2023. október 21. szombat

okt. 21
0:09
Új HR-igazgatót nevezett ki a Raiffeisen Bank (Behaviour)
Dr. Bondár Erikát nevezték ki a Raiffeisen Bank új HR-igazgatójának, ezzel pedig Medvey Leilát váltotta a poszton, aki egy másik bankhoz igazolt át.    Dr. Bondár Erika 15 éve dolgozik a Raiffesien Bank munkatársaként, így belső kinevezéssel került az új pozícióba. Közgazdász diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen, jogi diplomáját pedig a Pázmán
okt. 21
0:09
Van, ahol mood manager felel a kollégák hangulatáért (HR Portál)
Kiss Tímea lett az Armadillo Kreatív Ügynökség mood managere. Az új pozíció bevezetésével a cég azt a fontos célkitűzést szeretné megvalósítani, hogy a kollégákat támogassa a mentális jólét javításában és a munkahelyi környezet pozitív alakításában - derül ki a portálunkhoz érkezett sajtóközleményből.
okt. 21
0:09
Vége az albérlet drágulásnak? Budapesti albérlet piac 2023 végén (ProfitLine)
Megtorpant az albérlet-drágulás, trónfosztás Budapesten: szeptemberben az országos átlagos bérleti díjak 0,1 százalékkal nőttek havi szinten, Budapesten pedig 0,3 százalékos csökkenés ment végbe, ami egyaránt stagnálásnak felel meg.
okt. 21
0:12
Nemzetközi csúcsszervbe nyert tagságot a GVH elnöke (Infostart)
A világ versenyhatóságait tömörítő Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) irányító testületének állandó tagjává választották Rigó Csabát, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét a szervezet éves barcelonai konferenciáján - tájékoztatta az MTI-t a GVH pénteken.
okt. 21
0:12
Milliókat ütött ki a dupla hullámvasút (BitcoinBázis)
A héten több alkalommal is 5% felett lehetett profitot realizálni a bitcoin árfolyam kereskedésen. Visszatért a volatilitás a BTC grafikonján.
okt. 21
0:13
Hogyan szerezhetjük vissza a cafeteria juttatásokat évközi munkaviszony megszűnés esetén? (HR Portál)
Sok munkáltatóban felmerülhet a kérdés, hogy mi történik a Széchenyi Pihenő Kártyára (a továbbiakban: SZÉP-kártya) egész évre feltöltött pénzzel abban az esetben, ha a munkavállaló munkaviszonya év közben szűnik meg. Mit tehet a munkáltató annak érdekében, hogy visszakapja azt az összeget, amiért a munkavállaló már nem dolgozik meg?
okt. 21
0:16
Elemző: többletes a szeptemberi költségvetés, de egy fontos tényező hiányzik (Infostart)
Az átlagosnál jobb teljesítményt nyújtott szeptemberben a költségvetés, de az összkép továbbra is negatív: kilenc hónap alatt a központi költségvetés 3266 milliárd forintos hiányt halmozott fel. Az áfabevételek a gyenge fogyasztás miatt továbbra is elmaradásban vannak – mondta Csiki Gergely, a Portfolio elemzője.
okt. 21
0:17
Jól tartják dolgozóikat ezek a kereskedelmi láncok (HR Portál)
Az Economix megkereste a piacon meghatározó kereskedelmi láncokat, hogy mekkora bérköltséggel, személyi ráfordítással dolgoznak, milyen juttatási rendszerrel honorálják a munkavállalókat, és miként állnak a nemek közti bértranszparenciához, amelyet az Európai Unió írt elő a tagállamok vállalatainak.
