Taraba erről a szerdai kormányülés után beszélt, hozzátéve, fel akarnak készülni minden lehetséges helyzetre, amit az időjárás okozhat az elkövetkező napokban. "A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat árvízvédelmi intézkedéseket tesz Dévénynél (Devín)" – mondta Taraba. A környezetvédelmi miniszter hozzátette, a Dunán a vízhozamot 8000 köbméterre becsüli
Fotó: SZE A második alkalommal, szeptember 6. és 8. között megrendezett Győr Rally idén rekordszámú látogatót vonzott: a háromnapos, tizenegy gyorsasági szakaszt érintő versenyre közel húszezren voltak kíváncsiak. Az előző évhez képest a program egyik fontos újítása volt, hogy a két legnépszerűbb pálya – az écsi Rábaring és a Széchenyi István
A bólogatós kutya, és a Videoton hangfalak bűvkörében Rendkívül erősen él bennem a kép, amikor apum hazahozta a bilikék 601-est elnöki, Limousine kivitelben, hogy mi menyire örültünk neki. Beültem hátra és feltettem a könyökömet a vajszínű doblemez takaróra, és úgy éreztem, hogy vagyok valaki ebben a szép autóban. Végre dobhattuk a buszt, többet ki
A Mercedes-Benz is bejelentette, hogy legkésőbb 2030-ra megérkezik a szilárdtest-akkucsomagja, méghozzá a Factorial amerikai székhelyű akkugyártó startuppal közreműködve. A Solstice
2020 tavaszán a DS Automobiles egy #SM2020 elnevezésű vázlatsorozatot osztott meg a közösségi oldalain. Ezek a tervrajzok a DS DESIGN STUDIO PARIS formatervezői között meghirdetett belső kreatív verseny eredményeként születtek. A verseny célja az 1970-ben bemutatott fenséges SM modell újraértelmezése volt. "Számos határozott üzenetet kaptunk közös
Az előzetes tervek szerint a Lexus LF-ZC elektromos szedántanulmány 2026-ban piacra lépő szériaváltozata lesz a Toyota-csoport első olyan terméke, amelynek
Fotó: Csabai Kolbászfesztivál A versenyek mellett gasztronómiai bemutatók, hagyományőrző programok és a fesztivál semmihez sem fogható hangulata vár minden látogatót. A 27. Csabai Kolbászfesztivál idén is színes programokkal várja az érdeklődőket. A fesztivál egyik legizgalmasabb eseménysorozata a különböző tematikus kolbászgyúró versenyek: Csütört
Az Úton a sikeres európai hidrogén ökoszisztéma megteremtése felé háromnapos rendezvényen az Ügynökség mélyrehatóan foglalkozik a hidrogéntechnológia jövőjével és annak hazai lehetőségeivel. A nyitónapon a hidrogén értéklánc felépítése, szerdán a hazai és nemzetközi kutatási projektek, a záró napon pedig a nemzetközi gyakorlatok, hidrogén alapú egy
A bajnokságot a hétszeres bajnok vanyarci pilóta még egy alap verzióban felszerelt Lotus Exige V6 Cup R versenyautóval kezdte, mellyel nem volt esélye a GT3-as, GT4-es és egyéb autók ellen. De már a szezon második versenyén szállított egy meglepetést, mikor a Red Bull Ringen az első versenyt megnyerte a GTX kategóriában. Igaz, ehhez jókora szerencs
A rendőrség szinte napi szinten számol be a legfelháborítóbb gyorshajtásokról, gyakran az önjelölt Torettók drága fotóival együtt. Mivel általában ezekre
Az Audi egykori központja a Schrannenstraßén Ingolstadtban. Fotók: Audi AG Az Audi történetében fontos dátum volt 1949. szeptember 3. Az Auto Union GmbH ingolstadti alapításával új fejezet kezdődött Nyugat-Németországban a korábban szászországi székhelyű járműgyártó számára – írja honlapján az Audi AG. A vállalat az egykor az ingolstadti erődhöz ta
A legfrissebb rendőrségi adatok szerint az év első hat hónapjában 319 személyi sérüléssel is járó balesetnek voltak okozói vagy elszenvedői az e-rollereket használók. Általános rendőrségi tapasztalat, hogy a közúti közlekedés során elszenvedett sérülések súlyosabb mértéke különösen a védtelen közlekedők, a gyalogosok, kerékpárosok, mikromobilitási
Egy Peugeot 205 GTI, amely egykor az autómániás színész, Rowan Atkinson tulajdonában volt, árverésre kerül. A jármű sokkal jobb állapotú, mint azt elsőre hinnénk. Annak ellenére, hogy 71 000 mérföldet (nagyjából 114 260 km) mutat az autó kilométerórája, Atkinson csak körülbelül 300 mérföldet (480 km) tett meg ezzel a "Phase 1.5" verzióval. Így aztá
A közlemény szerint 8,3 hektáros területen, Ecser Nyugati Ipari Parkjában épül meg a modern Posta-központ. A zöldmezős beruházásban egy megközelítőleg 25 ezer négyzetméter összterületű, a legkorszerűbb megoldásokkal felszerelt és magas energiahatékonyságú raktárközpontot hoz létre a Waberer's Csoport leányvállalata. A csomaglogisztikai központ átad
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövesse
A hidrogén technológiai sokfélesége, valamint az ökoszisztéma-szemlélet alapvető fontosságú ahhoz, hogy Európa sikeresen megvalósíthassa fenntarthatósági céljait.
