2023. október 13. péntek

okt. 13
0:12
Napokon belül jöhet a feketeleves az üzemanyagok terén (Infostart)
Szerdától átlagosan húsz forinttal csökkent a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára, a hét utolsó munkanapjától pedig még olcsóbbak lesznek az üzemanyagok. Szakértők azonban óva intenek attól, hogy ehhez hozzászokjunk.
okt. 13
0:12
Nincs fizikatanára az iskolának, amiben a Nobel-díjas Krausz Ferenc tanult (HR Portál)
A móri általános iskola nyugdíjba vonult fizikatanárát egy másik szakos pedagógus helyettesíti.
okt. 13
0:12
Gyenge vagy erős a forint? (ProfitLine)
Ma jön az amerikai inflációs adat, ami akár komolyabb árfolyammozgásokat is okozhat a tőzsdén. Az elemzők mind a fő, mind a maginflációban csökkenést várnak, rendre 0,1 és 0,2 százalékponttal, 3,56 és 4,1 százalékra - olvashatjuk az Erste elemzésében.
okt. 13
0:12
A brit kormány katonai erőket küld Izrael támogatására (vg.hu)
Boeing P-8 Poseidon típusú felderítő gépeket küldenek járőrözés céljából.
okt. 13
0:12
Kiderült, mikor rajtol a Valami Amerika sorozat (MMonline)
Október 18-án érkezik a Valami Amerika filmek univerzumába helyezett saját fejlesztésű sorozat az RTL+-ra. A vadonatúj történet és az új szereplők mellett korábbi filmes karakterek és ikonikus tárgyak is felbukkannak majd. A széria a filmekből megismert világban játszódik, de ezúttal egy új testvér-trió történetét ismerhetjük meg: Marciét (Ember Má
okt. 13
0:12
Együttműködési megállapodást kötött az Egis egy ázsiai országgal (Növekedés)
Együttműködési megállapodást írt alá az Egis Gyógyszergyár Zrt. Üzbegisztán gyógyszerhatóságával a közép-ázsiai ország fővárosában, Taskentben - közölte az Egis csütörtökön.
okt. 13
0:16
Megszólalt az államtitkár az utalandó 100 ezer adómentes forintról (Infostart)
Jól állnak a jövő évi bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, korábban nem igen volt arra példa, hogy október közepén azt lehessen mondani, hogy november második felében nagyvalószínűséggel alá lehet majd írni a megállapodást - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért
okt. 13
0:16
Ötmilliót sikkasztott egy diákmunkás egy vidéki áruházból (HR Portál)
A fiatal férfinak folytatólagosan, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt kell felelnie.
okt. 13
0:16
Több amerikai támogatja a sztrájkoló munkásokat, mint az autógyárakat (vg.hu)
Leállt a munka a Ford legnagyobb gyárában is.
okt. 13
0:16
Folyamatos innováció (MMonline)
Nemcsak a kommunikációs eszközöknek kell szinkronban lenniük egymással, hanem a kommunikációnkat minden üzleti cselekedetünkkel összhangba kell hozni – állítja Horváth Magyary Voljč Nóra. A K&H Bank, kommunikációs ügyvezető igazgatója, aki második helyen végzett a Marketing&Media magazin legsikeresebb hazai PR-szakembereket bemutató rangsorában elá
okt. 13
0:16
Afgán, amerikai és lengyel jelöltje is van az idei Szaharov-díjnak (Növekedés)
Az Európai Parlament illetékes szakbizottságai csütörtökön kiválasztották az emberi jogok, valamint a szólás- és gondolatszabadság védelméért odaítélhető Szaharov-díj három idei döntősét, akik között Mahsza Amini és az Élet és Szabadság elnevezésű mozgalomban aktív iráni nők, nicaraguai emberi jogi aktivisták, valamint az abortusztilalmat ellenző a
okt. 13
0:20
Így hatott az izraeli háború a világpiacokra (Infostart)
Az izraeli hírek hatására a nemesfémek felé fordultak a befektetők, nőtt az arany és az ezüst felvásárlása is – mondta Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő, aki szerint a félelmek egyelőre alaptalannak bizonyultak.
okt. 13
0:20
Új HR igazgató a KPMG-nél (HR Portál)
2023. szeptember 4-től Erős Zita tölti be a magyarországi KPMG HR igazgatói pozícióját. A szakember rövidebb megszakításokkal mintegy 20 éve dolgozik tanácsadási területen. Erős Zita a Foodorától érkezett a KPMG-hez.
okt. 13
0:20
Birkenstop: Félrecsúszott a szandál a New York-i parketten (vg.hu)
Egy bombasikert és egy méretes, váratlan bukást hozott a szerdai nap a tőzsdén debütáló vállalatok körében.