okt. 21
0:21
Korábban sosem tapasztalt jelenség: a gazdasági visszaesés ellenére nehezebb betölteni egy-egy pozíciót, mint a szárnyalás alatt - Dr. Molontay Patrik,… (HR Portál)
A HumanField Kft. országos lefedettséggel bír, és szinte minden iparágban toboroz. Tapasztalatuk szerint a 2021-22-es év minden munkaerőpiaci szegmensben felfutást hozott. 1,2 milliárd forintos árbevételével a cég felkerült a HR Portál és az OPTEN “A 10 leggyorsabban növekvő HR toborzási szolgáltató” listájára. Dr. Molontay Patrik ügyvezető részlet
okt. 21
0:25
Hibrid munka pro és kontra - kevesebbet költ, aki otthonról dolgozik (HR Portál)
A munkavállalók produktívabbak, kiegyensúlyozottabbak, lojálisabbak, ha van lehetőségük a hibrid munkavégzésre. A bejárás többletköltségekkel jár, az utazás időt vesz el, ugyanakkor az otthoni munkavégzésből adódó technikai nehézségek is idődeficittel járnak. Érdekes pro és kontra szempontokat tár fel egy többezer amerikai munkavállaló megkérdezésé
okt. 21
0:29
A 30 év alattiak adókedvezménye és a táppénz mennyiben befolyásolja a CSED GYED GYES összegét? (HR Portál)
A párom 2023.09.02-án volt 10 hetes terhes. A kezelőorvosa veszélyeztetett terhesség miatt táppénzre vette. Több éves munkaviszonya van folyamatosan biztosított, 27 éves tehát beleesik a 30 év alattiak adókedvezményébe. Bruttó bére ~315.000Ft. A 30 év alattiak adókedvezménye és a táppénz mennyiben befolyásolja a CSED, GYED, GYES összegeket?
okt. 21
0:33
Feltűnően gyakoriak a súlyos balesetek a német Tesla-gyárban (HR Portál)
A grünheidei üzemben történt balesetek magas száma miatt a közelmúltban több mint ezer dolgozó követelt jobb és biztonságosabb munkakörülményeket a Teslánál - írja a Telex.
okt. 21
0:37
Megvan a Raiffeisen új HR igazgatója (HR Portál)
Dr. Bondár Erika tölti be a Raiffeisen Bank HR igazgatói posztját - erősítette meg értesülésünket a pénzintézet. A szakember a K&H-hoz távozott Medvey Leilát váltotta a poszton. A Raiffeisennél új az informatikai vezető is Kelemen Bálint személyében.
okt. 21
0:41
A táppénz csak a betegszabadság után jár? (HR Portál)
A táppénz csak az után jár ha a 15 nap betegszabadságot elhasználtam? Ha péntektől lennék keresőképtelen keddig, akkor táppénzt kapnék, mert beleesik a szabadnap, vagy csak miután kivettem a 15 nap betegszabadságot?
okt. 21
1:09
Rendet tesz a Versenyhivatal az online szállásfoglalási piacon (is) (ProfitLine)
Beindítaná az árversenyt, illetve védené a szállásadókat és a fogyasztókat a GVH az online szállásfoglalás piacán.
okt. 21
1:15
Veszélybe kerül a magyar gázellátás a fűtési szezon kezdetén? (NRGreport)
Bulgária forró hangulatot teremtett azzal, hogy egy meglehetősen ellentmondásos törvényt hozott az orosz földgáz visszaszorítására, a döntés pedig közvetlenül érinti a szomszédos Szerbiát, de az EU és NATO tagtárs Magyarországot is.
okt. 21
1:42
A fiatalok élénkítik az ingatlanpiacot (TőzsdeFórum)
A fiatalok lakásvásárlásához szükséges önerő felezése élénkíti az ingatlanpiacot és a hitelpiacot is ingatlanpiaci szereplők szerint; a pénteki közleményben azt írták, a fővárosi átlagárak alapján nagyjából 3,5 millió forintos önerőre lesz jövőre szüksége egy fiatalnak ahhoz, hogy hitel segítségével megvegyen egy kisméretű lakást jövőre, de magasab
okt. 21
1:46
Járvány urtán kissé megremegett a biotech óriás (TőzsdeFórum)
A világ egyik legnagyobb biotechnológiai és gyógyszergyártó vállalata, a Roche csökkenő bevételről számolt be a januártól szeptember végéig tartó időszakra. Éves összehasonlításban 6 százalékkal, 44,05 milliárd svájci frankra csökkent. A svájci frank felértékelődése a legtöbb devizával szemben jelentős negatív hatással volt a svájci frankban közölt
okt. 21
1:50
BörzeZárás 2023 október 20. – Felülteljesített a BUX (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,44 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 56 338,50 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elmondta, pénteken eseménytelen nap volt a ma
okt. 21
1:54
Forint – Összeszedte magát a hazai fizetőeszköz (TőzsdeFórum)
