Az elmúlt hetekben Magyarország külpolitikája ismét láthatóvá és kezdeményezővé vált Európában – mondta Orbán Anita külügyminiszter az Országgyűlés külügyi bizottságának csütörtöki ülésén, ahol beszámolt a magyar külpolitika területén az elmúlt hetekben történtekről.
Szerda este óriási bulit csinált Jason Derulo a Budapest Park színpadán, ahol előtte több magyar előadó is megfordult. Akadtak, akik még közös fotót is készítettek a világsztárral, de a közönségben szintén feltűntek páran a hazai sztárok közül.
Van egy határ, amit nem érdemes átlépni, akkor sem, ha az ember világszerte híres és milliárdokat keres. Nem ez az első alkalom, hogy az énekesnő és párja az alapvető illemszabályokat megszegi.
Inge és Lóri, a TV2 népszerű valóságshow-jának, A Kísértés első évadának a jegyespárja a műsor után is együtt maradt, és már a családalapítást tervezték. Kapcsolatuk azonban váratlanul véget ért, amit Lóri meg is erősített. A hír sokakat meglepett, hiszen a pár korábban úgy nyilatkozott, hogy a műsor próbáit kiállva már semmi sem szakíthatja szét ő
A friss elemzés szerint 2030-ra a globális felmelegedés átlépheti a 1,5 °C fokos klímavédelmi határküszöböt, miközben a tengerszint is rohamosan emelkedik.
A jó tojás titka végső soron nem csupán a főzési időben rejlik, hanem abban is, hogyan bánunk vele azután, hogy kikerült a fazékból. Egy apró változtatás a rutinban meglepően sokat javíthat a végeredményen.
Kép forrása - RM92 Racing Team A barcelonai hétvége után Rossi céljai világosak: stabilan építeni a kategóriában szerzett tapasztalatot, következetesen fejleszteni a motor kezelését és a versenytempót, valamint minden futamon közelebb kerülni ahhoz a teljesítményszinthez, amely a nemzetközi mezőnyben való tartós helytálláshoz szükséges. A Moto2-es
A háziporatka-allergia felerősítheti más allergiák tüneteit. Friss kutatási eredmények azt is igazolják, hogy a háziporatka-allergiások körében nagyobb az asztma és más légúti betegségek kialakulásának kockázata is.
Nincs köze és ráhatása a kormánynak az Integritás Hatóság elnökével szembeni eljárásra, az ÁSZ elnöke eldöntheti, kezdeményezi-e Biró Ferenc eltávolítását. Az új jogállamisági és korrupcióellenes törvénycsomag értelmében, ha az elnök bukik, akkor megy a vezetőség többi tagja is.
Healey, aki a munkáspárti kormány két évvel ezelőtti megalakulása óta állt a londoni védelmi tárca élén, Keir Starmer miniszterelnöknek küldött levelében azzal a véleményével indokolta távozását, hogy a brit fegyveres erők nem kapják meg azt a finanszírozást, amelyre a jelenlegi világhelyzetben szükségük lenne.
Az iráni konfliktus hatásai messze túlmutatnak a hagyományos biztonságpolitikai és diplomáciai kereteken – véli Papp Zsanett Gréta. A klíma- és energiapolitikai elemző szerint a háború nem csupán regionális kérdés, hanem olyan rendszerszintű probléma, amely összekapcsolódik az energiabiztonsággal, a klímaváltozással, a víz- és élelmiszer-ellátással
A Porsche, a Disney és a Pixar újra összefogott, hogy a Toy Story 5 premierje alkalmából három különleges Porsche 911 modellt mutassanak be, melyeket a népszerű animációs sorozat ikonikus szereplői, Woody, Jessie és Buzz Lightyear ihlettek. Az autók a Porsche Sonderwunsch programjának keretében készültek, amely az egyedi, személyre szabott járművek
A kormány több mint 3,6 milliárd forintos kórházi hűtésrekonstrukciós program elindításáról döntött, amelynek célja az elavult rendszerek korszerűsítése és a betegbiztonság további erősítése. Köböl Anita kormányszóvivő kiemelte, hogy a program keretében országszerte számos egészségügyi intézményben végeznek javítási és fejlesztési munkálatokat. A b
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki 343.700 eurót rejtett el egy kisbuszban.
