A romantikus teleregények visszatérő témája a szegény fiú és a gazdag lány egymásra találásának története. A Lara választása azért érdekes, mert nem Latin-Amerikában, Mexikóban vagy Venezuelában forgatták, hanem itt a szomszédban, a magyarok által is kedvelt horvát tengerparton. A sorozat minden hétköznap 13.00-tól látható a Dunán, illetve az egyes
A Margó évekkel ezelőtt azért indította el a Kedvencek temetője című projektet, mert élő viszonyt szeretne kialakítani a magyar irodalom már nem élő nagyjaival, hiszen a hagyomány akkor létezik, ha életben tartják, foglalkoznak vele. Idén Baka István, Csengey Dénes, Petri György és Szőcs Géza szövegeit idézik meg slammerekkel, költőkkel, írókkal és
Finn pszichothriller, brazil memoár, spanyol regény a gyászról, norvég coming of age sztori, és Jón Kalman Stefánsson két mesés regénye is érkezik, ugyanis a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár minden eddiginél több külföldi szerzőt hoz a Nemzeti Táncszínházba október 12. és 15. között. A zenés programok után után most azt mutatjuk meg, kikkel t
Idén 28. alkalommal rendezték meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amelyre számos hazai és külföldi szerző friss megjelenését időzítették a kiadók. A Bookline havonta megjelenő sikerlistáján több, a fesztiválon is bemutatott kötetet találunk, köztük a rendezvénysorozat szombati napjára ellátogató Valérie Perrin regényeit vagy a Hollandiát ké
Félelemmel vegyes tisztelet övezi a bálnavadászokat. Az emberek leginkább őrülteknek tekintik őket, akik a civilizáció elől menekülnek. Nem véletlenül, a vad, hihetetlenül nehéz fizikai körülményeken a brutális kegyetlenségük is túltesz. Az Északi vizeken című angol-kanadai sorozat a Duna Tv-n látható, keddenként 21.50-től.
Október a fékevesztett ünneplés hónapja, legalábbis a magyarországi Comedy Central számára, amely 15. születésnapját ünnepli. A jeles alkalomból pedig a műsoron lévő legnépszerűbb sorozatok karakterei is felköszöntötték az otthonukként szolgáló humorcsatornát. A meglepetésvideó többek közt a Family Guy, az Agymenők, a Jóbarátok és a South Park figu
Mióta beválasztották a Disney 100 nagykoncert előadásába, furcsa, ismétlődő álmokat él át Kocsis Dénes. Azt is megálmodta, miket kell majd énekelnie, még mielőtt megkapta volna a számára kiosztott dalokat.
Egészen pontosan ma 21 évvel ezelőtt, 2002. október 10-én a Svéd Királyi Akadémia Kertész Imrének ítélte a Nobel-díjat az irodalmi kategóriában. Ezzel ő lett az első magyar író ebben a kategóriában, akit kitüntettek a díjjal, és mint az nemrégiben kiderült, azóta is az egyetlen.
Elstartolt A Nagy Ő új évada, melyben Jákob Zoltán keresi az igaz szerelmet. A milliárdos üzletembert azonban már a műsor kezdetén váratlan meglepetések érték, hiszen az egyik versenyzőtől például egy bugyit kapott ajándékba.