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon és nyereséggel fejezte be a hetet is. Az eurót este hat órakor 382,07 forinton jegyezték a kora reggeli 382,77 forint után. A dollár jegyzése 360,68 forintra ment le 361,83 forintról, a svájci franké pedig 404,50 forinton állt 405,38 fori
okt. 21
1:58
Kevésbé keresik a használt lakásokat az USA-ban (TőzsdeFórum)
Csaknem 13 éves mélypontra csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma szeptemberben. Az ingatlanforgalmazók szakmai képviseleti szervezete, a National Association of Realtors (NAR) csütörtökön azt közölte, hogy szeptemberben szezonális kiigazítással, évesítve az előző havihoz képest 2,0 százalékkal 3,96 millióra, 2010 október
okt. 21
2:02
Az Indotek bevásárolta magát az Auchanba (TőzsdeFórum)
z Indotek Group megállapodást írt alá az Auchan-áruházlánc kiskereskedelmi tevékenységét irányító, valamint több áruházát és benzinkúthálózatát is birtokló Auchan Magyarország Kft. 47 százalékának, illetve az Auchan-áruházak korzóterületén működő üzlethelyiségek 100 százalékos tulajdonrészét birtokló jogi személyek megvásárlásáról szerdán – jelente
okt. 21
2:06
A Tesla elérte az egymillió európai eladást (TőzsdeFórum)
A Tesla bejelentette, hogy Európában már több mint 1 millió darab autót adott el. Ez fontos mérföldkő a megújított Model 3 januári bevezetése előtt. A Tesla bejelentette, hogy már több mint 1 millió darab autót adott el Európában, miközben készül a megújított Tesla Model 3 jövő januári kiszállításaira. Az amerikai elektromos autógyártó először 2009
okt. 21
2:15
A Wall Street Meme érme tulajdonosok most nagyon örülhetnek (ProfitLine)
Ha esetleg elkerülte volna a figyelmed, a Wall Street Memes előértékesítése 3 hónap gyűjtés után nemrég lezárult, majd a natív $WSM érmék elérhetővé váltak a legnagyobb kriptotőzsdéken.
okt. 21
2:18
Ágazatok és szakmák (Szakmát Szerzek)
Ha valaki a középiskolai tanulmányait a szakképzésben szeretné folytatni, akkor érdemes utánanéznie annak, hogy a Szakmajegyzékben milyen szakmák közül választhat. A jelenlegi rendszer a szakmákat ágazatokba sorolja, és azokon belül választhatjuk ki a minket érdeklő szakmát, illetve az elérhető szakmairányokat. A mostani ágazatok és szakmák kvízünk
okt. 21
2:24
Létezni fognak még ezek a szakmák 2030 után? (Karrier Trend)
Számos szakmát fenyeget a kihalás veszélye, többek között a gyorséttermi dolgozók, pénztárosok, raktárosok, könyvelők és a futárok is aggódhatnak a jövőjük miatt. Sorra vettük azokat a munkákat, amikre valószínűleg már
okt. 21
3:09
Meg akarják velünk etetni a génmódosított élelmiszert az Unióban? (ProfitLine)
Egy, az emberek életminőségét alapvetően meghatározó kérdés van épp az Európai Parlament „asztalán”, melyet a magyar országgyűlés is a napokban tűzött napirendre.
okt. 21
4:15
BKK: forgalomkorlátozások és lezárások lesznek (vg.hu)
Több változás is lesz a tömegközlekedésben október 22-én és 23-án
okt. 21
4:18
Sürgető kihívás a munkaerőhiány, de az automatizáció erre is megoldás lehet (okosipar.hu)
A munkaerőhiány az OECD-országok kis- és középvállalkozásai számára az egyik legsürgetőbb kihívássá vált. A feldolgozóipart különösen súlyosan érinti a nagyszámú üres álláshelyek aránya. Mivel a robotok egyre könnyebben telepíthetők, bevezethetők és működtethetők, a kkv-k egyre nagyobb mértékben férnek hozzá az automatizáláshoz. Az International Fe
okt. 21
4:22
Kvantum-számítástechnika a gyakorlatban: az Unisys kvantumalapú megoldást vezet be komplex logisztikai optimalizálásra (okosipar.hu)
A Unisys (NYSE: UIS) bejelentette a Unisys Logistics Optimization™-t, egy új, kvantumtechnológián alapuló megoldást, amely másodpercek alatt segít a szervezeteknek megoldani komplex, sokváltozós logisztikai feladatokat. A logisztikai költségek folyamatos emelkedésével a vállalatok számára egyre sürgetőbb ellátási láncaik újratervezése úgy, hogy egy
okt. 21
4:48
Antiszemita embermentők és németellenesek: magyar fajvédők a II. világháborúban (G7)
Jobboldali radikalizmusról, a szuverenista célok és a külpolitikai orientáció összeütközéséről Bartha Ákos történésszel beszélgetünk a G7 Podcast történelmi témájú adásában.
