„Anya, ez mennyibe kerül?” – kérdezi a gyerek a boltban. „Segíthetek a palacsintában?” – hangzik el a konyhában. Sokszor észre sem vesszük, de ezekben az egészen hétköznapi helyzetekben a gyerekek folyamatosan tanulnak. Nem tankönyvből és nem feladatlapból, hanem egyszerűen azzal, hogy részt vesznek a mindennapi életben.
Utolsó frissítés: 2026-03-16 A túrós pogácsa mindig is a magyar konyha egyik legkedveltebb házi sütije volt, de most egy olyan változat terjed villámgyorsan, amelyhez még keleszteni sem kell a tésztát. A recept mindössze tíz perc munkát igényel, és olyan puha lesz a végeredmény, mintha órákig pihent volna. Megmutatom, miért működik, mitől más, és h
Sok magyar még mindig kotyogós kávéfőzővel készíti a reggeli feketéjét, pedig a kávéfogyasztás terén az elmúlt években sok minden változott. A kotyogóshoz kötődő szokásnak van múltja és érzelmi töltete, de közben egyre több koffeines megoldás kínál jobb kényelmet és egyenletesebb ízélményt. Nem arról van szó, hogy a kotyogós rossz lenne, inkább arr
Sokan azt hisszük, hogy alvás kérdése csak annyiból áll, hogy ledőlünk és elszenderülünk. Valójában négy egyszerű, de gyakori szokás képes rontani az alvásminőséget annyira, hogy másnap tompaság, ingerlékenység és koncentrációs nehézségek legyenek a következmények. Nem mindig drámai változásokról van szó, inkább arról a sok apró tartalékról, amit m
A meddőség mára népbetegségnek számít. A párok kb. 17%-át érinti. Az okok és háttérben álló kórállapotok sokszor összetettek, amellett, hogy még valószínűleg számos veleszületett és szerzett tényező jelentőségét, nem biztos, hogy ismerjük.
Aki allergiásként komoly életminőség-romlást él meg az állandó tüsszögés, orrdugulás, szemviszketés, torokkaparás miatt, az pontosan fel tudja mérni, mit jelenthet panaszmentesen átélni a pollenszezont, vagy akár az egyéb allergéneknek való állandó kitettséget. Erre két megoldási útvonal létezik: a tüneti kezelés és az oki kezelés. Ez utóbbi ma egy
Keddi hangulat, friss ötletek és néhány meglepő beszélgetés jellemzi a napot. Több jegynél most a kommunikáció hozhat áttörést, míg a pénzügyekben okos, hétköznapi megoldások segítenek. Nézd meg, mire számíthatsz ma a munkában, a szerelemben és a mindennapokban.
Az Alpok völgyeiben már egyre inkább a tavasz jelei látszanak, a magasabban fekvő síterepeken azonban még javában tart a tél. Ausztriában több pálya hetekig nyitva marad a tavasz beköszönte után is, a gleccsereken pedig akár május végéig is síelhetünk.
Praktikus, stílusos és egy csipetnyi humort csempész a mindennapokba – a "német" cipő lett a tavasz kedvence. Mutatjuk, hogyan kombináljuk, és hol szerezhetjük be itthon is.
Sokan nap mint nap keresik az egészséges ételeket, mégis van egy olyan alapanyag, amelyet meglepően kevesen fogyasztanak rendszeresen – pedig rendkívül jót tesz a szervezetnek. Tele van értékes tápanyagokkal, támogathatja az emésztést, erősítheti az immunrendszert, és még az energiaszintet is javíthatja. A szakértők szerint érdemes lenne gyakrabban
Egy francia régész 1890-ben publikált egy térképet az ország olajáról, de a kitermelés nem ment egyszerűen. Már haza akarták rendelni az expedíciót, amikor 360 méterre a föld alatt felfedezték a kőolajkincset. Itt létesítették a Közel-Kelet első kútját.
A fertőzések és a gesztációs diabétesz (terhességi cukorbetegség) kapcsolata kétirányú: a fertőzések rontják a vércukorértékeket, míg a magas vércukorszint fogékonyabbá tesz a fertőzésekre. A fertőzések fizikai stresszt jelentenek a szervezet számára, ami fokozhatja az inzulinrezisztenciát és megnehezíti a vércukorszint menedzselését.
Időjárás Magyarországon – 2026. március 17., kedd: hidegfront tombol az ország felett heves széllökésekkel és esőzéssel. A maximum hőmérséklet 9-11 °C.
A Parkinson-kór rendszeres orvosi ellenőrzése kulcsfontosságú a betegség előrehaladó, úgynevezett progresszív jellege miatt, mivel lehetővé teszi a terápia folyamatos, szükség szerinti korrekcióját, a tünetek enyhítését és az életminőség lehető leghosszabb megőrzését. A neurológus szakorvost 3-6 havonta javasolt felkeresni, ugyanis a rendszeres kon
A díjat a világ legnagyobb turisztikai szakmai eseményén az Itb Berlin kiállításon adták át Németországban. A világ legjobb fenntartható turisztikai projektjének járó elismerést nyerte el a miskolci „Ehető Erdő” élményprogram
Eltűnhetnek hamarosan bizonyos feliratok a csomagolásokról, jó lesz résen lenni. 2026 márciusában az Európai Unió képviselői megállapodtak abban, hogy hamarosan bizonyos húsra utaló neveket nem lehet majd használni vegetáriánus és
A Naprendszer korai története jóval kaotikusabb lehetett annál, mint amit ma a nyugodtan keringő bolygók alapján elképzelünk. Az egyik legelfogadottabb elmélet szerint a fiatal Földdel egykor egy hozzá hasonló pályán mozgó ősi égitest, a Theia ütközött össze, és ez a kozmikus becsapódás nemcsak a testvérbolygó végét jelentette, hanem a Hold születé
Egy nemzetközi kutatócsoport új felfedezése szerint a GPR133 sejtreceptor kulcsszerepet játszik a csontok sűrűségének fenntartásában, ami hosszú távon akár az oszteoporózis visszafordításához is vezethet.