okt. 13
0:20
Tippek a csodás őszi fotókhoz (MMonline)
Az ősz beköszöntével egyre rövidebbek a nappalok, ráadásul még napközben sem süt állandóan a nap. A nyári meleget és ragyogást a felhős, borús, esős időjárás követi, a laza ruhákat a melegebb öltözet, a meleget a folyamatos lehűlés. Az új évszak azonban számos új fotózási lehetőséggel kecsegtet, a HONOR pedig hozott pár tippet ehhez.Keressük a növé
okt. 13
0:20
Háború: Több közel-keleti céget is szankciókkal sújtott az USA (Növekedés)
Az amerikai kormány szankciókkal sújtott két közel-keleti hajózási vállalkozást, amiért részt vettek a nemzetközi ársapka felett értékesített orosz kőolaj szállításában - közölte csütörtökön a pénzügyminisztérium Washingtonban.
okt. 13
0:24
Az IMF a GDP-t tekintve kevésbé bizakodó, mint a magyar kormány (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalap várakozásai szerint idén a GDP 5,5 százaléka, jövőre pedig 3,8 százaléka lehet a magyar költségvetés hiánya. Ez magasabb, mint a kormányzati várakozás. A GFM szerint az előrejelzés összhangban van a magyarral.
okt. 13
0:24
Jobbik: saját siker, hogy visszavonta a kormány a vendégmunkástörvényt (HR Portál)
A Jobbik képviselője szerint 170 ezer forintba is kerülhet a munkáltatónak egy-egy dolgozót a munkásszállón elhelyezni.
okt. 13
0:24
Nem tudnak majd Izraelből szavazni a lengyelek a vasárnapi választáson (vg.hu)
A lengyel nagykövetség közlése szerint a háborús vészhelyzet miatt fontos volt meghozni a döntést.
okt. 13
0:24
Ütésállónak bizonyult a kriptopiac (MMonline)
A kriptopiac bizonyította ütésállóságát szeptemberben, és jó előre beárazta a FTX eszközeinek felszámolását, illetve a FED kamatdöntését. A stabilcoinok piacán azonban továbbra is, immár másfél éve, csökken a kapitalizáció. Az USDT és a DAI ennek ellenére viszonylag jól teljesítettek a múlt hónapban. Mindeközben az okosszerződéseken alapuló számla
okt. 13
0:24
Óriási a külföldi érdeklődés a hazánkban létrejövő új "befektetési paradicsom" iránt (Növekedés)
Újra "befektetési paradicsom" lehetne a jövőben Döge, Fényeslitke, Záhony, Komoró és Tuzsér környéke, mert nagy az érdeklődés több ukrán és nyugati cég részéről is a terület iránt, hogy tevékenységeket telepítsenek ide, kihasználva az elérhető munkaerő nagyságát - mondta Tálosi János, az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. vezérigazgatója csütö
okt. 13
0:28
Ismét mennyiségi korlátozást vezetett be itthon az egyik nagy áruházlánc (Infostart)
Müködik az online árfigyelő, megrohanták a Tescót.
okt. 13
0:28
A Z -generációt már nem hozza lázba a "Live fast, die young" életérzés (vg.hu)
A fiatal koncertlátogatók között folyamatosan csökken az egy főre jutó alkoholfogyasztás.
okt. 13
0:28
Fiatal szakembereket hív versenyre a Magyar PR Szövetség (MMonline)
Harmincöt év alatti pr-szakemberek jelentkezhetnek a Magyar PR Szövetség versenyére, amely a Next Generation PR World Cup selejtezője. Ez a világ egyik legrangosabb megmérettetése a fiatal pr-szakemberek számára. Az ICCO globális versenyére harmadik alkalommal jelentkezhetnek magyar szakemberek is. Az elődöntőre két fős csapatokat várnak, ügynökség
okt. 13
0:28
Háború: Több generációs családok vesztek oda a civil célpontokra mért rakétatámadásban (Növekedés)
Az ukrán rendvédelmi szervek azonosították az összes halálos áldozatot, akik a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Hroza falu kávézójára mért orosz rakétacsapás nyomán vesztették életüket, a számuk 59-re emelkedett - közölte Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter csütörtökön a Telegramon.
okt. 13
0:32
Arccal a Kádár-kockák felé - felújításukról beszélt az MNB alelnöke (Infostart)
A globális energiaválság, a háború és a klímaválság együttes hatásainak következtében az energiahatékonysági kérdések az energiaátmenet középpontjába kerültek - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke.
