2023. október 6. péntek

okt. 6
0:09
A feröeri Klaksvík megszerezte története első pontját az európai kupaporondon (444.hu)
A Bajnokok Ligája selejtezőjében többek között a Ferencvárost is búcsúztató feröeri csapat a Lille-t fogadta, és szinte végig csak védekezett.
okt. 6
0:09
Óriásit küzdött, értékes pontot szerzett, vezeti csoportját a Fradi (Demokrata)
A Fradi minden dicséretet megérdemel, hiszen óriásit küzdött és a mérkőzés bizonyos szakaszaiban jobban is játszott a hazaiaknál.
okt. 6
0:09
Szoboszlait a 79. percig pihentette Klopp, a Liverpool nyert az El-ben (Telex)
Sallai Roland gólt lőtt, de a Freiburg pont nélkül maradt.
okt. 6
0:13
2-0-ra vezetett, végül 2-2-es döntetlent játszott Firenzében a Ferencváros (444.hu)
Csak a 93. percben tudott egyenlíteni a Fiorentina az Európa-konferencialiga csoportmeccsén.
okt. 6
5:21
Verstappen lehet az első, aki sprintfutamon lesz F1-világbajnok (Telex)
Ehhez ráadásul elég már egy hatodik hely is neki szombat este.
okt. 6
6:21
A csapat legendája lesz a Subaru új WRC csapatának a vezetője? (Racing)
A kiszivárgott információk szerint már zajlanak a komoly előkészületi munkák a Subaru csapatánál, hogy valóban visszatérjen a WRC-be. Finnországban már a csapatvezető személyét is tudni vélik.
okt. 6
6:36
Megvan az FTC edzőjének a véleménye a Fiorentina elleni meccsről (Infostart)
Dejan Stankovic vezetőedző nem elvesztett két pontnak tartja, hogy a Fiorentina a hosszabbításban egyenlített, sokkal inkább megszerzett egy pontként látja a Ferencváros 2-2-es döntetlenjét az idei döntős otthonában a labdarúgó Konferencia-liga második fordulójában.
okt. 6
6:39
Az Forma-1-ből ellesett módszerekkel fejleszti Indycar-csapatát a McLaren (Racing)
Zak Brown bejelentett, hogy több olyan fejlesztés is érkezik a McLaren IndyCar csapatához, amit a Forma-1 inspirált.
okt. 6
8:21
Herczig Patrik egy év után indul újra aszfaltos tétversenyen (Racing)
Az utolsó teszt helyett pénzügy zh-n ült a pilóta.
okt. 6
9:09
Hamiltonon és Bottason kívül mindenki biztonsági játékot játszott az Andretti F1-es érkezésével kapcsolatban (Racing)
Lewis Hamilton kimondta, hogy mi a véleménye, ami szerinte nem mindenkinek fog tetszeni, de a legtöbben csak lavíroztak.
okt. 6
9:11
Hamilton női versenyzőknek adná az Andretti csapat üléseit (Racing)
Lewis Hamilton kifejezetten örül annak, hogy bővülhet a mezőny, mert így van esély arra, hogy női versenyző is szerepet kap a Forma-1-ben. Az FIA a napokban elfogadta az amerikai Andretti-Cadillac ajánlatát, így Michael Andretti és csapata leülhet a sportággal tárgyalni. A szükséges dokumentumokat már benyújtották a Forma-1-nek, így az átvizsgálási
okt. 6
9:21
Alonso, Verstappen és a többiek lavíroztak, Hamilton viszont beleállt az Andrettivel kapcsolatos kérdésbe (Racing)
A hétszeres világbajnok annak ellenére megtette ezt, hogy tudja, nem mindenki fog örülni annak, hogy ezt a véleményt fogalmazta meg.
