2023. október 10. kedd

okt. 10
0:09
Egyre nagyobb súlyt kap az egészségtudatosság a szakértők szerint (ProfitLine)
Magyarországon évek óta egyre nagyobb teret nyer az egészségtudatosság, ezzel együtt a magánszolgáltatások iránti kereslet is jelentősen emelkedik - mondták az OTP Egészségpénztár hétfői sajtórendezvényének szakértői.
okt. 10
0:09
London is felülvizsgálja a palesztinok segélyezését (vg.hu)
Nehéz megállapítani, hány brit vesztette életét a terrortámadásban.
okt. 10
0:09
Megvalósult a kormány terve: több pénzt tart a lakosság állampapírban, mint bankbetétben (Telex)
11 941,5 milliárd forint van állampapírokban.
okt. 10
0:09
Rangos díjjal ismerték el Rúzsa Magdi menedzserének munkáját (Digital Hungary)
A Bánffy Miklós-díjat Szovják Beának ítélték, aki menedzserként 25 éve segíti a művészek és előadók munkáját.
okt. 10
0:13
Máris visszatáncolt az EU a palesztinok segélyezése ügyében (vg.hu)
Nem felfüggesztik, csak felülvizsgálják a támogatást.
okt. 10
0:13
Több millió forintot spórolhatunk a lakossági hiteleken a kamatplafonnal (Telex)
Hétfőtől kedvezőbb kamatszint mellett vehetünk fel hitelt.
okt. 10
0:13
A hazai Startup megreformálja az unalmas céges ajándékozási szokásokat (Digital Hungary)
Ajándékot adni és kapni egyformán jó érzés, ráadásul kortól teljesen független vágyunk, hogy átéljük az ajándékozás izgalmát. A karácsonyi időszak remek lehetőséget kínál erre, hiszen az év legnagyobb ünnepén számos más hagyomány mellett az egyik legjellemzőbb tevékenység az ajándékozás. Nincs ez másként a cégek esetében sem, egy jól megválasztott
okt. 10
0:17
Tovább enyhülhetnek a Venezuelát sújtó olajszankciók (vg.hu)
Olajcégek hajthatják be Venezuela felé fennálló tartozásaikat, ha az egyetetések sikerrel járnak.
okt. 10
0:17
Debrecen fideszes polgármestere felszólította a kormányt, hogy vonja vissza az akkugyáraknak jogi kiskaput nyitó rendeletet (Telex)
A rendelet szerint bizonyos gyárakat nem lehetne megbüntetni vagy bezáratni, ha mérgeznek.
okt. 10
0:17
Meglepő, mit tartanak a legfontosabb juttatásnak a munkavállalók (Digital Hungary)
A munkavállalók és a munkáltatók szerint is a bérezés a legfontosabb szempont a munkahelyválasztás során, derült ki az 54. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített felmérésből. Érdekesség, hogy bár a cégvezetők szerint a SZÉP kártya, a lakhatási támogatás és a szakmai továbbképzés a legcsábítóbb juttatás, a dolgozók a magánegészségügyi ellát
okt. 10
0:21
Földrengés volt Kassa közelében (vg.hu)
Károkról egyelőre nem érkeztek jelentések.
okt. 10
0:21
Önvezető autók által okozott balesetek, viharkárok klímaváltozás idején: új feladványok a biztosítóknak (Telex)
Új feladatok jelennek meg a biztosítások piacán az egyre gyakoribb meteorológiai károkkal, a gyors online üzletkötéssel, az összehasonlító oldalak terjedésével, nem is beszélve a blokklánc-technológiáról vagy a mesterséges intelligenciáról. Teljesen átalakulnak a biztosítások – véli a piac egyik része. Maradjunk csak a kályhánál, vagyis annál, amih
okt. 10
0:21
Egy shaker, megannyi cél - A fitt élethez vezető út egy BioTechUsa shakerrel is kezdődhet (Digital Hungary)
Egy shaker, megannyi cél néven indított nemzetközi imázskampányt a BioTechUSA, melyben arra hívja fel a figyelmet, hogy termékei sokoldalúak, használatuk támogatást nyújt a kiegyensúlyozott életmód elősegítésében. A cégcsoport egy BioTechUSA shaker szemszögéből, különböző sportokon és élethelyzeteken keresztül mutatja be: bármi is legyen a célunk a
okt. 10
0:25
A New York-i tőzsdét nem rémítette meg az Izrael és a Hamász közötti konfliktus (vg.hu)
Az első vesztésegek nyereségbe fordultak.
