Az uniós hivatal közlése szerint az adatok azt mutatják, hogy 2022-ben az összes EU tagországban nőtt a légiutasok száma 2021-hez képest. A legnagyobb növekedést Írországban (256 százalék), majd Szlovákiában és Finnországban (mindkettőben 203 százalék) jegyezték fel. Boeing 737száll le a Liszt Ferenc Repülőtéren. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd A jele
A Test Drive Freak Youtube csatorna legújabb videójában egy igen különleges végsebesség-tesztnek lehetünk szemtanúi, amelynek kivételesen nem egy sportmodell és
Továbbra is az energia- és alapanyagárak változása, illetve a turbulens gazdasági környezet jelenti a legnagyobb kihívást a magyar mikro- és kisvállalkozások számára.
A tájékoztatás szerint a telephelyen 2019 óta bontott gépkocsik katalizátorait szedték szét, majd az azokból származó őrleménnyel hatósági engedély nélkül, illegálisan kereskedtek. A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt tavaly indított nyomozást a KR NNI. A gyanú szerint a telephelyen bontott gépkocsialkatrészeket vettek át ismeretlenekt
Egy nevében terepjáró (Jeep), egy vérbeli sziklamászó (Bronco) és egy kívül-belül igényes szabadidő-autó (Mazda) adta a decemberi közös zsűri teszt derekát. És ott volt még két kiváló villanyautó: a kombi MG5 és az erőművész BMW i5.
A szigetszentmiklósi hivatásos, a ráckevei önkormányzati és a délegyházi önkéntes egység végezte a műszaki mentést, melynek során áramtalanították a személyautót. A helyszínre kiérkezett a mentőszolgálat is. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. A helyszínelés és a mentés ideje alatt kerülni Bugyi felé vagy Szigethalom irányába leh
Az európai autóipar nem csupán a közlekedés szektorát formálja, hanem a kontinens gazdaságát is lendületben tartja. Világszinten élen járva, Európában az autógyártás a gazdasági növekedés fő hajtómotorává vált. A szektor közel 13 millió európait foglalkoztat, és ezzel nem csupán munkahelyeket teremt, hanem a társadalmi stabilitás egyik alapkövét is
A Toyota Gazoo Racing (TGR) 2019 elején kezdte fejleszteni új ügyfél-versenyautóját, és a Toyota GR Supra GT4 alig egy évvel később sikeresen megszerezte a homologizációt. A modell karrierje ezt követően gyorsan ívelt felfelé. Mindössze két év elteltével a széria elérte az ötvendarabos mérföldkövet, innen pedig már csupán alig több mint egy év kell
Az SMC a világ automatizálási iparának vezető vállalataként az élettudományok és az orvostechnika számára is fejleszt és gyárt magas minőségű és innovatív termékeket.
Az utazók a múzeum teljeskörűen restaurált Ikarus 66-os és Ikarus 311-es autóbuszain járhatják be Budapest belvárosának kedvelt helyszíneit, miközben megismerhetik a járműveket, koruk történeti és társadalmi hátterét, alkalmanként mindezt élő zene kíséretében - áll a múzeum MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Mint kiemelik, a múzeum a be
A Brnóból ellopott, már egy más kocsi rendszámával felszerelt autó körözését a cseh hatóság rendelte el. A BRFK Vagyonvédelmi Osztály nyomozói és a közlekedésrendészeti járőrök a körözött autót vezető 22 éves, román állampolgárságú férfit elfogták, és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki. A képre kattintva megnézhe
Az előző beszélgetést a csatornádnál hagytuk abba, folytassuk most innen, beszéljünk a videókról. Milyen tematika alapján válogatsz? És miért is nem vagy elégedett egy-egy résszel? A GAZ-os videót 12 órán keresztül vágtam, és nem nézték meg 7 ezren. Szerintem tök jó poén tök jó karakterek vannak benne, és mégsem nézték elegen. Ebből a szempontból m
Az október 26. és november 5. között, Tokióban megrendezett Japán mobilitási kiállítás adott otthont a Japán Év Autója (Japan Car of the Year, JCOTY) idei díjátadójának. Az 1980-ban alapított JCOTY-díjak sorsáról egy autós szakújságírókból álló, hatvanfős zsűri dönt. A szigetország harminckilenc meghatározó autóipari, illetve életmód-kiadványait ké
Éppen a Bonhams idei Abu Dhabi aukciójának autóit pörgettem át, amikor megannyi érdekes autócsoda között egy igazán furcsa szerzetre lettem figyelmet. Amíg mindenki a Wall Street farkasának Countachára figyelt, addig fű alatt az értékesítésre váró autók listájára került egy Italdesign Aztec Barchetta. Minden bizonnyal nem ez volt a Forma-1-es hétvé
Német lapértesülések szerint a Volkswagen tárgyalásokat folytat a Renault-val egy olyan közös platform megalkotásáról, amelyre mindkét fél olcsó villanyautókat tud
A közlemény szerint "a múlt század technológiai színvonalán megépített és üzemeltett, de a budapestiek által kedvelt járat régóta műszaki és forgalmi kihívásokkal küzd". Az évente kétszer végzett karbantartások során a szakemberek javítják az esetleges hibákat: ezúttal az Erdei Iskola állomásnál végeztek munkálatokat - írták. Fotó forrása: hirado.h
A Dacia hivatalosan bemutatta az új Dacia Duster 2024-et. Ez az SUV harmadik generációja, amely az utóbbi években a nagyon magas minőség/ár aránynak köszönhetően valódi bestsellerré vált az európai piacon. Az új generáció megerősíti a modell kényelmét, de számos újítást vezet be, több technológiával, biztonsággal és a villamosítás debütálásával. A
Legurult az út széléről és félig belecsúszott az ott található tóba egy személyautó Győrben, a Kenus utcában. A járműt egy fa fogta meg. A város hivatásos tűzoltói megpróbálják rögzíteni, majd kihúzni a tóból az autót, amelynek jobb első és jobb hátsó kereke is a vízben áll.