okt. 6
10:09
Stroll már az Aston Martin eladásán gondolkodik? (Racing)
Sajtóértesülések szerint Lawrence Stroll megunta a csapattulajdonosi életet, és eladja a részvényeit. Jól kezdte az évet az Aston Martin, és a szezon elején Fernando Alonso a pódiumceremóniák állandó szereplőjének számított. Lance Stroll a biciklis balesetéből lábadozott, ám a potenciál ott rejtőzött az alakulatban. Viszont a fejlesztési verseny so
okt. 6
10:21
A Toyota a Közép-Európa Rallyn, a Hyundai pedig a Japán Rallyn induló csapatát jelentette be (Racing)
A Toyota Gazoo Racing csapatában Sébastien Ogier vezeti majd a harmadik Rally1-es autót, míg a Hyundai Motorsportnál Dani Sordo lesz a harmadik versenyző Japánban.
okt. 6
10:57
Az MLSZ felmentette az egyik munkatársát, aki ellen eljárás indult (Telex)
Csalás gyanújával indítottak eljárást.
okt. 6
11:09
Van egy "cím", amit Verstappen nem hajlandó elfogadni (Racing)
Max Verstappen már most jelezte, nem szeretne egy bizonyos díjat magáénak tudni, mivel "hülyeségnek" tartja az egészet. A világbajnoki cím jó eséllyel már Katarban a holland zsebébe vándorol, ám a hivatalos serlegátadásra decemberig várnia kell. A téli időszak elején különféle "címek" és érdemek találnak gazdára, az FIA Gála mellett. Az Autosport.c
okt. 6
11:15
Az élsport bevándorlóit vagy imádja, vagy alig ismeri Magyarország (Telex)
A Vajdaságban született Janics Natasa három olimpiai aranyat szerzett magyarként, mindent elért a sportban, de mire mentek a többiek? Élsportoló-honosítási enciklopédia a kubai-magyar kézilabdázóktól a kínai-magyar gyorskorcsolyázókon át a legújabb magyar világbajnok Muszukajev Iszmailig.
okt. 6
11:21
Hamilton ismét szivárvánnyal a sisakján versenyez Katarban, de most nem lesz ideges miatta (Racing)
Az FIA idei szezon előtt bevezetett, politikai, vallási és/vagy egyéb véleménynyilvánítást korlátozó szabálya nem került szóba ennek kapcsán.
okt. 6
12:09
Olyan ígéretet kapott Lawson, amire a legtöbb versenyző vágyna (Racing)
Helmut Marko azt ígérte, Liam Lawson legkésőbb 2025-re teljes értékű tagja lesz az F1-es mezőnynek. Daniel Ricciardo kézközépcsonttörése után a fiatal új-zélandi ugrott be az AlphaTauriba, hogy bizonytalan ideig helyettesítse az ausztrált. A 21 éves versenyző teljesítménye viszont meglepően erősre sikerült, így sokan már 2024-ben visszavárták a raj
okt. 6
12:21
Megéri harcolni a győzelemért, ezt a gyönyörű porcelánserleget kapja a Rally Hungary győztese (Racing)
Érdemes lesz harcolni a Rally Hungary győzelméért az ERC értékelésben, hiszen a győztes egy igen értékes és különleges díjat vehet át vasárnap délután.
okt. 6
13:09
Szintet lép a Nascar jelenlegi legjobb női pilótája (Racing)
Miután harmadik évét is lehúzta a Truck Seriesben, Hailee Deegan jövőre ligát vált majd, és eggyel feljebb méretteti meg magát.
okt. 6
13:21
Verstappen már Schumacherrel említhető egy lapon? – Alonso válaszolt (Racing)
Max Verstappen még "csak" harmadik világbajnoki címét fogja megnyerni az F1-ben, de már a sportág legnagyobbjaival emlegetik egy szinten.
okt. 6
14:09
Norris szerint egy dologban nincs igaza Alonsónak (Racing)
Fernando Alonso legutóbbi állításával nagyon nem ért egyet a Lando Norris. Az Aston Martin és a McLaren a konstruktőri lista negyedik pozíciójáért harcol. Az évet jól kezdő zöldek a fejlesztési versenyben lemaradtak, és jelenleg a pontszerző helyek megszerzéséért küzdenek. Mindaddig a wokingiak fordított utat jártak be, a papaya színű alakulat az é
okt. 6
14:21
Nézd élőben a Rally Hungary kvalifikációját! (Racing)
A szabadedzések után következik a Rally Hungary ERC mezőnyének kvalifikációja, melyet bárki élőben követhet.
