2023. október 4. szerda

okt. 4
0:09
Betonromboló bomba elszállítása miatt több utcát is teljesen kiürítenek pénteken a Hegyvidéken (444.hu)
Rendőrök fogják ellenőrizni, hogy mindenki elhagyta-e a lakását.
okt. 4
0:09
Drónelhárító rendszerek telepítésére kötelezhetnek magyar cégeket, 30 évig minden részlet titkos lesz (Telex)
Szerdától a honvédelmi miniszter a központi állami szervek mellett ráparancsolhat bármilyen cégre is, hogy költsön drónelhárításra.
okt. 4
0:12
Már óránként járnak "extra" IC-kocsik egy fontos fővonalon (Infostart)
Október 2-ától a hazai gyártású IC+ 1. osztályú, prémium- és bisztrószakasszal rendelkező kocsik közlekednek valamennyi Nyírség IC-ben, Latorca IC-ben, valamint már az 580 sz. Tokaj IC-ben is.
okt. 4
0:12
Ismét meghirdette Nyilas Misi-ösztöndíjprogramját a református szeretetszolgálat (hirado.hu)
A százezer forintos pénzügyi támogatás mellett szakmai mentorokat is biztosítanak a fiatalok számára.
okt. 4
0:13
Pénteken kiürítenek egy nagyobb lakott területet a 12. kerületben, hogy hatástalanítsanak egy betonromboló bombát (Telex)
A biztonságos kiemelés október 6-án, pénteken lesz. A körzetben lévő ingatlanokat reggel 8-ig el kell hagyni.
okt. 4
0:16
Valaminek el kell költöznie a Nyugati pályaudvar aluljárójából (Infostart)
A Nyugati pályaudvar keresztaluljáró felújítása következő üteméhez ért. Október 4-től a felújítás miatt lezárják az aluljáró mosdóját is, a munkálatok idejére pénztárkonténerek mellett elhelyezett konténer mosdót használhatják az utasok.
okt. 4
0:16
Az államtitkár szerint a nagy gondolatok mozgás, futás közben születhetnek (hirado.hu)
Egy futóklub indítását jelentette be a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség.
okt. 4
0:20
Támadnak a pockok, veszélyes anyaggal tudják csak irtani őket (Infostart)
Július végétől egészen november 26-ig használható a Pocok Tox MAX rágcsálóirtó készítmény szükséghelyzetben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei úgy látják, éppen a nagyüzemi gazdálkodás miatt csökkent vagy éppen szűnt meg a pockok elleni természetes védekezési lehetőség, így már csak a veszélyes kemikáliák maradtak.
okt. 4
4:09
Ráülős, halk elektromos gépek lephetik el a közterületeket (Hungarianpress)
Akár 8 órát is tudnak dolgozni a közterületeken a frissen bemutatott ráülős fűnyírók. Látványos fejlődésen ment keresztül az utóbbi években az elektromos kommunális és ipari járműtechnológia, az innovációban rejlő potenciált pedig egyre szélesebb körben ismerik fel önkormányzatok és városüzemeltetési valamint ipari vállalatok országszerte. Az egyik
okt. 4
4:24
Nobel-díj: Schiffer a kötelező oltásokról, a Mi Hazánk elnöke a gyógyszeripar profitjáról kérdezett (ATV)
Miközben joggal lehetünk büszkék arra, hogy idén már a második magyar tudós kapott Nobel-díjat, Karikó Katalin díjával kapcsolatban több közszereplő feltett kérdéseket. Ezek közül az egyik az, hogy miért van az, hogy a 16 (illetve azóta Krausz Ferenccel együtt 17) Nobel-díjas közül miért nincs senki, aki aktív pályafutásának java részét Magyarorszá
okt. 4
5:06
Változtak a fizetési meghagyásos eljárás szabályai (Infostart)
Több helyen is módosult a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvény október 1-jétől.
okt. 4
5:15
Egy minisztériumi tervezet szerint levehetik a zöld rendszámot a plug-in hibrid autókról Magyarországon (Telex)
A változással nemcsak az ingyenes közterületi parkolás lehetőségét veszítenék el az autók gazdái, de regisztrációs adót, gépjárműadót és vagyonszerzési illetéket is fizettetnének velük.
okt. 4
5:42
Özönlik a szemét a Balaton déli partjára (Infostart)
Lakosságarányosan aZ öt legtöbb szemetet termelő település közül négy Somogy vármegyében található. Ráadásul mind a négy nyáron közkedvelt úti célnak számít a Balaton partján.
okt. 4
5:48
Elszabadult a pokol Ukrajnában, másfél tonnás bombák hullanak az égből (ATV)
Az ukrán különleges erőknek sikerült megsemmisíteni egy orosz katonai menetoszlopot Zaporizsja megyében - adta hírül az ukrán vezérkar. A déli frontvonalon rendkívül intenzív harcok folynak, ahol az ukrán hadsereg igyekszik áttörni az orosz erődítéseket. A helyszínről haditudósítónk, Olekszandr Kacsura jelentkezik.
