A NiT Hungary adatvezérelt, tényszerű ágazati képet mutatott be. A szervezet iparági statisztikákkal, költségtrendekkel és a tagvállalkozások működési tapasztalataival támasztotta alá, hogy a magyar közúti fuvarozók költség-, likviditási és versenyképességi problémái gyors kormányzati döntéseket igényelnek. Három konkrét következő lépés 1. A jövedé
A Magyar Suzuki Együtt az utakon elnevezésű közlekedésbiztonsági kampányát a PR-szakma Oscarjaként emlegetett IPRA Golden World Awards versenyen ismerték el.
Romantikus kastély, régi főnemesi történetek és egy családfa, amely egészen a Buckingham-palotáig vezet. A Hajdú-Bihar vármegyei Zsákán áll Magyarország egyetlen Rhédey-emlékhelye, ahol annak a családnak a múltját ismerhetjük meg, amelyből II. Erzsébet királynő egyik magyar felmenője, Rhédey Klaudia is származott.
Bár nem új dolog, hogy a kínai autósok szíve egyre jobban az elektromos autók felé húz, de az augusztusi statisztikai adatok is arról tanúskodnak, hogy ez a trend egyre erősödik. Augusztusában a tíz legnagyobb példányszámban értékesített személyautó között egyetlen, csak belső égésű motorral hajtott modell sem szerepelt. A toplistát szinte kizáróla
Kivezeti a magyar piacról az egyik SUV tisztán benzinmotoros változatát a Chery, így mostantól kizárólag a PHEV és HEV hajtáslánccal lehet majd megvásárolni. Ezzel egy időben néhány modellre komoly akciót hirdettek, íme az új árak!
Első pillantásra akár számítógéppel készített képeknek is tűnhetnének, pedig valóban létező, fizikai alkotásokról van szó. A MOTOMORPHOSIS című kiállításhoz a Lexus két sorozatgyártású elektrifikált modelljét értelmezte újra a New York-i székhelyű MSCHF művészeti kollektíva. Az eredmény két meghökkentő autószobor, amelyek úgy festenek, mintha a val
Kariegában a Volkswagen gyakorlatilag a bútorzat része. Az 1804-ben alapított kis iparváros Dél-Afrika Eastern Cape tartományában eredetileg Uitenhage-nak hívták. 222 éves történetének jó harmadában a Volkswagen otthona. Ma hetvenöt évvel ezelőtt kezdődött a márka dél-afrikai története az első Bogár gyártásával. Thomas Schäfer a Volkswagen Személy
Napjainkban már szigorú szabályok mondják ki, mivel foglalkozhatnak a pilóták felszállás és leszállás közben, néhány évtizeddel ezelőtt azonban még más volt a helyzet. A landolás egyik ma is érvényes alapelvét például egy 1974-es amerikai légikatasztrófa után vezették be.
A szedánok folyamatosan szorulnak háttérbe a piacon, a Lexus azonban teljesen új generációt készített az ES-ből. Koppenhága környékén az összkerékhajtású ES 300h-t vezettük.
Miközben az európai autógyártók a kínai elektromos járműimporttal való versenyzés lehetőségeit keresik, a Ford helyi partnerekkel együttműködve a kínai exportra szavaz. A Ford bejelentette, hogy
Amikor ősszel leesik az első komolyabb hó a Kaukázusban, Tuséti egyetlen közúti kapcsolata egyszerűen megszűnik. Az Abano-hágón át vezető út hónapokra járhatatlanná válik, a magas hegyek közé zárt falvak pedig szinte teljesen elszakadnak Grúzia többi részétől. Ilyenkor nincs busz, nincs autó, nincs kerülőút – aki el akar jutni ide, annak marad a he
Hibakódok Miért létezik a motorellenőrző lámpa? Azért, mert már a harminc éves autókban is vezérlőelektronika dolgozik, ami felügyeli a jármű működését, és rendellenes üzem esetén hibakódot tárol, és jelzi ezt a műszerfalon. Sok-sok szenzor, lambdaszonda, fékbetét érzékelő, kormányszög érzékelő. Sok rejtett, a motor működését, a biztonságot vagy a
Aki októbertől Horvátországban ül be egy étterembe vagy kávézóba, könnyen meglepődhet az étlapot böngészve: sok helyen ugyanis két ár szerepel majd ugyanazon fogás vagy ital mellett. Az új szabály célja, hogy a vendégek azonnal lássák, változott-e az adott termék vagy szolgáltatás ára az elmúlt hetekben.
A kormányrendelet szerint a jövőben a miniszterek közül csak a belügyminiszter használhat rendőrségi személyvédelemhez kapcsolódó gépjárművet. A rendelet a megkülönböztető jelzés felszerelésére és használatára vonatkozó engedélyezési eljárást is módosítja: az arra jogosult szervezetnek igazolnia kell a megkülönböztető jelzés használatát megalapozó
Már közel tíz éve digitalizálja a tűzvédelmet a fiREG. Ez alatt több száz vállalkozáshoz jutott el a cég, de a fejlesztések nem állnak le - mondta el az autopro.hu-nak Fekete Attila, a fiREG társalapítója és ügyvezetője.
