Versenyezni nem fog áprilisban, de az F1 addig sem tétlenkedik. A bahreini és szaúd-arábiai versenyhétvégék törlése miatt előállt tavaszi szünet remek lehetőséget kínál az első három nagydíjhétvége tapasztalatainak és az új szabályoknak a kiértékelésére. Ez már előzetesen is tervben volt, a Japán Nagydíj után viszont hatványozottabban szükségessé v
A túrázók örömére új életre kelt a Váraljai-kulcsosház, amely ideális kiindulópont lehet a Kelet-Mecsekbe vezető kirándulásokhoz. Az épület hosszú időn át kihasználatlanul állt, a felújításnak köszönhetően azonban modern és korszerű szálláshellyé alakult.
A partnerség keretében az Ultraviolette két nagy teljesítményű elektromos motorkerékpárja, az F77 MACH 2 és az F77 SuperStreet érkezik Magyarországra és a régió további öt országába. Az Elektrorider és az Ultraviolette stratégiai együttműködésének lényege, hogy az Elektrorider hivatalos importőrként hozza be az Ultraviolette termékeit, nagykeresked
Miközben Mallorca a túlturizmus környezeti terheivel küzd, déli partjainál Cabrera továbbra is érintetlen paradicsomként őrzi nyugalmát. A sziget múltja meglehetősen viharos, mára azonban a térség egyik legszebb természeti úti céljává vált.
Friss jelentést készített a márciusi Légi Tűzoltó Konferenciára a témában járatos Avincis, akik szerint egyre égetőbb szükség van Európában a légi tűzoltó kapacitások bővítésére, hiszen 2025-ben nagyobb területen okoztak maradandó károkat az erdőtüzek, mint eddig valaha. Míg 2014 és 2019 között mintegy 380 000 hektárnyi területen kellett tüzet olda
A BMW Hydrogen Flat Storage névre keresztelt technológia a kivételesen innovatív helykihasználást ünnepli és teljes mértékben kompatibilis a BMW eDrive hajtáslánc-technológia hatodik generációjának (Gen6) nagyfeszültségű akkumulátorával. Mindez azt jelenti, hogy a nagyobb hatótávolságot a mérnökök az utastér helykínálatának csorbítása nélkül érték
Következő podcast beszélgetésünk bemutatja, hogyan válik a szerszámgépek felújítása és a retrofit a gyártócégek egyik kulcsfontosságú versenyeszközévé, és miként formálja át a teljes életciklus-alapú gondolkodás az iparág működését.
A Hormuzi-szoros újranyitása ellenére is hónapokig akadozhat az ellátás a repülőgép-üzemanyag terén – nyilatkozta Willie Walsh, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) főigazgatója a Reutersnek. Willie Walsh. Fotó: IATA A szakember szerint a jelenlegi válság kulcsproblémája nem pusztán a nyersolaj rendelkezésre állása, hanem a globális kerozi
Nem csak a Cupra, hanem az egész Volkswagen konszern számára történelmi léptékű a Raval bemutatkozása, hiszen ez az első modell, amely a vadiúj padlólemezre épül.
A közterületi parkolás digitalizációja az európai városokban évek óta zajlik, ám a fizetési infrastruktúra kiépítésének egyik legnagyobb akadálya továbbra is az energiaellátás kérdése. Távoli, nehezen megközelíthető vagy hálózati árammal nem rendelkező helyszíneken a hagyományos parkolóautomaták üzemeltetése költséges és bonyolult feladat. Erre a k
Bár a Kia továbbra is komoly erőforrásokat fordít a villanyautók fejlesztésébe, mégis módosították a közeljövőre vonatkozó törekvéseiket a vártnál kisebb érdeklődés miatt.
Ismét elindult az Európai Unió DiscoverEU programja, amelynek keretében európai fiatalok tízezrei fedezhetik fel a kontinenst vonattal. Az idei évben több mint negyvenezer bérletet osztanak ki, ezeket 2026. július 1. és 2027. szeptember 30. között lehet felhasználni. A cél változatlan: felhívni a figyelmet Európa sokszínű történelmére, kultúrájára,
A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított egy BMW 560L típusú gépjárművel közlekedő bábolnai férfivel szemben, akit a rendőrök április 3-án 16 óra 45 perckor közlekedésrendészeti ellenőrzés céljából állítottak meg Vámosszabadi térségében. Az intézkedéskor kiderült, hogy az autón nem az arra kiadott hatósági jelzés van felszerelve, illetve
A hónapban először, pénteken lefelé mozdulnak az üzemanyagok nagykereskedelmi árai, viszont ebből a magyar rendszámos autóba tankolók semmit sem fognak érzékelni.
A német hátterű Fastron Hungária Kft. jelentős beruházással bővíti tolnai gyártókapacitását, amely nemcsak a termelést növeli, hanem technológiai szintlépést is hozhat a térségben.
A német hátterű Fastron Hungária Kft. jelentős beruházással bővíti tolnai gyártókapacitását, amely nemcsak a termelést növeli, hanem technológiai szintlépést is hozhat a térségben.
A brit istálló, valamint a fiatal gokartos menedzsmentje csütörtök délelőtt közleményben számolt be a megállapodásról. A szlovákiai Galántán született, de magyar színekben versenyző 13 éves tehetség az első magyar, aki már gokartosként csatlakozott egy F1-es csapat akadémiájához. "Ennél jobban nem is kezdődhetett volna számomra ez az év. Hatalmas
Tavasszal a Balaton egészen különleges hangulatban várja az utazókat: a természet éledezik, a főszezon előtt még kisebb a tömeg, a programok pedig inkább az élményekről, mint a rohanásról szólnak. Április közepe és május vége között különösen sok minden történik a tó körül, piacok, virágzó tájak, gasztroélmények és koncertek váltják egymást. Összeg
Január 1. és március 31. között az Automobile Dacia 64 679 járművet gyártott, 14 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában. A Ford Otosan termelése 6 százalékkal 63 740 darabra nőtt. Az ágazat teljesítménye az év első három hónapjának mindegyikében elmaradt a tavalyitól. Márciusban 48 175 személygépkocsit szereltek össze Romániában, 4,5
A SAIC legnagyobb húzása volt az egykori brit MG megmentése, így elsők között tudták elkezdeni az európai terjeszkedést egy már jól ismert márkanévvel. Működik. Aztán ott a Geely, amelyik most már uralkodik a Volvo, a Polestar, a Smart és a Lotus felett is, arról nem is beszélve, hogy a londani taxikat is egy hozzájuk köthető márka szállítja most m
Az autóiparban egyre inkább elmosódik a határ a prémium és a tömegpiaci modellek között, de a vásárlói döntések továbbra is jól kirajzolják a különbségeket.