okt. 4
5:51
Maruzsa Zoltán: Egy jó konténertanterem sokkal jobb, mint egy régi százéves vagy pláne egy negyvenéves iskolai tanterem (Telex)
Az oktatási államtitkár szerint a konténertantermek valójában jól felszerelt termek.
okt. 4
6:00
"Gépkarabélyaik és kézigránátjaik vannak" – a legtöbb migráns a szerb-magyar határon próbál az EU-ba jutni (hirado.hu)
A legtöbb migráns továbbra is a szerb-magyar határon akar illegálisan átjutni az Európai Unió területére.
okt. 4
6:12
Nagyon elszabták a forgalmas magyar útszakaszt, már két teherautó sem fér el egymás mellett (ATV)
Alaposan elméretezhettek egy felújítás alatt álló útszakaszt Pécsen - legalább is ezt állítja az általunk megkérdezett szakember. A hivatalos közlés szerint kerékpárút épül, de néhány méteren olyan szűkre építették az utat, hogy két nagyobb teherautó már el sem fér egymás mellett. Kipróbáltuk, tényleg szűk a keresztmetszet.
okt. 4
6:15
Elkészült a hatékony poloskacsapda, de csak jövőre kerülhet a boltokba, addig maradnak a házi módszerek (SzMo)
A címeres poloskák Afrikából és Ázsiából kerültek Magyarországra, több mint tíz éve. A kutatók szerint az utóbbi időben már a pókok és egyes madarak is megfogják őket, de egy erős öblítővel kimosott ruhadarab is elterelheti őket az otthonunktól.
okt. 4
6:24
Kiderült, hogyan változtak tavasz óta a várólisták (Infostart)
Az egészségbiztosító arra számít, hogy az újabb többletforrásoktól hamarosan a pandémia előtti szintre mérséklődik a várakozó betegek száma, ami akár 12 ezer fős betegszám lefaragást is jelenthet.
okt. 4
6:30
Útinform: mutatjuk, mire számíthatnak az autósok szerda reggel (Blikk)
Komoly torlódás alakult ki a magyar–román határszakaszon, az M1-es autópályán pedig aszfaltozás kezdődött.
okt. 4
6:30
Valami titokzatos dolog történik a januári nyugdíjemelés körül (ATV)
Keveslik a januárra bejelentett 6 százalékos nyugdíjemelést a híradónknak nyilatkozó idősek. A nyugdíjas szervezetek pedig arra figyelmeztetnek, hogy a boltokban ennél sokkal nagyobb a drágulás. Varga Mihály tegnap jelentette be a jövő évi nyugdíjemelés mértékét. A 6 százalékot azzal indokolta, hogy a Pénzügyminisztérium előrejelzései szerint a jöv
okt. 4
6:48
Fejlesztések kezdődnek Kunszentmártonban (hirado.hu)
A projekt 2024. július 31-re fejeződik be.
okt. 4
6:51
A felnőttképzésre létrehozott Magyar Turizmus Akadémia romániai kastélyt és balaton-felvidéki ingatlant vásárolgat (444.hu)
Az akadémia tulajdonosa az a Magyar Turisztikai Szövetség, ami 900 millió közpénzt kapott az államtól egy társasjátékra, amit aztán 110 millióért gyártottak le.
okt. 4
6:54
Tizenegy év után válik a magyarok kedvelt színésznője (ATV)
Som-Balogh Edina és férje, Som Krisztián a válás mellett döntöttek. A Barátok közt egykori sztárja őszintén vallott arról, hogy a férjével miért döntöttek a szakítás mellett.
okt. 4
7:00
Turisztikai fejlesztés Cserkeszőlőn (hirado.hu)
A projekt a cserkeszőlői önkormányzat által a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán elnyert több mint 475 millió forint támogatásból valósult meg.
okt. 4
7:09
Egy minisztériumi tervezet szerint levehetik a zöld rendszámot a plug-in hibrid autókról Magyarországon (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 4
7:15
Levehetik a zöld rendszámot a plug-in hibrid autókról (444.hu)
Egy minisztériumi tervezet szerint.
okt. 4
7:30
ORFK: Mintegy tízezren érkeztek Ukrajnából kedden (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 36 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
okt. 4
8:00
Megzuhant a forint hét közepére (ATV)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
okt. 4
8:27
Székelyföldi kastélyt és Balaton-felvidéki panziót is vett a felnőttképzésre létrehozott Magyar Turizmus Akadémia (Telex)
Egy olyan céget is megszereztek, amely korábban 490 millió forint támogatást nyert el a Magyar Turisztikai Ügynökségtől.
okt. 4
8:30
Betilthatják az energiatalok fogyasztását a 18 év alattiaknál (ATV)
Az energiaitalok vásárlásának és fogyasztásának 18 éves kor alatti betiltását javasolja Hollik István és Nacsa Lőrinc, a kormánypárti frakciószövetség két képviselője; ezt a politikusok közös keddi videónyilatkozatukban jelentették be.