Amikor azt mondjuk, hogy élményautó, bizonyára a legtöbben valamilyen egzotikus márkára gondolnak. Ebben a felsorolásban nem kell sokáig kajtatni, amíg
Hét megyében zivatar alakulhat ki, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Sopron térségben a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 km/h-t. Négy megyében 24 óra alatt több mint 30 mm csapadék hullhat, itt már narancssárga fokozatú a riasztás. Nagy csapadék: Ma éjfélig a nyugati
Az újabb incidens az Egyesült Államokban történt, mégpedig a 70-es autópályán, vagyis olyan közúton, amely általában zsúfolt és ahol kifejezetten tempósan közlekednek. A Wilsons Mills-i rendőrséghez érkezett bejelentés arról, hogy alvó sofőrt láttak az autópályán haladó Modell 3-as volánjánál. A rendőrök hamar a jármű nyomára akadtak, és saját szem
A többdimenziós kampányelemek azon értékekre koncentrálnak, amelyek az elmúlt évtizedek során egybeforrtak a márkával – a kivételes dinamika, az innovatív technológia, az összetéveszthetetlen formanyelv és a vérpezsdítő vezetési élmény egyedülálló harmóniájára. A nemzetközi kampány elsősorban videós tartalmakkal építkezik. Az első reklámfilm egy 3
Ennek tükrében Pest Vármegyében is ellenőrzik az egyenruhások a passzív biztonsági eszközök használatát. Célunk, a közlekedésbiztonsági helyzet javítása, a balesetek megelőzése. Az európai szintű ellenőrzés keretében a rendőrök elsősorban a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, valamint segédmotorosoknál és motorkerékpárosoknál a bukósisak
Sokak szerint a szoftver alapú járműveké (software defined vehicle, SDV) a jövő. Ezek olyan autók, amelyek – bár természetesen rendelkeznek az összes hagyományos, mechanikus fődarabbal – nagyobb hangsúlyt fektetnek a digitális szolgáltatásokra, és azok folyamatos frissítésére. Ennek az átállásnak alapvető feltétele a vezérlőrendszerek újraértelmezé
Algéria gazdasága több éve hanyatlik, s emiatt az ottani kormány úgy döntött, hogy az autóimport korlátozásával feléleszti a saját autóimportját. Ez viszont arra késztette a kínai autógyártókat, hogy helyben létesítsenek gyáregységeket. A nagykövet nyilatkozatából ítélve a stratégia működőképes. Ide tartozik, hogy a JAC már eddig is jelen volt az
"A Bridgestone Potenza Sport A kiváló példája a Bridgestone innovációs képességeinek és a fenntarthatóság iránti elkötelezettségének. Fontos mérföldkövet jelent az úton azon célunk felé, hogy 2050-től termékeink 100%-ban fenntartható anyagokból készüljenek. Büszkék vagyunk rá, hogy sorozatgyártásban készíthetünk olyan gumiabroncsot, amely ilyen ma
Az ötödik generációs, minden korábbiban áramvonalasabb és hatékonyabb Toyota Prius nemrég új Guinness-világrekordot állított fel az alacsony fogyasztásával. Egy Wayne Gerdes nevű fogyasztásrekord-specialista 2024 májusában átautózott egy teljesen szériaállapotú, 2024-es évjáratú Prius LE-vel az egész Egyesült Államokon, a nyugati parttól a keletiig
A tájékoztatás szerint a munka kedden, két szakaszban indul újra: először a gépjárművek szállítását indítják újra, szerdán pedig minden részlegben újraindul a gyártás. A vezetőség azt közölte, hogy a dolgozók erre a hétre is megkapják a fizetésüket. Jan Baetens, az ACV-Metea nevű szakszervezet egyik képviselője megfelelő kompromisszumnak nevezte a
Frissítés 2.0: Gábor László, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére elmondta: a személyautó vezetője egyelőre ismeretlen okból tért át a szemközti sávba, ahol nekiütközött egy autóbusznak. Mindkét jármű az árokba borult. Bangó Szilárd, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek
Az elmúlt években a Lexus rekordokat döntve növelte hazai értékesítéseit és piaci részesedését, a Toyota pedig stabilan őrzi piacvezető pozícióját. Ez biztos alapot teremt ahhoz, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság mobilitási partnereként, valamint a nemzetközi olimpiai, paralimpiai mozgalom támogatójaként is ismert japán autógyártó ismét meghosszabbí