A tom kha gai a thai konyha egyik frissítő levese, amely a kókuszkrém gazdagságát a galangál citrusos-fűszeres aromájával ötvözi. Az étel egyszerre könnyed és karakteres, miközben a citromfű, a lime és a csirkehús együttese adja meg a jellegzetes, rétegzett ízvilágot.
Sokáig inkább futurisztikus elképzelésnek tűnt egy átszállás nélküli repülés Sydney és London között, amely két távoli kontinens végpontját köti össze. Az ausztrál Qantas azonban most már konkrétabb időhorizontot adott a tervnek: a jelenlegi állás szerint 2027 első felében indulhat el a világ leghosszabb repülőjárata, amely több mint 17 ezer kilomé
Európa-szerte sorra indulnak az új vasúti útvonalak, ezeknek azonban csak kisebb része érinti közvetlenül Magyarországot. Budapestről elsősorban a MÁV járataival utazhatunk átszállás nélkül, egyetlen váltással viszont már lényegesen több úti cél nyílik meg előttünk. Összegyűjtöttünk hat Budapestről induló, szervezett vonatos utazásként is könnyen m