A cseresznyevirágzás a tavasz egyik leglátványosabb természeti jelensége, amelyet sokan Japánnal azonosítanak, pedig Magyarországon is több helyen gyönyörködhetünk a rózsaszínbe boruló fák látványában. Összegyűjtöttünk néhány hazai helyszínt, ahol évről évre különösen szép a cseresznyevirágzás.
A III. Károly király nevét viselő túraútvonal ötlete még 2008-ban merült fel, megnyitását azonban különféle okok közel két évtizeden át hátráltatták. Most viszont már belátható közelségbe került az átadás, igaz, a pálya egyelőre csak mintegy 80 százalékban készült el. Amikor a King Charles III England Coast Path teljes hosszában megnyílik, hivatalo
Dr Hadnagy József elmondta: a világhírű gyorsulási fesztivál rendezői pályaautója a világ legerősebb homokfutója, a Can-Am Maverick Turbo, és a cég különleges trike-ja, egy Can-Am Spyder lesznek. A két brutális menetteljesítményekkel rendelkező jármű tökéletesen illik Kunmadár extrém versenyjárművei közé, hasznos segítséget nyújtva a szervezőknek,
Március 12-én 11 óra 45 perckor a közlekedési rendőrök szeme előtt szegett meg jó pár szabályt egy járművezető a 7-es főúton, Nagykanizsán. A menetrögzítő kamera felvételén jól látható, ahogy a személyautó az Előzni tilos! hatálya ellenére a kanyarodósávban a záróvonalat átlépve előzte meg az előtte haladó civil szolgálati gépkocsit. A járőrök megá
Megerősítette a Renault: egy ideig még biztosan lesz belső égésű motorral ellátott autó a kínálatukban, azonban a hagyományos erőforrások szerepe jelentősen átalakul.
A tavasz az egyik legjobb időszak az utazáshoz, áprilisban ráadásul a világ számos pontján már kellemesen meleg az idő, néhol pedig kifejezetten nyárias hangulat fogadja az utazókat. Ajánlunk most néhány áprilisi úti célt, ahol biztosan nem lesz szükség nagykabátra.
Nyolc kárpátaljai iskola már idén ősztől áttér a 12 évfolyamos oktatásra egy kísérleti program keretében, ami a 2027-es reformot készíti elő. ????????️????
Iránykeresés várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 966,99 pontos, 0,79 százalékos csökkenéssel, 120 787,85 ponton zárt hétfőn.
Jelentős fennakadásokat okozott az Emírségek légiközlekedésében a Dubaji Nemzetközi Repülőtér egyik üzemanyag-tartályát ért iráni dróntalálat, több budapesti Emirates-járat sem közlekedik a következő időszakban.
Bár a hazai tejipar az utóbbi hónapokban egyre nagyobb piaci nyomásról beszél, egy bolti körkép alapján a magyar üzletek tejkínálatában továbbra is a hazai feldolgozók termékei vannak többségben. Importtej ugyan megjelenik, de inkább kiegészítő szerepben.
A Geely Auto Group decemberben adta át a világ legnagyobb, mintegy 45.000 m2-es járműbiztonsági tesztközpontját, a Geely Safety Centre-t, amely lefedi a globális biztonsági tesztelés teljes spektrumát, a nagysebességű töréstesztektől és a gyalogosvédelemtől kezdve az aktív biztonsági szimulációkon, az akkumulátor- és újenergia-hajtáslánc-biztonságo
Állami kitüntetéseket adtak át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. Az ünnepségen több, a Szegedi Tudományegyetemhez kötődő oktató és orvos munkáját is elismerték. A díjazottak magas színvonalú szakmai tevékenységükért és példamutató munkájukért részesültek állami elismerésben. A szegedi egyetem kiemelte, hogy magas színvonalú munkája, példamu
Az Európai Unió új lépéseket fontolgat az energiaárak csökkentése érdekében, miután a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen drágultak az energiahordozók.
Idén jó eséllyel több új modellt is bemutathat a Fiat, ezek közül pedig az egyik minden bizonnyal egy hétüléses SUV lesz. Erre pedig a márka is tett egy óvatos utalást.