okt. 10
0:25
Lejárt a felkészülési idő, ideje megfelelni a Dsa-nak (Digital Hungary)
Az Európai Bizottság 2023. április 25-én azonosította az online óriásplatformokat és a nagyon népszerű online keresőprogramokat, amelyeknek augusztus végéig kellett megfelelniük a DSA őket terhelő új kötelezettségeinek. A 19 óriás között kapott helyet a magyar felhasználók körében is nagy népszerűségnek örvendő két közösségimédia-platform, a Facebo
okt. 10
0:29
Orbán Viktor felmentette a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját (vg.hu)
A miniszterelnök a honvédelmi miniszter előterjesztésére menesztette Béres János altábornagyot.
okt. 10
0:29
Kedvezmények kíséretében, Budaörsön mutatkozik be a Huawei legújabb okosórája, a Watch Gt 4 (Digital Hungary)
Magyarországon is bemutatkozott a Huawei legújabb, a divatot a csúcstechnológiával ötvöző okosórája. A Huawei Watch GT 4 termékbemutatója október 7-én volt a budaörsi MediaMarkt áruházban. Az esemény látogatói kipróbálhatták és meg is vásárolhatták az okosórát. A Huawei emellett október 2-22. között Freebuds SE 2 fülhallgatót is ajándékoz a MediaMa
okt. 10
0:33
Moszkvába készül a palesztin elnök Abbász, miközben dörögnek a fegyverek (vg.hu)
.
okt. 10
0:39
Stagnált szeptemberben a munkanélküliség Csehországban (ProfitLine)
Csehországban szeptemberben 3,6 százalékos volt a munkanélküliség, az augusztusi értékhez képest nem változott - jelentette a cseh munkaügyi hivatal hétfőn Prágában.
okt. 10
1:09
Újabb termálfürdőt terveznek Nagyváradon (ProfitLine)
Újabb termálfürdőt terveznek Nagyváradon a meglévő, a városba számos turistát vonzó Nymphaea élményfürdő mellé, a projektről hétfőn lakossági közvitát hirdettek.
okt. 10
1:15
Az éghajlatváltozással összefüggő aszályok csorbítják az energiakibocsátás terén elért eredményeket (NRGreport)
A vízenergia-termelést világszerte korlátozó aszályok megakadályozták, hogy 2023 első felében a szél- és napenergia növekedése ellenére csökkenjen az energiaágazat teljes szén-dioxid-kibocsátása - közölte október 5-én közzétett jelentésében az Ember klímavédelmi agytröszt.
okt. 10
1:15
Videó: Tudatosan keresnek szakmát Szegeden a fiatalok (Szakmát Szerzek)
Szegeden és környékén a szakképzés érdekében a kereskedelmi kamarával és az egyetemmel is szoros együttműködésben dolgoznak az intézmények. A Szegedi Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese, Gyömbér Márta a Mi a pálya? Műszaki Pályaválasztó Fesztivál szegedi rendezvényén szinte az összes szakképzési ágazatból tudott példát említeni, ahova jelentk
okt. 10
1:36
300-400 ezer forintos fizetéssel lenne elégedett a legtöbb elsőéves egyetemista (TőzsdeFórum)
A gólyák kétharmada szeretne dolgozni az egyetemi évei alatt, a legtöbben ismerős ajánlásából jelentkeznének állásra, többek közt ez derül ki a Follow Marketing Kft. által végzett kutatásából. A kizárólag elsőéves egyetemi hallgatók által kitöltött felmérés eredményei alapján a megbecsültség érzése és a családias hangulat sokkal fontosabb a fiatalo
okt. 10
1:39
60 magyar cég képviselteti magát a kölni élelmiszeripari kiállításon (ProfitLine)
Hatvan magyar cég képviselteti magát Kölnben a 2023. október 11-ig tartó Anuga rendezvényen, a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari kiállításán - közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) hétfőn az MTI-vel.
