Lionel Messi határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy télen visszatérne korábbi futballcsapatához, az FC Barcelonához. Elmondta viszont, mihez kezd az így meglévő hosszú szünetével.
Befejezte profi labdarúgó-pályafutását a 23-szoros válogatott Pátkai Máté, aki háromszor volt bajnok a hazai élvonalban, egyszer pedig Magyar Kupát is nyert.
A Motorsport Világtanács legújabb ülésén a Pirelli tesztkérelmét és a nagyobb büntetéseket is megszavazták. Mohammed Ben Sulayem elnöklésével összeült a 2023-as év harmadik ülésére a tanács, hogy megvitassa a sportágakkal kapcsolatos javaslatokat és aggályokat. Az egyik napirendi pont a pénzbüntetések mértékének megemelése volt. A maximálisan kisza
A rally versenyeken olkyor előfordul olyan körülmény, mely miatt a pilóták nem látnak ki az autóból, mégis próbálják határaikat feszegetni. Íme néhány ilyen pillanat!
Lewis Hamilton "sétálásával" és a 2021-es Brazil Nagydíjon történt hátsó szárny fogdosással példálózott Max Verstappen, mikor meg akarta fejteni, milyen esetekben lehet egy milliós büntetést kapni. A hétszeres világbajnok már a Katari Nagydíj első körében búcsúzott, ugyanis a rajt után nekiment csapattársának, George Russellnek. A 38 éves versenyző
Újra segítene Milák Kristófnak eddigi edzéspartnere, Márton Richárd, ha az április vége óta nem versenyző olimpiai bajnok úszónak szüksége lenne erre. Az Eb-ezüstérmes sportoló erről a hétvégi budapesti Világkupa-állomás előtt beszélt az InfoRádiónak.
Lando Norris úgy érzi, egy hatalmas ziccert hagyott ki azzal, hogy hibázott a katari versenyhétvége során. Jól mozgott a McLaren a lusaili pályán, mivel mindkét versenyző az élmezőnyben találta magát. Az időmérőn a brit versenyző kiszélesítette a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkot, így törölték körét, csakúgy, mint Oscar Piastriét. A sprintnapon i
Lewis Hamilton nem érzi kipécézve magát, sőt szerinte az FIA csupán rosszul fogalmazott. A katari verseny első körében kiesett a hétszeres világbajnok, mivel nekiment a rajt után csapattársának, George Russellnek. Az eset következtében a 38 éves versenyző leparkolta autóját a pályán, majd átsétált a másik oldalara, és ezzel veszélyes helyzetet tere
A Motorsport Világtanács (WMSC) csütörtöki ülésén határoztak a maximálisan kiszabható büntetések mértékéről az FIA versenyein, ami az eddigi bírság többszöröse lett minden szakágban.
A Motorsport Világtanács csütörtöki ülésén határoztak arról, hogy betiltják a pirotechnikai eszközök használatát az FIA versenyein, ilyen eszközöket csak arra feljogosított személyek használhatnak a jövőben.
Max Verstappen egy szóval kifejezte mit gondol azokról a pletykákról, amik a Red Bullnál dúló hatalmi harcokról számoltak be. A német sajtó a napokban Christian Horner előretöréséről és Helmut Marko esetleges elbocsátásról cikkezet. Állításuk szerint a brit csapatfőnök nagyobb befolyásra és hatalomra vágyik az anyavállalaton belül, így szívesen nyu
Ismét megtörténhet az a Red Bullnál, ami már a 2022-es évadban is megesett velük. Ugyan Max Verstappen már megszerezte a világbajnoki címet, a holland klasszis ellen ellenére sem lesz hajlandó segíteni a csapattársának, Sergio Péreznek az egyéni bajnokság második helyének megszerzésében, és továbbra is a győzelmek lesznek a célkeresztjében. A Red B
Sébastien Ogier mivel a Közép-Európa Rally német pályáinak közelében lakik, sok olyan szurkolóra számít, akik neki szurkolnak, emiatt szeretne nyerni a WRC új versenyén, azonban ez az időjárástól is függ.
Véget ért a hosszú kényszerpihenő Daniel Ricciardo számára. Az ausztrál pilóta a soron következő Amerikai Nagydíjon már újra autóba ül, és saját elmondása szerint a saját maga érdekében szeretne megbizonyosodni pár, általan fontosnak vélt dologról. A Forma-1 népszerűségének ugrásszerű növekedésében az utóbbi időben a Netflix "Drive To Survive" soro
Pár évvel ezelőtt még kiterjesztett tesztprogrammal készültek a McLarennél arra, hogy egy IndyCar-pilótát a királykategóriába juttassanak, úgy tűnik, mára egy pilóta maradt benne, és ő sem jut el az F1-ig
Nagyot tévedtek azok, akik azt gondolták, hogy csak a Japán Nagydíjon találkozhatunk majd a csókkal aktiválható trófeákkal. Nemrégiben vált hivatalossá, hogy a hétvégén esedékes Amerikai Nagydíj dobogósai is a szóban forgó technológiával elkészült serlegeket emelhetik majd a magasba. Az ötlet az egyik főtámogató, a Pininfarina of America dizájnstúd