okt. 21
4:48
Mivel védekezhetek a szilva levelein látható apró, sötét foltok ellen? (Agrofórum)
Az utóbbi hetekben szilvafákon sok levél elsárgult és lehullott. Rajtuk apró, sötét pontokat látok a hátoldalukon. A már megszokott nagyobb foltok mellett, ezek az én kertemben újak. Mi lehet ez, mivel védekezhetek ellene?
okt. 21
4:48
Új szakmát hozhat magával egy közelgő jogszabályi változás (KKV Magazin)
A fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás napjainkban kiemelt fontosságú téma a vállalati világban. Az Esg-szemléleten alapuló üzleti stratégiáknak nem csak a társadalmi elvárásoknak, hanem a közelgő, új jogszabályi változásoknak is meg kell felelniük. Ebből adódóan a vállalatoknak szükségük lesz legalább egy olyan munkatársra, aki napra
okt. 21
4:48
Dingolfing már fél évszázada gyártja a BMW autóit (New Technology)
A BMW Group dingolfingi gyára már 50 éve gyártja a bajor prémiummárka modelljeit. 1973. szeptember 27. óta a müncheni központú vállalatcsoport legnagyobb európai létesítménye több mint tizenkétmillió alkalommal gurította ki az utakra a vezetés színtiszta élményét. „E jubileum természetesen arra is lehetőséget biztosít, hogy visszatekintsünk gyárunk
okt. 21
4:51
Nyerő Páros – Szerelmeslevelektől potyogtak a könnyek, Voksán Virág párjára rászálltak a lányok (Márkamonitor)
A Nyerő Páros 15. napját masszázzsal kezdték azok, akik megvásárolták a kényeztető lehetőséget Kabát Petitől, majd könnyed romantikus szerelmeslevelekkel hatották meg egymást a párok. Ezután újra teret kapott a taktika, ami több celebet is rosszul érintett a játék során. Este viszont párt cseréltek a szerelmesek, és egy jó hangulatú karaoke buliban
okt. 21
5:09
Így néz ki egy modern orosz atomjégtörő: képeken az Arktyika (ProfitLine)
A Csukcsföld orosz nevét viselő Csukotka atomjégtörő elkészülte után csatlakozik a már három működő új generációs atomjégtörőhöz, az Arktyikához, a Szibirhez és az Uralhoz, illetve a már vízre bocsátott, de még szerelés alatt álló Jakutijához.
okt. 21
5:15
Az ausztrál bankok üdvözlik az új digitális személyazonosítási rendszert (FinTechRadar)
Az ausztrál polgárok mostantól bankjukon keresztül igazolhatják személyazonosságukat harmadik felek felé, köszönhetően egy új digitális személyazonossági szolgáltatásnak.
okt. 21
5:15
Geszti Péter: "Mindig van feljebb!" (Márkamonitor)
Ismét jön a Big Picture, a televíziós piac meghatározó eseménye. Erre készülve beszélgettünk a meghatározó csatornák néhány vezetőjével, producerével, műsorvezetőjével. Mai megszólalónk Geszti Péter, a Viasat 3 csatornán futó Adom a napom műsorvezetője.      Nagyon sok területen dolgoztál és dolgozol: színház, film, televízió, zene, reklám. Visszat
okt. 21
5:18
A hazai vadgazdálkodás számokban – milyen volt az elmúlt vadászati év? (Magyar Mezőgazdaság)
Az Országos Vadgazdálkodási Adattár (OVA) legfrissebb éves statisztikai jelentésében a 2022/2023. vadászati évben a vadállomány helyzetét és a vadgazdálkodás eredményeit összegezték.
