Mint megírtuk, a bírósághoz fordult a Líra könyvesbolthálózat fenntartója, amiért a nyáron 12 millió forintra büntette őket a fővárosi kormányhivatal. A pert pedig jó eséllyel meg is nyerheti, mégpedig egy igen apró nyelvi hiba miatt.
Lukács László Györgys felmondta a Fidesz kampányszövegét a parlamentben: a migránsok elveszik a magyar emberek munkáját, a migráció veszélyes, és meg kell azt állítani.
Noha "csak" Veszprém utcáit töltötte meg muzsikával, mégsem túlzás talán azt mondani, hogy egy fél ország gyászolta Marcsek Balázst, a város legendás utcazenészét.
Orbán Viktor miniszterelnök november 5-i hatállyal a kérésére felmentette beosztásából Béres János altábornagyot, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját – közölte a Honvédelmi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
Csúcsot döntött a bizonytalan szavazók aránya. Az összefogás pártjai viszont nem erősödtek. Ez derül ki a Republikon Intézet legfrissebb kutatásából. A szervezet stratégiai igazgatója viszont úgy véli: a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt stabilizálta támogatottságát.
Többlettel zárt a költségvetés szeptemberben, idén először. Az elemző szerint ennek ellenére a büdzsé rendkívül rossz állapotban van, egyebek között a kiskereskedelmi forgalom visszaesése miatt. Az ellenzék szerint a kormány félrekezeli a válságot.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Orbán Viktor miniszterelnök november 5-vel kérésére felmentette beosztásából Béres János altábornagyot, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját - közölte a Honvédelmi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
Hamarosan kijavítják a vesszőhibát a kormányrendeletben, amelyre hivatkozva – a Lira Kiadóhálózat szerint tévesen – 12 millió forint büntetést kapott az egyik legnagyobb magyarországi könyvesbolthálózat.
2010 óta a Fidesz vezeti az egykor balos fellegvárnak számító kerületet, de még nem tudni, kit indítanak jövőre, mivel a helyben népszerű polgármestert Németh Szilárd kiszorította a pártból. Borbély Lénárd egy civil egyesület jelöltje lesz, Németh pedig a gödi modellt másolva egy ismert sportolót keres ellenfelének.
A Magyar Telekom az október 6-31. között az Izraelben tartózkodó havidíjas ügyfelei roamingdíját (beleértve az alapdíjas hanghívásokat, sms-eket, mms-eket és a mobilinternet-forgalmat) teljes mértékben, összeghatár nélkül jóváírja.
Még kevésbé lesz érdemes botrányt csinálni egy repülőgép fedélzetén ezentúl, a magyar Országgyűlés ugyanis hétfőn elfogadta a renitens utasok megfékezéséről szóló nemzetközi egyezmény módosítását.
Római Katolikus Rendezvényközpont épül a Magyarok Nagyasszonya Főplébánia mellett. Az alapkőletételi ünnepséget vasárnap tartották, egyidejűleg a külsőleg felújított templom megáldásával. A rendezvényen dr. Kovács Ferenc polgármester kiemelte, a projektek erősíthetik a nyíregyházi keresztény értékeket. Az alapkövet és a templomot Palánki Ferenc deb
Újabb közvélemény-kutatás támasztja alá, hogy a Fidesz sok szavazót vesztett a 2022-es parlamenti választások óta, de a szakértők szerint a választók nem keresnek maguknak új pártot.
Szeptemberben 12,2 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok ára jelentősen emelkedett, az élelmiszereké csökkent augusztushoz viszonyítva. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal nőttek, ezen belül az élelmiszerek 0,2 százalékkal olcsóbbak lettek - jelentette kedden
Orbán Viktor miniszterelnök Georgiába (Grúzia) utazott, hogy részt vegyen az első magyar-georgiai közös kormányülésen; a legfőbb téma a gazdasági kapcsolatok fejlesztése és az energiabiztonság lesz – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.