okt. 6
15:09
Hamilton megint olyan jelképpel versenyez Katarban, amit arrafelé nem néznek jó szemmel (Racing)
A hétszeres világbajnok szerint fontos, hogy folytassák a figyelemfelhívást a befogadás és sokszínűség fontosságára.
okt. 6
15:27
Autógyilkos pályától és tippmixre hasonlító felkészüléstől tartanak az F1-es csapatok Katarban (Racing)
Max Verstappen szerint sem lesz könnyű dolguk a csapatoknak Katarban azzal, hogy beállítsák az autót, ráadásul igen könnyű lesz megrongálni azt.
okt. 6
15:33
Őrizetbe vették a varsói csapat két futballistáját Hollandiában, sürgős diplomáciai lépéseket követel a lengyel kormányfő (Telex)
Radovan Pankovot és Josue Pesqueirát a holland rendőrség a biztonságiakkal való szóváltást követően szállította le a csapatbuszról.
okt. 6
16:09
Russell hiába hívogatta ellenfelét, nem vette fel neki a telefont (Racing)
George Russell elárulta, az ütközésük után párszor hívogatta Valtteri Bottast, de a finn nem vette fel a telefont. 2021-ben még a Williams színeiben küzdött a brit versenyző, és már nagyon számított arra, hogy megkapja a várva várt szerződést a Mercedesztől. Mindaddig Bottas és Lewis Hamilton azért küzdött, hogy a 33 éves pilóta megtarthassa a hely
okt. 6
16:11
Marczyk volt a leggyorsabb, Csomós 5. a Rally Hungary kvalifikációján (Racing)
Lengyel győzelem született a Rally Hungary kvalifikációján, miután a legjobb eredményt Miko Marczyk érte el Martins Sesks és Josh McErlean előtt, a legjobb magyar eredményt Csomós Mixi autózta, aki ötödik lett.
okt. 6
16:27
Hollandiai mérkőzésük után letartóztatták a Legia Varsó két játékosát (444.hu)
A lengyel miniszterelnök sürgős diplomáciai lépéseket követel.
okt. 6
16:27
Festmény készült Marco Rossiról, illusztris társaságba került a múzeumban (HírTV)
Az Aranycsapat tagjaival került a szövetségi kapitány egy falra, aki szerint meg sem érdemli még ezt az elismerést.
okt. 6
16:51
Verstappen volt a leggyorsabb az egyetlen katari edzés korcsolyapályáján (Racing)
Nehéz körülmények között kellett megejteniük a felkészülést az F1-es mezőny tagjainak a sprintfutamos Katari Nagydíj első és egyetlen szabadedzésén, ahol Max Verstappen autózta a legjobb időt a Ferrarik előtt.
okt. 6
16:57
Ismét pozitív lett Paul Pogba doppingtesztje, évekre eltilthatják (HírTV)
Amennyiben Pogba képes bizonyítani, hogy tudtán és akaratán kívül került szintetikus tesztoszteron a testébe, úgy az eltiltás a felére csökkenhet.
okt. 6
17:15
Paul Pogba B próbája is megbukott a doppingteszten (444.hu)
Akár négyéves eltiltást is kaphat.
okt. 6
17:21
Nyolcszoros világbajnok a Rally.tv szakkommentátora a Rally Hungaryn (Racing)
Nem mindennapi élményben lehet része annak, aki figyelemmel követi a Rally.tv élő közvetítését a Rally Hungary ERC szezonzáróról, hiszen Julien Ingrassia lesz a hétvégi szakkommentátor.
okt. 6
17:21
Paul Pogba második doppingmintája is pozitív lett, évekre eltilthatják a focistát (Telex)
A Juventus focistája az állóképesség növelésére használt anyaggal akadt fenn a doppingellenőrzésen augusztusban.
