2023. február 19. vasárnap

febr. 19
0:15
Forma-1: Az Alpine láthatja el az Andretti autóit motorral (Autószektor)
A világ- és Európa-bajnok labdarúgó, Zidane fellépése volt az egyik meglepetés a A523 kódjelzésű gép csütörtöki leleplezésén, amely rózsaszínben fog pompázni az idény első három állomásán Bahreinben, Szaúd-Arábiában és Ausztráliában. Az AlphaTauri csapatától érkező Pierre Gasly izgatottan beszélt gyerekkori példaképéről: "Zizou az egyik bálványom v
febr. 19
0:19
Kisbusz és furgon borult fel az M1-esen (Autószektor)
Az MKIF jelentése szerint a baleset bekövetkezte után a helyszínen levők - az aktuális stresszes helyzetben is - figyelték a forgalmat és azokkal az eszközökkel ami rendelkezésükre állt, láthatósági mellényben elakadásjelző háromszöggel, zseblámpával integetve lassították a forgalmat, jeleztek a közlekedőknek, így megelőzve ezzel további balesetek
febr. 19
0:23
Nőtt a Mercedes-Benz csoport tavalyi profitja (Autószektor)
A kamat és adófizetés előtti nyeresége (EBIT) 28 százalékkal, 20,5 milliárd euróra, az adózott eredménye pedig 14,5 milliárd euróra emelkedett tavaly az előző évi 10,7 milliárd euróról. A csoport bevétele 12 százalékkal, 150 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 133,8 milliárd euróról, különösen kelendőek voltak az S-Class autók és nőtt a Mayba
febr. 19
0:27
Pont a kamera alatt törték fel a parkoló autót Budapesten, hamar elfogták őket (Autószektor)
A vádirat szerint a vádlottak - egy 45 és egy 43 éves férfi - 2021. március 14-én hajnalban, a IX. kerületben felfigyeltek egy parkoló autóra azzal a szándékkal, hogy abból értékeket tulajdonítanak el. A vádlottak betörték a bal hátsó szélvédőüveget, majd az autó csomagteréből több mint 260 ezer forint értékben loptak el szerszámgépeket, köztük sar
febr. 19
0:31
Az Audi Hungaria saját leányvállalatot alapított (Autószektor)
Balról jobbra: Andreas Kattendick, az AUDI HUNGARIA AHEAD Kft. ügyvezető igazgatója, Németh Sándor, az Audi Hungária Független Szakszervezet elnöke és az AUDI HUNGARIA AHEAD Kft. Felügyelőbizottságának tagja, Alfons Dintner, az Audi Hungaria Igazgatóságának elnöke, Dirk Große-Loheide, az AUDI AG beszerzésért és IT-ért felelős igazgatótanácsi tagja
febr. 19
0:35
30 éve halt meg Ferruccio Lamborghini - portré (Autószektor)
1916. április 28-án született az észak-olaszországi Ferrara közelében fekvő Centóban, szülei szőlészettel-borászattal foglalkoztak. Már kiskorában szerette apja traktorát bütykölni, így természetesen gépészmérnöknek tanult. A második világháborúban a légierőnél szolgált szerelőként, 1945-ben brit hadifogságba került. Miután hazatért, javítóműhelyt
febr. 19
0:39
Diy! Ebből a szettből, kevés munkával, bárki megépítheti a saját, igazi autóját! (Autószektor)
Aki szeret modellezni vagy Legozni, az tudja, mennyit lehet pepecselni egy tenyérben elférő kisautó megépítésével is. És akik ennél továbbmennének és mernek nagyban is gondolkozni, itt a kitűnő lehetőség, hogy összeállítsanak egy életnagyságú kocsit. Olyat, ami működik és lehet vele közúton közlekedni. Az angol Pendine Motors alapítóinak fejéből pa
febr. 19
0:43
Elhunyt a Lexus és a Toyota Prius szellemi atyja (Autószektor)
2023. február 14-én, három nappal 98. születésnapja előtt elhunyt Tojoda Akio elnök édesapja, dr. Tojoda Soicsiro, a japán és a globális autóipar meghatározó alakja. Soicsiro-szan 26 évesen, 1952-ben csatlakozott a Toyotához, majd az ezt követő három évtized során különböző vezetői posztokat töltött be. 1982-ben kinevezték a cég elnökévé, amely tis
febr. 19
0:47
Attraktív fenevad kockaketrecben (Autószektor)
Attraktív autó a 408-as, mely egy korszak mementója lehet. Pedig premierje hagyományosan indult, szó volt a globális és magyar járműpiacról, ezzel kezdte Bálint Zsófia márkaigazgató, aki sikerekről is beszámolt. Annak ellenére, hogy nehéz volt a tavalyi első félév, az autó és alkatrészhiány ellenére növelte eladásait és piaci részesedését a Peugeot
febr. 19
8:15
Hol tart most az űrbe lőtt Tesla Roadster? (Autószektor)
Ugyanakkor most nem az új modellről van szó, hanem arról a Tesla Roadsterről, amit még 2018 februárjában lőtt ki Elon Musk az űrbe, még a SpaceX program tesztje és promóciójaként. Ez volt ugyanis az első alkalom, hogy a tech milliárdos űrrepülője szállítmányt küldött a nagy semmibe. Márpedig mi más lehetett volna ez a szállítmány, ha nem Musk saját
febr. 19
8:21
Most már megéri a villanyautó? (Villanyautósok)
Feltéve, hogy valóban pénzügyi kérdésként kell kezelni ezt a döntést.