okt. 13
0:32
Árat emel a Disney, drágábban csalnak mosolyt az arcokra (vg.hu)
Eltérő mértékben, de infláció felett növeli belépői és szolgáltatásai árát vidámparkjaiban a Walt Disney.
okt. 13
0:32
Ezekkel az autókkal baleseteznek a legtöbbször (MMonline)
A régebbi autók ára többnyire alacsonyabb, azonban egy 3000 eurónál kevesebbet érő jármű megvásárlása olyan kockázatokkal járhat, amelyekre csak kevesen gondolnak. Minél kevesebbet kérnek érte, annál valószínűbb, hogy lesznek rajta korábbi sérülések, melyek jó esetben csak apró karcolások, de előfordulhat az is, hogy törött az alváz vagy hibás a fe
okt. 13
0:32
Gázai konfliktus: A brit légi és haditengerészet megkezdi a bevonulást az izraeli térségbe (Növekedés)
A brit kormány légi és haditengerészeti egységeket vezényel a Földközi-tenger keleti térségébe Izrael támogatására és a régió stabilitásának erősítésére - jelentette be csütörtökön a Downing Street.
okt. 13
0:36
A Hamász hónapokig készítette elő az Izrael elleni támadást (vg.hu)
A tisztségviselő szerint nem sokan tudtak a támadás kezdetének pontos időpontjáról.
okt. 13
0:36
Díjazták az újságírókat (MMonline)
Idén 19. alkalommal adták át a Hégető Honorka-díjat, amire rekordszámú, 78 videós és fotós pályázat érkezett, melyek közül a zsűri négy videós és egy fotós alkotást díjazott, továbbá a Yettel különdíjjal ismert el egy videós alkotást. Az idei díjakat többek között a Telex, a HVG, a Szabad Európa és az RTL újságírói kapták. A pályázatok
okt. 13
0:36
Egyetlen áttekinthető ábrában, miért billent meg a hazai költségvetés (Növekedés)
Az infláció csökkenésével emelkedhetnek a reálbérek az év végére, így a költségvetés fogyasztási adóbevételei is kedvezőbb képet mutathatnak.
okt. 13
0:40
Energiaitalok: a kiskorúaknak nem adnának szárnyakat (vg.hu)
Az energiaitalok azoknak az egészséges felnőtteknek készülnek, akiknek gyorsan szükségük van egy kis energiára és éberségre, valamint vitaminhoz is akarják juttatni a szervezetüket.
okt. 13
0:40
A NASA inspirálta az OMV utazós termékeit (MMonline)
Repülőablakok anyagából készült bőröndök, sötétben világító takarók és hőtartó termoszok: az OMV töltőállomásokon most olyan különleges, földi űrutazóknak szánt termékeket vásárolhatunk meg, amelyeket a NASA inspirált. A kiegészítők tervezésekor a mindennapi használhatóság került a fókuszba, de a különlegességük az apró részletekben rejlik – így pé
okt. 13
0:42
A Komondor szuperszámítógép fűti a jövőben a debreceni sportuszodát (ProfitLine)
Az ország legerősebb szuperszámítógépe, a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán működő Komondor hulladékhőjével fűtik a jövőben a debreceni sportuszodát - jelentette be a város polgármestere a helyszínen sajtótájékoztatón csütörtökön.
okt. 13
0:44
Egymásnak feszül a Microsoft és az amerikai adóhatóság (vg.hu)
A Microsoft vitatja a megállapított adóhátralékot.
okt. 13
0:44
Green Pledge védjegyet kapott a Henkel Magyarország (MMonline)
A Henkel Magyarország Kft. fenntarthatósági edukációs kampányaiért érdemelte ki a zöld védjegyet, amit a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok reklámozási gyakorlatban történő alkalmazásának jó gyakorlataként értékelt három reklámszakmai szervezet közösen. Három alapító szakmai szervezet a MAKSZ (Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Sz
okt. 13
0:48
Pirosban zártak az amerikai részvényindexek (vg.hu)
Kedvezőtlen hangulatban zajlott a kereskedés a tengerentúlon.
okt. 13
0:48
Felezné CO2 kibocsátását a Mars (MMonline)
A Mars 2030-ig a teljes értékláncban a felére - azaz mintegy 15 millió tonnával - csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, és a világgazdaság gyengébb teljesítménye ellenére is folytatja a klímavédelmi intézkedésekbe való befektetést.A Mars közzétette a mindenki által hozzáférhető cselekvési tervét - a Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervet - a Nettó Zéró k
okt. 13
1:12
Meghaladta a két és félbillió forintot tavaly a száz legnagyobb Csongrád-Csanád vármegyei cég összesített árbevétele (ProfitLine)
A 2021-es évhez képest 21 százalékkal nőtt, meghaladta a 2,6 ezer milliárd forintot tavaly a 100 legnagyobb nettó árbevételt elérő Csongrád-Csanád vármegyei székhelyű vállalkozás összteljesítménye - derül ki a csütörtökön bemutatott Top 100 - Csongrád-Csanád Vármegye Gazdasága 2022 című kiadványból.