okt. 6
18:15
Verstappennek hiányzik az érzés, amikor még nem lehetett előre tudni, hogy ki fog nyerni (Racing)
Ám nem a 2023-as szezont végletekig kiszámíthatóvá tévő saját dominanciáját, hanem a sprintversenyek létét okolja amiatt a holland, hogy a nézők már nem tudnak úgy izgulni egy futam alakulásán, mint régen.
okt. 6
19:09
A Fradi az olasz bajnokság színvonalát hozta a Fiorentina ellen (Telex)
A nagyszerűen felkészült magyar csapat olyan 2–2-t játszott idegenben, amelyre büszke lehet, és most vezeti a csoportját a Konferencia-ligában. Elemzés.
okt. 6
19:15
Fittipaldi brutális baleset árnyékában jutott fel a csúcsra – korlát fejezte le a fiatal osztrák pilótát (Racing)
Helmuth Koinigg mindössze második Forma-1-es versenyén állt rajthoz, majd a 10. körben brutális balesetet szenvedett.
okt. 6
19:39
Melegellenes skandálás miatt eltiltották a PSG négy játékosát (Telex)
Ki kell hagyniuk egy meccset, mert beszálltak a párizsi szurkolók sértő kántálásába.
okt. 6
19:45
Ennyibe kerül egy Nascar Cup autó 2023-ban (USAracing)
A Cup Series tavaly debütált, hetedik generációs autóját többek közt azzal a céllal álmodták meg,...
okt. 6
19:45
Ennyibe kerül egy Nascar Cup autó 2023-ban (Racing)
A Cup Series tavaly debütált, hetedik generációs autóját többek közt azzal a céllal álmodták meg,...
okt. 6
20:15
Michelisz komoly csatával kezdte a Rally Hungaryt, Marczyk veretlen pénteken, Turán a legjobb magyar (Racing)
Miko Marczyk nyerte a Rally Hungary első szuperspeciál szakaszát a Rabócsiringen Martins Sesks és Erik Cais előtt, a magyar versenyzők közül a legjobb időt Turán Frigyes autózta.,
okt. 6
20:21
Sok bosszúságot hozott a katari időmérő, de Verstappen kikerülte az akadályokat (Racing)
A Katari Nagydíj időmérőjén Verstappen a leggyorsabb volt Russellt és Hamiltont megelőzve, Pérez kiesett a Q3 előtt.
okt. 6
20:21
Verstappené a katari időmérő, elvett körös dráma a McLarennél és Péreznél (Telex)
Mindkét McLarent hátrébb sorolták pályaelhagyás miatt, Pérez hasonló okból nem jutott a top 10-be, már megint. Verstappen szombaton világbajnok lehet, harmadszor.
okt. 6
20:45
Verstappen hibája ellenére is a pole-ban; kétszer is változott utólag a katari időmérő eredménye (Racing)
Lando Norris kerülhetett volna a legközelebb Verstappenhez, de a Q3-ban egyetlen értékelhető kört sem tudott összerakni.
okt. 6
21:03
Kabaré a köbön: az F1 káosza ciki helyzetbe hozta a riportert (Racing)
Az F1 Katari Nagydíj időmérőjének végén Piastri körét törölték, így nem is kellett volna a hivatalos közvetítésben nyilatkoznia.
okt. 6
21:27
Kövér László: Én csak azt kívánom, hogy ez legyen egy találkozási pont! (Demokrata)
Csíkszentdomokoson felavatták a Buzánszky Jenő Labdarúgóközpontot.
okt. 6
22:09
Ferrarik, Mercedesek, Bmw-k, Porschék – bajnokavatás lesz az Indy 500 helyszínén (Racing)
Az indianapolisi 8 órás versenyen bajnokot avatnak a GT versenyzés amerikai csúcskategóriájában, a szombati verseny hivatalos csatornán lesz ingyenesen követhető.
okt. 6
22:27
Káosz a köbön: Exkluzív részletek a McLaren és Palou piszkos jogi csatájából (USAracing)
Pár nappal ezelőtt, az Associated Press birtokába került bírósági dokumentumokból kiderült, hogy a McLaren Racing...

Keresés