A verseny erősítésének egyik fontos eleme a transzparencia növelése és ezt a célt szolgálja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közösen létrehozott Versenystatisztikai adatbázisa - mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke a jegybank és a GVH szerdai közös sajtótájékoztatóján Budapesten.
Volt, aki tudott élni a kormányok adta lehetőséggel, volt, aki nem – mondta az építési és beruházási miniszter a 444-nek adott interjúban, amelyben főként vasútfejlesztésről beszélt.
Több olyan, a fogyasztókat megtévesztő vállalkozással szemben folytatott vizsgálatot az ügyészség, amik azt állították, hogy étrend-kiegészítő tablettáik alkalmasak daganatos és más betegségek gyógyítására – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség szerdán.
Karácsony közeledtével nettó 60 000 forinttal támogatja valamennyi aktív munkatársát a PENNY, az összeget november elején, az októberi bérek kifizetésével egyidőben utalják a dolgozók SZÉP-kártyájára. A mintegy ötezer dolgozó támogatásának mértéke megközelíti a nettó 300 millió forintot.
2023. szeptember 26-án az Astrasun Solar Nyrt. és az Óbudai Egyetem között együttműködés jött létre. Az egyetem rektora, dr. Kovács Levente professzor és az Astrasun képviselője, dr. Keresztes Attila írták alá a fő megállapodást. Az együttműködés keretében létrejön az új, megújuló energiákra specializálódott Kihelyezett Tanszék (teljes nevén “Solar
A hivatásturizmus lesz az ágazat motorja ősszel, nagy lendületet vett az üzleti rendezvények, konferenciák, kongresszusok piaca, ahol a május mellett az október az év legnagyobb forgalmú hónapja - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Az üzleti turizmus, a MICE (Meetings, incentives, conferences and exhib
Ha megszületik egy gyermek, a hitelfelvevők egyéves hitelmoratóriumot kérhetnek. A második gyermek, majd minden további gyermek megszületése esetén a tőkéből 10-10 millió forintot elengednek.
A Kárpát-Balkán nagytérség kutatása lesz a témája a Magyar Regionális Tudományi Társaság XXI. Köz- és Vándorgyűlésének 2023. november 2-3-án a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán.
A nyugat-ukrajnai hmelnickiji atomerőmű közvetlen közelében lévő területre mért csapást az orosz hadsereg szerdára virradó éjjel, a támadás következtében adminisztrációs és laboratóriumi épületek ablakai törtek be - közölte az ukrán energetikai minisztérium sajtószolgálata a tárca honlapján.
Hogyan kell felállítani és jól működtetni a céges visszaélés-bejelentési (angolul: whistleblowing) rendszert? Mire figyeljenek ennek során a cégek? Hogyan kell majd egy bejelentést kivizsgálni? Többek között ezekről a kérdésekről tájékoztat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda két munkatársa, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi.
Régóta csak olyan államokat vesz fel az EU, amelyek csak viszik a pénzt, ráadásul az uniós kiadásokat több egyedi tétel is megnöveli. A közös költségvetés rugalmasabbá tétele lenne a kitörési pont a versenyképesség növelésében, amire szükség is lenne, mert Európa gyorsan veszít tért a nemzetközi mezőnyben.
A Dél-Dunántúlon és Győrben aktív, a fémipari toborzásban különösen erős, német nyelvterületre is közvetít magyarokat a pécsi központú HR-Rent Kft., amely felkerült a HR Portál és az OPTEN “A 10 leggyorsabban növekvő HR toborzási szolgáltató” toplistára. Feleki Attila ügyvezetőt kérdeztük a növekedés okairól és az idei év várható eredményeiről.
Emelkedő kihasználatlansági ráta jellemezte az év első felét az irodapiacon és az ipar-logisztika piacon, a következő időszakban, a folyamatban lévő fejlesztések hatására, bővülhet az ingatlanállomány mindkét szegmensben - hangzott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai online sajtótájékoztatóján.
Rendes nyugdíjasként dolgozom, előtte komplex minősítéssel megilletett egészségem kapcsán 5 nap pótszabadság.Jelenleg egészségi állapotom nem változott, végleges, továbbra is megillet a pótszabadság? Milyen törvény van erre?
Oroszország jövőre növelni fogja fegyveres erőinek létszámát, egy új hadtestet és egy flottillát állít fel - közölte Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese a testület szerdai moszkvai ülésén.
A magyar kormány nem támogatja az uniós költségvetés-módosítási javaslatot - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón szerdán.
Új, az első közös otthon megvételére, nagyobb otthonba költözésre és lakásbővítésre is felhasználható otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Csok Plusz néven - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter.
A Vienne megyében található Moulière-erdőben Franciaország stratégiája az éghajlatváltozás kezelésére a "mozaikos erdő" nevet viseli. Itt a tölgyek között hódító nyírfa nő, és fiatal fenyő váltja fel haldokló rokonait.
A Német Turisztikai Hivatal és a Deutsche Zentrale für Tourismus közös versenyének eredményhirdetését október 18-án tartották, ahol kiderült, hogy BKSzC Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum csapata első helyezést ért el. A Német Turisztikai Hivatal és a Deutsche Zentrale für Tourismus által közösen szervezett versenyt a „Deutsch verbin
Ifj. Sárközy Lajos cigányprímás számára írt versenymű premierjét hallhatja a közönség a Danubia Zenekar zeneakadémiai sorozatának csütörtöki koncertjén.