febr. 19
8:27
Új lágy hibrid meghajtást kapnak a Peugeot SUV-jai (Autónavigátor)
A Peugeot két nagyobbik SUV-ja, a 3008 és az 5008 megújult lágy hibrid hajtással lesz elérhető. A belsőégésű erőforrás immár
febr. 19
8:39
Ennél tovább ne húzzuk a gumicserét! (autopro)
Sokakban merülhet fel a kérdés, hogy meddig használhatók a gumiabroncsok.
febr. 19
9:15
Hajnali dráma a körúton: villamosmegállóban gázoltak halálra egy fiatal nőt (Autószektor)
A villamosmegállóba sodródott és elütött egy ott várakozót egy személygépkocsi a fővárosi Harminckettesek terénél vasárnapra virradóra, az elgázolt 23 éves nő a helyszínen meghalt A gépjárműforgalmat a Baross utca és a József utca közötti szakaszon a környező utcákba terelik. A rendőrség vizsgálja a VIII. kerületi baleset körülményeit - olvasható a
febr. 19
9:51
Amerikában is megnyílnak a Superchargerek (Villanyautósok)
Az ingyen pénzt mindenki szereti, még Elon Musk is.
febr. 19
10:27
Felismernéd a brazil Yarist? Mutatjuk az ismeretlen kis Toyotát (Autónavigátor)
A Thaiföldön bemutatott Yaris Ativ a kis négyajtósok ligájában indul, immár zöldebb kivitelben, hiszen hibrid hajtásláncot kap. A szigorú tekintetű
febr. 19
10:45
Stabil nyereségről számolt be a Mazda a harmadik negyedévben (Autószektor)
Európában a harmadik negyedévben az eladások 3%-kal nőttek az előző év azonos időszakához képest, amihez az elektromos modellek bevezetése is hozzájárult, beleértve a vadonatúj Mazda CX-60 PHEV modellt, amelyből a bevezetés óta több mint 13 000 darab került értékesítésre, valamint a Mazda2 Hybridet. Az első három negyedévben a teljes értékesítés 10
febr. 19
11:27
Majdnem a nulláról állnak át full zöldenergiára (Villanyautósok)
Fél éve még 2035 és 75 százalék volt a cél. Mindkettőn változtattak.
febr. 19
11:45
Ezért életmentő a biztonsági öv (Autószektor)
Nagy Diák KRESZ-teszt néven már a hetedik alkalommal hirdetett háromfordulós versenyt a DUE Médiahálózat. A 2023-as játék egy ingyenes online teszttel startolt, amit bárki kitölthet a Nagy Diák KRESZ-teszt oldalon, azonban a nyereményjátékban csak a 14-24 év közötti fiatalok vehetnek részt. Az online teszt kitöltői közül a legjobb eredményt elérő j
febr. 19
12:15
34 évig állt egy pajtában, mielőtt újjászületett ez a Corvette (Autónavigátor)
Érdemes-e megmenteni egy 1974-ben gyártott autót, amely közel 35 évig állt egy poros pajtában? A válasz elsőre talán a nem
febr. 19
12:39
A használt autók felé fordulnak az oroszok (autopro)
A nyugati OEM-ek kivonulása és a hazai autógyártás beesése után sokaknak a használtpiacon kell új autó után nézniük.
febr. 19
12:45
Rekordösszeg: 10 milliárd forintnyi nevezési díjat szed be az FIA az F1-es csapatoktól (F1világ)
Csúcsot döntenek a Forma-1 nevezési díjai a 2023-as versenyszezonra, a világbajnok Max Verstappennek közel 350 millió forintba kerül a rajtengedélye.
febr. 19
13:33
Model X hétköznapok #6: szégyen, ami a bécsi Tesla szervizben történt (Villanyautósok)
Ha más meséli, akkor én nem hiszem el, hogy ilyen megtörténhet Nyugat-Európában 2023-ban.
febr. 19
13:45
„Nagy dolog” volt az igazi autó leleplezése az Aston Martin számára (F1világ)
Az Aston Martin Forma-1-es csapata büszke arra, hogy az e heti autóbemutatóján a valódi versenygépéről rántotta le a leplet. A rajongóknak kedveskedtek.
febr. 19
14:27
Az Alpine tavalyi autója „játékszer” volt az idei versenygéphez képest (F1világ)
Az Alpine óriási lendülettel kezdheti meg a 2023-as Forma-1-es szezont, miután Esteban Ocon arról számolt be: az új autójukkal minden téren nagyot léptek előre.
febr. 19
14:57
Tényleg olyan nagy az ellentét Ocon és Gasly között? (F1világ)
Az Alpine két pilótája közötti rivalizálás egészen a gyerekkorukig nyúlik vissza, de vajon ez alááshatja kettejük csapattársi viszonyát? Ők maguk nyilatkoztak a témában.
febr. 19
15:21
Ez a BMW M3 a Competition modellnél is durvább! (Autónavigátor)
A BMW M3 sorozat immár hatodik generációját éli, népszerűsége pedig töretlen. A most futó M3 sorozat legerősebb változata a Competition
febr. 19
16:39
Megnéztük, mivel töltene be piaci rést a Peugeot (autopro)
Tényleg jól vezethető, és tényleg prémiumérzetet ad a Peugeot 408.
febr. 19
18:21
MG/Suzuki árharc és az olcsó SUV-ok a hét sztorijai (Autónavigátor)
Mi mással kezdhetnénk ismét, mint az ingadozó üzemanyagárakkal. A , a lett. Debütált a Maybach első konnektoros hibrid modellje, amely

Keresés