okt. 4
8:36
Maruzsa: A pedagógusok egy százaléka mondott fel becsléseink szerint  (ATV)
A köznevelésért felelős államtitkár kedd este közölte: “becsléseik szerint a pedagógusok egy százaléka az, aki nem fogadta el az ajánlatot", nem írta alá az új életpálya törvényi jogállást. Maruzsa Zoltán szerint, ha nincs megfelelő iskolaépület, a konténer tanterem telepítése “tökéletes megoldás".
okt. 4
8:39
Nem lesz 50 százalékos magyar kvóta a hazai csapatbajnokságokban (Telex)
A parlament kulturális bizottsága elutasította Novák Előd erről szóló javaslatát.
okt. 4
8:51
A jó konténertanterem sokkal jobb, mint egy régi tanterem az államtitkár szerint (SzMo)
Maruzsa Zoltán becslése szerint a tanároknak mindössze egy százaléka nem fogadta el a státusztörvény alapján felajánlott fizetést. A távozók még október végéig tanítanak.
okt. 4
8:54
A Belügyminisztérium utasításba adta: csak állami jóváhagyással fogadhatnak el az iskolák magánadományokat (Blikk)
A Belügyminisztérium utasításba adta, hogy csak a tankerületek és a Klebelsberg Központ fogadhatja el az oktatási intézményeknek szánt magán- vagy civil adományokat.
okt. 4
8:54
Fontos leállást jelentett be az MVM (Infostart)
Négy és fél órán át nem lesz elérhető az MVM online ügyfélszolgálata vasárnap este.
okt. 4
9:00
Mi történt? Ezekkel a képekkel ragasztgatták tele kívülről Orbán Viktor budapesti házát (Blikk)
Sokatmondó képekkel ragasztották tele Orbán Viktor budapesti ingatlanját a momentumos aktivisták. Ezzel az akcióval szegeztek a magyar miniszterelnöknek egy fontos kérdést.
okt. 4
9:00
KSH: 7,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom (ATV)
Idén augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 7,0, naptárhatástól megtisztítva 7,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 4
9:09
Hová lett a pénz? - kérdezi a Momentum Orbán házánál (444.hu)
A párt politikusai Orbán készpénzt szorongató képével ragasztgatták tele a miniszterelnök kerítését.
okt. 4
9:09
Már csak állami jóváhagyással fogadhatnak el magánadományokat az iskolák (SzMo)
Ha például egy magánszemély úgy adományoz, hogy nem mondja meg, pontosan mire adja a pénzt, akkor ennek már az elfogadásáról sem dönthet az iskola vezetése.
okt. 4
9:18
Hamis állatútlevelekkel próbált öt kölyökkutyát Németországba juttatni egy román nő (hirado.hu)
A pénzügyőrök értesítették a kormányhivatal hatósági állatorvosát, aki megállapította, hogy az ebeknek oltásuk, csipjük és valódi okmányuk sincs.
okt. 4
9:20
Egyik nap a Lánchidat, másik nap a Váralagutat tisztítják – útlezárásokra lehet számítani (hirado.hu)
A lezárás az éjszakai BKK-járatokat nem érinti.
okt. 4
9:27
Nagyobb magánadományokat már csak állami jóváhagyással lehet adni az iskoláknak (Telex)
A bruttó 2 millió fölötti pénzekről Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke dönt.
okt. 4
9:30
A metróban is elérhető az egylépéses jegyérvényesítés (hirado.hu)
Október elejétől már az összes metróvonalon elérhető a gyors, egyszerű, NFC-s jegyérvényesítési lehetőség.
okt. 4
9:36
Megfenyegette az áruházat, de most hallgat (Infostart)
Megtagadta a vallomást az Örs vezér téri Sugár áruházat robbantással fenyegető férfi. A rendőrség lezárta a nyomozást.
okt. 4
9:36
KSH: Augusztusban a vendégéjszakák száma 0,8 százalékkal nőtt, a vendégeké 3,8 százalékkal csökkent (hirado.hu)
A kereskedelmi szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 84 milliárd forint volt, ez folyó áron 25 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
okt. 4
9:36
Videóval próbál segíteni a GVH - Önnek hasznos volt? (ATV)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) videóval mutatja be az Árfigyelő legújabb, térképes boltszűrő funkciójának működését és előnyeit - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
okt. 4
9:39
Hajléktalankrízis fenyeget Budapesten (Demokrata)
Közterületen sátrakban, autókban, egyes metrólejáratoknál élnek hajléktalanok Budapesten; több kerületben a koldusok zaklatják a járókelőket.
okt. 4
9:42
Íme, a lista: ezek a legmocskosabb hazai települések (Blikk)
A lakosságarányosan a legtöbb szemetet termelő top 5 település közül négy Somogy vármegyében található.
okt. 4
9:57
Titkos BKK-s prémiumok osztogatásával vádolja Karácsonyt a Magyar Nemzet (444.hu)
Karácsony szerint azért jár a prémium a BKK és a BKV vezetőinek, mert teljesítették, amit vállaltak. Ráadásul a prémiumról szóló határozatot a Fidesz fővárosi frakcióvezetője is megszavazta.

Keresés