Már megszokhattuk, hogy minden évben újabb izgalmas készleteket dob piacra a LEGO az autórajongók számára. Nagyszerű érzékkel reagálnak az autósport világára, és a közúti autózás vágyott modelljeire is. Jövőre ráadásul egy olyan szettel is készülnek, amire még azok is garantáltan rárepülnek, akik alapvetően nem annyira vannak oda a LEGO Speed Champ
Hát azért, hogy az útra kiszórt sót felnyalogassák. Szerencsére maradt még utána is só a burkolaton, mert a legfrissebb kameraképen is fekete az út, a mellette lévő terület pedig szép havas. Nem példa nélküli, hogy ilyet látnak, ezért is nagyon fontos, mindig figyeljünk vezetés közben! A kamera.kozut.hu oldalon ön is böngészhet a publikus kamerák f
A szervezet adatai szerint novemberben 2,1 millió új autót értékesítettek az ázsiai országban, 25,5 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Októberhez képest 9,9 százalékos volt a növekedés. Az idei első tizenegy hónapban az új személygépkocsi-eladások éves összevetésben 5 százalékkal, 19,56 millióra nőttek Kínában. A new energy vehicles (NEV)
A Szegedi Tudományegyetem hallgatóiból álló SZTE Skywalkers rakéta projekt hosszú távú célja a hallgatók fejlesztésén és motivációján túl az, hogy megoldjon egy általános, a légkörvizsgálatot érintő problémát is. – A ballonok 70 kilométeres magasságba nem tudnak felmenni, a műholdak nem képesek ilyen alacsonyan dolgozni, tehát van a légkörnek egy
A kiberbiztonság fontossága egyre nő a robotikában, ahogy több és több szektorban érvényesül ez a technológia, a gyártástól az egészségügyön át egészen a szórakoztatásig.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) éves ellenőrzési terve alapján tart a Magyar Rendőrség országos akciót december 11. és 17. között. Az egyenruhások ebben az időszakban célzottan az alkohol vagy drog hatása alatt, ittas vagy bódult állapotban volán mögé ülő személyeket szűrik ki. További autós tartalma
Az MKIF felhívja a figyelmet a bejegyzésében arra, hogy a KRESZ egyértelműen fogalmaz: KRESZ 42 § "(5) * Olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két vagy több forgalmi sáv van kijelölve, az azonos irányban valamennyi forgalmi sávban – egymás mellett haladó – hó eltakarítást végző és figyelmeztető jelzést használó gépjárműveket til
Az áprilisi Kínai és a májusi Miami Nagydíjon először rendeznek ilyen, közel 100 kilométeres viadalt, a júniusi Osztrák és a novemberi Brazil GP harmadszor ad otthont sprintversenynek, míg Austin októberben és Katar november végén másodjára lesz házigazdája rövid futamnak. Az FIA jelzése szerint a növekvő nézettséget hozó sprintfutamokat - amelyek
A vádirat szerint a büntetett előéletű, Baja környékén élő férfi jelentős összegű kölcsöntartozást halmozott fel egyik ismerőse felé, amelynek törlesztéseként felajánlotta a tulajdonában lévő, 14.500.000 forint értékű járművet. Ezt ismerőse el is fogadta és cégének megvásárolta az autót. Az adásvételi szerződés megkötését követően röviddel a vádlot
A közlemény szerint "a múlt század technológiai színvonalán megépített és üzemeltett, de a budapestiek által kedvelt járat régóta műszaki és forgalmi kihívásokkal küzd". Az évente kétszer végzett karbantartások során a szakemberek javítják az esetleges hibákat: ezúttal az Erdei Iskola állomásnál végeztek munkálatokat - írták. A BKK ismertetése szer
A forgalomba helyezéskor befizetendő úgynevezett "újrahasznosítási illeték" (olyasmi, mint idehaza a regisztrációs adó) emelkedése, a libikókázó rubelárfolyam és sok más körülmény egyre inkább akadályozza az autók bevitelét külföldről, nyugati szankciók megkerülésével, harmadik országokon keresztül. Az Avtovzgljad autós portál elemzése szerint jel
A DS Automobiles megalapítása óta számos bemutatót tartott a Louvre Múzeumban és környékén, a Piramis alatt vagy a Tuileriák kertjében. Az exkluzív bemutatók és különleges kiállítások egy közös filozófiát visszhangoznak, az örökség és a modernitás ötvözésével elképzelt jövőt. A kultúra támogatása iránt elkötelezett DS Automobiles 2015 óta a Louvre