okt. 21
5:18
Mutatjuk mikortól kaphat ingyen pénzt napelem telepítésre (Öko-drive)
2024. január 1-én indulhat a Napenergia Plusz Program, amelyben otthoni energiatárolóval kombinált napelemre lehet majd támogatást nyerni.
okt. 21
5:21
Időjárás: Jön az eső, zápor, helyenként zivatar is lehet (Agroinform)
A legmelegebb órákban 28 fok is lehet.
okt. 21
5:21
Milliárdokat kér az EU-tól a szabadkereskedelmi megállapodásért Argentína és Brazília (vg.hu)
Megszabták a Mercosur-egyezmény árát, de az összeg még változhat.
okt. 21
5:30
Kitaláltak valamit a magyarok a rettegett ázsiai lódarázzsal szemben (Infostart)
Magyar fejlesztésű eszköz segíti az ázsiai lódarázs hazai terjedésének lassítását: idén nyáron első ízben figyelték meg Magyarországon az Európa felől érkező invazív darázsfaj egyedeit – közölte a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.
okt. 21
5:30
Itt a Mimaki első Dtf nyomtatója! (signanddisplay.hu)
A Nyomdaker bemutatótermében már kipróbálható a Mimaki TxF150-75 direktfilm nyomtatója, amellyel minden eddiginél egyszerűbben lehet lélegzetelállító ruházati dekorációkat készíteni. A direkt film nyomtatási technológia (Dtf) nagy hatás­sal van a ruházati dekorációs piacra, hiszen egyszerű és megfizethető ruhanyomtatási eljárást biztosít, amely leh
okt. 21
5:39
Az Orbán-Putyin találkozó igaz tétje, avagy a hintapolitika utolsó felvonása (Piac és Profit)
Az Orbán- Putyin találkozót követően az orosz szakértők leginkább arról értekeztek, hogy a moszkvai szerkesztők vajon miért mutattak egy olyan képsort, ahol láthatóan a magyar miniszterelnök zavarodottan viselkedett. A fő kérdés azonban, hogy mi történhetett egyáltalán a megbeszélésen, amiért Orbán Viktor kizökkent megszokott pózaiból.
okt. 21
5:45
21 ezer háztartás kaphat napelemes rendszert Írországban (Alternatív Energia)
380 millió eurót különítettek el korszerűsítésre, a pénzből napelemekre is jut majd.
okt. 21
5:45
Hogyan hat az izraeli konfliktushelyzet a budapesti ingatlanpiacra? (Márkamonitor)
Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője elemzi a helyzetet, kiemelve, hogy minden válságnak van egy olyan időszaka, amikor mindent felül kell vizsgálni, és újra kell értékelni a helyzetet, mielőtt újabb lépéseket tennénk.   "Mindenféle hasonló helyzetnek, így az izraeli és a Hamász közötti konfliktusnak valóban indirekt hatása van mindennapi élet
okt. 21
5:48
Lengyelország-imádók, figyelem! Őszi séta a hidak és a törpék városában (Privátbankár)
Ha már sokszor jártunk Krakkóban, Varsó nagyvárosi hangulatára pedig nem vágyunk, akkor érdekes, értékes és szórakoztató célpont lehet Szilézia történelmi fővárosa, Wroclaw, Világjáró rovatunk e heti állomása.
okt. 21
5:48
Meglepő előrejelzés: 2050-re százmillió vegetáriánus lesz Európában (KKV Magazin)
Egyre több cég ismeri fel a fogyasztói igények változását világszerte. A táplálkozási szokásokat illetően az elmúlt években drasztikus változások következtek be, amelyek nem csak átformálták a piacot, de mozgásban is tartják, hisz az élelmiszeripari cégeknek és forgalmazóknak tartania kell a lépést, ha versenyben akarnak maradni. A leggyorsabb vált
okt. 21
5:48
Innovatív technológia a gyorsabb és biztonságosabb fúrásért (New Technology)
Azon iparágak számára, amelyeknek a termelési folyamatában a fúrás kiemelt szereppel bír, a rendelkezésre álló berendezések hatékonysága és precizitása kulcsfontosságú, hiszen azok nagymértékben meghatározhatják a produktivitást. A Flex Machine Tools – ezt szem előtt tartva – fejlesztette a FlexArm magfúró kart. Ennek az innovatív technológiának az

Keresés