okt. 10
1:40
Izrael támogatására szólította fel Kínát az amerikai szenátus vezetője (TőzsdeFórum)
Chuck Schumer, az amerikai szenátus demokrata párti frakciójának vezetője hétfőn Pekingben felszólította Kínát, hogy támogassa Izraelt a Hamász iszlamista terrorszervezet támadása után, hozzátéve, hogy csalódott amiatt, hogy Peking nem mutatott kellő együttérzést a zsidó állam iránt a vérengzést követően. A Hamász szombati izraeli támadására a kína
okt. 10
1:44
Állást váltana a következő egy évben a dolgozók 35 százaléka (TőzsdeFórum)
Állást változtatna a következő egy évben a dolgozók 35 százaléka, miközben a munkáltatók 58 százaléka szerint a lassuló gazdasági növekedés miatt kevesebben mondanak fel – közölte globális kutatása alapján az EY hétfőn az MTI-vel. Május és július között végezték a felmérést, amelybe 18 625 válaszadót (17 050 munkavállalót és 1575 munkáltatót) vonta
okt. 10
1:48
Az izraeli jegybank dolláreladással próbálja stabilizálni a sékel árfolyamát (TőzsdeFórum)
Az Izraeli Nemzeti Bank hétfőn bejelentette, hogy 30 milliárd dollár (1 dollár=368,32 forint) értékű eladási programot hirdetett meg arany- és devizatartalékból, hogy mérsékelje a sékel árfolyamkilengését, és 15 milliárd dolláros programot indít a piac normális működéséhez szükséges likviditás biztosítása céljából. A központi bank közleményében les
okt. 10
1:52
Több légitársaság is felfüggesztette Tel-Avivba induló járatait (TőzsdeFórum)
Több nemzetközi légitársaság is felfüggesztette Tel-Avivba induló járatait a Hamász fegyveres támadása során kialakult biztonsági helyzetre hivatkozva. A United Airlines és a Delta amerikai légitársaság a francia Air France-hoz hasonlóan vasárnap bejelentette a Tel-Avivba induló közvetlen járatai felfüggesztését. A közvetlen járatok olyan nagyobb v
okt. 10
1:56
Már az új vállalati- és a lakáshitelek esetén önkéntes kamatplafont alkalmaznak a bankok (TőzsdeFórum)
A bankszövetség támogatta, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pedig üdvözölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter javaslatát, hogy 2023. október 9-től a kereskedelmi bankok önkéntes kamatplafont alkalmazzanak. Ez az újonnan szerződött vállalkozói forgóeszközhitelek esetén 12 százalékos kamatszintet, a lakossági lakáscélú hitelek (új és használt
okt. 10
2:00
Komoly bajban lehet Gáza, Izrael csúnyán bekeményített (TőzsdeFórum)
Hatalmas előrelépést ért el az izraeli hadsereg, miután szombaton a Hamász váratlan rakétatámadással sokkolta Izraelt. A helyzet egyre súlyosabb és az áldozatok száma is folyamatosan növekszik. Szombaton és vasárnap is palesztinok szivárogtak be Izraelbe a megrongált határkerítésnél. Yoav Galant, az izraeli védelmi miniszter azonban megfogadta, hog
okt. 10
2:04
BörzeZárás 2023. október 9. – Alacsony forgalom mellett alig mozdult a piac (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 31,44 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 55 055,60 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-bek elmondta, hogy a befektetők az izrael
okt. 10
2:08
12 év után véget ért a Volkswagen Up gyártása (TőzsdeFórum)
A városi kisautó 12 év után távozik a Volkswagen modellpalettájáról, ezzel jelenleg a Polo a márka legkisebb modellje.