Gyermekzsivajtól és guruló járművek hangjától voltak hangosak a napokban a Bátyúi kistérség oktatási intézményei. Kárpátalján egyre nagyobb teret hódít a svájci mintára épülő, élményalapú közlekedésbiztonsági nevelés, amely a nyíregyházi székhelyű...
Gondolkodunk a tranzakciós adó eltörlésén, de azzal a feltétellel, hogy találunk elegendő pénzügyi forrást a 400 millió eurós kiesés pótlására az állami költségvetésben. Ezt Robert Fico (Smer-SD), a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a poprádi Tatravagónka vállalatnál tett látogatása során. Hangsúlyozta
Az adatok alapján a hibrid használt autók átlagára 11,6 százalékkal csökkent, az elektromosoké pedig 1,1 százalékkal emelkedett 2025 májusához képest. A hónapban a benzines és a dízelautók ára hasonló mértékben változott, egymáshoz közeli átlagárakkal. A dízelüzemű autók átlagosan 5 százalékkal drágábbak voltak, mint a benzinesek. Az elemzés szeri
Új szabály lépett életbe Balatonlellén, amely a közterületi alkoholfogyasztást korlátozza. A rendelet június 1-jétől érvényes, és a város több közterületére is kiterjed. A cél, hogy a település biztonságosabb és nyugodtabb környezetet biztosítson a helyieknek és a nyaralóknak.
Húzott egy merészet a Fiat magyarországi képviselete, ezért már itthon is elérhető az olasz márka legcukibb, egyben legolcsóbb négykerekűje. Mit tud ennyi pénzért? Íme a részletek!
A lakókocsis utazás szabadsága vonzó alternatíva, de egy drága jármű kevés hozzá. A kényelmes és gondtalan kempingezéshez jóval többre van szükség. A megfelelő felszerelések nélkül nem fogod otthonosan érezni magad, és az autód rabjává válhatsz még a legszebb környezetben is.
A lakókocsis utazás szabadsága vonzó alternatíva, de egy drága jármű kevés hozzá. A kényelmes és gondtalan kempingezéshez jóval többre van szükség. A megfelelő felszerelések nélkül nem fogod otthonosan érezni magad, és az autód rabjává válhatsz még a legszebb környezetben is.
Pénteken jelenik meg Kocsis Paulina legújabb dala, amely a Vége van, kicsi címet kapta. Az énekesnő munkásságát ismerők számára igazi meglepetés lesz a szerzemény, hiszen Paulina eddigi pályafutása során tudatosan kerülte a politikai témákat a nyilvánosság előtt. Most azonban úgy döntött, hogy egy szarkasztikus, odamondogatós számmal közvetíti a vé
A lengyel stúdió nagyon is tudja, hogy mennyire túlszaturált piacra próbálnak betörni aszimmetrikus multis horrorjátékukkal, ám ezt inkább iránymutatásnak tekintik, semmint vészjelzésnek.
Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
Csillagászati összeggel köszönt el az MNB-től Matolcsy György. A 171 milliós kifizetés túlnyomó része szabadságmegváltás, a bank belső vizsgálatot indított.
Az Európai Unió légi biztonsági listája (EU Air Safety List) egy olyan hivatalos nyilvántartás, amely azokat a légitársaságokat és adott esetben országokat sorolja fel, amelyek nem felelnek meg a nemzetközi repülésbiztonsági előírásoknak.