"A videón látható kamion hirtelen defektet kap, a helyzet pedig századmásodpercek alatt válik kritikussá. Ilyenkor egy több tonnás jármű irányíthatósága jelentősen romolhat, letérhet a sávból, felborulhat, vagy akár több másik járművet is magával sodorhat. Ebben az esetben a sofőr lélekjelenlétének és tapasztalatának köszönhetően sikerült megelőzni
Hogy néz ki? A négy centi híján ötméteres autó, a VW eddigi leghosszabb villanyautója (igen, még az ID.Buzznál is hosszabb). A Volkswagen ezzel a modellel a felső középkategóriába lépett, az ID.7 méltó ellenfele lett a BMW i5-nek, a Mercedes-Benz EQE-nek és a koravén Tesla Model S-nek. Háromméteres tengelytávja rengeteg helyet ad az utastérben és a
Dargó település mellett a hegyvidéki, kanyargós főúton történt ez a félelmetes baleset: egy autós hirtelen két kamion között találta magát. Mutatjuk, hogy ki hibázott!
A Honda bejelentette egy új, kombinált hő‑ és villamosenergia‑termelő rendszer fejlesztését, amely a vállalat hidrogén tüzelőanyag‑cellás modulját és inputként zöld hidrogént alkalmazva képes villamos energiát és hasznos hőt kapcsoltan előállítani szinte bármilyen helyszínen. A hidrogén tüzelőanyag‑cellás CHP rendszert a Honda R&D Europe (Németorsz
A napokban egyedülálló tesztprogramnak adnak otthont a Shizuoka és Aichi prefektúrákat összekötő Shin-Tomei és Tomei gyorsforgalmi utak Japánban: egy 2. szintű önvezető technológiákkal felszerelt nyerges vontató nyilvános főpróbája zajlik itt közúton. A projektet a földgazdálkodásért, infrastruktúráért, közlekedésért és idegenforgalomért felelős ja
2025-ben az Audi Hungaria motorgyárában 1.585.290 hajtás készült (2024: 1.580.991), ebből 264.871 (2024: 151.899) elektromos hajtás volt. A járműgyárban összesen 200.756 jármű gurult le a gyártósorokról (2024: 179.710), köztük 128.946 Audi Q3 és Q3 Sportback modell (2024: 163.047), valamint 71.810 CUPRA Terramar (2024: 16.663). A vállalat 9,222 mil
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőrei március 14-én este az M1-es autópálya 158-as kilométerszelvényében ellenőriztek egy nemzetközi forgalomban közlekedő járműszerelvényt – írta a police.hu. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a járműszerelvény össztömege 3620 kilogrammal megha
Nem a jövőről vitáznak – a működésről. Az amerikai autonómjármű-óriás, a Waymo csatlakozott a Together for Safer Roads (TSR, Együtt a Biztonságosabb Utakért) nemzetközi közlekedésbiztonsági koalícióhoz. A bejelentés túlmutat egy egyszerű partnerségen: az autonóm technológia immár nem csak mérnöki kérdés, hanem flottabiztonsági, gazdasági és szakpol
Komoly munkát végeztek a hódok az Őrségben található Himfai Parkerdő környékén. A védett állatok addig dolgoztak, mígnem sikerült elzárniuk a természeti területet a külvilág elől.
A járművek ellenőrzése során a rendőrök 14 ezer 759 alkalommal tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását. Túlnyomórészt - 11 ezer 156 esetben - a járművezető nem kapcsolta be az övét, a gyermekbiztonsági rendszert 293 esetben nem használták, míg 69 motorkerékpáros bukósisak nélkül közlekedett - olvasható a police.hu oldalon. Mint írt
Az elméleti KRESZ vizsga letételéhez tanulni kell. Olvasni, értelmezni, teszteket kitölteni. Kétségkívül energia- és időigényes tevékenység. És mindig akadnak, akik ezt a részt átugorják és külső segítséget vesznek igénybe a megfeleléshez. Miután a vizsga online zajlik, a "puskázás" tárháza bővebb, mint valaha. A lusta jelöltek high-tech eszközök s