Ha csendes, természetközeli őszi hétvégére vágyunk, a Cserhát jóval többet adhat, mint elsőre gondolnánk. Apró falvai között várromok, erdei túraútvonalak és nyugodt séták várnak, miközben a térség még mindig sokkal kevésbé ismert, mint Magyarország népszerűbb kirándulóhelyei. Mutatunk öt cserháti falut, amelyek ősszel különösen hangulatos belföldi
Ideiglenesen leállítja majd két francia gyár működését is a Stellantis, ám ezúttal nem az elmaradó vásárlói kereslet miatt. Mutatjuk, mi áll a háttérben!
A Lexus 2018-ban, a Genfi Autószalonon mutatta be az UX-et, amelynek neve az Urban Explorer, vagyis városi felfedező kifejezésre utal. A Lexus olyan kompakt crossovert hozott létre, amelynek használhatósága és mérete a városi életvitelhez igazodik, vezethetősége pedig a fürge ferdehátúakhoz áll közel. A 4,5 méteres UX ennek megfelelően nem hagyomán
Továbbra is a vásárlók kezébe adja a döntés lehetőségét a BMW a hajtásláncot illetően, azonban a 3-as sorozatnál akad egy nagyon komoly hiányzó motorfronton. Íme a részletek!
Képünk illuszráció Fotó: Flydubai Izraelben géprablástól tartottak, miután a repülőgép a 7500-as kódot adta le, amely gépeltérítést vagy jogellenes beavatkozást jelez. A katonai rádió jelentése szerint azonban a pilóták közötti összetűzés okozta az irányváltoztatást, és az egyik pilóta tévedésből nyomta meg a vészjelző gombot. A két pilóta vitája
Beszámolót tartott terveiről a Volvo, amiben elmondták, hogy nem kevesebb, mint tizenhárom új modellt készülnek bevezetni 2030 végéig. Ez a gyártó 99 éves történetének legnagyobb előre nyomulása még a kínai kézben lévő svéd gyártó bevallása szerint is. Ebben az előre nyomulásban pedig erős fókuszt kapnak az elektromos és hibrid modellek, illetve a
Utód nélkül távozik a Lexus kínálatából az egyik crossover, amelyből 2018-as bemutatása óta mintegy 400 ezer talált gazdára. Ekkor fog leállni a gyártása!
Miután a német gyártó már a múlt héten felfedte hamarosan érkező tanulmányautójának nevét, az Opel Sports Tourer eXperimental Conceptet, röviden Opel STX Conceptet, most a jármű első képeinek közzétételével betekintést enged néhány részletbe is. A képek jól mutatják az Opel STX Concept dizájn rendkívüli precizitását és az egyes részletekre fordítot
A korábban megjelent hírekkel ellentétben egyelőre nincs döntés a zöld rendszámos autók kedvezményes parkolásáról. Mutatjuk, hogyan nyilatkozott az ügyben a Főpolgármesteri Hivatal!
150 megawatt teljesítményű, 300 megawattóra tárolókapacitású akkumulátoros energiatároló rendszert épít Magyarországon a SolServices Kft. és a Huawei Technologies Magyarország.
A katasztrófavédelem azt írta: karambolozott egy kamion és egy személyautó az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Szabadbattyán közelében, a 67. és a 68. kilométer között. A gépkocsiban egy ember utazott, őt feszítővágóval kiszabadították, majd kiemelték és átadták a mentőknek a műszaki mentést végző székesfehérvári hivatásos tűzoltók. A
A korlátozott példányszámban készülő Prelude legmeghatározóbb jellemzője a látványos, egyedi színvilág. A karosszérián első alkalommal jelenik meg a Honda ragyogó Premium Crystal Garnet Metallic fényezése, amely a fény játékával még jobban kiemeli az autó lágyan ívelő vonalait. Az összhatást az első és hátsó lökhárító vörös díszítőelemei, az élénkv
Forrás MKIF "Az alábbi esetet még tavasszal rögzítette az egyik forgalomfigyelő kameránk az M30-as autópályán Miskolc térségében. A külső sávon érkező furgon észlelte a felhajtón érkező kamiont, a besorolását pedig sávváltással szerette volna segíteni." – írt a videót megosztó MKIF. A kisteherautó sofőrje a felvétel alapján nem győződött meg rendes
Harminchét helyszín csatlakozott az idei Szaunázók Hétvégéjéhez, amelyet október 3-án és 4-én rendeznek meg országszerte. A résztvevő fürdők tematikus programokkal és különleges szaunafelöntésekkel készülnek, szombat délután pedig egyszerre tartják meg az országos szezonnyitó programot.
A Mercedes-Benz továbbra is jelentős összegeket fordít az elektrifikációra és a gyártás szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére, ehhez azonban egyelőre szüksége van a belső égésű motorral szerelt autókon elért magasabb nyereségre.
21 év elteltével visszatér az Audi A2, a mindössze 21 hónap alatt kifejlesztett új nemzedék immár tisztán elektromos hajtással jön. Az Audi szerint az újdonság az eredeti modell nyomdokain haladva a szokatlan, újszerű gondolkodásmód és a kiemelkedő hatékonyság hírnöke. Jellegzetes sziluettjével, rövid motorháztetejével és rövid túlnyúlásaival valób