okt. 13
1:12
Ennek az aranyos elektromos furgonnak műanyag karosszériája van, és úgy pattintható össze, mint a Lego (NRGreport)
Az egyesült királyságbeli Helixx bejelentette, hogy megépítette apró elektromos szállítójárművének első példányát. Ez azt jelenti, hogy innovatív eljárása, amely azt ígéri, hogy világszerte olcsóvá és egyszerűvé teszi a gyártást, bizonyított. Az aranyos kis furgon csak egyike annak a maroknyi haszongépjárműnek, amelyet a Helixx a platformjára terve
okt. 13
1:42
A Többnyelvű Weblap és a Minőségi Nyelvi Fordítás: Befektetés a Globális Sikerért (ProfitLine)
Miért jó befektetés egy cégnek több nyelvű weblapot készíteni és jó minőségű nyelvi fordítást használni a weblap szövegeihez? A globalizáció és a digitalizáció korában a vállalatoknak egyre fontosabbá válik, hogy elérhetőek legyenek a nemzetközi piacokon. Egy hatékony és többnyelvű online jelenlét ma már nem luxus, hanem egy olyan befektetés, amely
okt. 13
2:12
Emeld új szintre a befektetéseidet, és fedezd fel a legújabb 10-szeres kriptókat (ProfitLine)
A Launchpad XYZ már több mint 1,88 millió dollárt gyűjtött össze az előértékesítésén. A 2023-as indulását kriptoszolgáltatások széles skálájával színesíti, és esélyt ad a mesterséges intelligenciával való kereskedésre is.
okt. 13
2:12
Ez a két zöldséget még októberben vesd el! Hidd el, hálás leszel értük! (Agroinform)
A spenót és a madársaláta akkor lát el vitaminnal, amikor a legnagyobb szükséged van rá, és amikor más zöldség alig akad a kertben.
okt. 13
2:12
Az egyre nehezebb elektromos autók ott is változást hoznak, ahol sokan nem is gondolnák (NRGreport)
Az autóvezetés kultúrája folyamatosan változik. A hibridek és az elektromos járművek mindennapossá váltak az utakon világszerte, és az autók teljes mérete és súlya - akár teljesen elektromos, akár belső égésű motorral működnek – egyre csak növekszik.
okt. 13
2:18
Szabyest: Csak lazán! (Szakmát Szerzek)
Popénekes karrierje közben szerzett médiadizájner diplomát Szabó Szabolcs Achilles, azaz Szabyest. Miközben dalai, klipjei elérték a sokmilliós lejátszást, megtekintést, ő tudatos szemlélettel vállalkozói karrierjét is építette. A műszaki terület és az informatika világa is közel áll hozzá, saját projektjeiben szívesen vállal szerepet akár grafikus
okt. 13
3:12
MBH Bank: kiemelkedő érdeklődés az első nemzetközi kötvény iránt (ProfitLine)
Rendkívüli érdeklődés mutatkozott az MBH Bank Nyrt. első nemzetközi, MREL-képes kötvénye iránt 2023. október 11-én. A hitelintézet 350 millió euró össznévértékű kötvénykibocsátásról döntött a befogadott ajánlatok alapján.
okt. 13
3:18
Állati rekordok kvíz (Szakmát Szerzek)
Ma egy olyan kvízzel készültünk nektek, amely az állatvilág legjeiről szól. Elképesztő rekordokra képes a természet, elég csak arra gondolnod, hogy mennyi esélyed van arra, hogy egy gepárd elől elfuss. Az állati rekordok nehezen mérhetők, és nem is mindig véglegesek, hiszen a természetben élő állatoknak csak egy részét tudjuk megfigyelni, és ők sem
okt. 13
3:42
McKinsey: hatalmas nyereséget értek el a bankok tavaly, mégis válaszút előtt állnak (ProfitLine)
A magas kamatkörnyezetnek köszönhetően a bankok világszerte rekordmértékű profitot értek el 2022-ben – áll a McKinsey & Company legfrissebb, The Great Banking Transition című évértékelő bankpiaci tanulmányában.
okt. 13
3:48
Megkezdődik az idei őszi érettségi szezon (UNIside)
Mától izgulhatnak azok a vállalkozó szellemű diákok, akik jelentkeztek arra, hogy ne a tanév végén érettségizzenek.

Keresés