A rajongók már feszülten várják a Netflix sikerthrillerének, a You című sorozatnak a folytatását, egyben utolsó szezonját. A negyedik évad drámai fordulatait követően persze, ez egyáltalán nem meglepő. Íme, minden, amit eddig tudni lehet a sorozat közelgő epizódjairól.
A Margó utolsó napján, teltház előtt mutatták be az izlandi Sigríður Hagalín Björnsdóttir Tüzek című regényét. A szerzőt és fordítóját, Patat Bencét Ott Anna kérdezte vulkánokról, a szerelem ellenállhatatlanságáról, a természet szerepéről az izlandi irodalomban, valamint a fordítás erejéről. A közönség soraiban ott ült Björnsdóttir férje, Jón Kalma
Csobot Adél másodszor kapott filmszerepet. Az énekesnő a Cicaverzum című alkotásban játszik. A kétgyermekes édesanya most azt is elárulta, hogy az énekesi pályának végleg búcsút mondott-e, illetve, hogy zavarja-e, ha énekesnőként hivatkoznak rá.
100 éves lett a Disney, ami mára kitörölhetetlen nyomott hagyott a popkultúrán és azon, ahogy az animációról és a mesékről gondolkodunk (ebben a cikkben szedtük össze a nagyobb hatásait). Az évforduló alkalmából fiatal írókat kértünk fel, hogy gondoljanak újra egy-egy klasszikus rajzfilmet, játsszanak el egy-egy számukra érdekes vagy problémás motí
A nagy sikerű Buddha a padláson (mely tavaly a hét könyve is volt) szerzője ezúttal a japán fogolytáborok világába kalauzol, egyúttal a saját családja fájdalmas múltját is feldolgozta. Julie Otsuka íróként 2001-ben debütált az Amikor isten volt a császár című regényével, magyarra az előző kötethez hasonlóan ezúttal is Morcsányi Júlia ültette át.
Meghalt Burt Young. 83 éves volt. Az amerikai színész a Rocky-filmekben a címszereplő sógorát, Paulie Penninót alakította, amelyért Oscarra is jelölték. Halálhíréről lánya számolt be a New York Timesnak.
Beszélgetés Térey színházáról a Pim-ben, Ladik Katalin kiállításának megnyitója Szentendrén, szlovén filmek a Toldiban, Szöllősi Mátyás verseinek randevúja a zenével és őszi séta a hetedik kerület legendás, történetekkel teli utcáin. Programajánlónk az ősz közepére.
Október 8-án Los Angelesben meghalt Burt Young filmsztár, bokszoló. A Rocky-filmek csillaga hat alkalommal alakította Paulie-t Sylvester Stallone mellett, az 1976-os első részben nyújtott alakításáért Oscar-jelölést kapott mellékszereplőként.
Több mint 600 író és művész írta alá azt a nyílt levelet, amelyben elítélik a Gázában zajló népirtást és kérik, hogy a világ ne támogassa tovább Izraelt. Az aláírók között van a többi között Sally Rooney, Janne Teller, Naomi Klein, Esther Freud és Patricia Lockwood.
Amikor a Las Vegas-i koncertjén meglátott egy whiskey sourt az egyik rajongójánál, arról beszélt, hogy korábban rengeteget ivott, és majdnem alkoholista lett.
a Megfojtott virágok pont olyan gyönyörű, drámai és kegyetlen, amilyenre számítani lehet a mestertől, és pont olyan izgalmas, mint egy közös DiCaprio-De Niro mozi. Ám a film igazi meglepetése a női főszerepet alakító Lily Gladstone, aki a vértől áztatott, tragikus bűneposzban gyakorlatilag az egyetlen pozitív szereplő. A mától a hazai mozikban is l
Amerika történelmének egyik legismeretlenebb és legkegyetlenebb időszakát mutatja be nekünk minden idők egyik legnagyobb rendezőzsenije, korunk legjobb színészei körében. Mégse tudom mindenkinek ajánlani a Megfojtott virágokat.
A 27-et, Buda Flóra Anna Arany Pálma-díjas rövidfilmjét, és Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt című animációs filmjét is Európai Filmdíjra jelölték.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Giuseppe Verdi örökbecsű Aidáját a komolyzene világának olasz, koreai, brazil és román kiválóságaival, valamint a Nemzeti Énekkarral közösen keltik életre október 26-án, 19 órai kezdettel a Müpában. Az ígéret szerint a zenekar újdonsült Opera-bérletének első produkciója még azoknak is páratlan élményt jelenthet, akik
Bemutatták Martin Scorsese várva várt filmjét, amiben a rendező Leonardo DiCaprióval és Robert De Niróval a főszerepben vezet az amerikai múlt és az emberi aljasság bugyraiba. De miben hasonlít az olajból meggazdagodó indiánok tragédiája a tulsai mészárlásra? Kik írtak először az oszázsok történetéről? Milyen David Grann kötete, ami alapján a Megfo
Új helyszínen, az Operaházban ad két koncertet a harmincéves szólózenészi pályafutását ünneplő Ákos. A kétórás programban lesz szimfonikus zenekar, kórus és egyedi látványvilág, majd ugyanezt a repertoárt bemutatják teljeses más színpadtechnikával az előadóművész első ültetett Aréna-koncertjén is.
Életében először vállalt színészi feladatot Schobert Norbert, ám rögtön mély vízbe dobták. Amellett ugyanis, hogy önmaga paródiáját kellett alakítania, egy kaszkadőr szakértelmét igénylő jelenetben szerepelt az RTL+-on már látható Valami Amerika című sorozat második részében. A történet szerint az üzletember nagy mellénnyel beszól a Csuja Imre álta
Kállay-Saunders András ismét lecsupaszította szívét, és küldött egy ultraerős dobbanást belőle. A személyes ihletésű "MAKE YOU CRY" az ezt megelőző, közel félmilliószor streamelt "Homesick" folytatása is lehetne. Ám a klip egy új hölggyel és teljesen más forgatókönyvvel debütál: azt a típusú se veled, se nélküled kapcsolatot jeleníti meg, amely ha