Látszólag úgy tűnhetett, hogy 2023-ban a kriptoszektor gyengélkedett, azonban közelebbről megvizsgálva ez koránt sincs így. A Bitcoin értéke az év elején látott 16,000 dolláros szintről egészen a mostani 34,000 dollárig képes volt menetelni, vagyis január óta a befektetőknek 100%-nál is magasabb hozam üthette a markukat.
Mi a közös az üdítőitalokban, a sörben, az ecetben és az élesztőben? Elsőre úgy tűnhet, hogy semmi, pedig mindegyik az erjedés és üdítőital-ipari termékkészítő közreműködésével készül. Erjedésipar és üdítőital-gyártás Az erjedés és üdítőital-ipari termékkészítő feladatai közé tartozik az üdítőital-gyártás, a sörgyártás és a szikvízgyártás is. Az er
Az idén alapított ÁSZ Nagydíjat szerdán három díjazottnak adta át Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére tartott ünnepségen - közölte a számvevőszék szerdán az MTI-vel.
A vegyész technikus a vegyipari termékek gyártásával foglalkozó szakember. A vegyipari termékek gyártása során felel a gyártási folyamat részleges vagy teljes irányításáért és ellenőrzéséért. Ellenőrzi a berendezések és készülékek az üzemeltetését. Kutatólaboratóriumokban analitikai és műszeres elemzéseket, fizikai vizsgálatokat végez. Felméri a vi
A Deutsche Bank a várakozásoknak megfelelően 7,13 milliárd eurós nettó kamatbevételt és egyéb nem kamatjellegű bevételt ért el, ami 3%-os növekedés a tavalyi évhez képest.
A hazai lakosság havonta átlagosan 30 000 forintot tud megtakarítani, ugyanakkor legnagyobb hányada (a válaszadók 40%-a) még mindig nem tud kisebb összeget sem félretenni a jövőre – derül ki a Generali Biztosító friss reprezentatív kutatásából.
Péntekig lehet jelentkezni a pedagógus hallgatók tanulmányait segítő Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programba. A Program a diploma megszerzése után garantáltan a képzettségüknek megfelelő állást biztosít a hallgatók számára, motiválva őket a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre. 5150 hallgató tanulmányát támogatta a Klebelsberg Képzési Ösztöndí
Thuróczy Szabolcs, az ország egyik legnépszerűbb színésze egy év kihagyás után ismét visszatér a Spektrum képernyőjére, és a Tiltott Zónák című többszörös fesztiválgyőztes dokumentumfilm-sorozat második évadában ismét titkos helyekre kalauzolja el a nézőket.Beöltözik, felkúszik, bemászik, felszáll, berepül és alámerül, vagyis mindent bevállal, hogy
A hazai lakosság havonta átlagosan 30 000 forintot tud megtakarítani, ugyanakkor legnagyobb hányada (a válaszadók 40%-a) még mindig nem tud kisebb összeget sem félretenni a jövőre – derül ki a Generali Biztosító friss reprezentatív kutatásából. A többség továbbra is borúlátó jövőképpel rendelkezik, különösen a nyugdíjas éveiről: a válaszadók negyed
A Hankook prémium gumiabroncsgyártó rácalmási gyára elnyerte az ISCC PLUS-minősítést (International Sustainability & Carbon Certification). Ez a rendkívüli eredmény is mutatja a vállalat elköteleződését a fenntarthatóság, az innováció és a környezetvédelem iránt. A fenntartható nyersanyagok használatával – például az elektromos járművekhez tervezet
A Nyerő Páros 18. napjának reggelén Valentényi Laci segített Jákli Mónikának a sütő beindításában, amiről Voksán Virágnak is megvolt a véleménye. Később a párosoknak Kabát Petit kellett kimenteniük a tó közepéről egy léket kapott csónakkal, amiből a lányok lapátolták ki a vizet, míg szerelmeik különböző tárgyakkal eveztek. Vastag Csabánál gyorsan e
Ma este Koros Edina, az Atmedia televíziós értékesítési vezetője lesz a vendégünk a Jazzy rádióban. Koros Edina komoly médiaügynökségi pályafutást tudhat maga mögött, különböző vezető pozíciókat töltött be a Zenith Optimedia, a Universal McCann és az Mec/Wavemaker kötelékében, egy évvel ezelőtt pedig átigazolt az Atmediához. Beszélgetésünket a ta
Szerdától lehet jelentkezni a fiatal vállalkozókat támogató Start Basic és Start Pro programokra - közölte a Nemzeti Tehetség Központ (NTK) szerdán az MTI-vel.
Nagyjából 22 ezer kilométer alatt megtérülhet, ha valaki átalakítja benzines autóját LPG-üzeműre. Az autógáz manapság nagyjából feleannyiba kerül, mint a benzin, és a jövedéki adó emelése sem fogja érinteni jelenlegi állás szerint. Újonnan jelenleg egyetlen gyártótól lehet rendelni gázüzemű autókat: kiszámoltuk azt is, hogy a jelenlegi árakkal menn
Meglepő eredményeket hozott a magyar lakosságnak a sikerről, a teljesítmény elismeréséről és a példaképekről alkotott véleményét vizsgáló reprezentatív kutatás: honfitársaink a harmonikusan felépített életet, a kiegyensúlyozottságot fontosabb sikerkritériumnak tartják az anyagiaknál, a munkahelyi előmenetelnél vagy a vezető pozíciónál. A vizsgálat