző 98 százaléka elégedett volt a budapesti atlétikai világbajnoksággal, 84 százalékuk pedig azt mondta, hogy ez volt élete egyik legjobb eseménye, amin részt vett - állapította meg a Nielsen, a világ egyik legnagyobb független piackutató cégének felmérése.
Egyedi szabályok szerint rendezik meg a Katari Nagydíjat. Az FIA egy olyan döntés hozott, amit még soha nem láthattunk a gyakorlatban a királykategóriában.
Mads Ostberg és Patrik Barth győzelmével zárult az idei Rally Hungary, mely az ERC szezonzáró versenye volt. A norvég-svéd páros sikeréhez Csomós Miklós és Bán Viktor utolsó előtti szakaszon történt kiesése is kellett.
Sergio Pérez gyenge pénteki időmérőt teljesítve csak a 13. rajthelyet szerezte meg a Katari Nagydíjra, ám ezt sem tarthatja meg, a bokszutcából kell majd rajtolnia, miután a Red Bull megszegett egy újabban előtérbe került szabályt.
Az addig az összetett élén álló Csomós Miklós, Bán Viktor páros utolsó előtti szakaszon elszenvedett balesete után a Mads Östberg, Patrik Barth norvég, svéd kettős nyerte vasárnap a Rally Hungaryt, az Európa-bajnokság (ERC) Nyíregyházán és környékén rendezett szezonzáró viadalát.
A már bajnok Vincze Ferenc nyerte az ORB szezonzáró Rally Hungaryt Turán Frigyes és Velenczei Ádám előtt. Bacsa Tamás az ORC bajnoka, míg a Peugeot Kupában Bertalan Márton Bálinté lett az év végi első hely.
Csomós Miklós és Bán Viktor versenye sajnos egy szakasszal hamarabb véget ért a Rally Hungaryn, miután balesetet szenvedtek. A történtekről nézői videó készült.
A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool 2-2-es döntetlent játszott a Brighton vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának vasárnapi játéknapján.
Az FIA elnöke visszautasította azt a javaslatot, hogy a Forma-1 világbajnokának a cím megszerzésének napján kellene átadni a trófeát az év végi gála helyett.
A Debrecen kétgólos hátrányból mentett pontot a címvédő és listavezető Ferencváros otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Óriási drámával kezdődött a Katari Nagydíj, amelynek első kanyarjában a két Mercedes összeütközött egymással. Jó esélyekkel indult a két Mercedes a Katari Nagydíjon, hiszen George Russell a második, Lewis Hamilton pedig a harmadik rajtkockából kezdhette a versenyt. Az első tízből egyedül a hétszeres világbajnok rajtolt a lágy gumin, és ki is haszn
Tragikusan indult a Katari Nagydíj a Mercedes számára, hiszen a második és harmadik helyről rajtoló két versenyzőjük összeütközött az első kanyarban, ami Lewis Hamilton számára a verseny végét jelentette.
A héten jelentették be, hogy az FIA jóváhagyta az Andretti jelentkezését az F1-es mezőnybe. Ez még ugyan nem jelent végleges csatlakozást, az F1-es mezőnyt így is kérdezték az fejleményekről.