okt. 10
2:12
Zelenszkij: A közel-keleti háború Oroszország érdeke (TőzsdeFórum)
Ukrajna elnöke szerint a közel-keleti térségben kirobbant háború kedvez Oroszországnak, a világ figyelme elterelődik az ukrajnai orosz hadműveletekről.
okt. 10
2:15
A mém érmék továbbra is volatilitsek, a Meme Kombat mégis jó befektetés lehet (ProfitLine)
Az előző hét során minimális erősödést lehetett látni a mém érmék között. Ennek ellenére azonban a szektorban továbbra is elsősorban a bizonytalanság a meghatározó trend.
okt. 10
2:15
Mégsem lesz olyan egyszerű? Az OPEC emelte a keresletre vonatkozó hosszú távú kilátásokat (NRGreport)
Az OPEC éves előrejelzésében megemelte a világ olajkeresletére vonatkozó közép- és hosszú távú előrejelzését, és azt mondta, hogy 14 billió dollárnyi beruházásra van szükség a kereslet kielégítéséhez, még akkor is, ha a megújuló üzemanyagok használata növekszik, és egyre több elektromos autó kerül az utakra.
okt. 10
2:15
Új ipari robotika labort adtak át Miskolcon (Szakmát Szerzek)
Átadták a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum új, mintegy 150 millió forintból kialakított ipari robotika laborját pénteken Miskolcon. Az eseményen Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár hangsúlyozta, a szakképző infrastruktúrát fejleszteni kell, hogy a gazdaság, a gazdasági szereplők és a szakképző iskolák la
okt. 10
2:39
Október végén rendezik a Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált (ProfitLine)
Idén Thuróczy Szabolcs, Tenki Réka és Reisz Gábor is vendége lesz a gyerekeknek és kamaszoknak szóló Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválnak, amelyet Budapesten rendeznek meg október 20. és 29 között.
okt. 10
3:09
Az ABB 280 millió dollárt fektet be európai Robotika központjába Svédországban (ProfitLine)
Az ABB bejelentette, hogy 280 millió dolláros beruházással bővíti európai gyártási kapacitását, és a svédországi Västeråsban felépíti az ABB Robotika új, korszerű, európai kampuszát. A kampusz az ABB Robotika európai kínálatának központjaként fog szolgálni, ahol az ügyfelek számára mesterséges intelligenciával támogatott, együttműködő és ipari robo
okt. 10
3:15
XXIII. Cultura Nostra Kárpát-medencei történelmi verseny (Szakmát Szerzek)
Hazai és határontúli magyar középiskolások számára indított történelmi versenyt a Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi Szövetség. A Magyarország történetével kapcsolatos történelmi versenyre 2023. október 15 -ig lehet jelentkezni. Kiket céloz meg a történelmi verseny? A versenyen 9-12. évfolyamon tanuló magyarországi és határainkon túl élő magyar köz
okt. 10
3:39
Hosszabbítja együttműködését a Waberer’s Csoporttal a Danone (ProfitLine)
A Waberer’s Csoport újabb megbízásokat lát el a 2018 óta fennálló együttműködésének köszönhetően a Danone Magyarország Kft. részére, miután megállapodtak arról, hogy a hűtött tejtermékek logisztikája mellett az adriai exportszállításokat, a Danone újabb termékeinek szállítmányozását, valamint raktározását is Magyarország vezető logisztikai szolgált
okt. 10
4:09
Időskorúak járadéka 2023 - Akinek nincs nyugdíja, az járadékot kap - de mennyit? (ProfitLine)
Az időskorúak járadéka 2023-ban is azon idős személyek részére biztosít ellátást, akik szolgálati idő hiányában a nyugdíjkorhatáruk betöltése után saját jogú nyugellátásra nem jogosultak, illetve alacsony összegű ellátással rendelkeznek. Ki jogosult az időskorúak járadékára, ki kaphat? Hol kell igényelni és ki fogja megállapítani? Mekkora az idősko
okt. 10
4:15
Élet a szén után, naperőmű lett a bányából (Alternatív Energia)
A lengyelországi létesítménynél idén nyáron indulhat meg a termelés.