Ma ezeket a névnapokat ünnepeljük Magyarországon: Gertrúd és Patrik. Ha ma köszöntöd valamelyik barátodat vagy családtagodat, jól jön néhány izgalmas háttérinfó a nevekről.
Különleges felvétel készült Somogyban: egy téli bundájában pompázó hermelin tűnt fel, és néhány pillanatra megmutatta magát a kamerának. A felvétel elkészülte igazi kuriózum: ez az állat ugyanis óvatos, rejtőzködő ragadozó, amely rendszerint messze elkerüli az embert. Nem mindennapi jelenetet sikerült megörökíteni Somogyban. Egy hófehér téli bundát
A csillagászok régóta abból indulnak ki, hogy az élet kialakulásához szükséges feltételek elsősorban a csillagok körül keringő bolygókon keresendők. Egy friss kutatás azonban arra utal, hogy a világegyetemben létezhetnek olyan helyek is, ahol csillag nélkül, a csillagközi tér sötétjében is fennmaradhatnak az élethez szükséges körülmények.
A ropik többsége jól szerepelt a teszten, ugyanakkor néhánynál kockázati tényezőket is találtak. Az Ökotest sokak kedvenc ropogtatnivalóját, a sóspálcikát (vagy ahogyan sokan hívjuk: „ropit”) tesztelte, összesen 19 terméket vizsgálva – számol
Ahogy manapság sem kezdi minden tudós és feltaláló mikrobiológusként vagy mechatronikai mérnökként a karrierjét, úgy a történelem legnagyobb lángelméi között is szép számmal találunk olyanokat, akik egészen hétköznapi munkát végeztek, mielőtt a világ megismerte volna őket.
Világszerte minden tizedik nőt érint az endometriózis, mégis gyakran éveket késik a diagnózis. A Női Egészségért Alapítvány kétnapos konferenciáján orvosok és kutatók mutatják be a betegség legújabb kutatási eredményeit, valamint átadják az Endometriózis Nagykövete Díj 2026 elismerést is.
A szállodai szobáktól a legtöbben tisztaságot és kényelmet várnak, de néha meglepő szokásokkal találkoznak a hotel dolgozói. Egyre több beszámoló szól arról, hogy egyes vendégek a szobákban – például a mosdókagylóban vagy a vízforralóban – próbálják kimosni az alsóneműjüket. Ez nemcsak furcsa, hanem komoly higiéniai kérdéseket is felvet. De miért t
Sokan ösztönösen a kutya fejéhez nyúlnak, amikor megsimogatnának egy barátságosnak tűnő ebet, ez azonban nem mindig jó ötlet. A kutyák testbeszéde és érzékelése különbözik az emberétől, ezért egy-egy mozdulat könnyen félreérthető lehet számukra.
A te családodban is nagy kedvenc a hagyományos tojáskrém? Akkor próbáld ki ezt az alternatívát, amely jóval egészségesebb és diétásabb, de ízében egyáltalán nem különbözik a megszokott változattól.
Sokan úgy gondolják, hogy ha egyszer takarítót hívnak, akkor onnantól minden az ő feladata. A valóság azonban egy kicsit árnyaltabb: néhány apró előkészülettel nemcsak a munkát könnyíted meg, hanem a végeredmény is sokkal jobb lesz.
Felújítás, fúrás-faragás, költözés, kisgyerekek rohangálása, kutyaugatás, hangos veszekedés, beázás, késő esti mosás, lábdübögés, hangos zene, cigarettafüst, hajnalig tartó házibuli, fűnyírás kora reggel, flexelés, átlógó növények, levélégetés, tilos állattartás … Ismerős valamelyik? Netán több is? Szomszédjogok és szomszédviták. Az elmúlt években
Hosszan tartó felfrissülés mellékhatások nélkül. Ha reggel nehezen ébredünk, nem mindig a kávé a legjobb választás. Egy alma ugyanis éppolyan frissítő, és hosszan tartó energiát ad, mellékhatások nélkül. A kávé
A Balaton egyik legismertebb fürdőkomplexuma, a Galerius Élményfürdő és Wellness Központ április 1-jén, reggel 9-kor nyitja meg újra kapuit a látogatók előtt. Komoly műszaki problémák miatt évekig zárva volt, most viszont hamarosan újra nyithat a siófoki Galerius Élményfürdő és Wellness Központ, a Balaton egyik legismertebb élményfürdője. A létesít
A mióma az egyik leggyakoribb nőgyógyászati elváltozás a fogamzóképes korú nők körében. A kutatások szerint a nők jelentős részénél – egyes becslések alapján akár minden második nőnél – kialakulhat életük során. Ennek ellenére sok esetben csak későn derül ki, hogy valaki miómával él.