2023. október 13. péntek

okt. 13
0:12
A magyar honvédségnek is vannak drónos egységei (Infostart)
A kibertér nagyon fontos műveleti terület, amivel a Magyar Honvédségnek is foglalkoznia kell - mondta Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a Drónia Road Show utolsó állomásán
okt. 13
0:12
Karikó Katalin komoly bírálata: a járvány idején olyanok jutottak szóhoz, akik a Facebookon tanulták az immunológiát (Blikk)
Nem magamat, hanem a tudományt szeretném népszerűsíteni – jelentette ki Karikó Katalin csütörtökön a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) rendezett sajtóbeszélgetésen.
okt. 13
0:12
Herczegh Anita: Jelen kell lenni értő figyelemmel, támogató cselekedettel (hirado.hu)
Herczegh Anita azt mondta, igyekeznek hosszú távú, személyre szabott anyagi támogatást nyújtani az árván vagy félárván maradt gyerekeknek, családoknak.
okt. 13
0:16
A válogatott mérkőzése miatt korlátozások lesznek Budapest közlekedésében (Infostart)
Labdarúgó-mérkőzés miatt forgalomkorlátozás lesz október 13-án és 14-én Budapest több kerületében.
okt. 13
0:16
Novák Katalin: Háborús helyzetben a nők béketeremtő képessége elengedhetetlen (hirado.hu)
Megemlítette azt is, hogy rendszeressé szeretné tenni ezeket az államfői találkozókat.
okt. 13
0:20
"72 óra kompromisszum nélkül" – Szociális önkéntes akció indul (Infostart)
A három történelmi magyar egyház által szervezett program mottója: "Több vagy, ha adsz!"
okt. 13
0:24
A szakember is megdöbbent, hogyan tévedhetett ekkorát egy gólya (Infostart)
Szokatlan módon nem Afrikát, hanem Magyarországot vette célba egy fiatal, sérült gólya, akit szerencsére sikerült befogniuk az önkénteseknek.
okt. 13
0:28
Karikó Katalin Szegeden: "a Covid idején olyanok jutottak szóhoz, akik a Facebookon tanulták az immunológiát" (Infostart)
A Nobel-díjas kutatót a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) köszöntötték, majd egy sajtóbeszélgetésen is részt vett.
okt. 13
0:32
Céges ajándék karácsonyra: mutatjuk, mennyit lehet spórolni az adómentes boron (Infostart)
Egy október elején megjelent kormányrendelet alapján adómentes céges juttatás lehet a bor az ünnepi időszakban a dolgozók részére.
okt. 13
0:36
Pokorni Zoltán: a Normafa rehabilitációját politikailag és szakmailag nyugodt évtizedben lehetett megvalósítani (Infostart)
A XII. kerületi polgármester szerint a fejlesztés azért egyedülálló, mert volt elég idő a megvalósítására.
okt. 13
0:40
HM: hazatér a Leopárd (Infostart)
A Leopard 2A4HU harckocsi a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Honvédtisztképző és Hadtudományi karán az hallgatók oktatását szolgálta.
okt. 13
0:44
Az izraeli háború nehéz helyzetbe hozta a magyar utazási irodákat is (Infostart)
A Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője szerint idén már nem valószínű, hogy lesznek izraeli körutazások. Bakó Balázs az InfoRádiónak elmondta, hogy a háborús helyzet különösen érzékenyen érinti az utazási irodákat, hiszen éppen az izraeli utak főszezonjában vagyunk.
okt. 13
0:48
Meglepő adat: nagyon sokan költöztek át egy keleti vármegyébe tavaly (Infostart)
Az országos átlag már régóta óta azt mutatja, hogy a belföldi költözők fele a megyéjét sem hagyja el. A lakhelyet váltók többsége nyugatra tart, de csak egy észak-alföldi vármegye tudta növelni egy év alatt a nála új otthonra találók számát.
okt. 13
4:42
Nehéz idők és súlyos forintok várnak a tuningolt autók tulajdonosaira (Infostart)
Jelentősen szigorítaná a szaktárca az átalakított autókra vonatkozó szabályokat.
okt. 13
5:30
Telex Neked #135: Izrael háborúban áll, meghalt Sólyom László, indul a Telex After (Telex)
Ez a Telex heti hírlevele az október 5. és október 11. közötti legfontosabb eseményekről.
okt. 13
5:32
Sziget lett a sok iszapból, nem tudnak megfordulni a teherhajók a Győr melletti kikötőben (Telex)
A Nyugat-Dunántúl legnagyobb közforgalmú kikötőjébe csupán a part melletti szűk sávon tudnak bemenni a teherhajók. Az áldatlan helyzetet a kisvizes időszak tette látványossá a Dunán.