okt. 10
4:15
Katasztrofális méreteket ölt a túlhalászás (Agroinform)
A szakértők régóta figyelmeztetnek arra, hogy a „tele tányérok" politikája előbb-utóbb „üres vizekhez" vezet.
okt. 10
4:15
Robotikai kampuszt fejleszt az ABB Svédországban (okosipar.hu)
Az ABB bejelentette, hogy 280 millió dolláros beruházással bővíti európai gyártási kapacitását, és a svédországi Västeråsban felépíti az ABB Robotika új, korszerű, európai kampuszát. A kampusz az ABB Robotika európai kínálatának központjaként fog szolgálni, ahol az ügyfelek számára mesterséges intelligenciával támogatott, együttműködő és ipari robo
okt. 10
4:27
Automatizálta hazai óriásraktárát a JYSK (New Technology)
Ecseren építette fel legnagyobb európai raktárát a dán kiskereskedelmi lánc, ahol kiemelkedő hatékonyság mellett mozgatják az otthonokba kerülő árukat. A JYSK Magyarország ecseri elosztó központjának teljesen automatizált raktárai hetente több mint 200 000 raklapot tudnak kezelni, amelyeket több száz teherautó szállít. A 2022 novemberében üzembe he
okt. 10
4:42
Súlyos döntést hozott minden hatodik magyar autós (Infostart)
Egy friss felmérés szerint már a jelenlegi üzemanyagárak mellett is sokan lemondanak az autó használatáról.
okt. 10
4:45
Nyerő Páros: Rendhagyó eljegyzések és kíméletlen vallomások borzolták fel a kedélyeket (Márkamonitor)
A mai játékban többek között azt is megtudhattuk, hogy hányszor szakítottak eddig Voksán Virágék, és hogy Curtisnek melyik testrészét szereti legjobban Judit. Az este pedig ismét megnyíltak egymásnak a sztárpárok, ahol Curtis az exeiről mesélt, Csenge pedig elárulta, Joe szavai fájdalmat okoztak neki. A vallomásokat egy szavazás követte, aminek sor
okt. 10
4:45
Az iBanFirst díjmentessé teszi a Sepa átutalást magyarországi ügyfelei számára (KKV Magazin)
A kkv-kra szakosodott iBanFirst pénzügyi szolgáltató bejelentette, hogy ingyenes Sepa-átutalást kínál magyarországi ügyfeleinek. A Sepa-átutalások nélkülözhetetlenek a nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó vállalatok számára, mivel nemcsak egyszerűsítik a határokon átnyúló euro-tranzakciókat, biztosítva a gyors, költséghatékony és szabványosított f
okt. 10
4:45
Nem a SZÉP kártyával lehet leginkább motiválni az álláskeresőket (MMonline)
A munkavállalók és a munkáltatók szerint is a bérezés a legfontosabb szempont a munkahelyválasztás során, derült ki az 54. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített felmérésből. Érdekesség, hogy bár a cégvezetők szerint a SZÉP kártya, a lakhatási támogatás és a szakmai továbbképzés a legcsábítóbb juttatás, a dolgozók a magánegészségügyi ellát
okt. 10
4:45
Automatizált ütközéselkerülő rendszert tervezett a Bosch innovációs versenyének idei fődíjasa (New Technology)
24 órán át pörögtek az agykerekek és kopogtak az ujjak a billentyűzeten a Bosch és a CraftHub közös szervezésű hackathonján a budapesti Gamerlandben. Összesen 110 csapat ötletelt gőzerővel, hogy a lehető legjobb megoldást hozzák a hardveres és szoftveres kihívásokra, és a zsűri tetszését elnyerve megaphassák az akár 8000 eurós pénzdíjat. A Code #Li

Keresés