2026 közepére mindössze öt minősített taxitársaság maradt Budapesten – Bolt, Uber, Főtaxi, City Taxi és Elit Taxi –, miután a 6X6, a Taxi4 és a Taxim is kiesett a piacról. A koncentrációt a Bolt és az Uber applikációalapú modelljének dominanciája hajtotta, amely a hagyományos diszpécseres cégeket versenyhátrányba szorította. A legnagyobb szereplő a
Rekordmagas szinten áll az energiaszektor metánkibocsátása, pedig ennek csökkentésével érdemben növelhető lenne a gázpiaci kínálat, ami a közel-keleti válság idején különösen kívánatos lenne, ráadásul a szivárgások és fáklyázások visszafogásával a globális felmelegedést is lassítani lehetne. Jelenleg ugyanis a kitermelt gáz nagy része egyszerűen ne
Sokan úgy gondolják, hogy biztosításuk minden esetben fedezi a bekövetkezett károkat, a gyakorlat azonban ennél összetettebb. A biztosító csak akkor térít, ha a szerződéses feltételek szerinti biztosítási esemény történt. Egy káresemény után a helyes lépések nemcsak a kár csökkentése, hanem a későbbi viták elkerülése miatt is kulcsfontosságúak.
Van egy biztonsági rendszer, melyről hosszú évek óta tudjuk, milyen nagy mértékben járul hozzá a baleseti kockázat csökkentéséhez. Amelyik jármű ugyanis időben megáll, az elkerülheti az ütközést – ez könnyen belátható. Ez a "csodafegyver" pedig nem más, mint a jól ismert ABS, ami az ETSC szerint közel 30 százalékkal csökkentené a motoros balesetek
Négy gyermek súlyosan megsérült és kórházba került – jelentették be csütörtökön a déli Zeeland tartomány hatóságai – írja a müncheni focus.de. A baleset Vogelwaarde falu közelében történt, nem messze a belga határtól. A hatóságok szerint a csoport 14 gyermekből és két kísérőből állt. A gyermekek életkora egyelőre nem ismert. A Focus gyorshíre a tr
A projekt mögött a Seres csungkingi központú autóipari csoport áll, valamint a TikTok anyavállalatához, a ByteDance-hez kötődő, felhőalapú technológiai és AI‑szolgáltatásokat nyújtó Volcano Engine platform áll. Az új márka nem a semmiből jön létre, hanem részben a Seres csoport átszervezése és profitracionalozálása révén jött létre a Saidou Technol
Közleményükben emlékeztettek rá, hogy 2025. január 1-jén lépett hatályba a fővárosi Taxirendelet, amely szerint a személytaxi-szolgáltatás során a vállalkozások kötelesek a jármű helyéről, valamint a taxaméter indításáról és leállításáról valós időben adatot szolgáltatni a közlekedésszervező számára. A rendelet által előírt adatszolgáltatási kötele
Egy kormányzati tervezet szerint 2026. szeptember 30-ával kivezetik a jelzáloghitelek kamatstopját. A rászoruló adósoknak a kivezetésig van lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.
Univerzális tisztítóeszköz, mely száraz és nedves szennyeződések tisztítására is alkalmas, akkus, nagyon praktikus, és még fújásra is alkalmas? Ez a Parkside porszívó most igazán olcsón lehet a tied az aktuális Lidl-akciók keretein belül
Lemondott posztjáról Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője, döntését az ügyészségen belüli szakmai konfliktusokkal indokolva. A háttérben az ukrán pénzszállítók ügyében folyó nyomozás állhat, amelyben a hatóságok között vita alakult ki a nyomozás irányáról és az érintettek felelősségének megítéléséről. Részletek a 24.hu cikkében.
Felülvizsgálja a kormány a "túlárazott és pazarló" mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélesség
A totális háború szélén egyensúlyoz a Perzsa-öböl, miután Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy Washington rendkívül kemény csapást mér Iránra még ma este. Bejegyzése szerint a hadsereg hamarosan ellenőrzése alá vonja Harg-szigetet, az iráni olajexport legfőbb központját is. A fenyegető nyilatkozat azután érkezett, hogy a felek már második napj