okt. 13
5:36
Kemény lépésre készül az Orbán-kormány, azonnal betiltaná az energiaitalt a 18 év alatti fiatalok számára (ATV)
Egyre több gyerek lesz rosszul energiaital-fogyasztás miatt - állítja két kormánypárti képviselő. Nacsa Lőrinc és Hollik István azt javasolja, hogy 18 év alattiak ne vásárolhassanak, és ne ihassanak energiaitalt. Becslések szerint a 18 év alattiak fogyasztják az összes eladott energiaital legalább egyharmadát, más becslések szerint akár a felét.
okt. 13
6:00
Páratlan kincset emeltek ki a Balaton mélyéről, és még nincs vége (Infostart)
Sikerült a felszínre hozni a második világháború során a Balatonba zuhant magyar vadászrepülőgép roncsának első elemét.
okt. 13
6:36
Szavazzon! Ön használni fogja az új üvegvisszaváltó automatákat? (hirado.hu)
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező üvegvisszaváltási rendszer. Ön használni fogja az új italcsomagolás-visszaváltó automatákat? Szavazzon!
okt. 13
6:42
Vitézy Dávid: A MÁV válságai hosszú évekig folytatódni fognak (ATV)
Miért van az, hogy az uniós pénzek hiányában az autópálya-építések és közútfejlesztések zajlanak tovább közpénzből, de a vasút nem fejlődik– tette fel a kérdést Vitézy Dávid, korábbi közlekedési államtitkár az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Hangsúlyozta, most további autópályaépítések vannak napirenden, miközben a MÁV állapota kritikus.
okt. 13
6:54
Futóverseny is nehezíti a fővárosi autósok életét péntektől (Infostart)
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz október 13. és október 15. között a főváros több kerületében.
okt. 13
6:54
Moszkvába utazott Szijjártó Péter, ezért (ATV)
A külgazdasági és külügyminiszter részt vesz a moszkvai orosz energiahéten (REW), Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettessel pedig energetikai kérdésekről fog tárgyalni.
okt. 13
7:12
Vitézy Dávid: A MÁV következő három-négy éve mindenképpen nagyon nehéz lesz (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 13
7:24
ORFK: Csaknem tizenegyezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 66 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
okt. 13
7:30
Fáradtan ébredt péntek reggel a forint (hirado.hu)
Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
okt. 13
7:30
Ma ismét nagyon fontos adatokat közöl a KSH (ATV)
Az ipari termelés augusztusi részletes adatait közli ma második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 13
7:30
A fenntartó ukázba adta, hogy spórolni kell a fűtéssel az iskolákban, noha a belügy szerint nem lesz korlátozás idén (SzMo)
A vonatkozó kormányrendelet még mindig hatályban van, a Népszava szerint részletes utasítást kaptak az iskolák a fenntartótól, hogy hol és hogyan kell spórolni.
okt. 13
7:32
Hallgassa nálunk Orbán Viktor rádióinterjúját! (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
okt. 13
7:48
Le kell cserélni az EU vezetését - Orbán Viktor újra élőben beszélt (Menedzsment Fórum)
Rég volt vendége a Kossuth rádióak Orbán Viktor, és volt is miről beszélnie.
okt. 13
7:48
Orbán Viktor nem finomkodik: "Brüsszelben vakok!" (Blikk)
Az izraeli háború árnyékában különösen érdekes volt hallgatni, amiket Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli interjújában mondott.
okt. 13
7:48
Élvezd ki a következő napok időjárását, mert vasárnap mindennek vége (BorsOnline)
Még két napig meleg idő lesz, utána durva lehűlés érkezik.
okt. 13
7:48
Orbán: Nem sikerült a gazdasági növekedést magas szinten tartani (Telex)
Brüsszel folyamatos biztonsági kockázatot jelent Magyarország számára, jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth Rádióban, és arról is beszélt: a magyar kormány nem enged terrorizmus elleni tüntetéseket itthon, az uniós vezetők pedig vakok.
okt. 13
7:48
Megnézném, ahogy Lmbtq-aktivisták a megfelelő névmás használatról beszélnek a Hamásszal (vasárnap.hu)
Az izraeli-palesztin konfliktus eszkalálódása után bejárta az internetet az a fotó, amelyen magukat queerként identifikáló fiatalok protestálnak Palesztina szabadságáért. Az
okt. 13
7:51
Orbán Viktor: A terror az elfogadhatatlan dolog! Ezért érték a hazai béke és a stabilitás (Metropol)
"Magyarország mindig a terrorizmus ellen volt" – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
okt. 13
7:54
Orbán Viktor: a terror elfogadhatatlan, Brüsszel pedig biztonsági kockázat Magyarországnak (Infostart)
A miniszterelnök interjút adott a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Ebben közölte, hogy a kormány nem fog engedélyezni egy "terror melletti tüntetést" Magyarországon, illetve hogy Brüsszel folyamatos biztonsági kockázatot jelent Magyarországnak a migrációs politikája miatt, ezért "el ki kell őket iktatni" a jövő évi EP-választ
okt. 13
7:54
Orbán: Izraelnek joga van ahhoz, hogy a terrorizmus ellen harcoljon (ATV)
A miniszterelnök a Kossuth rádióban arról beszélt: Magyarország mindig a terrorizmus ellen volt, függetlenül attól, hogy ezek a támadások mely országot célozzák. Szerinte akkor lesz nagy baj, ha államközi háború alakul ki Izrael és valamelyik szomszédos arab ország között.
okt. 13
8:00
Orbán Viktor: Izraelnek minden joga megvan, hogy megvédje magát (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: a magyar döntéshozók első számú feladata ugyanakkor az, hogy ami a Közel-Keleten történt, az hazánkban és Európában ne történhessen meg. Kifejtette: Brüsszelben vakok, mert a hétvégi események ellenére sem akarnak változtatni az unió migrációs politikáján
okt. 13
8:00
Már megint gyengült a forint: ennyit ér most a magyarok pénze (ATV)
Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Péntek reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a hét eleji kezdésnél.
okt. 13
8:00
Évek elteltével nyilvános eseményen jelent meg Rogán Antal, most sem aludt sokat, a nap is zavarta (444.hu)
Évek óta nem lehetett látni élőben, erre most megnyitott egy szőnyegmúzeummal kombinált wellnesshotelt Békésszentandráson. Ki nem találnád, hogy évek elteltével mit csinált először a nyilvánosság előtt!
okt. 13
8:00
Megszólalt Orbán Viktor az izraeli terrorról: a közel-keleti helyzet destabilizálódását Magyarországon is megéreznénk (Pénzcentrum)
Orbán Viktor kormányfő a terrorizmus minden fajtáját elítélte péntek reggeli Kossuth Rádiónak adott interjúban, és kijelentette, ha a Közel-Keleten destabilizálódik a helyzet, azt megérezzük Magyarországon is. Beszélt még a friss inflációs adatokról, a 2023-as gazdasági növekedés elmaradásáról, és méltatta friss Nobel-díjas tudósainkat.
okt. 13
8:12
Sokkoló, ami a magyar határnál történik, menekülnek az emberek (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 5622-en léptek be Magyarországra csütörtökön, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5285-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t.
okt. 13
8:15
Orbán Viktor bejelentette: Ekkorra meglesz az egy számjegyű infláció (Metropol)
A miniszterelnök péntek reggel élőben beszélt a Kossuth rádió reggeli műsorában.
okt. 13
8:24
Orbán Viktor: Most látszik, milyen érték a béke és a stabilitás (BorsOnline)
Orbán Viktor a Kossuth rádió vendége volt.
okt. 13
8:24
Novák Katalin: háborús helyzetben a nők béketeremtő képessége elengedhetetlen (Demokrata)
"Mi nem a konfliktust keressük, hanem úgy vagyunk kódolva, hogy a konfliktusokat elsimítsuk, mint amit anyaként a családban is teszünk" – tette hozzá.
okt. 13
8:30
Húsz fok lesz idén is az iskolákban? Megkapták az utasítást a tankerületek (ATV)
Mint emlékezetes, a tavalyi tanévben energiatakarékossági okokból rendkívüli intézkedéseket hozott a kormány: az állami intézményekben nem lehetett több 18 Celsius-foknál, ez alól csak az egészségügyi, gyermekvédelmi, bentlakásos szociális ellátást nyújtó intézmények és a bölcsődék voltak kivételek, valamint azt is kikötötték, hogy azokban az oktat
okt. 13
8:36
Testükre erősített fekete fóliával igyekeztek a határ felé a "teherhordók", a pénzügyőrök gyanút fogtak (hirado.hu)
Hatezer doboz adózatlan cigarettát találtak Vámosatya külterületén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a rendőrség munkatársai.
okt. 13
8:36
Lepakoltatták a hordárok terheit Vámosatyánál (SzabolcsiHír)
13 millió forintnyi áru került elő.
okt. 13
8:38
Orbán Viktor: A migránsokkal szemben csak a magyar modell működik (hirado.hu)
Orbán Viktor kiemelte: Brüsszel azt akarja, hogy "osztozzunk a biztonsági kockázatban, amelytől ők szenvednek a korábbi években meghozott rossz döntéseik miatt".
okt. 13
8:38
Orbán Viktor: Magyarországon nem lesz terrorpárti tüntetés! (SzabolcsiHír)
Magyarországon van Európa egyik legnagyobb létszámú zsidó közössége. Őket meg kell védeni - mondta.
okt. 13
8:42
Orbán Viktor: a magyar államnak meg kell védeni a magyar zsidókat, nem engedélyezünk terrorszervezetek melletti tüntetést (SzMo)
Magyarország mindig is a terrorizmus ellen volt, és elismeri Izrael jogát ahhoz, hogy megvédje magát - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.

Keresés